Érdekes helyek. Érdekes szokások. Érdekes történetek.

A világ atomöklei - 9. rész

Észak-Korea

2019. április 29. - FuraTermék

Nem titok, hogy a Barangolás blog eddigi leggrandiózusabb vállalkozásaként tekintünk az Atomököl-sorozatra - mivel azonban egyszer minden jó véget ér, így mai posztunkkal lezárjuk blogunknak a világ nukleáris hatalmait bemutató fejezetét. 

trinity_detonation_t_b.jpg

A világ első atomhatalmával kezdtünk (habár utána nem tartottuk magunkat az időrendiséghez), s a legfiatalabbal zárunk: a "Tovább" gomb után nézzük meg, hogyan tett szert az emberiség jelenleg ismert legpusztítóbb fegyverére a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (avagy Észak-Korea).

Mint azt már megszokhattátok, pár kifejezést nem fogunk megmagyarázni és újra részletezni, mert az már megtörtént a sorozat korábbi epizódjaiban. 

A sorozat korábbi epizódjait itt érhetitek el.

Fenyegetés a köbön

Mint az a világon élők többsége számára köztudott, 1950-ben a Szovjetunió befolyása alatt álló kommunista Észak-Korea megpróbálta bekebelezni az Egyesült Államok által támogatott, akkoriban az északinál egyáltalán nem demokratikusabb és nem fejlettebb Délt. A háború (amelybe a déliek oldalán az ENSZ zászlaja alatt a jenkik és még tucatnyi más ország, míg Észak oldalán Kína avatkozott be) végül döntetlennel zárult (miután átgázoltak mindkét országon a harcoló felek), az észak-koreai vezetés (élén az államalapító Kim Irszennel) pedig ekkortól kezdte el vallani azt a politikát, amely a mai napig meghatározza az ország mindennapjait: Korea csak magára számíthat, ha pedig meg akarja védeni magát, akkor saját magának kell kifejleszteni, legyártani az összes ehhez szükséges eszközt és erre alapozva fenntartani haderejét.

yongbyon_5mwe_magnox_reactor.jpg

A jongpjongi nukleáris létesítmény, az észak-koreai atombomba előállításához szükséges hasadóanyag egyik előállítási helye. (forrás: Wikipedia)

 

Persze ajándékot azért később is elfogadtak mind a Szovjetuniótól, mind Kínától...

Egyébként ennek a szongunnak (선군정치) nevezett politikának köszönhető, hogy az ország hadereje mindennél fontosabb, s napjainkban a huszonötmilliós ország több, mint egymillió katonát (plusz több millió munkásőr, tartalékos és milicista) tart fegyverben, a világ - papíron - negyedik legnagyobb fegyveres erejét birtokolva.

Szóval a döntés megszületett: Észak-Koreának magának kell tudni megvédelmeznie magát a jenki agresszióval szemben, ehhez pedig szükségesnek vélték a nukleáris fegyverek rendszeresítését is. Az 1960-as években beindított nukleáris fegyverkezési program részeként előbb felépítették Jongpjonban az első kísérleti reaktort, amelyet aztán továbbfejlesztettek és kibővítettek. Az 1990-es években az amerikaiakkal kötött megállapodás alapján különféle támogatások fejében az akkor összeomlóban lévő Észak-Korea hajlandó lett volna lemondani a nukleáris fejlesztésekről, de az egyezmény végül csődöt mondott, az ekkor már Kim Dzsongil által irányított ország tudósai pedig folytatták a munkát.

800px-kim_jong_il_portrait.jpg

Kim Dzsongil, akinek országlása idején felgyorsult az észak-koreai atomprogram, majd meghozta első gyümölcsét: a 2006-os kísérleti robbantást... (forrás: Wikipedia)

 

A - többek között - pakisztáni vendégmunkások által is támogatott program végül az új évezred hajnalán hozta meg az eredményt: 2006. október 9-én a KNDK végrehajtotta első (földalatti) kísérleti atomrobbantását, amely azonban nem sikerült túl látványosra: különböző becslések 0,5-15 kilotonna közé teszik a robbanóerőt, amely még a hirosimai atombombáét sem éri el.

800px-kim_jong-un_iks_2018.jpg

...és fia, Kim Dzsongun, aki manapság a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökökkel folytatott találkozóiról híres. Az elmúlt években enyhülést hozott a KNDK-USA-kapcsolatokba, hazája nukleáris ambícióiról azonban nem nagyon fog lemondani. (forrás: Wikipedia)

 

Azóta Észak-Korea még öt kísérleti robbantást hajtott végre (a legerősebbet - körülbelül 50 kilotonnásat - és egyben legutolsót 2017-ben), s ha igazak a hírek, azóta az ország már rendelkezik bevethető robbanófejekkel is (az első, kísérleti példányok ugyanis még túlságosan nagyok voltak a szállításhoz).

Hadászati Erő a nép szolgálatában

1024px-flag_of_the_korean_people_s_army_strategic_force_svg.png

A Koreai Néphadsereg Hadászati Erejének lobogója. (forrás: Wikipedia)

 

Miközben Észak-Koreát már a Kim-dinasztia harmadik generációját képviselő Kim Dzsongun irányítja (címe a marsalltól a főtitkárig bezárólag annyi van, mint égen a csillag), a fegyveres erőkön belül az utóbbi években jelentősen átszervezték a már korábban is létező ballisztikus rakétákat kezelő haderőnemet (korábban a kínaihoz hasonló Második Tüzérségi Hadtest névre hallgatott, míg manapság Stratégiai Erő a becsületes neve), amely jelenleg az egyetlen a milliós haderőben, amely nukleáris fegyvereket kezel (így a britek mellett Észak-Korea az egyetlen atomhatalom, amelynek légiereje nem alkalmas nukleáris csapásmérésre - mondjuk ez az északi géppark összetételét [rendszerben vannak még az ötvenes években beszerzett vadászgépek is!] és állapotát tekintve nem is csoda).

north_korea_s_ballistic_missile_north_korea_victory_day-2013_01.jpg

Észak-Korea ballisztikus rakétáinak többsége mobil indítású. (forrás: Wikipedia)

 

A rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták százaival büszkélkedő haderőnem a szovjet (és kínai) modellek alapján továbbfejlesztett Taepodong- (대포동) és Hvaszong-család (화성) tagjait alkalmazza. Utóbbi rakétacsalád 14-es és 15-ös verziója már interkontinentális (7-13 ezer km) hatótávolsággal bír - ezekkel már az Egyesült Államok nyugati partját is el lehet érni, Alaszkáról és Hawaiiról nem is beszélve. A rakéták többsége mobil indítású, a pletykák szerint ugyanakkor a kínai határ közelében több tucat rakétasiló lakója várja Észak-Korea urának indítási parancsát

800px-north_korean_missile_range_svg.png

A KNDK ballisztikus rakétáinak többsége csak Dél-Korea fenyegetéséhez elegendő - a legújabb és legnagyobb rakéták azonban már az Egyesült Államok törzsterületének nyugati partját is képesek elérni. (forrás: Wikipedia)

 

A több, mint ezer (bár a szám ennek sokszorosa is lehet) rendszerben tartott ballisztikus rakéta fő célpontja egy háborúban természetesen a déli testvérnemzet (valamint annak észak-koreai határ közelében fekvő tízmilliós fővárosa, Szöul) és Japán lenne, illetve az ezen országokban állomásozó amerikai egységek támaszpontjai.

Észak-Korea különböző becslések szerint jelenleg 13-60 db nukleáris robbanófejjel bír, tehát egy háborúban valószínűleg csak a kiemelten fontos célpontokat tudnák ezen fegyverrel támadni - habár a minden bizonnyal bekövetkező (amerikai) válaszcsapásban valószínűleg az egész KNDK megsemmisülne, maga a puszta fenyegetés értelmetlenné tenne egy Észak-Korea elleni amerikai inváziót.

hwasong-15_con_transporte.png

A ballisztikus rakétáik többségét a Szovjetuniótól vásárolt példányok alapján fejlesztették (és fejlesztik) tovább. Bár a technológia ősöreg, egyáltalán nem lebecsülendő. (forrás: Wikipedia)

 

Amely inváziónak a valószínűsége amúgy is a nulla felé konvergál már évtizedek óta. Mindenesetre a nukleáris program belső rend és morál fenntartására (a kis Korea Kimék vezetésével megmutatja a hatalmas jenkiknek, hogy ki az úr a háznál) tett jótékony hatása nem lebecsülendő.

Szóval itt inkább a nukleáris fegyverek (és a ballisztikus rakéták) zsarolási potenciáljáról van szó (az ország elleni nemzetközi szankciók feloldásának céljával), semmint tényleges alkalmazási szándékról. 

Tengeri ütőerő

pukkuksong-1.png

A Pukkukszong-1 SLBM rajza. (forrás: Wikipedia)

 

Észak-Korea rendelkezik a világ számszerűleg legnagyobb tengeralattjáró-flottájával (mintegy hetven példány). A tervek között szerepel ezek közül egynek-kettőnek az átépítése SLBM hordozására; a kiválasztott rakéta pedig a Pukkukszong (북극성) névre hallgat.

A jelenleg még fejlesztés alatt álló rakéta első verziója még "csak" rövid, míg a második már közepes hatótávolsággal bír, így az ezt hordozó, dízel-elektromos meghajtású Szinpó-osztályú tengeralattjárók akár távolabbi célpontokra is csapást tudnak majd mérni a jövőben.

320px-hwasong-15_svg.png

Az interkontinentális hatótávolságú Hvaszong-15 ballisztikus rakéta rajza. (forrás: Wikipedia)

 

Az ősrégi szovjet és jugoszláv (!) egységek alapján megtervezett, mindössze egy-két SLBM hordozására képes tengeralattjáró-osztályból jelenleg egy (azaz egy) példány áll rendszerben (amely számos tesztindítást tudott le sikerrel), így a jenkikéhez vagy oroszokéhoz hasonló hadászati járőrutaktól (amikor az erre a célra rendszeresített egységekből legalább egy példány folyamatosan a tengeren van) még messze vannak...

A záró videóban egy Hvaszong-14 típusú ICBM tesztje látható:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagbarangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr8914788994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2019.04.30. 13:17:56

Köszönöm a folytatásokat és a befejezést.

Talán a gyűjtő lap aljára érdemes lett volna belinkelni azt a videót, ami azt mutatja, hogy mikor, hol robbant atom (lásd lent)
Elrettentésül.

www.youtube.com/watch?v=LLCF7vPanrY