Érdekes helyek. Érdekes szokások. Érdekes történetek.

Kicsi a bors, de erős

Kis országok nagy hadsereggel

2018. november 05. - FuraTermék

Ma újabb válogatást olvashattok, ezúttal azon országok közül szemezgetünk, amelyek méretükhöz képest viszonylag nagy és erős haderőt tartanak fenn (miután múltkor a hadsereg nélküli országok között néztünk szét, illik a mérleg másik nyelvére is tenni valamit).

800px-a_south_african_soldier_with_the_9th_south_african_infantry_battalion_2013.jpg

Választásunk szubjektív alapon esett a posztban szereplő öt országra, az esetleges hiányzókért mi kérünk elnézést - s szeretnénk megjegyezni, hogy az említett fegyveres erőkkel kapcsolatban csak pár érdekesség felvillantására volt lehetőségünk, amiért szintén elnézést kérünk. Köszönjük.

Észak-Korea

north_korea_s_ballistic_missile_north_korea_victory_day-2013_02.jpg

Észak-Korea hatalmas mennyiségű hagyományos- és rakétatüzérséget tart hadrendben, amelyek alkalmazásával komoly károkat tudnának okozni (a rengeteg halottról nem is beszélve) a szomszédos dél-koreai főváros, Szöul területén - a legnagyobb hatótávolságú rakétáikkal már az Egyesült Államok nyugati partvidékét is képesek lehetnek elérni. (forrás: Wikipedia)

 

A Koreai-félsziget nagyobb területű, ugyanakkor kisebb népességű nemzete (hivatalosan a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság) valószínűleg vinne minden címet a "Világ legmilitarizáltabb nemzete" versenyben. A huszonötmillió lakosból több, mint egymilliót állandóan fegyverben tartanak (ez olyan, mintha Magyarországnak a mostani harmincezer helyett félmillió katonája lenne), amit a mintegy tízéves, részben a nőkre is érvényes sorkatonai szolgálattal tudnak biztosítani - bár a hadsereg egy részét a civil infrastruktúra működtetésére, fejlesztésére (ingyen munkaerő az építkezéseken, a földeken) alkalmazzák.

dprk_mig-29.jpg

Ha csak a számokat nézzük, Észak-Korea a világ egyik legnagyobb és legerősebb haderejével rendelkezik - az eszközpark ugyanakkor végletesen elavult: légierejük legmodernebb típusa a bő 30 évvel ezelőtt beszerzett MiG-29-es vadászbombázó, amelyből alig negyven darabbal rendelkeznek (azok is a főváros, Phenjan védelméért felelősek). (forrás: Wikipedia)

 

Hagyományos fegyverzet terén (mennyiségileg) az észak-koreai haderő simán felveszi a versenyt még az amerikaival is (több ezer harckocsi, tüzérségi eszköz, több mint ötszáz harci repülőgép, s a világ legnagyobb mennyiségű rendszerben tartott tengeralattjárója), ugyanakkor ezek harcértéke és bevethetősége minimum erősen kétséges.

tank_in_the_dprk_victory_day_parade.jpg

A hadsereg látszólag nagy megbecsülésnek örvend Észak-Koreában, ami nem is csoda: a lakosság öt százaléka aktív katona és több millió a mozgósítható tartalékosok száma. (forrás: Wikipedia)

 

Észak-Korea (mint írtuk volt) több, mint ötszáz harci repülőgépet és mintegy nyolcvan bombázót is rendszerben tart, de ezek többségét még az 1950-es években gyártották (például kiképzésre használják a koreai háborúban debütált és hírnevet szerzett MiG-15-ös vadászgép kétüléses verzióját).

Az utóbbi időben a nukleáris arzenál fejlesztésével próbálták meg az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával szembeni zsarolási potenciált növelni (látszólag sikerrel), amelynek egyik alapja a nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták tömeggyártása és telepítése volt - emiatt már nem csak a dél-koreai főváros húszmillió lakója (akikre a hagyományos tüzérség is komoly veszélyt jelent), de akár az amerikai nyugati parti nagyvárosokban élő milliók is veszélyben érezhetik magukat, ha Kim Dzsongun úgy gondolja.

Izrael

flickr_israel_defense_forces_female_soldiers_unload_their_weapons.jpg

Izraelben az ország viszonylag kicsi (mármint a szomszédos arab tengerhez képest kicsi) népessége miatt a hajadon zsidó nők számára is kötelező két évet eltölteni a fegyveres erőknél (a férfiaknál három év ez az idő). És nem ám csak holmi ápolónőkről vagy irodistákról beszélünk: harcoló alakulatoknál is szolgálatot teljesítenek a szebbik nem tagjai! (forrás: Wikipedia)

 

A zsidó állam már 1948-as létrejötte óta kénytelen volt szembenézni a szomszédos arab államok folyamatos fenyegetésével (na jó, nem egyszer ez fordítva is fennállt). Emiatt a korábban a palesztinai brit csapatok és az arab milíciák elleni küzdelemben megedződött zsidó fegyveres szervezetek alapjain már a függetlenség kikiáltása előtt létrehozták az Izraeli Védelmi Erőket, amelyet azóta is a világ egyik legütőképesebb haderejeként tartanak számon.

flickr_israel_defense_forces_iron_dome_intercepts_rockets_from_the_gaza_strip.jpg

Izrael az 1991-es öbölháború óta (amikor Irak ballisztikus rakétákkal lőtte a zsidó államot) számít rakétatámadások célpontjának, ennek megfelelően jelentős fejlődésen ment keresztül a helyi légvédelem. Ennek egyik leglátványosabb (és leghasznosabb) eleme az Iron Dome (Vaskupola) nevű légvédelmi komplexum, amely a kisebb (akár házilag barkácsolt) rakéták megsemmisítésére alkalmas leginkább. (forrás: Wikipedia)

 

Mivel mennyiségben nem vehették fel a versenyt az arabokkal, az izraeliek megpróbáltak a minőségre fókuszálni: a jobb, alaposabb kiképzés és a korszerű fegyverek alkalmazása végigkísérte az elmúló évtizedek háborúit. A napjainkban nyolcmilliós ország 176 ezer katonát tart folyamatosan fegyverben, hozzájuk jön még a körülbelül félmillió tartalékos, akik nem hétvégi fotelkatonák, hanem órákon belül mozgósítható terminátorok, alaposan kiképzett harcosok.

800px-iaf-f-35i-and-f-16i-nf.jpg

Az izraeli katonai potenciál gerincét a légierő biztosítja évtizedek óta. A több, mint háromszáz vadászbombázó (ez több, mint ami a németeknek, franciáknak vagy éppen a briteknek van!) között már megtalálhatjuk korunk legmodernebbjét, az amerikai F-35-öst is. (forrás: Wikipedia)

 

Izrael hagyományos szövetségese és fegyverszállítója az Egyesült Államok (a légierő vadászbombázóit immár évtizedek óta onnan szerzik be - a több, mint háromszáz gépes flotta az egyik legpotensebb és legkorszerűbb a világon), de saját fegyvereik (például a Merkava harckocsi, vagy az Uzi géppisztoly, esetleg az Iron Dome [Vaskupola] légvédelmi komplexum) is világszínvonalúak.

S nem mellékesen feltehetően Izrael is rendelkezik nukleáris fegyverekkel, habár a zsidó állam ezt soha nem ismerte el és nem is fogja.

Az országban kiterjedt sorkatonai szolgálat van érvényben - ez ugyanakkor csak az ország zsidó férfijaira és hajadon nőire (igen, a nem férjezett nők is kötelesek bevonulni, ha egészségi állapotuk ezt megengedi) vonatkozik; az arab, keresztény és drúz polgárok (akik együttesen a népesség mintegy húsz százalékát adják) önkéntesen csatlakozhatnak a fegyveres erőkhöz.

Örményország

Az egykori szovjet tagköztársaság már a függetlenné válásakor, 1991-ben egy echte háborúban találta magát: a szomszédos Azerbajdzsán örmény kisebbségének függetlenségi háborúját támogatták aktívan - a karabahi háborút végül az örmények nyerték meg (a számbeli hátrányuk ellenére), de úgy, hogy komoly azeri területeket sikerült elfoglalniuk. Emiatt Azerbajdzsán és Örményország (valamint az örmény Arcahi Köztársaság) azóta is kvázi hidegháborúban áll egymással. 

armenian_special_forces.jpg

A hárommilliós Örményország közel ötvenezer katonát tart fegyverben a nem éppen baráti azeri szomszédság miatt - ehhez jön még hozzá a senki által el nem ismert Arcah (Hegyi-Karabah) mintegy húszezer katonája, akiknek egy részét Örményországból importálták. A fenti képen az örmény különleges erők tagjai egy felvonuláson. (forrás: Wikipedia)

 

Örményország (amelynek jól képzett tisztjei a Szovjetunió fegyveres erőiben is fényes karriert futottak be) tehát közel ötvenezer főt kénytelen fegyverben tartani az azeri fenyegetés miatt (az országot alig hárommillió ember lakja, így a sorkatonaság itt is létező intézmény), méretéhez képest jelentős tüzérséggel és páncélos erőkkel (Made in Soviet Union, Made in Russia) amelyet szükség esetén a kétszázezer fős tartalékos haderő is tud kezelni. A jelentős páncélos erők és tüzérség alatt egyébként arra gondoltunk, hogy az mennyiségileg már összevethető a komolyabb NATO-tagállamok (például Németország) hasonló rendszerben tartott eszközeivel.

armenian_air_force_896484593.jpg

A kicsiny örmény légierő legpotensebb eszközei a Szu-25-ös csatarepülőgépek. (forrás: Wikipedia)

 

Örményországban állomásozik egy dandár méretű orosz katonai alakulat, valamint az egyik légi támaszponton MiG-29-es vadászrepülőgépek települnek az örmény légtér védelmére - az örmények csak csapásmérő repülőgépekkel rendelkeznek.

Svájc

A lila tehén, a precizitás és a bankok hazája még manapság sem úgy él a köztudatban, mint az európai kontinens egyik legmilitarizáltabb társadalma. Pedig másként nem igazán lehet jellemezni egy olyan országot, ahol a nyolcmillió lakosból több, mint százezer ha nem is folyamatosan, de az év egy részében fegyverben áll, hogy a hivatásos tiszti állomány utasításait követve megakadályozza szeretett hazája ellenséges megszállását. 

schweizer_armee_fus_gr.jpg

Svájci katonák egy svájci (Piranha típusú) páncélozott harcjármű előtt pózolva. (forrás: Wikipedia)

 

Minden arra alkalmas, 19. életévét betöltött svájci férfi köteles 260 napos katonai szolgálatot eltölteni, amelyből 18 hét alapkiképzést jelent, a fennálló napokat pedig a következő tíz évben, háromhetes frissítő gyakorlatokon való részvétel formájában lehet letudni.

1024px-axalp_fa-18c_5.jpg

A svájci légierő legpotensebb típusa az F/A-18-as vadászbombázó. (forrás: Wikipedia)

 

A svájci haderő a területvédelemre épül, vagyis szükség esetén azon a terepen vetik be a katonákat, amelyet a legjobban ismernek, azaz lakhelyük közvetlen közelében. Ehhez a korszerű fegyverek (német Leopard 2 harckocsik vagy éppen amerikai M109-es önjáró tarackok, hogy a közeljövőben leváltani tervezett F/A-18-as vadászbombázókról ne is beszéljünk) biztosítottak - ezek többségét licenc alapján Svájcban szerelték össze, habár a svájci hadiipar nem csak a svájci bicskáról és a külföldi fegyverek összeszereléséről híres, de nem ám...

Szingapúr

El is érkeztünk mai posztunk utolsó szereplőjéhez, amely nem csak gazdasági teljesítménye miatt érdemelte ki az ázsiai kistigris megjelölést: az ötmilliós, kevesebb mint nyolcszáz négyzetkilométeres városállam hetvenezer (!) katonát tart fegyverben (a hasonló lélekszámú Szlovákia tizenötezret, Norvégia húszezret), akikhez hozzájön még a gyorsan mozgósítható háromszázezer kiképzett tartalékos is. 

Tehát még egyszer: egy Budapestnél másfélszer nagyobb területű, fél Magyarországnyi népességű államról beszélünk.

singapore_navy_guided-missile_frigate_rss_steadfast.jpg

Szingapúr a közelben húzódó forgalmas tengeri útvonalak miatt kénytelen erős haditengerészetet fenntartani, amelynek alapját hat darab francia támogatással fejlesztett, helyben épített fregatt jelenti (Formidable-osztály). (forrás: Wikipedia)

 

A szingapúri haderő alaposan fel van szerelve (több száz harckocsi, tüzérségi eszköz, több mint száz korszerű vadászbombázó), a fegyverek egy részét azonban a helyhiány miatt kétoldalú szerződések alapján tartósan külföldön kénytelen állomásoztatni.

800px-rsaf_at_mountain_home_afb.JPG

Szingapúri F-15SG vadászbombázó egy amerikai légi támaszponton: a gépeik egy részét tartósan külföldön állomásoztatják; ennek legfőbb oka, hogy otthon kevés a hely, zsúfolt a légtér).  (forrás: Wikipedia)

 

A légierejük egy jelentős részét amerikai, ausztrál és francia légi támaszpontokon állomásoztatják, s a kiképzés is főként ezeken a helyeken folyik. A nagyszabású szárazföldi hadgyakorlatokhoz pedig gyakran indiai gyakorlótereket vesznek igénybe.

Mivel a világ egyik legforgalmasabb tengeri kereskedelmi útvonala mentén fekszik, és mivel ez (a kereskedés) adja az ország bevételeinek nagy részét, Szingapúr a méretéhez képest jelentős haditengerészeti erőt tart fenn: ez praktikusan hat tengeralattjárót és ugyanennyi nagyobb hadihajót (fregattot) jelent, amellyel a szomszédos, jóval nagyobb Malajziát is lekörözi.

800px-primus_1.jpg

Az egyre fejlődő szingapúri hadiipar egyik büszkesége, a 155 mm-es Primus önjáró tarack. (forrás: Wikipedia)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagbarangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr1614318231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2018.11.05. 20:27:12

Egy alapos kis összefoglaló a háborúról, arról, hogy a politikai konfliktusok kapcsán hogyan manipulálják a népet, és hogy mit lehet tenni egy békésebb világért:

egyvilag.hu/temakep/077.shtml

proletair · http://lemil.blog.hu 2018.11.05. 20:45:11

Jó lett, talán még Taivan belefért volna.

sutyerák 2018.11.05. 21:14:32

olyan hadseregek ahol a tartalékosoknál merik hagyni a fegyvereket. vajon mely sikeres országok ezek?

Orbán Hazaáruló Viktor 2018.11.05. 21:16:37

Nem értem Svájcnak ezt a túlmilitarizált légkörét.
Észak Korea népét pedig nagyon sajnálom. Bezzeg a malacuk Svájcban tanult.
Jut eszembe, Magyarorszag mikor veszi fel a demokratikus nevet. Mert a (bimbózó) diktatúrák egyik sajátosságra.

Fattyú 2018.11.05. 21:34:48

Minden valóban semleges állam erős hadsereget tart fent, mert az a semlegesség záloga. Svájcot ebben segíti még a pénz is.

laci_52 2018.11.05. 22:27:30

A cikkben említett országok közül Izrael az egyetlen, amelyik több szomszédja általi folyamatos fenyegetettségben létezik. Meg is védik magukat, hetven év alatt néhány háború megtanította az arabokat, hogy Izraelt nem lehet legyőzni. Ez a védelem persze nem olcsó, de van rá pénz és mindig lesz is.

for-avar 2018.11.06. 03:43:55

@laci_52: Mivel az USA51. állama szinte...erre könnyű építeni. Írdatlan pénzt ingyen fegyver(redszert) kap az USA-tól. A nélkül kb az 50es években szétszedték volna már

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.11.06. 08:14:38

Az uzit ma már nem nevezném világszínvonalúnak.

@sutyerák:
Ne tévesszen meg az, hogy Svájcban a tartalékos magánál tartja a fegyvert. Lőszert viszont nem tarthat hozzá.

gzeevi 2018.11.06. 08:36:04

@Lord_Valdez: Az uzi mellett ma már modernebb (saját gyártmányú) fegyvereket használnak, pl a galil géppuskát. A legelterjedtebb azonban az m26-os amerikai fegyver.
Az izraeli tartalékosok a szolgálati idejük alatt, ill. a reguláris katonák, ha szabadságra haza mennek, magukkal viszik fegyvereiket, lőszerrel együtt. Felelősek érte.

gzeevi 2018.11.06. 08:54:43

@for-avar: Ezt csak a hamis propagandából szűrted le, és tévesen.
1. Az USA 1967 óta szállít csak Izraelnek, ill. ad évi támogatást. Az 50-es években a szállítók Anglia és Franciaország voltak, azelőtt pedig Csehszlovákia adott el német és orosz fegyvereket Izraelnek, a SZU jóváhagyásával.
2. Az "irdatlan pénz" eddig évi 3 mrd dollár volt, ezután 3,8 mrd. Ezt Izrael köteles az USA-ban hadicikkekre elvásároni. Miután Izrael bruttó GDP-je ma évi kb 312 mrd dollár, az amerikai pénz ennek durván 1%-a. Azaz, semmibe veszed a többi 99%-ot?
Ez a pénz inkább az amerikai hadiipart szubvencionálja közvetve. Amerika 56 országnak juttat évi összegeket, Izrael nagyságrendben csak a negyedik helyen van.
3. Semmilyen fegyverrendszert nem kap ingyen (lőszert kapott ingyen a jom-kipuri háború alatt, továbbá Patriot ütegeket - ezen kívül soha). Mindent megvásárol, pl egy F35-ös több mint 100 millió dollár, és ebből több gépet vett Izrael, teljes áron. Pont fordítva van: az USA több izraeli találmányba beszáll, így az közösnek számít (pl a Vaskupolába), és ezzel beleszólási jogot vesz magának az illető fegyver eladásába más országok számára. Több izraeli fejlesztést meg leállíttatott, mert nem akar magának versenytársat (pl a Lavi repülőgép, és mások).

Plumper_ 2018.11.06. 09:43:27

@for-avar: teljesen mindegy. ráadásul teljes áron fizetnek a fegyverekért. a saját embereiket küldik megvédeni az országot. a fegyver önmagában nem elég.
már vártam az olyan hsz-t, mint a tiéd. mint répa a hányásban, biztosan megtalálható valamelyik kommentelhető szekcióban.

FuraTermék · www.furatermek.blog.hu 2018.11.06. 10:22:19

@gzeevi: Igen, vannak modernebb fegyvereik (például a Tavor gépkarabély), de a köztudatban leginkább az Uzi él, ezért lett ez a fegyver nevesítve :-)

Egyébként Izrael számos amerikai fegyverrendszernél (repülőgépek önvédelmi rendszerei például) komoly beszállító.

gzeevi 2018.11.06. 10:49:56

@FuraTermék: A köztudatban tényleg leginkább az Uzi él, de a Galil, a Tavor, meg más cikkek, mint a Merkava, a Vaskupola, a Jerikó rakéta, stb - egyaránt nevesítve vannak.
Az izraeli alkatrészek beszállítását, csakúgy, mint a fenti termékeket - mondhatni, elég közelről ismerem. Egyeseket 50 méteres rádiuszból, másokat közvetlenül tapintás-közelből.

David Bowman 2018.11.06. 12:06:11

@for-avar: Az USA ELSŐ tagállama. Vétó és kinevezési joggal. Israel First!

David Bowman 2018.11.06. 12:11:39

@gzeevi: Fű alatt van az kétszer ennyi is. Az pont az a 2%, amit egy NATO tagnak költeni kellene a hadseregre. Naná, hogy tesznek még hozzá a magukéból is.

nookedli 2018.11.06. 12:55:14

@laci_52: izrael az egyetlen terület (országnak, államnak nem nevezném, mert ahogy létrejött, az maga a terrorizmus, népirtás), amely folyamatosan szándékosan provokálja, veszélyezteti a térséget. Létjogosultsága nincs. Cionista, zsidó nacionalista belpolitikát folytat a terrorvezér netánjáú. Ha Amerikát nem a zsidók irányítanák, pénzelnék, már rég nem léteznének. Izrael bármely ország, akár Magyarország ellen is bevetné atombombáit, ha veszélyt jelentenének rá. Sosem szabad elfeledni, hogy mi nekik csak gójok vagyunk, számukra alsóbbrendűek vagyunk, ahogy a talmud írja. A cionista zsidók felelőssége az I. és II. világháború, a kommunista népirtás több tíz vagy akár százmillió áldozata, trianon létrejötte, a magyarországi kommunista terror, gyilkolás. Ezt akarták megakadályozni a korabeli nacionalisták, akiket napjainkban is démonizálnak.

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://magiavali.blog.hu 2018.11.06. 13:54:56

"A napjainkban nyolcmilliós ország 176 ezer katonát tart folyamatosan fegyverben, hozzájuk jön még a körülbelül félmillió tartalékos, akik nem hétvégi fotelkatonák, hanem órákon belül mozgósítható terminátorok, alaposan kiképzett harcosok."

Azért ez erősen túlzás, hogy terminátorok lennének, kíváncsi lennék mire lennének képesek igazi hadsereggel szemben. A Hezbollah olyan helyzetbe hozta ezeket a "terminátorokat", hogy csak az mentette meg őket, hogy elkezdte a légierejük a középkorba bombázni Libanont, mert elfogyott a lőszer és az üzemenyag az előrenyomuló csapatoknál, mivel elvágták őket az utánpótlástól.

gzeevi 2018.11.06. 14:14:11

@David Bowman: Így gondolkodik az, aki egy olyan társadalomban szocializálódott, mint te. "Fű alatt...".
Én viszont egy olyan államban élek, ahol megszokott, hogy minden nyílt, mindent megtárgyalnak, ha nem, akkor az újságírók kiszagolják és nagydobra verik. Minden adatot százszor megrágnak és megvitatnak - nyíltan! Pl: az amerikai támogatás az elmúlt évtizedekben évi 3 milliárd dollár volt, ennek fele kamattal visszafizetendő kölcsön, a másik felét kötelező volt az USA-ban visszaforgatni, és hadi cikkekre költeni. Ezen felül a Kongresszus hol évi 600, hol 800 millió dollárt szavazott meg különböző hadi projektekre. Van ezen kívül magánszemélyek adományai, gyűjtőkörutak - de ez csak néhány tízmillióra megy fel összesen. Nincs semmi fű, ezt nem tudod megérteni, nehezedre esik elképzelni?
Ettől az évtől kezdve, még Obama írta alá a következő tíz éves megállapodást: évi 3,8 milliárd dollár, az egész ajándék, amit mind az amerikai hadiiparban kell elkölteni, kongresszusi pénz ezentúl nem jöhet.
Namármost: persze, hogy "hozzátettek" a sajátjukéból: az izraeli hadi költségvetés 2017-re kb 20 milliárd dollár volt. szóval, 3-at kaptak, 17-et hozzátettek. Most így jobb neked? Próbálj a tényekkel szembenézni!

m.t. 2018.11.06. 14:35:08

@nookedli:
"A cionista zsidók felelőssége a II. világháború"

Ha nem lettek volna annyira alsobbrenduek a nemeteknel, akkor Hitlernek nem jutott volna eszebe annektalni Lengyelorszagot? Vagy hogyan?

gzeevi 2018.11.06. 14:36:14

@nookedli: Ugyan ostoba kifakadásod nem méltó a válaszra sem - de mégis leírok itt néhány dolgot. Nem neked tartozom ezzel, csak az objektivitásnak, a tényeknek.
1. Mindegy, hogy hogyan jött létre Izrael - nyilván fogalmad sincs róla, csak a mocskos propagandából plusz a saját előítéleteidből. Pl talán nem tudod, hogy a zsidó államnak megszavazott területen többségben voltak a zsidók, 4 városban évezredek óta éltek ott. Az arabok voltak a betolakodók, nem a zsidók. Tel Aviv ma több mint 100 éves, de az azt megelőző évszázadból származik pl Petach Tikva városa, és sok tucat község, falu. Viszont nincs sok állam az egész világon, ami nem harcban jött létre. A függetlenséget nem tálcán kínálják fel egy népnek sem. Britannia, Magyarország, a Balkán államai, stb.- mind harcok között létesültek - akkor ezek nem országok?
2. Mindegy, hogy jött létre egy állam - ma Izrael lakosságának 75%-a ott született, ezek fele is már többedik nemzedék óta. Ez az egy hazájuk, anyanyelvük, kultúrájuk van. Ezt te nem vagy képes felmérni, elismerni? Nekik miért nincs ott létjogosultságuk? Talán neked sincs, mert a területet a morva szlávoktól csellel vették el a "honfoglalók"? Vagy te - az már más..?
3. Függetlenül a te politikai nézeteidtől: Magyarországon a választott kormányfő magyar, nacionalista politikát folytat. Hát milyet folytasson?? Talán ne a saját népe érdekében, ahogy azt jónak tartja? Vagy megint - te, az már más...?
4. Az izraeli zsidók 90%-nak fogalma sincs a Talmudról, soha nem olvasta, nem is fogja. 47%-uk ráadásul még ateista is. A magyar lakossággal összehasonlítva ők sokkal vendégszeretőbbek, idegen-szeretők, barátságosak. Látogass el egyszer, és győződj meg személyesen! Nem lehet összehasonlítani a magyar helyzettel, ahol nemcsak sokszor az idegent gyűlölik, hanem egymást is.
5. Ha bárki az ország 9 millió lakosságának a puszta életét veszélyeztetné - az bizony súlyos árat fizetne ezért. Ha TE egy ország felelős vezetője lennél, polgáraid életéért felelős - nem hiszem, hogy te másképp tennél. Vagy te... az már más?
6. A cionista zsidók felelősségeiből kihagytad a globális felmelegedést (igaz, cserébe felfújtad a kommunista terror áldozatainak számát százmillióra - vajon hol, mikor? Utána számoltál-e már valaha?), a környezetszennyezést, az európai kanyaró-járványt, és a kék nünüke eltűnését a természetből. Több hülyeséget nem találtál, csak ennyit?

Éhesló 2018.11.06. 17:15:17

fas.org/sgp/crs/mideast/RL33222.pdf

P.L. 115-141, the FY2018 Consolidated Appropriations Act, provides the following for Israel:
 $3.1 billion in Foreign Military Financing, of which $815.3 million is for off-shore procurement;
 $705.8 million for joint U.S.-Israeli missile defense projects, including $92 million for Iron Dome, $221.5 million for David's Sling, $310 million for Arrow 3, and $82.3 million for Arrow 2;
 $47.5 million for the U.S.-Israeli anti-tunnel cooperation program;
 $7.5 million in Migration and Refugee Assistance;
 $4 million for the establishment of a U.S.-Israel Center of Excellence in energy and water technologies;
 $2 million for the Israel-U.S. Binational Research & Development Foundation (BIRD) Energy program; and
 The reauthorization of War Reserves Stock Allies-Israel (WRSA-I) program through fiscal year 2019.

A zsidó hazudik.
Folyamatosan.
ALjas módon.
Megismered sec perc.

Éhesló 2018.11.06. 17:18:05

Ugyan ott:
Table Table Table Table 1. Total U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to Israel Total U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to Israel Total U.S. Foreign Aid Obligations to Israel Total U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to Israel Total U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to Israel Total U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to IsraelTotal U.S. Foreign Aid Obligations to Israel : 19461946 1946-20172017 2017
current, or noninflation-adjusted, dollars in millions
Fiscal Year
Military
Economic
Missile Defense
Total
1946-2016
91,617.786
34,265.675
5,104.874
130,988.340
2017
3,175.000
-
600.735
3,775.740
2018
-
-
-
-
2019 Request
3,300.000
500.000
3,800.000
Total
94,792.790
34,265.675
5,705.61
134,764.080
Sources: U.S. Overseas Loans and Grants (Greenbook) and the U.S. State Department.
Notes: The Greenbook figures do not include missile defense funding provided by the Department of Defense. As of February 2018, Congress has not appropriated FY2018 funds.

FuraTermék · www.furatermek.blog.hu 2018.11.06. 17:29:44

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Egy pár alkalommal már helyt álltak reguláris ellenféllel szemben is.

gzeevi 2018.11.06. 19:06:33

@Éhesló: A nem-zsidó meg hiányzott a matematika órákon. Összeadtam az általad közölt összegeket = 3,866 milliárd és 800 ezer dollár. Én ugyan csak 3,8 milliárdot írtam. Hát, tényleg borzasztó, ugye?
Te nem éhesló vagy, hanem irígyló.

Éhesló 2018.11.06. 19:15:07

@gzeevi: csak hazudik, csak hazudik:
A forrás fent.
At a signing ceremony at the State Department on September 14, 2016, representatives of the U.S. and Israeli governments signed a new 10-year Memorandum of Understanding (MOU) on military aid covering FY2019 to FY2028. Under the terms of the MOU, the United States pledges to provide $38 billion in military aid ($33 billion in Foreign Military Financing grants plus $5 billion in missile defense appropriations) to Israel. This MOU replaces a previous $30 billion 10-year agreement, which runs through FY2018.

Nem kölcsön. Nem évi 3 milliárd.

gzeevi 2018.11.06. 20:00:32

@Éhesló: Te tényleg nem tudsz olvasni sem??
Feljebb, David Bowmannak megírtam, hogy az előző évtizedben évi 3 mrd dollár volt, fele kölcsön, fele hadicikkekre költendő ajándék. Továbbá, hogy Obama aláírt egy újabb tízéves egyezményt, miszerint ez évtől évi 3,8 milliárd dollárt adnak, ami teljesen hadisegély. Mire TE nagy büszkén "megcáfolod", azaz, MEGERŐSÍTED, hogy 10 évre 38 milliárdról van szó, ami már nem kölcsön, hanem elvásárolható hadisegély. Azaz, ezzel szemben és viszont - pontosan igazolod, amit én írtam.
@gzeevi soha nem hazudik, nem szokott hozzá. Pedig sec pec zsidó, mégpedig erre büszke is. De mindenki magából indul ki. Gyengeelméjűkkel meg nem foglalkozom, irígylő/irígyló/irígyszamár.

David Bowman 2018.11.06. 22:55:42

@nookedli: Hát, a világháborúkat nem hiszem. Az első egy tragikus baleset volt. A második meg az első folytatása.

David Bowman 2018.11.06. 23:01:16

@gzeevi: Nem hiszünk a tényeknek, mert azt a 100 %ban zsidó tulajdonú sajtó írja. Különben az amerikai gazdaság is 80 %ban zsidó kézben van, és megoldják, hogy Izraelben kössön ki a nyereség egy része.

David Bowman 2018.11.06. 23:04:07

@gzeevi: ". Pl talán nem tudod, hogy a zsidó államnak megszavazott területen" Ebbe nem is kötnék bele. Az ENSz egy gyenge pillanatában megszavazta. Nade a többi? Izrael jogilag érvényes határai az 1947esek.

David Bowman 2018.11.06. 23:07:28

@gzeevi: ". Az izraeli zsidók 90%-nak fogalma sincs a Talmudról, soha nem olvasta, nem is fogja. "
Ja. Izrael lakosságának 45 %a hisz isten létezésében . Viszont 70% abban, hogy az a földet istentől kapták. :)

David Bowman 2018.11.06. 23:11:50

@gzeevi:
6. Megvan az a százmilió. Igaz, az elkövetők majdnem teljesen gójok voltak. A mi zsidaink a pár tízezer hullával Maó ritiküljét sem vihetik.

David Bowman 2018.11.06. 23:15:03

@Éhesló: És ez csak a katonai. Kb ugyanennyi kereskedelmi segélyt is kap(ott úgy tíz éve. Azóta nem néztem utána.)
Sokkal több a fű alatti informális.

David Bowman 2018.11.06. 23:16:22

@Éhesló: Na!, megvan ez. Ezt említettem én is.

gzeevi 2018.11.06. 23:35:41

@David Bowman: Akkor talán el kellett volna fogadni a 47-es felosztást, akkor ma lenne egy nagyobb arab állam ott. Mint ahogy Izrael hivatalos nyilatkozatban elfogadta, és felhívta az arabokat a békés együttélésre. Ehelyett azok háborút indítottak - és vesztettek. A 49-es vonalak - tűzszüneti vonalak, ahol éppen leálltak a csapatok. Azok is csak 19 évig álltak fenn, az újabb atab agresszióig - és veszteségig. 67 után Izrael visszaadta volna az újabb tetületeket is a békéért - de azt sem fogadták el. Csak később, Egyiptom és Jordánia, akik a békéért vissza is kaptak mindent, az utolsó centiméterig.
Te meg az agressziót támogatod, jónéhány hazug propagandával alátámasztva. Lelked rajta!

gzeevi 2018.11.06. 23:47:20

@David Bowman: Fogalmad sincs arról, amit hajtogatsz. Mindössze 10% az ortodox, és még 10% az ú.n. nemzeti-vallásos. Több az ateista, mint Magyarországon. Az alapítók vallástalan szocialisták voltak, Istenről szó sincs náluk, a 250 (szocialista) kibucban semmilyen imahely sincs, nemhogy rabbik. A Talmud különben sem nevezi a gójokat alacsonyabbrendűeknek, csak a Talmud hamisított magyar "fordítása", mintegy 100 évvel ezelőttről, egy szándékosan hazug, kitalált szöveg. (Az utóbbi évig nem is volt magyar fordítása). Ettől függetlenül csak azok ismerik, akik tanulják, és ezek száma elenyésző.
Maga a "gój" szó "nép"-et jelent, és a héber Bibliában Isten azt mondja Ábrahámnak: "Nagy néppé teszlek magzataidban", és ez úgy hangzik az eredetiben, hogy"nagy gójjá...".
Nem tudod, mit mondsz, csak hajtogatod...

gzeevi 2018.11.06. 23:59:20

@David Bowman: Az ugaz, hogy az ENSz egy gyenge pillanatában, 1948-ban megszavazta. De az állam léte nem a megszavazástól függ, hanem a népétől. Mint írtam, már Tel Aviv is több mint 100 éves. A britek az összeomlott Török Birodalom peremvidékén vissza akarták állítani nagyjából az ókorban ott álló országokat. Így lett Fönícia helyén Libanon, Uruk helyén Irak, Azzsíria hekyén Szíria, és Júdea helyén a brit mandátum, amit azért kaptak meg a britek a Népszövetségtől, hogy ott helyreállítsák a zsidó államot - annak mwr akkor megvolt a kormánya, szakszervezetei, sportgyesületei, bankja, betegpénztárai, parlamentje. Nem volt elismerve - na és?? Négy évvel később levágták belőle a Jordánon túli részt kizárólag az araboknak - ez a palesztin állam, ma Jordánia. Nincs szükség még egyre, a meglévő 22 arab állam mellé.

gzeevi 2018.11.07. 00:04:28

@David Bowman: Na, akkor talán döntsd el, hogy a cionista zsidók fellelősek a százmillió halottért (ahogy ezt feljebb írtad), vagy talán Sztálin, aki biztosan csakis talmudista vagy cionista zsidó lehetett... (ortodox papnövendéknek is csak álcázta magát, meg a cionistákat is csak megtévesztésből ítélte halálra). De még ő sem jutott el a százmillióig, mint te, a véres fantáziádban.

gzeevi 2018.11.07. 00:24:12

@David Bowman: Isten senkinek nem ad földet, mindegy, hogy az ókori vagy későbbi népek mit meséltek népi eposzaikban. Germániát nem Wotan adta, Finnországot nem Vejnemöjnen, és Magyarországot sem a Csodaszarvas adta Hunornak vagy Magornak. Aki ezekben hisz beleértve a Bibliát is, az tegye. Izrael egy roppant elhanyagolt peremvidéke volt a Török Birodalomnak, hol mocsaras, maláriás, hol sziklás, hol homokkő-sivatag. 1840-ben összesen 440 ezer ember lakta. Az iszonyú szegénységből csak óriási fizikai munkával lehetett kikerülni, ezt tették a zsidók, sok sok áldizat, halál árán. Így jutottak oda, hogy ez a terület ma 9 millió izraelit tart el (ebből 6,6 millió zsidó, és 1,6 millió zrab, és 400 ezer keresztény, - plusz 1,8 millió arabot a palesztin autonómiában). Ez a világ 32-ik legnagyobb gazdasága, többet termel, mint Dánia vagy Finnország, háromszor annyit, mint Magyarország, és egy főre eső gdp-ben már túlhaladta Angliát és Franciaországot. A munka adta, nem az isten. És mindezt az állandó háborúk közepette, és olyan irígylők rosszindulata ellenében, mint pl te is.

David Bowman 2018.11.07. 11:49:26

@gzeevi: Bocs, azt nem én írtam. Épp vitatom.

Éhesló 2018.11.07. 16:25:48

@gzeevi: csak hazudik és hazudik.
A zsidók 1946 óta kapnak az usa-tól támogatást.
A támogatás nem kölcsön.
A támogatás pénzbeli részét tartalmazza a forrás, amit ezen felül szolgáltatásban (felderítési adatok, műhold hozzáférések) élelmiszerben, know-howban, ipari termékekben, alapanyagokban, hadfelszerelésben kaptak, azt nem.
A nem kormánytámogatásokat (usa ngo és egyéb usa állam által IS finanszírozott szervezetek, fedőszervek, alapítványok) sem tartalmazza a forrás.

gzeevi 2018.11.07. 18:03:56

@Éhesló: Maradj csak meg a fixa ideáidnál, ha azoktól boldogabb leszel.
1. Az USA csak 1967-től ad kormányforrásokból pénzt Izraelnek.
2. A kapott pénz fele kölcsön volt, 2017-ig.
3. 1956-ban az USA és SZU együtt intéztek ultimátumot Izraelhez, hogy az vonuljon vissza a Szináj-félszigetről.
4. 1967-ig a fegyverszállítók főleg a franciák voltak, meg angolok, belgák. Nem amerikai volt a fegyverzet. Én ezt, sajnos, saját tapasztalatból tudom, felesleges ágálnod, és virtuális valóságot beképzelni magadnak.
5. Mindössze kétszer kapott ingyen fegyvert Izrael, a jom-kipuri háborúban lőszert, és Patriot elhárító rakétákat. A többit mindig megvette. Élelmiszert is, rendes áron, amikor még nem volt önellátó. Minden mást, alapanyagokat, hadfelszerelést is.
6. Az ameriaiak vesznek meg állandóan izraeli know-how-okat, és nem fordítva.
7. Egyszer egy amerikai zsidó pasi, Jonathan Pollard, műhold-felvételeket továbbított Izraelnek (Amerika szövetségese, ugye?) iráni képekkel - az amik 30 évi börtönre ítélték, egyik elnök sem kegyelmezett meg neki, már letöltötte, de még háziőrizetben van, bosszúból, digitális lábörvvel.
8. Hogy egy demokratikus országban a polgárok és szervezeteik kinek küldenek pénzt és kinek nem, az nem a kormány dolga. Az USA 1946-ban még nem támogatta Izraelt, amely mint ország, nem is létezett. A zsidók támogathatták testvéreiket - ez magánügy! Az Angliában élő magyarok például haza utalhatnak pénzt. Akkor az angol kormány pénzzel támogatja Mo-t? Ostoba fecsegés!

Ennyit a hülyeségeidről. De ha neked ez jó - csak folytasd. Szórakoztató.

Éhesló 2018.11.07. 18:15:14

@gzeevi: csak hazudik, csak hazudik.
fas.org/sgp/crs/mideast/RL33222.pdf
8. oldal 2. táblázat. Bemutatja, hogy 1946-tól tolják a pénzt számolatlanul a zsidókba.
Az anyag folyamatosan támogatásként nevezi meg a folyósított százmilliárdokat, nem hitelként. Ezen felül kaphatott persze a zsidó állam hitelt is, de ezt a forrás nem tartalmazza.
Nem érdekel mit hazudozol az ENSZ BT. zsidók által végre nem hajtott határozatairól.
Nem érdekel, az usa mellett még ki mindenki tolta a pénzt a fegyvert a segélyt, a know-hot a zsidóknak, mert a zsidók mindenkit lehúztak, akit csak tudtak, ma se járnak el másként.
Hazudsz. Az atomtitkot is lopták/kapták a szükséges felszerelésekkel együtt. A hordozókat is. A radartechnológiájuk, repüléstechnikájuk és rakátatechnikájuk is lopott, segélyként kapott (utróbbi külön sörön szerepel a táblázatokban és a törvényben is).
Hazudsz. A zsidó kémek megúszták és az arab/izraeli háborók során az usa és a bábjai tolták a felderítési adatokat a zsidóknak - fegyvereket is számolatlanul, amikor az arabok elkenték a zsidók pofáját. A szu eközben az araboknak szállított fegyvert és infót, no meg know-how-t.
Hazudsz. A zsidók pénzelésének közvetett formáit is felhasználják a nyújtott állami támogatások fedésére.
Az igazság zavar hasbaramunkás és ezért hazudozol ilyen nyomorult módon.

FuraTermék · www.furatermek.blog.hu 2018.11.07. 19:06:06

A személyeskedést, illetve Izrael világpolitikában betöltött szerepével kapcsolatos eszmecserét kéretik áthelyezni más felületekre, köszönöm!

Éhesló 2018.11.07. 20:04:02

@gzeevi: nem.
Unom a hasbarádat.

gzeevi 2018.11.07. 23:10:42

@Éhesló: Én is a te hasba darádat. Kvitt.