Érdekes helyek. Érdekes szokások. Érdekes történetek.


Furcsa településnevek 2.0

2019. október 14. - FuraTermék

Blogunk egyik első posztjában felvillantottunk párat a világ legfurcsább településnevei közül. Mai válogatásunkban újabb, érdekesebbnél érdekesebb elnevezésű településsel ismerkedhetünk meg! A településnév, amelyről még a mai posztban sem lesz szó. (forrás: blikk.hu)  

Tovább

Két háború veteránja

Asbóth Sándor története

Mai írásunkkal megpróbálunk ráerősíteni blogunk mostanáig meglehetősen elhanyagolt szegmensére, az érdekes életrajzokra, életutakra.  New York-i panoráma. Mai posztunk főhőse ezer meg egy szállal kötődött a Nagy Almához. (forrás: Wikipedia)   Nem szaporítjuk a szót: a "Tovább" gomb után…

Tovább

Kontinensközi államok

A világon számos ország van, amely (történelmi vagy földrajzi okokból) elmondhatja magáról, hogy területe két (vagy adott esetben több) kontinensre is kiterjed. Európa és Afrika határa: a Gibraltári-szoros. (forrás: Wikipedia)   Mai posztunkban ezen államok között nézünk szét.

Tovább

Azték Sasok bevetésen

Mexikó a második világháborúban

Hosszú hónapokkal (na jó, több, mint egy évvel) ezelőtt az egyik első posztunkban már bemutattuk, hogy a brazil haza hős katonái milyen dicső tetteket hajtottak végre a második világháborúban. Mai írásunkban egy másik latin-amerikai hatalom, Mexikó háborús útját járjuk körbe. Amerikai katonák a…

Tovább

Vesztes szakadárok

A Barangolás blog mai posztjában egy nagyon picit elmerülünk a történelem viharos tengerének hullámai között (hogy költőiek legyünk): röviden megismerkedünk néhány olyan állammal (avagy "állammal"), amelyeket a szakadár szellem, illetve a függetlenség iránti olthatatlan vágy hívott életre -…

Tovább

Egzotikus országok 9.0 - Grönland

Csendben eltelt három hónap anélkül, hogy foglalkoztunk volna az egzotikus országokat, területeket bemutató sorozatunkkal. Végül sikerült erőt venni magunkon, így ma folytatjuk ezen barangolásunkat a világban; a mai posztban a Spitzbergákat követően ismét a messzi északra (vagyis Magyarországról…

Tovább

A világ atomöklei - 1. rész

Amerikai Egyesült Államok

Ma induló új sorozatunkban (miután Dél-Afrikánál, Las Vegasnál és a NATO-nál már érintettük a témát) bemutatjuk a Föld azon országait, amelyek az utolsó háborúban nukleáris fegyverekkel vívnának egymással csatákat. A sorozatban elsősorban a hagyományos nukleáris triádot, illetve annak egyes elemeit…

Tovább

Irány a kozmosz!

Ahol a származás nem feltétlenül akadály

Egészen 2003-ig mindössze két olyan ország volt a Földön, amely saját erőből képes volt embert juttatni a világűrbe: az Egyesült Államok és Oroszország (korábban Szovjetunió). Aztán jött Kína, és ez a szám rögtön háromra emelkedett. (forrás: Wikipedia)   Ez a tény azonban nem jelenti azt, hogy…

Tovább

Zászlók a Föld körül - 2. rész

Az első, zászlókat felvonultató válogatást követően íme a második, amelyben ismét öt ország lobogója kerül bemutatásra.

Tovább

Háború a semmiért

És a Fehér Ház felgyújtása

1812-ben Európa nagy része éppen a Napóleon Franciaországa elleni háborúskodással volt elfoglalva. Ezen  franciaellenes küzdelem legfőbb szponzorai és résztvevői a britek voltak, akiknek emellett még volt gyarmatukkal is alaposan meggyűlt a baja. Hagyományőrzők az 1812-es háború egyik csatájának…

Tovább