A 21. század közepéhez közeledve, amikor tűpontos felvételeket tudunk készíteni fényév-százmilliók távolságából, amikor a fejünk felett keringő műholdak ezrei minden korábbinál pontosabb képet szolgáltatnak Földünkről, nos, azt gondolnánk, hogy a bolygó minden négyzetcentiméterét felosztották egymás között a világ országai.

Az antarktiszi őslakosság - ha minden igény teljesülne, a pingvinek akár Nils Olav állampolgár-társai is lehetnének... (forrás: Wikipedia)

Nagyobbat nem is tévedhetnénk: mai posztunkban bemutatjuk a mind a mai napig senki földjének számító déli-sarki kontinens, az Antarktisz egy-egy darabjáért támasztott területi igényeket.

Ez a föld a senki földje,

állandó lakója nincs,

nem köt itt senkit semmi népszokás [...]

A Korda György által énekelt népszerű Máté Péter-szerzemény első sorai kiválóan jellemzik az Antarktisz aktuális helyzetét. A legutoljára, alig két évszázaddal ezelőtt felfedezett, Európánál közel másfélszer nagyobb jeges kontinens ugyanis a zord időjárás és a nehéz megközelíthetőség miatt "szerencsésen" megúszta a 19. század végi utolsó nagy gyarmatosítási hullámot; legdélibb pontját is alig több, mint egy évszázada érték el az első expedíciók. 

A legdélibb kontinens, az Antarktisz a selfjeget is beleszámítva több, mint 14 millió négyzetkilométeren helyezkedik el. (forrás: Wikipedia)

A második világháború után az alkalmi felfedezőutakat felváltotta a nagyszabású kutatóállomások biztosította állandó jelenlét, amelyben ugyan élen járt az Egyesült Államok és a Szovjetunió is, azonban néhány kisebb állam is igyekezett megvetni lábát az Antarktikán. Az 1959-ben megkötött Antarktisz-egyezményben a térségben érdekelt államok megállapodtak abban, hogy semmiféle gazdasági és katonai tevékenységet nem folytatnak a déli 60. szélességi foktól délre eső vidékeken, kutatótevékenységet azonban bári szabadon végezhet.

A Déli-sarkot jelképező oszlop az Amundsen-Scott bázis területén, ahol az összes antarktiszi területi igény összeér. (forrás: Wikipedia)

A következő bekezdésekben sorra vesszük azon államokat, amelyek az elmúlt közel két évszázadban a kontinens reménybeli hasznosítása érdekében már bejelentették területi igényüket az Antarktisz bizonyos részeire (ezek néhol fedik egymásét, elvetve az esetleges jövőbeli konfliktusok magvait).

Argentína

Az argentin területi igények - a Buenos Aires által a kontinensből követelt szelet formálisan a Tűzföld tartomány részét képezi a Falkland-szigetekkel (Malvinassal) egyetemben. (forrás: Wikipedia)

Argentína az Antarktisz déli 60. szélességi fokától délre, a nyugati hosszúság 25. és 74. foka közötti területre tart igényt - ez nagyjából fedi a dél-amerikai kontinenssel szemközt fekvő területeket egészen a Déli-sarkig. A közel másfélmillió négyzetkilométeres jeges földdarabot - amelynek Antarktiszi-félszigetre eső részén az 1950-es évek óta állandó argentin jelenlét van több kutatóállomás formájában - 1999-ben formálisan is a Tierra del Fuego (Tűzföld) tartomány részévé nyilvánították.

Az Esperanza kutatóállomás. (forrás: Wikipedia)

Argentína a bejelentett igényen kívül máshogy is érvényt kívánt szerezni antarktiszi érdekeinek: az Esperanza kutatóállomáson az 1970-es években a kutatók mellett családtagjaik is eltöltöttek néhány telet; a támaszpont kápolnájában került sor a kontinens első keresztelőjére 1978 januárjában.

Az argentin haditengerészet Almirante Irízar nevű jégtörő ellátóhajója, amely az antarktiszi kutatóállomásokkal való kapcsolattartásért felelős. (forrás: Wikipedia)

Ausztrália

Az ausztrál antarktiszi területi igények... (forrás: Wikipedia)

...ahol a határvonal-húzást nem túlbonyolítva létrehozták a helyi közigazgatást a több millió pingvin legnagyobb örömére. (forrás: Wikipedia)

Ausztrália szintén a kontinenshez közel fekvő államok közé tartozik, éppen ezért nem meglepő, hogy a legkisebb kontinenst elfoglaló ország már az 1930-as években kinyilvánította igényét az Antarktisz területének közel felére: a francia "terület" által két részre osztott Ausztrál antarktiszi terület (Australian Antarctic Territory) a keleti hosszúság 44. és 160. foka között helyezkedik el. 

Az ausztrál kutatóállomások saját postával is rendelkeznek. (forrás: Wikipedia)

A területen közigazgatást is szerveztek - papíron kilenc körzet alkotja a közel hatmillió négyzetkilométert, amelyen négy kisebb-nagyobb ausztrál kutatóállomás működik (ezek közül legnagyobbak a Davis és Casey állomások). 

Chile

Chile ezt a szeletet szeretné az Antarktiszból - mivel területi igényük részben fedi a brit és argentin igényeket, ez rendszeres lehetőséget biztosít a diplomatáknak az anyázáshoz kulturált eszmecserékhez. (forrás: Wikipedia)

A déli kontinenshez legközelebb fekvő másik dél-amerikai állam, Chile sem maradhatott ki a majdani expanzióra bejelentkező államok közül: a Chilei antarktiszi terület (Territorio Chileno Antártico), vagy egyszerűen csak Chilei Antarktisz (Antártica Chilena) névre hallgató földdarab a nyugati hosszúság 53. és 90. foka között fekszik (1,250 millió négyzetkilométeren), részben fedve az argentin és brit területi igényeket. 

Chilei lobogó a földrajzi Déli-sarkon. (forrás: Wikipedia)

Chile már ideje korán, az 1900-as évek elején bejelentette igényét az Antarktisz hozzá közelebb eső részére, a 20. század nagy részében pedig különböző kutatóállomásokkal képviseltette magát a kontinensen. Napjainkban négy állandó és öt szezonális (nyári) kutatóállomáson nagyjából száz chilei kutatja a déli kontinenst, egyszersmind biztosítva hazájuk jelenlétét arra az esetre, ha az igényeknek érvényt akarnának szerezni.

Panoráma az O'Higgins-kutatóállomásnál. (forrás: Wikipedia)

Egyesült Királyság

Őfelsége ezen a földdarabon uralkodna, ha az Egyesült Királyság igényeinek érvényt szereznének. (forrás: Wikipedia)

A britek az elsők között voltak, akik komoly expedíciókat szerveztek az Antarktisz felfedezésére a 19-20. század fordulóján; a Robert Falcon Scott által vezetett felfedezőút tagjai életüket is adták azért, hogy a Brit Birodalom alattvalói közül elsőként érhessenek el a Déli-sarkra (nem sokkal lemaradva a norvég Amundsenék mögött). 

A britek már 1841-ben (nem sokkal azután, hogy a Falkland-szigeteket elfoglalták) bejelentették igényüket az antarktiszi Viktória-földre (Victoria Land), a 20. század első évtizedeiben pedig ezt az igényüket fokozatosan kiterjesztették a ma ismert Brit antarktiszi területre (British Antarctic Territory), amely a nyugati hosszúság 20. és 80. foka között helyezkedik el London argentin és chilei barátainak legnagyobb örömére (nem).

A Rothera kutatóállomás, amely nyáron közel kétszáz ember otthona. (forrás: Wikipedia)

A britek két állandó kutatóállomást tartanak fent az Antarktiszon: a Halley és a Rothera állomások létszáma a nyári csúcsidőszakban a 250 főt is elérheti, de a hosszú téli éjszakát is közel ötvenen vészelik át minden évben a Union Jacket képviselve.

Franciaország

A franciák rendkívül szerényen beérnék egy Svédország-méretű földsávval a déli kontinensen. (forrás: Wikipedia)

Az összes területi igény közül - nem gondolná senki - a legszerényebb az Antarktiszon: Párizs "mindössze" egy svédországnyi, azaz 432 ezer négyzetkilométernyi területet szeretne kihasítani a déli földrészből. Az Adélie-föld Terre Adélie) névre hallgató terület közigazgatásilag a Francia déli és antarktiszi területek (Terres australes et antarctiques françaises) részét képezi; partvidékét Jules Dumont d'Urville francia felfedező térképezte fel, amikor 1840-ben éppen erre járt.

Adélie-pingvinek Adélie-földön: a pingvineket és a területet a francia hajóskapitány, Dumont d'Urville a feleségéről nevezte el. (forrás: Wikipedia)

A franciák az 1950-es évek elején hozták létre az első kutatóállomásukat az Antarktiszon, a legjelentősebbet, a mai napig működő Dumont d'Urville-állomást pedig 1956-ban hozták létre. A francia jelenlét a többiekéhez képest azonban szinte csak jelképes: a nyári időszakban sem tartózkodik itt nyolcvannál több ember - a pingvinpopuláció így jelentős túlerőben van...

Norvégia

Norvégia nem csak az északi, hanem a déli sarkvidéken is érdekelt. (forrás: Wikipedia)

Habár Norvégia a Föld túlsó felén helyezkedik el, a zord éghajlathoz szokott északi ország kutatói a kezdettől fogva jelen voltak az Antarktisz felfedezésénél - a legnagyobb sikert, a Déli-sark elsőként való elérését is egy hazájukfia, Roald Amundsen és csapata abszolválta először, nem sokkal megelőzve a tragikus sorsú briteket. 

Roald Amundsen és csapata a norvég lobogóval a Déli-sarkon. (forrás: Wikipedia)

Az akkori királynéról, az egyébként brit (walesi) származású Maudról Maud királyné földnek (Dronning Maud Land) elnevezett, a nyugati hosszúság 20. és a keleti hosszúság 45. foka között elhelyezkedő földdarabra Norvégia hivatalosan 1930-ban jelentette be igényét - a britekkel és az ausztrálokkal sikeresen egyeztek meg, így (jelenleg) nincsen területi átfedés a norvég és más igények között.

Vajon mennyire volt trollkodás Troll-állomásnak elnevezni a legnagyobb norvég antarktiszi kutatóállomást? (forrás: Wikipedia)

A 20. század első felében végrehajtott expedíciókat követően az 1950-es évektől a norvégok is megvetették lábukat az Antarktiszon, számos állandó és ideiglenes kutatóállomást létrehozva. Napjainkban egy állandó (Troll) és egy szezonális (Tor) állomáson szolgál Norvégia 40-50 kutatója (a teleket hét fő vészeli át, megtrollkodva az időjárást).

Új-Zéland

Új-Zéland egy szinte négyzetkilométerre pontosan svédországnyi területet szeretne magáénak tudni az Antarktiszon. (forrás: Wikipedia)

Mai utolsó versenyzőnk Ausztrália kistestvére, Új-Zéland déli-sarki "gyarmata", amely a Ross terület (vagy Ross függőség, azaz Ross Dependency) névre hallgat - névadója az a James Clark Ross, aki a Royal Navy képviseletében feltérképezte a jég borította, s szintén róla elnevezett Ross-tengert. 

A Scott-kutatóállomás a távolból... (forrás: Wikipedia)

A 450 ezer négyzetkilométeres (tehát majdnem pontosan Svédország-méretű, hogy maradjunk a hasonlatnál) Ross terület a keleti hosszúság 160. és a nyugati hosszúság 150. foka közötti jégsivatagokat foglalja magába; partvidékén létesült a nyári időszakban akár nyolcvan kutatónak is otthont adó Scott bázis, de mégsem ez a legjelentősebb a területen, hiszen az amerikaiak két nagy kutatóállomása, a McMurdo és a déli-sarki Amundsen-Scott bázis is az Új-Zéland által igényelt területen fekszik. 

...és kicsit közelebbről. (forrás: Wikipedia)

Ami senkinek sem kell

A senki földjén belül létezik egy kisebb senki földje, amely még a lőtéri kutya figyelmét sem igazán keltette fel. (forrás: Wikipedia)

Szemfüles olvasók rájöhettek, hogy a területi követelések az Antarktisz egy jókora szegletét nem érintik: ez a több, mint másfélmillió négyzetkilométeres földdarab, amely a neves amerikai sarkkutató és nem mellesleg ellentengernagy, Richard E. Byrd neje után a Marie Byrd földje (Marie Byrd Land) nevet kapta, nos, ez a nyugati hosszúság 103. és 158. foka közötti terület az utolsó jelentősebb a Földön, amelyre még senki nem jelentett be területi igényt.

A USS Sennet romboló az 1946-1947-es Highjump-művelet során az antarktiszi partvidék közelében végrehajtott manőver közben. (forrás: Wikipedia)

A terület - amelyen napjainkban állandó kutatóállomás sem működik - volt a célpontja az Egyesült Államok haditengerészete által éppen Byrd tengernagy parancsnoksága alatt végrehajtott Magasugrás-műveletének (Operation Highjump) 1946-47-ben, amely során egy hetven (!) hajóból álló flotta manőverezett a sarkvidéki óceánon (szintén az összeesküvés-elméletek szerint vagy a nácik, vagy a földönkívüliek ellen küzdve).

Magányos hegyek Marie Byrd földjén. (forrás: Wikipedia)