Néhány hónap szünetet követően folytatjuk a diktátorokat bemutató sorozatunkat. Legutóbbi spanyolországi látogatásunkat követően visszatérünk a fekete kontinensre, amelynek 20. századi történelme bizony bővelkedik az egészen elképesztő történetekkel.
Hotel a közép-afrikai fővárosban, Banguiban. 1976-1977-ben nagyszabású hotelfelújítási program zajlott a városban. (forrás: Wikipedia)
Irány a Közép-afrikai Köztársaság, amely nem mindig volt köztársaság, köszönhetően egy ambiciózus diktátornak!
Posztunk történetét néhány évvel ezelőtt már bemutattuk testvérblogunkon röviden.
Mai írásunk ennek kibővített verziójaként is értelmezhető.
Uralkodó születik
1921. február 22-én az akkoriban francia gyarmatként funkcionáló Közép-Afrika (pontosabban Francia Egyenlítői-Afrika) déli részén, egy mbaka törzsbeliek által lakott falu, Bobangui főnöke nagyon boldog volt: felesége ugyanis fiúgyermeknek adott életet. A fiú kora gyermekkora nem volt éppen fényes: apját egy francia fakitermeléssel foglalkozó cég ugyanis ingyen munkaerő átadására kötelezte, amihez annak nem fűlött a foga; miután megtagadta az együttműködést, sőt, a már az erdőben dolgozókat is kiszabadította, a cég humánerőforrás-osztályának munkatársai egy rögtönzött bírósági eljárást követően nemes egyszerűséggel kivégezték Mindogon Mgboundoulout. Felesége egy héttel később a bánat miatt öngyilkos lett.
Közép-afrikai törzsi csoport a 20. század elején. Az országban mindig is meghatározó volt a törzsi hovatartozás. (forrás: Wikipedia)
A mindössze hat éves fiút az egyik nagyapja vette maga mellé, aki nem sokkal később beíratta egy keresztény missziós iskolába. A tanulás során nagyon megszerette egy Jean Bedel nevű szerző könyvét, ezért az eredeti neve helyett (amelyet jótékony homály fed) a tanárai Jean-Bédelnek (vagy Jean-Bedelnek) kezdték hívni.
Irány a sereg!
Jean-Bédel Bokassát egyik tanára papnak szánta, azonban az atya kénytelen volt belátni, hogy az ilyesfajta intellektuális kihíváshoz nem sok foga fűlik a fiatalembernek. Ezt követően a közép-afrikai francia gyarmati központban, Brazzaville-ben tanult, mígnem 1939-ben úgy döntött, hogy csatlakozik a francia gyarmati haderőhöz.
A legjobb időzítéssel, tesszük hozzá az évszám láttán.
Az ifjú Jean-Bédel Bokassa a francia gyarmati hadsereg katonájaként 1939-ben. (forrás: Wikipedia)
Az anyaország bukása után nem sokkal tizedessé léptetik elő, 1941-ben pedig őrmesterré, de a további előléptetést már nem várja meg a Vichy-kormány szolgálatában: átáll a Szabad Francia Erőkhöz, amelynek zászlaja alatt először részt vesz Brazzaville elfoglalásában, majd 1944 augusztusában a szövetségesek dél-franciaországi partraszállásában; egészen a német fegyverletételig bajtársaival vállvetve harcol Európában.
Charles de Gaulle tábornok tekinti meg a gyarmati csapatokat Banguiban 1940-ben. (forrás: Wikipedia)
A második világháború után marad a stabil jövedelmet kínáló hadseregben, ahol híradós katonaként belekóstol az indokínai hadszíntérbe is - olyannyira, hogy feleségül vesz egy tizenhét éves vietnámi lányt, aki gyermekkel is megáldja a harcost (a francia kivonulást követően Bokassa is távozik, de újdonsült családját otthagyja).
Út a hatalomba
Néhány évig tartó franciaországi szolgálatot követően áthelyezik (visszahelyezik) Brazzaville-be, majd 1959-ben szülőföldje, Közép-Afrika fővárosába, Banguiba. Itt századossá léptetik elő, s a Közép-afrikai Köztársaság 1960-as függetlenné válását még a francia haderő tisztjeként éli meg. 1962. január 1-jén aztán átnyergel a frissen megalakított közép-afrikai haderőbe, amelynek hamarosan a vezérkari főnökévé nevezik ki.
A teljes közép-afrikai haderő létszáma ekkor körülbelül 500 (ötszáz!) fő volt, úgyhogy nem egy világhódító seregre kell gondolni...
David Dacko, a Közép-afrikai Köztársaság első (1960-1966) és harmadik (1979-1981) elnöke. (forrás: Wikipedia)
A frissen függetlenné váló, koldusszegény ország vezetése megannyi kihívással volt kénytelen szembenézni, s ezek kezelése nem igazán ment neki (úgy sem, hogy gyakorlatilag egypártrendszer épült ki) - gondolta Bokassa ezredes, ezért 1965. december 31-én, nem sokkal éjfél előtt a hozzá hű csapatok megpuccsolták a regnáló elnököt, David Dackot. A később szilveszteri puccsként ismertté váló államcsíny során a menekülő elnököt elfogták, az egyik bangui börtönbe vitték, ahol Bokassa másnap lemondatta, magát pedig megtette államfőnek.
A nemzetközi közvélemény előtt azzal magyarázta a puccsot, hogy így akadályozta meg a kommunisták térnyerését az országban. Az ország első elnöke később száműzetésbe vonult Franciaországba - aminek még lesz jelentősége.
Elnökként
Jean-Bédel Bokassa elnökként először látványos reformokat hirdetett: eltörölte a többnejűséget, a fővárosban erkölcsrendészetet állított fel, megtiltotta a nők körülmetélését (bár ezen ősi hagyomány felszámolásának nem mindig tudtak érvényt szerezni), sőt, Banguiban létrehozott egy három buszvonalból álló tömegközlekedési "hálózatot" is.
Közben titkosszolgálatának vezetőjét kivégeztette - miután kiszúratta a szemét.
1969-ben addigi hű támogatója és harcostársa, Alexandre Banza alezredes (és nem mellékesen kormányának minisztere) puccsot akart szervezni az elnök ellen, a terv azonban kitudódott: mielőtt még egy rögtönítélő "bíróság" halálra ítélte volna, fogvatartói demonstratív jelleggel megkínozták a lázadó tisztet.
A közép-afrikai haderő marsallja, Jean-Bédel Bokassa. (forrás: Wikipedia)
Bokassa ezt követően szépen-lassan kezdte elveszíteni a kapcsolatot a realitással. Előbb a hadsereg marsalljává nyilvánította magát, majd 1972-ben élethosszig tartó elnökké. Közben az egykori gyarmattartó franciák mellett (akiknek az ország urántartalékai miatt volt fontos Közép-Afrika) a Kadhafi ezredes vezette Líbiával is szoros kapcsolatokat épített ki holmi anyagi és erkölcsi támogatásért cserébe.
Az új barátnak köszönhetően az addig katolikus Bokassa áttért az iszlám hitre.
És felvette a Salah Eddine Ahmed Bokassa nevet.
Az új császár
Habár eredetileg kommunistaellenes szólamok kíséretében vette át országa irányítását, Bokassa később nem zárkózott el a szocialista országokkal való kapcsolatfelvételtől. A képen a Kárpátok Géniuszával látható bukaresti látogatásán. (forrás: Wikipedia)
Eddig nem említettük, de Bokassa nagy rajongója volt Napóleonnak. Különösen annak a hatalmi pompának, amely a nagy hódítót körül lengte, miután császárrá vált. "Hiszen ez az!" - gondolt egyet az elnök-marsall, s kitalálta, hogy ő márpedig császár lesz, mint példaképe!
1976 szeptemberében feloszlatta kormányát (helyette létrehozta a Forradalmi Tanácsot), közben pedig visszatért a katolikus hitre, mert a bangui katolikus székesegyházban kívánta magát uralkodóvá koronáztatni, s a Kadhafi-féle pénzcsap amúgy is elakadóban volt. December 4-én I. Bokassa néven hivatalosan is Közép-Afrika császárává nyilvánította magát (Napóleont is december 4-én koronázták meg), s hozzá is látott a NAGY CEREMÓNIA megszervezéséhez.
Magát a kinevezést előtte azért megszavaztatta a "törvényhozással".
A pompás koronázási ünnepséggel Bokassa fel kívánta tenni országát a nemzetközi térképre. Hát, sikerült neki, bár nem egészen úgy, ahogy azt gondolta... (forrás: irishtimes.com)
Egy évvel később, 1977. december 4-én megtartották Közép-Afrika történetének legnagyobb buliját. Ugyan a meghívott nagy nevű külföldi államfők és méltóságok közül senki nem látogatott el Banguiba, I. Bokassának így sem lehetett oka a panaszra: koronázási hintóját Európából hozott lovak húzták (amelyek amúgy nem nagyon bírták a hőséget), a külföldi vendégeknek pedig számos hotelt újítottak fel a fővárosban - szállításukról pedig Nyugat-Németországból importált Mercedesek gondoskodtak.
A koronázásnak helyet adó sportpalotából átalakított koronázási palotát szintén az öreg kontinensről hozott virágokkal díszítették fel.
Az újdonsült császár, I. Bokassa mellette feleségével, Catherine császárnéval. Az ünnepség olyan sok pénzbe került, hogy az ország gyakorlatilag az államcsőd szélére került. A rendezvény biztosításában egyébként a francia hadsereg is részt vett. (forrás: bansoro.com)
A hatalmas lakomával (150 mázsányi étel és 24 ezer üveg üdítőital - bor, pezsgő - került felszolgálásra) és tűzijátékkal záruló koronázási ünnepség becslések szerint mintegy húszmillió (akkori) USA dollárjába került Közép-Afrikának - ez az ország az évi költségvetésének harmadát és a szintén az évi francia segélyek teljes összegét jelentette.
A császár szerette volna, ha a pápa személyesen helyezi fejére a koronát, de VI. Pál ezt elutasította, így Napóleonhoz hasonlóan ő is saját magát koronázta meg.
Császárság a szavannán
A Közép-afrikai Császárság (Empire centrafricain) előtt I. Bokassa tervei szerint nagy jövő állt, rövid történetébe mégis kódolva volt a bukás: a koronázás miatti eladósodás és a külföldi (francia) segélyektől való függés lehetetlen helyzetbe hozta az országot. Nem segített az sem, hogy időközben a császáron eluralkodott a megalománia és a személyi kultusz iránti vágy (közterületek átnevezése, szobrok emelése és hasonlók) - persze arra közben jutott ideje, hogy bizonyos összegeket bizonyos svájci bankszámlákon helyezzen el...
I. Bokassa fiát, az 1973 novemberében született ifjabb Jean-Bédel Bokassát II. Bokassa néven trónörökösévé nyilvánította.
Egy magára valamit is adó császár nem lehet meg császári lobogó... (forrás: Wikipedia)
A császárság bukását végül az iskolások lázadása hozta el: I. Bokassa ugyanis kitalálta, hogy az általa terveztetett és forgalmazott formaruhákba kell bújnia az összes nebulónak - természetesen önköltségen. 1979 elején országszerte diáktüntetések kezdődtek a zseniális ötlet ellen, amelyeket a császár parancsára kegyetlenül levertek (a szomszédos Zairéból érkezett kommandósok segítségével). Az összecsapásokban csak a fővárosban legalább száz ember vesztette életét.
Közben olyan mendemondák kezdtek szállingózni az uralkodóról, hogy olykor szívesen lakmározik politikai ellenfeleiből.
Szó szerint.
...és címer nélkül. (forrás: Wikipedia)
Áprilisban a fővárosban kétszázötven diákot fogott el a rendőrség egy razzia során, amely után közülük százat kínoztak meg és végeztek ki. Idővel a Közép-Afrikát gazdasági lélegeztetőgépen tartó Franciaországnak is elege lett I. Bokassa uralmából: szeptember 20-án (amikor a császár éppen Tripoliban tartózkodott) a francia hadsereg egységei elfoglalták a főváros stratégiai pontjait - az uralkodó ezt követően Elefántcsontpartra távozott. Másnap az addig száműzetésben élő korábbi elnök, David Dacko visszatért hazájába, s újfent kikiáltotta a Közép-afrikai Köztársaságot, amelynek ismét elnöke lett.
Valéry Giscard d'Estaing, Franciaország köztársasági elnöke 1974 és 1981 között. Kezdetben támogatta Bokassa közép-afrikai rémuralmát, később azonban már az egyébként pragmatikus ex-gyarmati politikát folytató franciák számára is vállalhatatlanná vált a szavannák császára, így tevékenyen részt vettek az elmozdításában. (forrás: Wikipedia)
Bokassát távollétében halálra ítélték az uralkodása alatt elkövetett vélt (kannibalizmus) és valós (ellenfelek felkoncoltatása, korrupció) bűnökért.
David Dackónak egyébként nem volt szerencsés a politikusi csillaga, ugyanis két évvel később, 1981-ben egy újabb puccsal távolították el a hatalomból - megint.
Száműzetésben
Az immáron ismét Jean-Bédel Bokassa névre hallgató ex-elnök és ex-császár először Elefántcsontparton, majd néhány évvel később Párizs melletti villájában ette a következő években a száműzöttek keserű (?) kenyerét, mígnem 1986-ban visszatért hazájába annak ellenére, hogy a halálos ítélete még érvényben volt. Letartóztatták, új tárgyalást tartottak, ahol ismét halálra ítélték (itt már nem bizonyították a kannibalizmus vádját), majd ezt életfogytiglani börtönbüntetésre módosították.
Jean-Bédel Bokassa koporsóját szállító autó 1996-ban. Az ex-elnök és ex-császár állami temetési szertartást kapott Banguiban. (forrás: genderi.com)
1993-ban amnesztiával kiszabadult (időközben az életfogytiglant húszt évre mérsékelték), hátralévő éveit pedig visszavonultan töltötte Banguiban. Közép-Afrika első és eddig egyetlen császára 1996. november 3-án halt meg szívrohamban.
Állami temetéssel búcsúztatták, több ezres tömeg kíséretében.
Habár törvényileg büntette a többnejűséget, hivatalos (második) felesége, Catherine Denguiadé mellett további tizenhat felesége volt. Tőlük és számtalan szeretőjétől 50 ismert gyermeke született, ami nem kis teljesítmény a szavannák császárától.
