Mi itt a Barangolás Blogon imádjuk az egzotikus témákat, helyszíneket, történeteket - különösen ha ezek egymással ötvöződve egy még érdekesebb történetet adnak ki.
A Kuril-szigetcsoport (a csendes-óceáni tűzgyűrű részeként) választja el az Ohotszki-tengert a nagy víztől, egyben köti össze a Kamcsatka-félszigetet a japán szigetvilággal. (forrás: Wikipedia)
Mai posztunkban ezért annak járunk utána, hogy a közhiedelemmel ellentétben (papíron legalábbis) miért nem ért véget mostanáig a második világháború.
Kuril-szigetek
A Kuril-szigetek felszíne jobbára kopás, sziklás. (forrás: Wikipedia)
Az oroszul Кури́льские острова́-ként, japánul pedig クリル列島-ként hivatkozott (a "kuril" kifejezés az ajnu nyelvből ered, és eredetileg "ember"-t jelent), mintegy tízezer négyzetkilométernyi területű, ötvenhat vulkanikus szigetből és megannyi sziklából álló Kuril-szigetcsoport a Csendes-óceán és az Ohotszki-tenger határán helyezkedik el Kelet-Ázsiában, virtuálisan összekötve a Kamcsatka-félszigetet és a Japán-szigetvilágot.
A szigetcsoport első állandó lakói a Japánból érkező ajnuk voltak több száz évvel ezelőtt. (forrás: Wikipedia)
Az eredetileg ajnu vadászok által lakott szigetcsoport a 17. századtól került a Tókugava-sógunátus irányította, a bezárkózást zászlajára tűző Japán fennhatósága alá. A később a szigetcsoport történetében főszerephez jutó oroszok a 19. század elején bukkantak fel a térségben (először a kereskedők, majd felbukkantak a vadászok és a kalandorok is): a század közepén a szigetcsoport felett már megosztva gyakorolták a fennhatóságot (az északi rész az Orosz Birodalom, míg a déli lánc Japán uralma alá tartozott).
Az 1875-ben a határkérdés rendezésére megkötött szentpétervári szerződésben Oroszország lemondott a Kuril-szigetekről Japán javára.
Kiránduló japánok a Kuril-szigeteken a békés 1930-as években. (forrás: Wikipedia)
Az orosz polgárháborúban a japánok a Kuril-szigeteket használták bázisul a kamcsatkai inváziójukhoz; a császár őfelségének jogát a szigetcsoportra (ekkor még) nem kérdőjelezte meg senki, s az 1922-ben létrejövő Szovjetunió is elismerte (na jó, inkább tudomásul vette), hogy az Ohotszki-tenger kijáratát ellenőrző szigetlánc nem a vörösök uralma alatt áll.
Az a fránya háború
A második világháború nagy részében a Szovjetunió és Japán egymással szemben semleges volt - ami érthető is, hiszen a szovjetek Európában voltak lefoglalva a németek elleni harccal, míg Japán éppen a Csendes-óceán és Délkelet-Ázsia térségében dédelgetett nagy birodalmi álmokat (értsd: az amerikaiakkal egy véres háborúban igyekeztek eldönteni, hogy ki legyen a Csendes-óceán ura).
A háború végének közeledtével, 1945-ben azonban változott a helyzet: Sztálin a jaltai csúcstalálkozón ígéretet tett a nyugati szövetségeseknek arra, hogy hazáját hadba vezeti Japán ellen az európai harcok lezárultát követően legkésőbb három hónappal.
Szovjet csapatok szállnak partra a második világháború utolsó műveletében 1945 augusztusában. (forrás: Wikipedia)
És az "ígéret szép szó" alapon a Szovjetunió 1945. augusztus 8-án megüzente a háborút Japánnak: megkezdődött a szovjet csapatok mandzsúriai inváziója - a szovjetek azonban Mandzsúria és Korea elfoglalásánál nem akartak megállni, s gondoltak egy merészet: augusztus 11-én megindították az 1905 óta japán uralom alatt álló Dél-Szahalin, majd 18-án (már a japánok augusztus 15-i fegyverletételi nyilatkozata után) a Kuril-szigetek elfoglalását célzó hadműveleteiket, amelyek úgy vonultak be a történelembe, mint a második világháború során végrehajtott legnagyobb szovjet tengeri partraszálló műveletek.
A háború után a szigeteken megjelenő oroszok a kommunista rendszer összeomlását követően itt is szép számmal emeltek ortodox templomokat. (forrás: Wikipedia)
Szeptember 1-jéig (a japán fegyverszüneti egyezmény aláírása előtti napig) az egyébként jobbára halászbárkákon és csónakokon, valamint az amerikaiaktól ajándékba kapott partraszállító hajókon szállított szovjet katonák partra léptek a Kuril-szigetek összes tagján, negyedikéig pedig felszámoltak minden ellenállást.
A Kuril-szigetek elfoglalásakor a támadó szovjetek több embert vesztettek, mint a védekező japánok, de Sztálinnak megérte ez az áldozat, hiszen így elmondhatta: nem a szövetségesektől kapta ajándékba a szigeteket, hanem megharcolt érte.
Béke San Franciscóban
Már akinek
A határ három változása - avagy az orosz-japán tengeri határ 1855-ben, 1875-ben és 1945 óta. (forrás: Wikipedia)
A háborút követően a Kuril-szigetcsoport a Szovjetunió fennhatósága alá került (a japán civil lakosságot deportálták az anyaországba) - a szovjetek végre maguk által ellenőrzött kijárathoz jutottak a Csendes-óceánra. Közben szépen-lassan teltek-múltak az évek, s a háborúskodó országok képviselői (köztük a szovjetekkel) 1951-ben összegyűltek az óceán túlpartján, San Franciscóban, hogy megkössék a békét a korábbi ellenséggel, Japánnal.
Kuril-szigeteki utcakép. A szigeteken napjainkban kevesebb mint húszezer ember él. (forrás: Wikipedia)
Ekkor kezdődött a probléma...
Az 1951. szeptember 8-án megkötött békeszerződést végül a konferencián résztvevő országok többsége aláírta, kivéve a Szovjetuniót - Japán ugyanis nem volt hajlandó elismerni a Kuril-szigetek legdélebbi négy tagja feletti vörös fennhatóságot, mondván, hogy azok nem is a Kuril-szigetekhez tartoznak (földrajzi értelemben), hanem a legészakibb nagy japán szigethez, Hokkaidóhoz.
A négy legdélebbi vitatott sziget Japán északi nagy szigetének, Hokkaidónak a tőszomszédságában. (forrás: Wikipedia)
Az Iturup (Итуруп / 択捉島), Kunasir (Кунашир / 国後島), Sikotan (Шикотан / 色丹島) szigetekből és a Habomai-csoportból (острова Хабомаи / 歯舞諸島) álló, vitás terület miatt a Szovjetunió és Japán nem kötötte meg a háborút lezáró békeszerződést, így technikai értelemben a szovjetek utódjának számító Oroszországi Föderáció és Japán a mai napig háborúban állnak (és így a második világháború - papíron - továbbra is tart).
Azért a két ország rendkívül pragmatikus módon az 1950-es években diplomáciai kapcsolatra lépett egymással, s a kereskedelmi kapcsolatok felfutását sem zavarta a papírháború.
Napjainkban
Dimitrij Medvegyev akkori orosz elnök 2010 novemberében ellátogatott a Kuril-szigetek vitatott tagjaira, nem kis botrányt kavarva a diplomácia világában - a felháborodott japánok százezreiről nem is beszélve. (forrás: Wikipedia)
A szovjetek (majd 1991 után az oroszok) több alkalommal felajánlották a szigetek megosztását: a legdélebbi két szigetet visszaadták volna Japánnak, amely cserébe elismerte volna a többi feletti orosz fennhatóságot. A mintegy húszezer ember (többségük ma már orosz) által lakott szigetcsoport szó szerint egy kőhajításnyira fekszik Japántól, amely mindkét oldalról biztonsági kérdéseket vet fel.
Mint említettük volt, a Vlagyivosztokban állomásozó orosz Csendes-óceáni Flotta legfontosabb kijáratáról beszélünk a Csendes-óceánra.
A rendszeres diplomáciai anyázások mellett elő szokott fordulni, hogy a két ország parti őrségei egymás halászhajóit zaklatják (néha rájuk lőnek), valamint a két fél harci repülőgépei rendszeresen megsértik egymás légterét szoktak találkozni a levegőben baráti eszmecserék folytatása végett, de szerencsére a fennálló vitás kérdések fegyveres úton történő rendezése egyik félnek sem érdeke.
Orosz szikla a japán partról nézve. (forrás: Wikipedia)
2010-ben az akkori orosz elnök, Dimitrij Medvegyev a vitatott szigetekre látogatott, felpaprikázva ezzel a tokiói kedélyeket - a hangulat lecsillapításának az sem tett jót, hogy a következő évtől az oroszok jelentősen megerősítették a szigetek védelmét (többek között korszerű partvédelmi rakétaütegekkel).
Japánban egyébként számos civil szervezet működik a Kuril-szigetekről a háború végén elüldözött lakosok és leszármazottaik támogatására, amelyek rendszeresen tüntetésekkel adnak hangot nemtetszésüknek az oroszok viselkedésével kapcsolatban.
Japánban rendszeresek a tiltakozások a tokiói orosz nagykövetség előtt a vitatott hovatartozású szigetek miatt. (forrás: Wikipedia)
A tokiói orosz nagykövetség dolgozói ilyenkor bizonyára nagyon örülnek...
Zárásként itt egy orosz televíziós összeállítás a szigetcsoportról:
