A Barangolás Blog képzeletbeli hasábjain néhány esztendővel ezelőtt sorra vettük azon országokat, amelyek rendelkeznek nukleáris fegyverekkel, de foglalkoztunk egy külön írásban azokkal az országokkal is, ahol társbérletben pihennek remélhetőleg bevetésre soha nem kerülő atombombák (akkor még Fehéroroszországban nem telepítettek orosz nukleáris fegyvereket).

Nukleáris tűzgömb az új-mexikói éjszakában - az 1945 júliusában végrehajtott Trinity-kísérlet az atomkorszakba robbantotta az emberiséget. (forrás: Wikipedia)

Mostani írásunkban azon országok közül mutatunk be néhányat, amelyek az évek folyamán hosszabb-rövidebb ideig nem csak elgondolkodtak a nukleáris tömegpusztító fegyverek fejlesztésén, de komoly programokat futtattak a gombafelhős siker megteremtése érdekében.

Brazília

Dél-Amerika legnagyobb területű és népességű állama egyfajta regionális katonai szuperhatalomként funkcionál napjainkban - a brazil politikai és katonai vezetés számára pedig hosszú időn keresztül prioritás volt, hogy a környező államokénál erősebb hadsereget tarthasson fenn az ország (ez a Chilével és Argentínával folytatott vetélkedés a 19-20. század fordulóján hatalmas csatahajó-építési lázban csúcsosodott ki).

A többek között a majdani brazil nukleáris fegyverek tesztelésére kijelölt amazonasi támaszpont emblémája - a fegyverkísérleti telep napjainkban is működik. (forrás: Wikipedia)

A második világháború végén Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák Rio de Janeiro számára is egyértelművé tették, hogy a jövő nagyhatalmainak birtokolni kell ezt a szuperfegyvert. Az időközben az új fővárosba, Brazíliavárosba átköltöző szövetségi kormány végül az 1970-es évek elején indította be a titkos katonai nukleáris fejlesztési programot...

A Rio de Janeiro államban fekvő Angra atomerőmű napjaink egyetlen nukleáris áramtermelő létesítménye Brazíliában. (forrás: Wikipedia)

...amelynek eredményeként az 1980-as években Brazília már képessé vált nagy mennyiségű dúsított urán előállítására, amely a nukleáris fegyverek megalkotásához elengedhetetlenül szükséges (a nukleáris program felfuttatásához Nyugat-Németországtól kaptak technikai segítséget). A katonai junta által támogatott programot az új, polgári kormányzatok már nem erőltették, sőt, 1990-ben az aktuális elnök, Fernando Collor de Melo nyilvánosan el is ismerte, hogy hazája nukleáris fegyverek fejlesztésén dolgozott. A törvényhozás által lefolytatott vizsgálatokat követően Brazília Argentínával együtt lemondott katonai nukleáris programjáról.

Luiz Inácio "Lula" da Silva akkori és mostani brazil elnök szemléli meg a brazil haditengerészet nukleáris meghajtás fejlesztéséért felelős kutatóközpontját 2007-ben - néhány éven belül hadrendbe áll Brazília első nukleáris meghajtású tengeralattjárója. (forrás: Wikipedia)

Dél-Korea

Az utóbbi évtizedekben a nemzetközi sajtó Észak-Korea nukleáris programjától volt hangos; ennek ellenére a déli testvérnemzet is hosszú éveken át dédelgetett nukleáris ambíciókat; a rendkívül véres koreai testvérháború lezárását (pontosabban: "lezárását") követően az Egyesült Államok Dél-Koreára is kiterjesztette nukleáris védőernyőjét, sőt, 1958-tól harctéri (taktikai) robbanófejeket is állomásoztatott a félszigeten.

A 140 kilométer, tehát rövid hatótávolságú Hjunmo-1 (현무) dél-koreai ballisztikus rakéta bemutatója 1973-ban - a Nike Hercules légvédelmi rakétából kifejlesztett hordozóeszköz szállította volna a majdani dél-koreai nukleáris robbanófejeket Észak-Koreába. (forrás: Wikipedia)

Amikor - a vietnámi kivonulás idején - az Egyesült Államok vezetőiben felmerült a gondolat, hogy esetleg Dél-Koreából is kivonnák csapataikat, Szöulban kisebbfajta pánik tört ki. Az akkori katonai rezsim egyetlen eszközt látott a vörös gőzhenger feltartóztatására: saját nukleáris fegyver kifejlesztését.

A legújabb, Hjunmo-4 jelölésű dél-koreai ballisztikus rakéta már tengeralattjáróról indítható verzióval is rendelkezik, mint azt kísérleti indítások során bizonyították. Belátható időn belül csak hagyományos robbanófejjel lesz felszerelve. (forrás: Wikipedia)

A dél-koreaiak kezdetben francia segítséggel fogtak a fejlesztéshez: Párizzsal megállapodtak egy nukleáris robbanófejhez szükséges hasadóanyagokat előállítani képes reaktor technológiájának átadásáról, ami azonban nem nyerte el Washington tetszését; a franciák végül amerikai nyomásra elálltak az üzlettől, Dél-Korea pedig 1975-ben aláírta az atomsorompó-szerződést, ezzel gyakorlatilag lemondva a saját tömegpusztító fegyverek gyártásáról, miközben az amerikaiak fenntartották nukleáris védőernyőjüket a félsziget déli része felett.

Líbia

Az észak-afrikai ország egészen 1969-ig (amíg államformája királyság volt) az Egyesült Államok szövetségesének számított; az 1969-ben puccsal hatalomra jutott Kadhafi ezredes kormányzata azonban irányt váltott, s ezt követően a szocialista államokkal kereste a barátságot.

Moammer Kadhafi, Líbia teljhatalmú ura 1969 és 2011 között. Hosszú időn keresztül nem is annyira titkolt célja volt, hogy hazáját atomhatalommá varázsolja. (forrás: Wikipedia)

Időközben az ezredes arra a következtetésre jutott, hogy hazája érdekérvényesítő képességét legjobban a nukleáris fegyverek birtoklása tudná megerősíteni. Az 1970-es években beindított program részeként Líbia először Kínával, majd Pakisztánnal folytatott titkos együttműködést, az 1980-as évek elejétől pedig a Szovjetunió szállított polgári nukleáris technológiát, amiről Tripoli - rendkívül észszerűen - nem mondta el, hogy nem éppen az áramtermelés érdekli.

A Líbia által hadrendbe állított közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákkal (amelyek többségét Észak-Koreából importálták) Európa nagy részét el tudták volna érni. (forrás: Wikipedia)

Az országban épített nukleáris létesítményekben Nigertől vásárolt uránt dúsítottak - a fejlesztéshez az 1990-es évek elején a megszűnő Szovjetunió miatt állás nélkül maradt ex-szovjet atomtudósok munkáját is szerették volna igénybe venni inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A 2011-ben kirobbanó líbiai polgárháború - amely kisebb-nagyobb megszakításokkal a mai napig tart - megmutatta, miért jó, hogy Líbiának végül nem sikerül nukleáris fegyverekre szert tenni. (forrás: Wikipedia)

A 2000-es évek elején Kadhafi ismét a Nyugat kegyeit kereste, ennek keretében pedig hazája nevében lemondott a tömegpusztító fegyverek fejlesztéséről és birtoklásáról is - még éppen időben, ugyanis nehéz elképzelni, milyen katasztrófát okozott volna egy atomhatalom Líbia 2011-es összeomlása...

Románia

Román barátaink mindig is híresek voltak arról, hogy mertek nagyot álmodni. Különösen igaz volt ez abban az időszakban, amikor keleti szomszédunkat nem más, mint a Kárpátok Géniusza irányította. Nicolae Ceaușescu híres (hírhedt) volt a szocialista táboron belüli különutas politikájáról (elég csak arra gondolni, hogy a románok részt vettek a Szovjetunió és szövetségesei által bojkottált 1984-es olimpián), az 1980-as években azonban már a paranoia uralta a sztálinista kelet-európai diktatúra mindennapjait. 

Miközben az 1980-as években Románia-szerte áruhiánnyal és nélkülözéssel volt kénytelen szembenézni a lakosság... (forrás: Wikipedia)

Mivel Moszkvában bízott a legkevésbé, Ceaușescu úgy gondolta, hogy hazája (azaz saját) függetlenségét a nukleáris fegyverekkel biztosíthatja a legjobban - ráadásul az általa nem kicsit utált Magyarországot is megrendszabályozhatná az atomfegyverek birtokában. 1978-ban teljes titokban beindították a Duna-programot (Programul Dunărea), amelytől a román atomhatalom megszületését várták.

...addig a román atomtudósok a Kárpátok Géniuszának utasítására nukleáris fegyverek fejlesztésén dolgoztak. (forrás: Wikipedia)

Szerencsére ami két évtizeddel később sikerült Észak-Koreának, az nem sikerült Romániának: az 1980-as évek végére ugyan birtokában voltak néhány kilogrammnyi dúsított uránnak és a szovjeteknek köszönhetően a potenciális hordozóeszköz rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáknak, a román atomtudósoknak végül nem sikerült teljesíteni az elvárást. A forradalmat és rendszerváltást követően, az 1990-es években Románia megszüntette katonai atomprogramját.

Svédország

A legnagyobb skandináv állam egészen a közelmúltig sziklaszilárdan kitartott katonai semlegességi politikája mellett, amely sikeresen gátolta meg az ország első és második világháborús részvételét. Az 1940-es évek végén azonban Stockholmban is világossá vált, hogy a harmadik világégést nagy valószínűséggel nem fogják megúszni. Éppen ezért úgy gondolták, hogy Svédország számára is hasznos lehetne a kor új szuperfegyvere, az atombomba - már a '40-es évek végén döntést is hoztak a saját katonai atomprogram elindításáról.

A svéd katonai nukleáris program egyik kísérleti telepe ma általános iskolaként működik mindenki legnagyobb örömére. (forrás: Wikipedia)

A svéd katonai nukleáris program egyik végterméke volt ez a plutóniumgyűrű. (forrás: Wikipedia)

Az 1950-es években megfogalmazott tervek szerint Svédország az 1960-as évek végére nagyjából száz nukleáris robbanófejet kell, hogy legyártson - ennyit tartottak minimálisan szükségesnek a Szovjetunió elrettentéséhez. Habár Svédország már akkoriban is gazdag országnak számított, az államkassza kapacitása sem volt végtelen: az 1960-as években Stockholmban döntést kellett hozni arról, hogy az atomfegyvereket fejlesztik, vagy a hagyományos fegyverrendszerekre költenek pénzt. Szerencsére jól döntöttek, így az 1960-as évek végére leállították a katonai atomprogramot, nem sokkal később pedig a légierő hatalmas mennyiségű vadonatúj Saab 37 Viggen vadászbombázót állított hadrendbe...