Érdekes helyek. Érdekes szokások. Érdekes történetek.

Barangolás a világban

Nils Olav

A norvég Királyi Gárda kabalája

2021. június 14. - FuraTermék

A Madagaszkár című nagysikerű és örökbecsű rajzfilm megjelenése óta tudjuk, hogy a pingvinek különleges (katonai) képességekkel vannak megáldva. Persze ez mind csak a képzelet szüleménye, hiszen pingvinkatonák nem léteznek - vagyis várjunk csak...dehogyisnem! 

1024px-gardens_beredskapsstyrke.jpg

A Királyi Gárda katonái kiképzésen. (forrás: Wikipedia)

 

Következzen Nils Olav dandártábornok rövid története!

800px-penguins_edinburgh_zoo_2004_smc.jpg

Az edinburghi állatkert két királypingvinje a sok közül. (forrás: Wikipedia)

 

A rövid történet, amely ugyanakkor egy egész évszázadot ölel fel, ugyanis 1913-ban kezdődik a ködös Skóciában: ekkor adományozott ugyanis egy norvég mágnás, bizonyos Christian Salvesen egy királypingvint a skót főváros, Edinburgh állatkertjének. Hosszú évtizedeken keresztül nem történt semmi lényeges (mármint mai írásunk szempontjából), 1961-ben azonban ideérkezett egy nemzetközi katonai parádéra a norvég Királyi Gárda (Hans Majestet Kongens Garde, azaz "Őfelsége Királyi Gárdája") díszegysége. Ennek egyik katonája, Nils Egelien hadnagy figyelmét felkeltette a helyi állatkert részben norvég származású királypingvin-populációja, s zseniális ötlete támadt - de csak tizenegy évvel később, amikor a gárdisták visszatértek Skóciába.

pygoscelis_papua_-edinburgh_zoo_-scotland-8a.jpg

Pingvinek állatkerti paradicsoma. (forrás: Wikipedia)

 

Ez az ötlet pedig nem volt más, minthogy fogadjanak örökbe egy pingvint, mintegy kabalaként a Gárda számára. Az ötletet - norvég temperamentummal és lendülettel - azonnal tett követte: az ötletgazda és az aktuális norvég uralkodó, V. Olaf király után a Nils Olav nevet kapó pingvin őrvezetőként a Királyi Gárda tiszteletbeli tagja lett. Az Edinburghbe látogató norvég gárdisták és turisták ezt követően rendszeresen tették tiszteletüket az új kedvenc lakhelyén. Hosszú szolgálati éveinek eredményeként Nils Olavot előbb tizedessé (1982), később, 1987-ben pedig őrmesterré léptették elő.

Nem sokkal ezt követően Nils Olav őrmester elhunyt. 

800px-nils_olav_statue_may_1_2007.jpg

Nils Olav bronzszobra az edinburghi állatkertben. (forrás: Wikipedia)

 

Az első norvég kabalapingvin elpusztulása után nem sokkal a derék norvég katonák örökbe fogadtak egy másik példányt: az akkor kétéves királypingvin az északi katonák rendkívül kreatív képzeletéről tanúbizonyságot téve a Nils Olav II nevet kapta, elődje rangjával együtt. Alig hat év múlva, 1993-ban főtörzsőrmesterré léptették elő, "aki" 2005-ben a Királyi Gárda tiszteletbeli ezredtulajdonosa is lett (s még ugyanebben az évben bronzszobrot kapott az állatkerttől).

399px-king_harald_v_of_norway_trondheim2010-_1.jpg

V. Harald, Norvégia királya 1991 óta. (forrás: Wikipedia)

 

800px-thenorwegiankingsguard.jpg

A Királyi Gárda díszegysége. (forrás: Wikipedia)

 

Az egyébként ezerháromszáz katonát számláló Királyi Gárda második kabalapingvinjét néhány évvel ezelőtt követte a harmadik (Nils Olav III néven), s 2016-ban a norvég királytól (aki ekkor már V. Harald volt) megkapta aktuálisan is viselt dandártábornoki rangját. A gárdisták rendszeresen teszik testületileg tiszteletüket az edinburghi állatkertben, az ilyenkor felálló díszegységet pedig Nils Olav III dandártábornok "úr" a katonai hagyományoknak megfelelően meg is szemléli ("Kowalsky, helyzetjelentést!").

nils_olav_inspects_the_kings_guard_of_norway_after_being_bestowed_with_a_knighthood_at_edinburgh_zoo_in_scotland.jpg

Nils Olav (jobb szárnyán alakulatának katonai jelvényével) szemlét tart "csapatai" felett 2008-ban. (forrás: Wikipedia)

 

800px-nils_olav_wide.jpg

A marcona külső egy igazi katonaszívet takar. (forrás: Wikipedia)

 

Mint ahogy a lenti videón is látható (amely a dandártábornoki előléptetésen készült), az ilyen szemléken a legismertebb skóciai királypingvin rendesen odateszi magát (különösen 00:59-től), s azonnal jelzi, ha nincsen valamivel megelégedve. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagbarangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr1516583880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery87 2021.06.15. 18:12:59

Jópofa.
Mondjuk ennyit lehet csak a királyság meg a gárda intézményéről is elmondani:D
Másra nem jó...
süti beállítások módosítása