A 20. és 21. század diktátorait bemutató sorozatunk tizenhatodik részében visszatérünk a fekete kontinensre, pontosabban annak keleti, indiai-óceáni régiójába, hogy megismerkedjünk a földi paradicsomként is számon tartott Seychelle-szigetek diktatúrájának történetével.
Nem született politikusnak, mégis hazája 20. századi történetének meghatározó személyisége lett belőle. (forrás: Wikipedia)
A "Tovább" gomb után következzen France-Albert René életének és elnökségének története!
A földi paradicsom
A Seychelle-szigetek - amelyet a Francia Kelet-indiai Társaság nevezett el egy 18. századi francia politikus (XV. Lajos király pénzügyminisztere) tiszteletére - hosszú időn keresztül lakatlan terület volt, amelyet időnként kelet-afrikai és arab kereskedők látogathattak meg, miközben először feltehetően a portugál hajóskapitány, Vasco da Gama szállhatott partra egyik tagján még 1502-ben.
A Seychelle-szigetek fővárosa, Victoria a gyarmati időkben, a 20. század elején - a napjainkban sem túl nagy város a brit uralom idején a kisebb gyarmati központok közé számított. (forrás: Wikipedia)
A fontos tengeri kereskedelmi útvonal mentén fekvő szigetcsoport a 18. században francia fennhatóság alá került, majd a napóleoni háborúk után a britek irányították Mauritiusról a főként hajók kiszolgálásával és ültetvényes gazdálkodással foglalkozó lakosságot, ahol még a 20. században is szép számmal találkozhattunk francia származású földtulajdonosokkal.
Az egyik ilyen francia család egyik tagjának, az ültetvényvezető Price René-nek és varrónő feleségének, Luisa Morgan René-nek a gyermekeként jött világra 1935. november 16-án a gyarmat fővárosában, a Mahé szigetén fekvő Victoriában France-Albert, aki gyermekkorának nagy részét a kisebb Farquhar szigetén töltötte - a család európai származása ellenére nem tartozott a felsőbb osztályhoz, amely tény mély benyomással volt a fiatalember világképének fejlődésére.
Út a hatalomba
Miután számos helyi katolikus iskolába járt (fiatalon szeretett volna pap lenni), France-Albert Angliában, Southamptonban és Londonban folytatta tanulmányait, ahol sikeres ügyvédi vizsgát tett, majd megpróbált elhelyezkedni a szakmában, miközben egyre szorosabb kapcsolatokat alakított ki a brit Munkáspárttal.
Hatalmas szociális érzékenységgel rendelkezett, ezért nem nézte jó szemmel a brit gyarmati politikát, amely még a második világháború után is a gyarmati lakosság kizsákmányolására épült - hazájába való visszatérését követően, 1964-től ezért a Seychelle-szigetek függetlenségének szószólója lett a frissen alakult Seychelle-szigeteki Egyesült Néppárt (Seychelles People's United Party) tagjaként.
Ugyanebben az időben alakult meg a tehetős seychelle-szigetekiek érdekeit védő másik jelentős párta Seychelle-szigeteki Demokrata Párt (Seychelles Democratic Party), amely nem a függetlenséget, hanem az Egyesült Királysággal való szorosabb integrációt támogatta.
A gyarmati idők vége: a kormányzó szemléli a rendőrség díszegységét 1972-ben. (forrás: Wikipedia)
1970 novemberében elfogadták a Seychelle-szigetek új alkotmányát, 1974-ben pedig megtartották az első választásokat, amelyen már mindkét nagy párt a függetlenség ígéretével kampányolt. A két párt a voksolást követően koalícióra lépett, René pedig közmunka- és földművelésügyi miniszter lett a gyarmati kabinetben. Ez a kormányzat a britekkel folytatott tárgyalásokat az önállóságról, amelynek eredményeként a Seychelle-szigetek 1976. június 29-én a Nemzetközösség független köztársasága lett.
A Demokrata Párt vezetője, a királynő által frissen lovaggá ütött James Mancham lett az első elnök, René pedig a megállapodásuknak megfelelően miniszterelnök...
Hazája élén
René és Mancham kapcsolata az együttműködés ellenére inkább volt ellenséges, mint baráti, hiszen teljesen más elképzelésük volt a hazájuk jövőjét illetően. Éppen ezért René már a függetlenség elnyerése után nem sokkal hozzálátott nagy tervének megvalósításához: a teljes hatalom megszerzéséhez. Támogatóit részben odahaza ("csak vadásztak kicsit a fiúk" indoklással), részben Tanzániában készítették fel a fegyverforgatás fortélyaira - a nagy pillanat pedig 1977 júniusának elején jött el, amikor az elnök a Nemzetközösség állam- és kormányfőinek aktuális csúcstalálkozóján vett részt külföldön.
Az államcsíny ("forradalom") tiszteletére kibocsátott emlékbélyeg a Seychelle-szigetekről. (forrás: Wikipedia)
Június 4-én a René vezette fegyveres csoport (amely megközelítőleg 60-200 fegyveresből állt) gyakorlatilag ellenállás nélkül megszállta a fő sziget, Mahé kulcsfontosságú pontjait (köztük a rendőrség épületeit); a vértelen államcsínyt követően támogatói Renét tették meg elnökké, Mancham pedig előbb Dél-Afrikába, majd az Egyesült Királyságba menekült, s hosszú időn keresztül nem is tért haza.
France-Albert René állítólag szerényen csak három feltétel mellett fogadta el a puccsisták "felkérését": senkinek nem esik bántódása politikai nézetei miatt, a nemzetközi egyezmények érvényben maradnak és megtartják az 1978-ban esedékes választásokat.
Nem csak a "forradalmárok", hanem az elnök is kapott emlékbélyeget. A sztálinista időkre emlékeztető személyi kultuszt azért nem építettek ki a Seychelle-szigeteken. (forrás: Wikipedia)
Az újdonsült elnök gyorsan hozzá is látott az általa korábban felvázolt szocialista jövőkép minél gyorsabb megvalósításához, amelynek első lépéseként pártját átnevezte Seychelle-szigeteki Népi Progresszív Frontra (Seychelles People's Progressive Front). A párt a végül 1979-ben megtartott voksoláson fölényes győzelmet aratott - ehhez hozzájárult az a tény, hogy az egyetlen legális párt maradt az országban, s így más szervezet nem szerepelt a szavazólapokon.
A kormányzatban és pártjában Renére úgy hivatkoztak: A Főnök (The Boss).
A Seychelle-szigetek a második világháború után nagy hangsúlyt fektetett az idegenforgalom fejlesztésére, René azonban nem ebben látta a jövőt, habár a turisták által biztosított valutáról végül nem mondott le teljesen; hatalomra jutását követően széles körű szociális reformokat vezettek be, a teljes és ingyenes oktatástól kezdve a szintén ingyenes egészségügyön át a környezetvédelmi reformokig.
René igyekezett jó kapcsolatokat kialakítani és fenntartani a szocialista blokk országaival. A képen éppen jugoszláv vendéglátóival tárgyal a horvátországi Brijuni-szigeten 1979-ben. (forrás: Wikipedia)
Külpolitikáját tekintve igyekezett szoros kapcsolatokat kialakítani a szocialista blokk országaival - ennek köszönhetően 1979-ben támogatta a Szovjetunió afganisztáni invázióját és élesen elítélte az amerikaiak és britek indiai-óceáni tevékenységét; René emellett szívélyes kapcsolatokat ápolt a harmadik világ vezető országaival, többek között Indiával.
Diktatúra - majd demokrácia
Persze nem csak minden játék és mese volt a trópusi paradicsomban: René keményen fellépett vélt és valós ellenzékével szemben, noha eszközei nem voltak olyan brutálisak, mint más, kortárs diktatúrákban: elsősorban a megfélemlítésre építette politikáját, melynek keretében egyszerűen elüldözték az országból a nem kívánatos polgárokat (vagyis azokat, akik hangot adtak nemtetszésüknek). Az 1980-as években emellett gyakoriak voltak az eltűnések - az áldozatokat valószínűleg a Renéhez hű karhatalom emberei tették el láb alól.
Az 1980-as években évente nagyjából ezer ember hagyta el önként vagy kényszer hatására a Seychelle-szigeteket, amely egy kevesebb, mint százezres ország esetében jelentős számnak mondható.
A Seychelle-szigetek zászlaja 1977 és 1996 között. (forrás: Wikipedia)
A kemény és határozott (de nem túl határozott) fellépésnek köszönhető, hogy az 1980-as években többször is megpróbálták megpuccsolni René elnököt (1981-ben például dél-afrikai zsoldosok segítségével) - a kísérletek végül kudarcba fulladtak, s épülhetett tovább a szocializmus seychelle-szigeteki módra.
A diktatúra időszakában a fiatalok számára kötelezővé tették az úttörőkéhez hasonló Nemzeti Ifjúsági Szolgálatban való részévelt, amely az alapvető oktatás mellett a félkatonai képzést is magában foglalta.
Érdekesség, hogy René és kormányzata sokat tett a hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért (amelynek nagy részét a népesség többségét adó, vegyes származású kreolok adták), de a politikai hatalom továbbra is a fehér kisebbség kezében összpontosultak - a kulcsfontosságú pozíciókat a francia és brit származású gyarmatosok leszármazottjai töltötték be.
René uralma alatt számos, a lakosság életkörülményeit javító szociális intézkedést vezetett be, a szocialista országokra jellemző iparosítás azonban elmaradt. (forrás: Wikipedia)
Az 1980-as évek végén a szocialista rendszerek egymás után omlottak össze, vagy léptek az átalakulás útjára - a Seychelle-szigetek körüli nemzetközi levegő egyre inkább fogyni kezdett, s René érezte, hogy az addigi formában már nem fogja tudni megtartani hatalmát hatalmas támogatói nélkül. 1991-ben az addigi állampárt végül úgy döntött, hogy lemond a korlátlan hatalomról, s az időközben hazaengedett Manchammel együttműködve hozzáláttak egy új alkotmány kidolgozásához.
Újra demokratikus évek
1993-ban végül elfogadták az új alaptörvényt, amely alapján még ugyanebben az évben megtartották a szabad választásokat - az elnökválasztáson végül René elsöprő győzelmet aratva biztosította, hogy a demokráciában is megtarthassa az államfői pozíciót, amely mutatványt 1998-ban sikerült megismételnie.
James Michel, aki 1996 és 2004 között alelnöke, 2004 és 2016 között pedig elnöke volt a Seychelle-szigeteknek. (forrás: Wikipedia)
René végül 2004-ben mondott le az elnöki tisztségről akkori alelnöke és régi harcostársa, James Alix Michel javára, aki még hosszú éveken keresztül megtartotta hatalmat pártjuk számára. René végül békés nyugdíjas éveket tölthetett el victoriai otthonában - a korábbi diktátor 2019-ben bekövetkezett haláláig hatalmas népszerűségnek örvendett az átlagpolgárok között; talán ennek is betudható, hogy a diktatúra éveiben elkövetett bűncselekményekért soha nem került felelősségre vonásra.
Utolsó felesége és lányai társaságában 2014-ben. (forrás: Wikipedia)
René egyébként életében háromszor nősült: első feleségétől, az 1956-ban nőül vett angol Karen Handley-től egy lánya született. 1975-ben feleségül vette Geva Savy Adamset, akitől 1992-ben vált el, hogy 1993-ban a nála huszonöt évvel fiatalabb Sarah Zarqanit vegye nőül - ő három lánynak adott életet. A feleségei mellett René számos szeretőt is tartott, amiből soha nem csinált titkot, így legalább ezen a téren nem lehet képmutatással vádolni...
