Érdekes helyek. Érdekes szokások. Érdekes történetek.

Szakura

És a hanami

2018. március 01. - FuraTermék

Mai posztunkban a blog történetében másodjára látogatunk el Kelet-Ázsiába - a célpont ezúttal a felkelő nap országa, Japán, hogy megismerkedjünk az egyik olyan szokásukkal, amelynek láttán a távoli vidékek elszigetelten élő lakóinak is egyből beugrik, hogy a Föld jelenleg egyetlen császárságáról van szó. Ez pedig nem más, mint a szeppuku szakura virágzása.

fudzsi-15.jpg

A Fudzsi, Japán szent hegye, előtérben az ország nemzeti jelképeivel. (forrás: erdekesvilag.hu)

 

Más esemény talán nem is lehetne alkalmasabb arra, hogy a naptári tavasz első napján a magunk szerény eszközeivel mi is köszöntsük a megújulás évszakát. 

Cseresznyefák árnyékában

Első körben tehát tisztázhatunk egy félreértést: szakura (桜) alatt a Prunus serrulata nevű díszfát, a japáncseresznyét értjük, nem pedig annak virágzását. 

hiroshige_36_views_of_mount_fuji_series_7.jpg

19. század végén készült festmény a szakura virágzásáról. (forrás: Wikipedia)

 

A cseresznyefa Japán nemzeti jelképe, a helyi identitás része - mai formájában azonban nem őshonos a természetben; hosszú évszázadok kísérletezgetései és nemesítései eredményeképpen néz ki úgy, ahogy (ideértve a szebbnél szebb, a fehér és a rózsaszín különböző árnyalataiban tündöklő virágait). A virágokból nem lesznek cseresznyék, ennek köszönhetően terméshozama a nulla felé konvergál (a mínusz irányából).

100jpy.JPG

A szakura Japán nemzeti jelképe, ennek megfelelően érmékre is felkerült a képe. (forrás: Wikipedia)

 

Hanami

Adva van tehát a csodaszép szakura-virágzás, amely gyakorlatilag egyenlő a tavasz beköszöntével (ami pedig a megújulás, újjászületés jelképe Japánban is). E köré épült fel az a szokás a szigetországban a hosszú évszázadok folyamán, hogy a lakók felkerekednek a természetbe, és gyönyörködnek a cseresznyefák virágzásában. Ez a hanami (花見 - "virágnézés") ünnepe.

miharu_miharu-takizakura_front_1.jpg

A hanami igazi közösségi esemény Japán-szerte. (forrás: Wikipedia)

 

A szakura túl sok időt nem hagy az embereknek a gyönyörködésre: az első virág megjelenése és a fa teljes virágruhába öltözése között mindössze egy hét telik el. Cserébe az egész országon közel három hónap alatt (a déli területeken március végén, míg az északabbra fekvő vidékeken május végén kezdődik a szakura virágzása) vonul végig, így akinek van kellő ideje (Japánban ez elég valószínűtlen...) és pénze, az egy országos körutazás keretében követhető a cseresznyefák virágba borulását.

800px-kamogawa_sakura.jpg

Szakurafák virágzása Japán ősi fővárosában, Kiotóban. (forrás: Wikipedia)

 

Napjaink hanamija leginkább a piknikezéshez hasonlítható: az emberek megfelelő mennyiségű étel és ital (valamint egymás) társaságában ellepik a parkokat, leheverednek és gyönyörködnek a látványban.

Virágzik a cseresznye világszerte

A cseresznyefák természetesen nem csak Japánban találhatóak meg, s a bennük való gyönyörködés is hosszú ideje rálépett a globalizáció rögös útjára.

800px-cherry_blossoms_at_postech.jpeg

Cseresznyefák virágzása Koreában, ahol az 1910 és 1945 közötti japán megszállás alatt honosodott meg a hanami. (forrás: Wikipedia)

 

Koreában (ami alatt most Dél-Koreát értjük) a japán megszállás alatt honosodott meg a hanami, amely nem távozott a gyarmatosítókkal; manapság országszerte lehet nézegetni tavasszal a virágokat.

800px-washington_c_d_c_tidal_basin_cherry_trees.jpg

Cseresznyefák virágzása az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban. Háttérben a Washington-emlékmű. (forrás: Wikipedia)

 

A leghíresebb nem japán szakuravirágzás mégsem Koreához, még csak nem is Ázsiához, hanem az Egyesült Államok fővárosához, Washingtonhoz köthető, ahova 1910-1912 között érkezett a Japán által küldött nem kevesebb, mint 3020 cseresznyefa, szimbolizálandó a két nemzet közötti örök és megbonthatatlan barátságot (alig harminc év múlva ölre is mentek egymással rendesen). 

cerejeirasestufajbcuritiba.JPG

Cseresznyefák virágzása a messzi Brazíliában. (forrás: Wikipedia)

 

A washingtoni cseresznyefákat - szerencsére - megkímélte a második világháború Japán-ellenessége, s azóta már megújították az állományt is, így az amerikai bürokraták és a fővárosba látogató turisták százezrei gyönyörködhetnek tavasszal a szép látványban, az ott Nemzeti Cseresznyevirág Fesztiválnak (National Cherry Blossom Festival) nevezett esemény keretein belül.

Legyünk bárhol a nagyvilágban - pontosabban: bárhol, ahol van olyan évszak, hogy tavasz -, idegeink számára hasznos lehet pár percre megállni, s a kellemes napsütésben gyönyörködni a virágba borult tájban. Kellemes tavaszt mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagbarangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr8313630834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.