Érdekes helyek. Érdekes szokások. Érdekes történetek.

Barangolás a világban

A történelem legrövidebb háborúja

Küzdelem Zanzibáron

2020. február 24. - FuraTermék

A háborúkat a legtöbbször hosszú hetekig, hónapokig, adott esetben évekig tartó felkészülés előzi meg - a hadseregeket fel kell szerelni, mozgósítani kell, ez pedig idő- és költségigényes feladat. Miután erre sor került, a harcokat szintén hetekig, hónapokig (rosszabb esetben évekig) vívják. Mint…

Tovább

El nem ismert országok - 3. rész

Dnyeszter-menti Köztársaság

Miközben Közép-Európa egykori szocialista országai már a demokráciával és a piacgazdasággal ismerkedtek, a Szovjetunió területén az egyes nemzetiségek és tagköztársaságok egymás után léptek a szuverenitás, majd - miután Moszkva gyakorlatilag nem tett semmit ez ellen - a függetlenség útjára. Mai…

Tovább

Pumák az égen

Magyar vadászgépek akcióban

Szinte minden, háborúban résztvevő nemzet hadereje fel tud mutatni olyan alakulatot vagy éppen fegyvernemet, amely az adott konfliktusban kiemelkedő katonai teljesítményt nyújtott, s amelyre az utókor később tisztelettel és megbecsüléssel emlékezik vissza. Mexikónak ott van a Szent Patrik-zászlóalj,…

Tovább

Fordlândia

Szellemváros brazil módra

Az 1920-as években az Egyesült Államokban szárnyalt az autógyártás - számos vállalkozás (illetve ekkor már inkább gigantikus konszern) igyekezett kihasítani minél nagyobb szeletet a járműeladások tortájából. Nem volt ez másként a dúsgazdag üzletember, Henry Ford által alapított és irányított…

Tovább
süti beállítások módosítása