Az amerikai polgárháborúban mindkét oldalon több százezer embert mozgósítottak - többségük a civil életből pottyant bele a harcok sűrűjébe, majd azok elmúltával le is tette az egyenruhát, mivel már nem volt szükség a hatalmas tömeghadsereg fenntartására.
George Armstrong Custer vezérőrnagyi uniformisban - a polgárháború idején az Egyesült Államok történetének egyik legfiatalabb tábornoka volt. (forrás: Wikipedia)
Mai írásunk főszereplője, George Armstrong Custer azonban másként döntött: 1865 után is folytatta pályafutását, s élete végéig katona maradt.
Élete a polgárháborúig
George Armstrong Custer 1839. december 5-én született egy rajnai német felmenőkkel büszkélkedő, ám ekkor már több száz éve Amerikában élő család sarjaként az Ohio állambeli New Rumley városában. Édesapja kovácsként és földművesként kereste szerény kenyerét, s az ifjú George még úgy is boldog családi légkörben nevelkedett, hogy édesanyja már apja második felesége volt - az elsőt néhány évvel korábban veszítette el. Mind apja, mind anyja három gyermeket hozott az új házasságba.
Apja a helyi milícia tagja volt, így a kis George már négyéves korában magába szívhatta a hétvégi katonaélet hangulatát. Tízéves korában mostohanővéréhez került Michiganbe, hogy biztosíthassák taníttatását. Szegény hátterével ekkor szembesült először igazán, így az iskolában hátrányos társadalmi helyzetét szorgalmával kompenzálta.
1830-as években készült festmény, a távolban az Egyesült Államok Katonai Akadémiájában a New York állambeli West Pointnál. (forrás: Wikipedia)
A középiskola elvégzését követően szeretett volna bejutni az amerikai hadsereg akadémiájára (United States Military Academy), a New York állambeli West Pointba, de nehezítette a jelentkezést, hogy apja megrögzött demokrata volt egy republikánus választási körzetben (az akadémiára ugyanis csak egy kongresszusi képviselő ajánlásával lehetett bejutni). A legendárium szerint Custernek ez azért sikerült mégis, mert hevesen udvarolt egy környékbeli lánynak, akinek republikánus apja segítette őt a felvételben, csak hogy megszabaduljon tőle.
A 19. század derekán a maival ellentétben még a republikánusok számítottak "liberálisnak", míg a demokraták voltak "konzervatívok".
1857-ben végül George-nak sikerült beiratkoznia West Pointra - apja ennek annyira örült, hogy a farmját is eladta, hogy anyagilag tudja támogatni fiát. Custer az akadémia egyik legfegyelmezetlenebb diákjaként vonult be a történelembe: a kicsapástól csak az mentette meg, hogy amikor a kirúgás már Damoklész kardjaként lebegett a feje felett (megközelítette az adott tanévben kapható büntetőpont-határt), páratlan önfegyelmet tanúsított és elvégezte a rábízott feladatokat.
Ifjú kadétként. (forrás: Wikipedia)
1861. június 24-én George Armstrong Custer évfolyam-utolsóként elvégezte az akadémiát. Huszonkét társa még a befejezés előtt elhagyta West Pointot és csatlakozott a formálódó Konföderáció hadseregéhez, déli származású kadéttársainak többsége pedig nem sokkal később szintén követte példájukat.
Custer és egykori évfolyamtársa, J. B. Washington, aki a Konföderáció hadseregének hadnagyaként esett az Unió fogságába 1862 májusában. (forrás: Wikipedia)
A polgárháborúban
Nem sokkal tisztté avatását követően ügyeletes tiszti feladatokat látott el, miközben kitört egy verekedés a kadétok között, amelyet Custer nem fékezett meg. A hadbírósági tárgyalástól csak az időközben egyre súlyosabbá váló polgárháborús harcok mentették meg, amely miatt minden épkézláb (?) tisztre szüksége volt a hadseregnek.
1861 nyarán a fővárosba, Washingtonba helyezték, ahol először futárfeladatokat teljesített, majd részt vett az északiak számára szégyenletes futással végződő első Bull Run mellett vívott ütközetben a 2. lovassági ezred (2nd Cavalry Regiment) "G" századának tagjaként. Ekkortól vált Custer élete eggyé a lovassággal...
Custer (bal oldalt) Alfred Pleasenton vezérőrnagy társaságában Virginiában, 1863-ban. (forrás: Wikipedia)
1862 tavaszán Custer megismerkedett az uniós haderő akkori főparancsnokával, McClellan tábornokkal, akinek a törzsében teljesített szolgálatot a következő hónapokban. McClellan kegyvesztetté válását követően, 1862 végétől különböző csapattiszti feladatokat látott el. 1863 júniusának végén Custert - mindössze huszonhárom évesen - címzetes dandártábornokká léptették elő.
A háború idején a harctéren tanúsított helytállás elismeréseként szép számmal osztogatták az úgynevezett címzetes (Brevet) rendfokozatokat.
Custer (fekvő alak) katonái társaságában a polgárháború idején - igen kedvelte a kutyákat, amelyek közül többet is magával vitt a frontra. Sátrában rendszerint együtt aludt kutyáival. (forrás: Wikipedia)
A következő napokban a Custer által vezetett uniós lovaskatonák komoly szerepet játszottak a Stuart tábornok által vezetett konföderációs lovasság feltartóztatásában Pennsylvaniában, amelyek így nem tudtak tevékenyen részt venni a közelben dúló gettysburgi csatában.
Címzetes dandártábornokként. (forrás: Wikipedia)
1864 februárjában feleségül vette Elizabeth Bacont, akivel 1862-ben egy hálaadás napi fogadáson ismerkedett meg, de fő szenvedélyének, a lovas hadviselésnek az űzésétől ez sem tántorította el. Az évet a Potomac Hadsereg (Army of the Potomac) alárendeltségébe tartozó michigani lovasdandár élén töltötte (e dandár egyik beceneve a Custer's Brigade, azaz "Custer dandárja" volt), s számos hadjáratban vett részt Virginiában. 1865 áprilisában az a megtiszteltetés érte, hogy Appomatox mellett fogadhatta Lee tábornok fegyverletételt kérő küldöttségét, élén Longstreet tábornokkal.
Custer (jobb szélen) 1864 elején, immáron címzetes vezérőrnagyként, s az Egyesült Államok hadseregének egyik legfontosabb lovassági parancsnokaként. (forrás: Wikipedia)
Akit a vehemens Custer megsértett, ezért Longstreet végül Lee tábornokkal együtt, Grant tábornok előtt tette le a fegyvert.
A következő hónapokban Custer a Texas államot megszálló és pacifikáló uniós haderő kötelékében teljesített szolgálatot - itt először kóstolt bele a vadnyugati életstílusba...
Az indián háborúk kora
Custer és felesége, Elizabeth Bacon. (forrás: Wikipedia)
Custer a polgárháború egyik legfiatalabb tábornoka volt, ezt a címzetes rendfokozatot azonban a háború után csökkentett létszámú, újra hivatásos állományú hadseregben nem tarthatta meg. Mivel azonban mindenképpen katonaként képzelte el jövőjét, elfogadta, hogy alezredesként folytassa pályafutását, méghozzá az indiánok (politikailag korrektebben: őslakosok) által fenyegetett nyugati határvidék védelmére felállított négy új lovassági ezred egyikének, a 7. ezrednek (7th Cavalry Regiment) a parancsnokaként.
A háború utáni leszerelési hullámot követően már nem volt szükség olyan nagy számú főtisztre és tábornokra - Custer azonban tovább szolgált a hadseregben alezredesként. (forrás: Wikipedia)
Új beosztásában legfontosabb kihívásának a dezertálások magas arányának visszaszorítása bizonyult. A gyakran cél nélküli helyőrségi létben, az indián támadásoktól fenyegetve sok katona döntött úgy, hogy inkább otthagyja az egészet, és valami biztonságosabb megélhetés után néz. Custer már a polgárháború idején is vasfegyelmet tartott csapatai között, s nem volt ez másként a vadnyugaton sem: 1867 szeptemberében hadbíróság elé került szolgálati helyének engedély nélküli elhagyása (a feleségét látogatta meg) és dezertőrök hadbírósági ítélet nélküli agyonlövetése miatt, ami miatt egy évre felfüggesztették - a mély depressziót csak azért kerülte el, mert időközben felesége hivatalosan is csatlakozott hozzá a helyőrségben.
1861-et követően kevés alkalommal mutatkozott egyenruha nélkül. (forrás: Wikipedia)
Custer ezrede 1866 októbere és 1867 októbere között több, mint ötszáz főt veszített csak a dezertálások miatt.
A következő év őszén már újra a 7. lovassági ezrednél találjuk Custert, aki nagy elánnal vetette bele magát az indiánok elleni küzdelembe; november 27-én a mai Oklahoma állam területén fekvő Washita folyó menti csatában az amerikai lovasság megsemmisítő vereséget mért egy ellenálló csejenn törzs csapataira - Custer mindössze huszonegy embert veszített, miközben több, mint száz őslakossal (köztük nőkkel és gyerekekkel) végeztek és több tucatnyi foglyot ejtettek.
Az 1868-as washitai csata korabeli ábrázolása. (forrás: Wikipedia)
Az 1870-es évek elején az addigra sikeresen elnyomott csejenn és komancs törzsek elleni küzdelem után az amerikai hadvezetés fókuszpontja ismét a Dél felé fordult: a lovassági ezredeket századokra bontották, s a déli államok területén vetették be a fokozódó csempészet visszaszorítása és az egyre veszélyesebbé váló Ku Klux Klán felszámolása érdekében. Custer és egysége így kötött ki Kentucky államban, ahol elsődleges feladata a hadsereg lóvásárlásának felügyelete volt.
Nem éppen egy háborús hőshöz illő feladat, de ezt is el kellett végeznie valakinek...
Custer és felesége, Elizabeth a Lincoln-erőben berendezett otthonukban. (forrás: Wikipedia)
Az utolsó ütközet
Custerék nem sokáig élvezhették a civilizáció közelségét: 1873-ban újra nyugatra vezényelték őket, hogy az egyre fontosabbá váló vasútépítést végző munkásokra vigyázzanak. Állomáshelyük a mai Észak-Dakota állam területén létesített Lincoln-erőd (Fort Abraham Lincoln) lett.
Élet a Vadnyugaton: egy sikeres medvevadászatot követően. (forrás: Wikipedia)
Az amerikai hadsereget számos indián felderítő segítette a nyugati hadjáratai során. A képen Custer jobbján Véres Kés (Bloody Knife), az egyik legjobb indián felderítője látható. (forrás: Wikipedia)
A következő néhány évben Custer számos hadjáratot folytatott a szomszédos sziú törzsek ellen - ezek kifejezetten területszerző hadjáratok voltak, mivel a szövetségi kormány által korábban az indiánoknak juttatott területen aranyat találtak, s több ezer kalandor és aranyásó árasztotta el a vidéket.
Az eredetileg hatalmas kiterjedésű rezervátumok területe így folyamatosan csökkent.
George öccse, Thomas Custer százados (a polgárháború idején címzetes alezredes). (forrás: Wikipedia)
1876 tavaszán az Egyesült Államok északi részén élő indiánok elleni amerikai hadjárat (amelynek fő célja az őslakosok új rezervátumokba való kényszerítése volt) elérték csúcspontjukat. A kedvezőtlen időjárás miatt a tavasz végére tervezett offenzívát elhalasztották, így abban részt tudott venni Custer alezredes is, aki hosszabb időt volt kénytelen Washingtonban tölteni egy Grant elnökkel kapcsolatot botrány miatt - Custer tanúskodott a hadügyminiszter ellen egy korrupciós perben, amelyet követően az ex-tábornok elnök megpróbálta kiebrudalni a hadseregből.
Custer ki nem hagyta volna a lehetőséget, hogy részt vegyen egy dicsőséges, győztes hadjáratban, amely kiváló alapot szolgáltathatott volna tervezett politikai karrierjének is.
Egy másik legenda: Ülő Bika. (forrás: Wikipedia)
A Custer által vezetett, hétszáz fős lovasság végül június 25-én ütközött meg a mai Montana állam területén található Little Bighorn folyó mellett az Ülő Bika (Sitting Bull) és Őrült Ló (Crazy Horse) által vezetett lakota, csejenn és arapaho indiánok kétezer-ötszáz fős seregével. Custer feltehetően alábecsülte ellenfelei képességeit, s ez végül megbosszulta magát: ezredének egy részét (kevesebb, mint háromszáz embert), élén az összecsapás lehetőségét mindig kereső parancsnokukkal egy hegyoldalba szorították az indiánok, majd alig húsz perc alatt az összes amerikaival végeztek. Ülő Bika visszaemlékezése szerint Custer az utolsó töltényig harcolt, s felszabadultan nevetve esett el. Az amerikai áldozatok között volt Custer öccse, Thomas Ward Custer is. Az őslakos törzsszövetség mindössze harminc embert vesztett.
A Little Bighorn mellett vívott ütközet sematikus rajza. (forrás: Wikipedia)
A Little Bighorn mellett vívott ütközet az Egyesült Államok hadserege által elszenvedett egyik legsúlyosabb vereségeként vonult be a történelembe.
Custer és katonái az indiánok tüzében... (forrás: Wikipedia)
Indián lovasroham! (forrás: Wikipedia)
Custer, mint echte nemzeti hős és 267 katonájának halála felbőszítette az amerikai közvéleményt (a halott amerikaiak többségét a győztesek kifosztották, testüket megcsonkították - Custer testét azonban érintetlenül hagyták); a következő hónapokban a hadsereg által indított támadások eredményeként az őslakosok ellenállása megtört. Ülő Bika és kíséretének egy része Kanadába menekült, ahonnan később visszatértek, bár ebben nem volt sok köszönet...
Emlékezete
Custer három egykori felderítője (a bal szélen) Edward Curtis etnológust és asszisztensét kísérték el az egykori csatamezőre 1907-ben. (forrás: Wikipedia)
Custert 1876. június 28-án a csatatéren temették el, a következő évben azonban kihantolták és a West Point akadémia melletti temetőben helyezték végső nyugalomra. Megítélése a halála óta eltelt közel százötven évben árnyaltabb lett: míg kezdetben mártírként, az életét a hazájáért adó nemzeti hősként tekintettek rá (amelyhez hozzájárult az özvegye által folytatott kampány is), ma már sokan az őslakosok mészárosát és a gátlástalan dicsőséghajhászt látnak benne.
Az igazság pedig valahol a kettő között van.
A csatamező és a mellette létesített temető napjainkban. (forrás: Wikipedia)
Halála után számos festmény, könyv, film született életéről és különösen az utolsó, végzetes ütközetről; Custer nevét emellett számos település, megye, közterület de még autópálya is viseli - bár például a Dél-Dakotában található Custer Állami Park (Custer State Park) esetében az őslakosok szeretnénk elérni a névváltoztatást. A Little Bighorn melletti csatatér hosszú időn keresztül Custer csatatereként ismerték, 1946-ban azonban mai nevén nemzeti emlékhellyé nyilvánították az ütközetben elhunyt amerikai és őslakos harcosok tiszteletére.
Custer szobra szülőhelyén, New Rumley-ban. (forrás: Wikipedia)
