Azt ma már a széles nyilvánosság is tudja, hogy a hidegháború idején a Szovjetunió és az Egyesült Államok is szép számmal állomásoztatott nukleáris fegyvereket európai szövetségeseinek területén - ezeket az utolsó háború első óráiban perceiben vetették volna be különböző hordozóeszközök segítségével, olyan nukleáris tűzijátékot előidézve Európában, amilyet még nem látott a világ.
A világ első hidrogénbombájának gombafelhője (Ivy Mike-kísérlet, 1952) (forrás: Wikipedia)
Így nem zárható ki, hogy a NATO belga, nyugatnémet vagy éppen olasz vadászbombázói amerikai atombombákkal mértek volna csapást a Varsói Szerződés-tag Magyarországra, Kelet-Németországra vagy Lengyelországra, amelyek a válaszcsapás során cserébe szovjet gyártmányú vadászbombázókkal, szovjet atombombát dobtak volna az ellenre, így kifüstölve őket (és az emberiséget egyaránt).
A hidegháború véget ért, a Varsói Szerződés megszűnt, a szovjet (orosz) nukleáris fegyvereket kivonták Közép-Európából - az amerikai tömegpusztító fegyverek azonban maradtak (pontosabban azoknak egy része). Nézzük, kik és hogyan használják őket!
A kötelező áttekintés...
A NATO jelenleg a Föld legnagyobb és legerősebb katonai szövetsége; három tagja is rendelkezik saját fejlesztésű és gyártású nukleáris fegyverekkel (ezek erősorrendben az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság). Egy globális háború során azonban mindennel tüzelni kell az ellenségre, így már az atomkorszak hajnalán felmerült az amerikai parancsnokok fejében (majd a szovjeteknél is), hogy a nem atomhatalom szövetségesek egyes egységeit is képessé kellene tenni a nukleáris hadviselésre.
A Föld jelenleg egyetlen potens katonai szövetségének, a NATO-nak (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) az emblémája. (forrás: Wikipedia)
Ez praktikusan az adott ország légierejét jelentette, amelynek vadászbombázóit alkalmassá tették az amerikai gyártású atombombák hordozására. Pontosabban a kezdeti időszakban még erre sem volt szükség, mert a gépek többségén ott virított a "Made in USA" felirat...
A legénységek pedig rendszeresen gyakorolták az ilyen fegyverekkel történő bevetéseket, mindannyiunk legnagyobb örömére.
Az amerikaiak végül Kanadával, az Egyesült Királysággal, Hollandiával, Belgiummal, Nyugat-Németországgal, Olaszországgal, Görögországgal és Törökországgal (tehát a majdani frontországokkal, illetve a NATO legpotensebb légi armadáit birtokló államokkal) kötöttek megegyezést atomfegyvereik ezen országok területén történő állomásoztatásáról - s mint írtuk volt, gyakran nem csak a fegyvert, hanem a hordozóeszközt is átadták a szövetségeseiknek (ballisztikus rakéták, vadászbombázók, légvédelmi rakéták formájában).
Kanadai CF-101-es egy AIR-2 Genie rakétát indít - nukleáris robbanófej nélkül, szerencsére. (forrás: Wikipedia)
Kanada 1984-ig volt a program része, s esetükben nem csak hagyományos atombombákról volt szó (amit a Nyugat-Németországban állomásoztatott erőik használhattak volna), hanem az AIR-2 Genie nevű nukleáris robbanófejjel (!) felszerelt légiharc-rakétáról, amellyel a NORAD által észlelt szovjet bombázókötelékeket tervezték megsemmisíteni Észak-Amerika végtelen kék égboltján.
Az Egyesült Királyság - amely maga is atomhatalom - területén 1992-ig tároltak amerikai nukleáris fegyvereket (a brit-amerikai atomkooperációról még szót ejtünk majd), míg Görögországgal az ez irányú együttműködés 2001-ben szűnt meg.
...és az ördögben rejlő részletek
Amerikai katonák mustrálják a holland Vogel támaszponton tárolt B61-es atombombát. (forrás: Wikipedia)
Napjainkban az Egyesült Államok öt európai ország hat légi támaszpontján összesen 160-240 darab B61 típusú atombombát tárol, amelyeket a jenki légierő kontinensen települt szép számú gépei mellett a szövetséges országok (jobbára szintén amerikai gyártmányú) vadászbombázói képesek bevetni, ha a szükség úgy hozza.
A három méter hosszú és 33 cm átmérőjű B61-es termonukleáris bombát az 1960-as évek elején fejlesztették ki, és 1968-tól állították hadrendbe az amerikai légierőnél. Robbanóereje - beállítástól függően - 0,3 és 340 kilotonna között változtatható (a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák robbanóereje nagyjából 20 kilotonna volt). A hadrendből történő kivonása egyenlőre még nem merült fel, sőt, modernizálására is sor kerül a közeljövőben.
Egy kilotonna robbanóerő egyébként ezer tonna hagyományos robbanószer (TNT) hatóerejének felel meg.
B61-es atombomba gyakorló példánya. Mivel az éles példányokat kizárólag az ítélet napján (Copyright by Terminátor) függesztenék fel a gépekre, a mindennapokban a pilóták ilyen gyakorlópéldányok segítségével sajátítják el az atomcsapás fortélyait. (forrás: Wikipedia)
Az atombombákat amerikai személyzet őrzi és kezeli - általában megerősített bunkerekben tárolják a fegyvereket, amelyeknek élesített példányai kizárólag háborús helyzetben kerülnének a repülőgépekre, így a szövetséges pilóták gyakorlópéldányokkal tudják a megfelelő eljárásokat begyakorolni.
Belgium és Hollandia
Ha a szükség úgy hozza, a Holland Királyi Légierő F-16-osai is bevethetik a B61-es bombákat. Reméljük soha nem hozza úgy a szükség... (forrás: Wikipedia)
A Kleine Bogel nevű belga légibázison tárolt 10-20 darab atombombát a helyi légierő F-16-os vadászbombázói vinnék el a rendeltetési helyre, míg a hollandok hasonló típusú gépei (a Volkel légi támaszpontról) hasonló mennyiségű B61-est vethetnének be szükség esetén.
Belga F-16-os felszállás közben. (forrás: Wikipedia)
Németország
A második világháborúban a náci Németország is szeretett volna atombombát készíteni - néhány évtizeddel később a fekete keresztes repülőgépek képessé váltak az amerikai tömegpusztító fegyverek bevetésére. Napjainkban a német hordozóeszköz a német-brit-olasz fejlesztésű Panavia Tornado, amelynek üzemideje azonban hamarosan a végéhez ér. (forrás: Wikipedia)
A bücheli katonai repülőtér az egyetlen németországi támaszpont 2007 óta, ahol atomfegyvereket tárolnak. az itteni, kevesebb mint 20 darab B61-est a német légierő (Luftwaffe) Panavia Tornado csapásmérő gépei juttatnák célba.
A hidegháború idején egy különösen tragikus forgatókönyv esetén előfordulhatott volna az is, hogy a nyugatnémet és keletnémet légierők gépei egymás támaszpontjaira dobnak atombombát. Szerencsére ez sosem következett be.
Olaszország
Az olaszok ma még - a németekhez hasonlóan - a Tornadóikban bíznak, ha atomcsapásról van szó. Néhány év múlva ezt a feladatot átveszik tőlük a vadonatúj F-35-ösök. (forrás: Wikipedia)
Az Itáliai-félszigeten két támaszponton is találhatunk társbérleti atombomba-tárolókat: az egyik a helyi légierő Tornado gépei által használt Ghedi légibázis (20-40 darab bomba), a másik pedig az amerikai légierő egyik legjelentősebb európai repülőtere, az Aviano légibázis (50 darab bomba) - utóbbi fegyvereket elsősorban a jenki F-16-osok használnák a harmadik világháborúban.
Törökország
A hatalmas légi armada állomásoztatására (és nem mellesleg atombombák tárolására) kialakított Incirlik légi támaszpont az 1980-as években, madártávlatból. (forrás: Wikipedia)
A NATO második legnagyobb reguláris haderejével rendelkező Törökország az incirliki légi támaszpontot jelölte ki az amerikai atombombák tárolására - itt nem állomásozik állandó jelleggel repülőalakulat, de ne legyenek kétségeink: ha a szükség úgy hozza, Törökország F-16-osai gond nélkül megjelenítenék a gombafelhőt akármelyik ellenség égboltján a náluk tárolt 50-90 darab B61-es segítségével.
A kakukktojás
Brit atom-tengeralattjáró amerikai ballisztikus rakétát indít - amelyet az USA-ból vásároltak meg, s saját tömegpusztító fegyvereikkel szereltek fel. (forrás: Wikipedia)
Mint írtuk volt, az Egyesült Királyságban napjainkban már csak brit nukleáris fegyverek vannak - ezeknek egyetlen hordozóeszköze viszont az USA-ból importált Trident II típusú tengeralattjáróra (a britek esetében konkrétan a Vanguard-osztály négy egységére) telepíthető interkontinentális ballisztikus rakéta.
Olcsóbb megvenni, mint kifejleszteni, az biztos...
