Mai írásunkban folytatjuk barangolásunkat a világ körül - az egzotikus országokat, helyeket bemutató sorozatunkban újra egy függő terület, a Pitcairn-szigetcsoport kerül felfedezésre, amely joggal pályázhat a világ legkisebb népességű közigazgatási egységének megtisztelő (?) címére.
A Pitcairn-szigetek nem a világ végén helyezkednek el - de a hely közel van hozzá... (forrás: Wikipedia)
A "Tovább" gombra kattintást követően tehát irány a világ vége, Óceánia délkeleti része!
Lázadás a Bountyn
Amikor 1787 decemberében Bligh kapitány parancsnoksága alatt Őfelsége Bounty hadihajója (amely inkább volt felfegyverzett kereskedelmi hajó) elhagyta a ködös Angliát azzal a céllal, hogy Tahitira hajózzon, majd onnan élelmiszert (kenyérfanövényt) szállítson a Nyugat-Indiákra, még senki sem gondolta, hogy a hajó soha nem fog megérkezni végső célállomására - utasai viszont történelmet írnak majd a világ végén...
Az HMS Bountyról a közelmúltban készített replika - már amerikai lobogó alatt... (forrás: Wikipedia)
Egy rövid (alig öt hónapos) tahiti megállót követően (ahol a tengerészek nem csak növénygyűjtéssel foglalkoztak, de elmélyítették, khm, az angol és tahiti nép közötti barátságot is) a friss és üde legénység egy része Fletcher Christian vezetésével magához ragadta az irányítást, az utókor által brutális és kegyetlen kapitányként beállított Bligh-t és híveit pedig csónakba tették, mielőtt begyújtották volna a rakétákat elhajóztak volna a naplementébe.
Bligh kapitány és követőinek csónakba tételéről készült illusztráció. (forrás: Wikipedia)
A Bounty (amelyet később a Királyi Haditengerészet megpróbált elkapni) lázadói néhány magukkal ragadott tahiti asszonnyal és szolgának szánt férfival a fedélzeten végül a korabeli térképeken nem szereplő, apró, délkelet-csendes-óceáni szigetcsoport, a Pitcairn-szigetek legnagyobb tagján kötött ki 1790. január 15-én.
A szigetcsoportot egyébként 1767-ben fedezték fel, és az ott elsőként partraszálló skót matrózról, Robert Pitcairnről nevezték el, örök emléket állítva neki.
A Bounty bibliája, amely sokáig az egyetlen könyv volt a Pitcairn-szigeteken. (forrás: Wikipedia)
Letelepedés
Pitcairni lakosok egy csoportja 1916-ban. (forrás: Wikipedia)
"Az élet nem csak játék és mese" - tartja magát az örök életű mondás (copyright by Hupikék törpikék). Miután a maroknyi (alig másfél tucatnyi) lázadó és tahiti kényszeremigráns kikötött, felgyújtották a hajót, hogy senki ne gondolhassa meg magát (pontosabban: aki szeretné is meggondolni magát, ne legyen mivel elpucolnia). Az eredetileg tizennyolc fős eredeti lázadó közösségből már csak nyolc érte el Pitcairnt, de alig három évvel a kikötést követően négyük a tahiti férfiak felkelésének áldozata lett (köztük maga a vezető, Christian is, akinek ekkor már felesége és két lánya élt a szigeten).
A fő sziget (Pitcairn) nyugati oldala. (forrás: Wikipedia)
Miután rendezték a fehérek és a tahitiek közötti konfliktust (a tahiti férfiakat eltették láb alól), csendes hétköznapok köszöntöttek a szigetcsoportra, amelynek létezéséről a nagyvilág továbbra sem tudott. Időnként ugyan elhaladt egy-egy hajó a szigetek mellett, de különösebb érdeklődést nem tanúsítottak iránta.
A brit fennhatóság alatt álló szigetcsoport zászlaja. (forrás: Wikipedia)
Végül 1808-ban egy amerikai kereskedelmi hajó, a Topaz kötött ki a szigeten, s vitte hírül Londonnak a parányi közösség létezését. Az ekkor már az utolsó életben lévő Bounty-lázadó, John Adams által vezetett közösséget végül 1814-ben látogatta meg az első brit hajó, maga a Pitcairn-szigetcsoport pedig 1838-ban vált hivatalosan a Brit Birodalom részévé.
A szigetek címere - tetején egy talicskával (amely az első telepeseket jelképezi), benne pedig a Bounty bibliáját és horgonyát jelképező szimbólumokkal. (forrás: Wikipedia)
Pitcairni mindennapok
A Panama és Új-Zéland között félúton elhelyezkedő parányi - alig 47 négyzetkilométeres -, napjainkban is csak hajóval megközelíthető szigetcsoport népessége az évek folyamán közel kétszáz főre nőtt, amelyet a helyi flóra és fauna már nem volt képes eltartani. emiatt az 1850-es években a lakók egy részét az Ausztráliától keletre fekvő Norfolk-szigetre telepítették.
A Norfolk-szigetnek azóta saját, a pitkernin alapuló nyelve (norfolki) és kultúrája alakult ki, amelynek meghatározó pillére a Bounty lázadása és az arra való emlékezés.
És nem mellékesen ezen kitelepítésnek köszönhetően ma a Norfolk-szigeten él a világ legnagyobb pitcairni származású közössége.
A Pitcairn-szigetek "fővárosa", az utolsó túlélő lázadóról elnevezett, alig ötven fős Adamstown látképe. (forrás: Wikipedia)
1902-ben (minden mindegy alapon) közigazgatásilag is Pitcairnhez csatolták a szomszédos kisebb szigeteket, maga a szigetcsoport pedig az Új-Zélandon székelő brit főbiztos felügyelete alá került széleskörű belső autonómia biztosítása mellett.
Adamstown temploma. (forrás: Wikipedia)
Az elmúlt két évszázad folyamán a szigetcsoporton egy sajátos, az angol és a tahiti keverékének tekinthető nyelv, az úgynevezett pitkerni alakult ki, amely ma is használatos az időközben alig ötven fősre csökkent közösségben. A kicsiny népesség önellátó, gyümölcsöket és zöldségeket termesztenek, állatokat tenyésztenek a fő szigeten (amely az egyetlen lakott szigete a csoportnak), továbbá halásznak, miközben bevételeik jelentős részét bélyegek kiadásából, kézműves termékek értékesítéséből, és a kevés idelátogató turista szórakoztatásából szerzik be.
Halból és pálmalevélből készített pitcairni étel. (forrás: Wikipedia)
Hogy a vallásról is ejtsünk szót: 1894-ben egy adventista hittérítő misszió hatására a sziget teljes népessége adventista lett - előtte az Adams által a Bountyról kimenekített Biblia olvasása és tanulmányozása jelentette a vallási élet alapjait.
A botrány
Tom Christian (1935-2013), az egyik leghíresebb pitcairni, aki rádióadásokat vezetett, de publikált a National Geoghraphic és People magazinokba is, így kiérdemelve a "PItcairn hangja" becenevet. (forrás: Wikipedia)
A három család - William-, Brown- és Christian-família - (akik a Bounty matrózainak és tahiti asszonyaiknak a leszármazottai) által lakott szigetcsoporton 2004-ben hatalmas botrány tört ki: kiderült, hogy a szigetlakók közül többen (például a kormányzó) is rendszeresen követett el nemi erőszakot (gyerekeken is!). A britek kérésére kiszálló új-zélandi rendőrség több embert is letartóztatott, akiket végül a helyben ülésező bíróság ítélt kötél általi halálra szabadságvesztésre (aminek végrehajtását az új-zélandi igazságszolgáltatásnak szervezték ki).
A híres - és keresett - pitcairni bélyegek egyike. (forrás: stampview.com)
Azóta a Pitcairn-szigetek arról nevezetes, hogy próbálják megállítani az elvándorlást, habár megfelelő alternatívát az esetleges új-zélandi és ausztrál jól fizető állásokkal szemben nyújtani nemigen tudnak.
Turizmus nem nagyon van - de igény lenne rá. (forrás: Wikipedia)
A turizmus éppen lehetne kitörési pont, de a szigetcsoport messze fekszik a fő hajózási útvonalaktól, Új-Zélandról is több napig tart egy hajóút ide (mint írtuk volt, repülőtér nincs), és az infrastruktúra is meglehetősen hiányos (napi néhány órás áramszolgáltatás, szállodák és a szállodák üzemeltetéséhez szükséges személyzet hiánya).
