Mai posztunkban meglehetősen kényes vizekre evezünk (szó szerint), ugyanis röviden bemutatjuk nektek azt a tevékenységet, amely manapság heves vitákat generál a nemzetközi közvéleményben, s gyakran tettlegességig fajuló összecsapásokat szít a nyílt tengeren.
Bálnavadász-flottilla Izlandon. A fekete törzsű hajók a bálnavadászok, a vörös pedig a bálnák felderítésére és megfigyelésére alkalmas eszközökkel felszerelt kutatóhajó. (forrás: Wikipedia)
Következzen a hagyományszeretet és a környezetvédelem harcának színtere, a bálnavadászat!
Mai posztunk tartalma egyesek számára felkavaró lehet - és alapvetően a 18. életévét betöltött korosztályok számára készült, ezért kérjük, ennek figyelembevételével kattints a "Tovább" gombra.
Köszönjük!
Hagyomány teremtődik
Kék bálna (vagy óriás bálna) felülről nézve. 30 méteres hosszával és akár 170 tonnás tömegével ez a legnagyobb állat, amely valaha létezett Földünkön. Napjainkban világszerte 5-12 ezer példány él - jóval kevesebb, mint akár ezer évvel ezelőtt. (forrás: Wikipedia)
A Földünk jelenleg élő legnagyobb testű állatfaját is magába foglaló bálnafélék (amely nem rendszertani kategória, a nagy testű vízi emlősöket ugyanis a delfinek kivételével jobbára a cetfélék családjába sorolják - ennek ellenére közkedvelt kifejezésről van szó, s elnézést kérve az összes szakértőtől mi használni fogjuk mindkettőt) megtalálhatóak a bolygó összes tengerében és óceánjában. Ennek köszönhető, hogy vízre szálló elődeink már időszámításunk előtt több ezer évvel találkoztak ezekkel a pompás állatokkal, s nem sokkal később rájöttek arra is, hogyha sikerül elejteniük - vagy egy nem túl régen elpusztult példányra bukkantak -, az egész közösséget hosszú időn keresztül el tudják látni táplálékkal.
Érdekesség, hogy a cetek (Cetacea) a párosujjú patások rendjébe tartozó csoport (alrendág).
Egyes fajok kisméretű planktonokkal táplálkoznak, míg mások kíméletlen ragadozók, de összességében elmondható róluk, hogy kihagyhatatlan láncszemei az óceáni ökoszisztémának, ezért eltűnésük jóvátehetetlen károkat okozna a tengeri élővilágnak.
18. századi rajz holland bálnavadászok tevékenységéről. (forrás: Wikipedia)
Ugyan a történelmi feljegyzések szerint már több, mint ötezer évvel ezelőtt is sor került bálnavadászatra, ez igazán komoly tevékenységgé csak a 17. századtól fejlődött, amikor Európában ipari méreteket öltött a cetfélék vadászata (és a kínálatot megteremtő kereslet). A kontinens legjelentősebb bálnavadász nemzetei között ott találjuk a hollandokat, a dánokat, a skótokat de az oroszokat és az angolokat is, míg Ázsiában elsősorban Japán és Korea halászai (vadászai) ejtettek el egyre több bálnát.
A vadászat során leggyakrabban használt eszköz a szigony volt, amely nem kevés kínt és szenvedést okozott a prédának - ha szerencsétlenül érte a találat, akár több órán át is szenvedhetett, mielőtt kimúlt.
Európából kiindulva szabályos bálnavadászhajó-flották járták a világtengereket: az Atlanti- és a Csendes-óceán déli részén (az Antarktiszhoz közeli, bálnákkal teli vizeken), valamint az északi Jeges-tenger hajózható vizein csak úgy nyüzsögtek a különféle nációjú bálnavadászok a várva várt meggazdagodás reményében, hiszen a bálnáknak nem csak a húsát, hanem egyéb testrészeit is feldolgozták (az ámbráscetet az illatszerek alapjául szolgáló ámbráért, de a szilákat és a bálnaolajat is hasznosították).
A bálnavadászat elengedhetetlen eszköze az állat elejtését szolgáló szigony, amelynek rengeteg fajtája alakult ki az évszázadok folyamán. (forrás: Wikipedia)
A napjainkban norvég fennhatóság alatt álló Svalbard (Spitzbergák) szigetcsoport környéki, nyáron hajózható tengerrész a 16. századtól a dán és angol bálnavadász-hajók kedvelt vadászterülete volt. Az itteni vizek feletti ellenőrzésért a különféle csoportok között de facto háború alakult ki, amit végül - mivel nem tett jót az üzletnek - fel is függesztettek, s visszatértek a vadászathoz.
Mert a hatalmas mennyiségű és jó minőségű hús óriási üzletet jelentett, s így már korántsem az élelmezésben betöltött szerepéről volt szó.
A vadászat csúcsa
A 19. századi ipari forradalom és a gőzhajtású hajók (illetve a szigonyágyúk) megjelenése csak tovább rontott a helyzeten: egyre több és jobban felszerelt bálnavadászhajó szedte az egyre több áldozatát az óceánokon, amely a bálna-populáció drasztikus csökkenéséhez vezetett.
A 19. században a gőzhajók és szigonyágyúk megjelenése jelentősen megkönnyítette a bálnavadászok munkáját. Ekkortól kezdve soha nem látott mértékben pusztították a bálnapopulációkat szerte a világtengereken. (forrás: Wikipedia)
Az 1920-as években a frissen alakult Népszövetség tagjai ugyan elfogadtak egy dekrétumot a bálnavadászat szabályozott keretek közé helyezéséről, a papíros nem ért semmit: 1931-ben a vadászat mértéke rekordot döntött, ebben az évben ugyanis közel 43 ezer (!) bálnát ejtettek el világszerte.
Dán bálnavadászok a Spitzbergákon. 1634-es festmény. (forrás: Wikipedia)
Azt majdnem elfelejtettük említeni, hogy az északi és déli vizek korábban lakatlan szigetein a bálnavadászati szezonokban majdhogynem nyüzsgő metropoliszok alakultak ki. Az Antarktiszhoz közeli, napjainkban brit ellenőrzés alatt álló Déli-Georgia-szigetek vagy az északi, jelenleg norvég Jan Mayen-sziget is ilyen központnak számítottak hosszú időn keresztül.
A bálnákat ezer- és egyféleképpen hasznosították a századok folyamán. A képen bálnacsontból készült dominó látható. (forrás: Wikipedia)
A második világháború után a nemzetek újra nekiláttak megszabályozni a bálnavadászatot. Ennek első lépéseként a vadászattal foglalkozó tizenöt állam 1946-ban megalakította a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságot (International Whaling Comission, azaz IWC), amelynek tagsága 1982-ben elfogadta a kereskedelmi célú bálnavadászat tilalmáról szóló egyezményt, egyúttal azonban kis számú - mármint a korábbi trendekhez képest kis számú - kvótát engedélyezett a tradicionálisan bálnavadászattal foglalkozó nemzetek számára, kizárólag hagyományőrző és tudományos kutatási céllal. Kizárólag.
A bálnavadászatot szigorú keretek közé szorítani hivatott 1946-os washingtoni egyezmény aláírása. (forrás: Wikipedia)
Az IWC-nek egyébként napjainkban nyolcvannyolc tagállama van, köztük kis hazánk is - bár a magyar tagság inkább jelképes annak fényében, hogy magyar bálnavadászhajók nem nagyon szelték a világtengereket.
Bálnavadászat napjainkban
Manapság a korábbihoz képest jóval kevesebb ország jóval kevesebb hajója (és legénysége) foglalatoskodik bálnavadászattal. Röviden nézzünk szét, hogy mi a helyzet a nagyvilágban - tényleg röviden, és néhány ország ki is fog maradni válogatásunkból. Tőlük elnézést is kérünk.
2010 és 2014 között elejtett bálnafélék nemzetek szerint. (forrás: Wikipedia)
Na jó, pár gondolat erejéig: az itt fel nem sorolt országok közül még kiemelkedik a bálnavadászatban Dél-Korea, Indonézia és Oroszország, de például Németország is rendelkezik bálnavadász-hajókkal.
Szigorúan kutatási célokból, természetesen.
Egyesült Államok
Alaszkai őslakosok zsákmányukkal 1910-ben. (forrás: Wikipedia)
A 19. században a Föld egyik legjelentősebb bálnavadász-nemzeteként tartották számon az Egyesült Államokat, amelynek hajói végigpusztították Észak- és Dél-Amerika bálnákban gazdag vizeit. A második világháború után az amerikaiak is visszavettek a tempóból, napjainkban pedig már csak Alaszka őslakos (inuit) közösségei foglalkoznak bálnavadászattal az USA-ban.
Az alaszkai őslakos közösség számára napjainkban is meghatározó tevékenység a bálnavadászat. Ugyan sokszor a környezetvédők célkeresztjébe kerülnek, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem ők folytattak több évszázadon keresztül ipari mértékű bálnavadászatot. (forrás: Wikipedia)
A szövetségi kormány szigorú kvótákat határoz meg évről évre az elejthető tengeri emlősök számát illetően, ennek ellenére a lelkes helyiek sokszor viszik túlzásba a vadászatot.
Bár ezért eddig nem kaptak szigorú büntetést.
Feröer és Grönland
A két, Dániához tartozó szigetország népessége hosszú évszázadok óta vadászik a tenger legnagyobb lakóira (és a kisebb vízi emlősökre is). Feröeren - kakukktojásként - egészen konkrétan csak a hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfin példányaira vadásznak; a nyári vadászati szezonban (amelyet Feröeren Grindadrápnak hívnak) közel ezer példányt ejtenek el a lelkes helyiek, akik ezt a tevékenységet a kultúra részének tekintik.
Mai válogatásunkban kakukktojás, de a feröeri delfinvadászat az északi bálnavadász-kultúrkör szerves részét képezi. (forrás: Wikipedia)
Grönlandon már vadásznak óriásbálnákra is az inuit őslakók, itt azonban a helyi kormányzat szigorú kvótákat tart fenn a populáció védelme érdekében. A bálnahús iránti helyi igények egyébként drasztikusan csökkentek azóta, hogy a lakosság más forrásokból (importból) is tudja fedezni az élelmiszer-ellátást.
Az első ezredforduló táján Grönlandra érkező vikingek is foglalkoztak bálnavadászattal.
Izland
A péniszmúzeumáról (igen, még hím bálna-szaporítószervük is van, nem is akármekkora!) s a rothasztott cápahúsáról is híres szigetország egykoron a világ egyik legjelentősebb bálnavadász-nemzete volt, napjainkra azonban jelentősen visszafogták ebbéli tevékenységüket. Manapság az úgymond "kutatási céllal" elejtett bálnafélék feldolgozásával már csak egyetlen vállalat foglalkozik, az is jobbára Japánba exportálja termékeit.
Izlandi bálnavadász-hajók. Izland mindig is büszke volt halászatára, és féltve őrizte halban és tenger gyümölcseiben gazdag felségvizeit. (forrás: Wikipedia)
A környezetvédelmi szervezetek ugyanakkor rendszeresen megvádolják az izlandi kormányt, hogy segít a bálnahús illegális exportjában Dániába.
Pontosabban ez a "békés" helyzet csak a közelmúltig tartott, 2013-ban ugyanis két új bálnavadász-hajót is rendszerbe állítottak, a kutatási céllal levadászható óriások számát pedig megemelték. Na igen, fontos, hogy minél alaposabb képet alkothassanak a tengerek élővilágáról, ugyebár - és igazán nem ők tehetnek róla, hogy a művelet közben keletkezik némi húsfelesleg, amit értékesíteni lehet.
Japán
A Nisszin Maru (日新丸), mely a japán bálnavadász-flotta legjelentősebb tagja. Jelenleg ez az egyetlen mozgó feldolgozóhajó a világon, amelyet kifejezetten bálnavadászatra terveztek és építettek. (forrás: Wikipedia)
A felkelő nap országában az első szervezett bálnavadászatról a 12. századból maradtak ránk feljegyzések, ipari méreteket azonban csak a 19. század végén öltött a tevékenység. A második világháború után a japán kormány is csatlakozott a kvótákat bevezető bálnavadászati moratóriumhoz, 2019 januárjában azonban kilépett az elfogadhatatlan kvóták miatt, így napjainkban is számos japán bálnavadász-"kutatóhajó" járja a világtengereket.
Egyébként számos hagyományos halászhajóhoz hasonlóan ezek a "kutatóhajók" egy része is mozgó feldolgozóállomás, így mire partot érnek a honi kikötőben, már feldolgozva és csomagolva várják az értékesítést a "kutatási" példányok...
Ugyan az élelmiszer-ellátásban nem játszik főszerepet, számos japán tradicionális tevékenységként tartja számon a bálnavadászatot. (forrás: Wikipedia)
Persze ez még önmagában nem emelné ki a japánokat a többi bálnavadász nemzet közül, de a szigetország hajói rendszeres célpontjai a különféle környezetvédelmi szervezeteknek (Greenpeace, Sea Shepherd, satöbbi), amelyek kisebb-nagyobb hajói ott igyekeznek akadályozni a japán bálnavadász-hajókat, ahol csak tudják. Ez az állandó anyázáson és ökölrázáson túl nem egyszer tettlegességig is fajul: a vadászokat megközelítő környezetvédőket előbbiek barátian vízágyúval szokták köszönteni. Utóbbiak viszont nem egyszer elérték céljukat, a japánok ugyanis a rendszeres zaklatás hatásra már több alkalommal is felfüggeszteni kényszerültek a vadászatot.
A környezetvédők célkeresztjében elsősorban a japán bálnavadászok állnak. (forrás: Wikipedia)
Az eddigi legsúlyosabb incidensre 2010 januárjában került sor, amikor a Sea Shepherd szervezet hajója, az MY Ady Gil elsüllyedt egy japán bálnavadász-hajóval történt ütközést követően.
2017-ben a Sea Shepherd felfüggesztette a japán bálnavadász-hajók déltengeri zaklatását, miután kiderült, hogy a japánok műholdakon keresztül követik a hajóikat, és így el tudták kerülni őket.
Kanada
Kanada az Egyesült Államokhoz hasonlóan szintén őslakos (inuit) közösségei révén érintett a bálnavadászatban, amelynek napjainkban egyik legkiemelkedőbb résztvevője (és haszonélvezője). A kanadai bálnavadászok évente több, mint ezer különféle tengeri emlőssel végeznek, tevékenységüket pedig - kulturális okokból - a kanadai szövetségi kormány védi és támogatja.
Kanadai bálnavadászat eredménye. (forrás: Wikipedia)
Ezt a kanadai kormány olyannyira komolyan veszi, hogy 1986-ban az IWC-ből is kivonult a számára elfogadhatatlan kvóták miatt.
Norvégia
A norvég vikingek már a 9-10. században foglalkoztak bálnavadászattal (amely szokást aztán exportálták gyarmataikra is), az igazi felfutásra azonban szintén csak a 19. században került sor. A norvég kormány azonban újító szellemről tett tanúbizonyságot, ugyanis már az 1800-as évek végén kvótákat vezetett be, illetve voltak olyan szezonok, amikor teljesen tiltott volt a bálnavadászat a norvég felségvizeken.
Norvégia a 19. század végén úttörő szerepet játszott a bálnavadászat eszköztárának modernizálásában, ugyanakkor a tevékenység szabályozásában is. (forrás: Wikipedia)
Viszont a modern japán bálnavadászat atyjaként számon tartott Oka Dzsúró (岡 十郎) éppen Norvégiában leste el az új eszközöket, fejlesztéseket, módszereket, amely tudást aztán otthon kamatoztatta.
Norvégia ugyan szintén csatlakozott az IWC-hez, a bálnavadász-moratórium kvótái ellen már szót emelt, így Oslo a saját maga által meghatározott limiteket tartja kötelezőnek magára nézve. Habár az 1990-es évek óta a megszabott kvótát ritkán teljesítették a bálnavadászok, 2018-ban Norvégia további 30%-kal emelte a levadászható egyedek számát - ami a környezetvédők tiltakozását váltotta ki.
A 20. században elejtett bálnák mennyisége. A bálnavadászat volumene az 1970-es évektől fokozatosan hanyatlott, s szerencsére napjainkban már a közelében sincs a korábbiaknak. (forrás: Wikipedia)
A japánok egyébként rasszizmussal vádolják a környezetvédőket, mondván, hogy míg az ő hajóikat rendszeresen zaklatják, addig a norvégok vagy az izlandiak békésen vadászhatnak.
Saint Vincent és a Grenadine-szigetek
Az apró, alig százezer ember által lakott karibi szigetcsoport (amely csak 1979-ben nyerte el függetlenségét az Egyesült Királyságtól) egyik tagján, Bequia szigetén évszázados hagyománya van a hosszúszárnyú bálnák vadászatának. Éppen ezért az IWC évente négy (!) ilyen bálna elejtését engedélyezi a helyi közösségnek.
A Saint Vincent és a Grenadine-szigetek részét képező Bequia számos lakójának biztosít megélhetést az erősen korlátozott bálnavadászat. (forrás: Wikipedia)
A nagy bálnavadász-hajókkal ellentétben Bequia lakosai hagyományos eszközökkel és módon ejtik el, majd dolgozzák fel a ceteket. Érdekesség, hogy az utóbbi években több alkalommal is előfordult, hogy nem teljesítették a kvótát, sőt, volt olyan esztendő is, amikor egyetlen bálnát sem ejtettek el a Karib (Antilla)-tengeren.
Zárásként még annyit jegyeznénk meg, hogy a legnagyobb emlősökre nem csak a célzott vadászat jelent veszélyt, hanem a környezetszennyezés, a globális felmelegedés és a növekvő tengeri forgalom is.
Így nem csak a bálnavadászat potenciális felszámolása, hanem az említett problémák megszüntetése, enyhítése is az egyenlet részét képezi. Reméljük, a következő generációknak is része lesz az olyan élményekben, mint ami az alábbi videón látható.
