India és Pakisztán immáron hét évtizede ősellenségnek tekinthetők - kapcsolatukra az hosszú hidegháború (egy-két forró szünettel), a vallási ellentétek és a vitás határok mellett immáron egymás kölcsönös elpusztításának lehetősége (és igénye) is rányomják bélyegüket.
Van azonban egy mindennapos ceremónia, amely a várakozásokkal ellentétben teljesen békésen zajlik le. Nézzünk szét India és Pakisztán határán!
Habár India és Pakisztán ősellenségek, és akár egy kanál vízben is meg tudnák fojtani a másikat, gazdaságuk és kereskedelmük ezer plusz egy szállal kötődik egymáshoz - éppen ezért az egyébként szigorúan ellenőrzött és megfigyelt több, mint háromezer kilométeres közös határukon számos átkelőpontot létesítettek.
Naplemente India és Pakisztán határán... (forrás: Wikipedia)
A Waqah-Attari határátkelő Lahor (Pakisztán) és Amritszár (India) nagyvárosokat köti össze. (forrás: Wikipedia)
Naponta több ezer teherautó, több ezer ember és rengeteg vasúti szerelvény halad át ezen a határon.
Napközben dübörög a forgalom, estére azonban a határátkelők bezárják a kapuikat. A legtöbb helyen az indiai és pakisztáni határőrök fogják magukat, leeresztik a sorompót és hazamennek, van azonban egy átkelő a Lahor (Pakisztán) és Amritszár (India) metropoliszok közötti forgalmas úton (Wagah pakisztáni és Attari indiai települések között), ahol estére több ezer (esetenként több tízezer) ember gyűlik össze mindkét oldalon, hogy tanúja legyen a két ország határvédő fegyveresei által előadott mutatványnak parádénak.
Naponta több ezer teherautó kel át a két ország határán. (forrás: Wikipedia)
A makulátlan (dísz)egyenruhában, kackiás bajusszal felvértezett, meglehetősen megtermett indiai és pakisztáni határőrök naplementekor tudásuk legjobbját nyújtva adják elő a díszlépéseket (a csizmát jól odacsapva az aszfaltra!), rúgnak oda a levegőben a másiknak, valamint csúnyán néznek a határon túlra, demonstrálva ezzel ország-világ (na jó: az ország) előtt, hogy ki a legény a gáton, miközben a nemzeti lobogókat (kölcsönös tiszteletadás mellett) levonják az árbocokról.
Marcona pakisztáni határőrök... (forrás: Wikipedia)
...és indiai kollégáik, immár akcióban. (forrás: Wikipedia)
Az összegyűlt népes szurkolótábor legnagyobb örömére.
Az 1959 óta élő hagyomány lehetőséget biztosít arra, hogy a két, egymással egyébként meglehetősen harcias fél békés keretek és körülmények között vezesse le a feszültséget egyetlen puskalövés és ágyúdörgés, valamint bombázás (és atomrobbantás) nélkül. Az indiai oldalon, Attariban egy hatalmas lelátót építettek a határt jelképező kerítés mellé, hogy a nagyérdemű jobban láthassa az előadást - természetesen pakisztáni oldalon is szép számmal szokott összegyűlni a nézősereg.
Napnyugtára több ezer néző gyűl össze a határon. (forrás: Wikipedia)
Az indiai és pakisztáni határőrök erőszak nélkül hajtják végre a "ceremóniát". (forrás: Wikipedia)
A ceremónia végén a két oldal határőrei tisztelegnek egymásnak, kezet fognak a másikkal, majd éjszakára bezárják a határkaput - s gondolatban már elkezdenek felkészülni a másnapi visszavágóra (vagyis mindkét nézőpontból nézve: az esti győzelem után az újabbra).
Az esti parádét több ezren tekintik meg a helyszínen felépített lelátókról. (forrás: Wikipedia)
A kisebb határátkelőkön (mint a fenti képen is látható Ganda Singh Wala) is megmérkőznek egymással a pakisztániak és az indiaiak. (forrás: Wikipedia)
2014. november 2-án egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát a határ pakisztáni oldalán, megölve ezzel mintegy hatvan embert, de szerencsére ez a barbár tett nem akasztotta meg a két ország közötti együttműködést - már ami a ceremóniát illeti.
Számos kisebb határátkelőnél is él egyébként egy a díszes-színes hagyomány, de a turisták által legkedveltebb egyértelműen a Wagah-Attari határünnepség. Reméljük, a nézeteltéréseket a jövőben is ilyen módon rendezik, mert sem Pakisztánban, sem Indiában nem szeretnének az emberek negyven deka nukleáris hamuvá materializálódni.
Hölgyek is szolgálnak a határon. (forrás: Wikipedia)
