Afrika a hidegháború idején számos konfliktusnak adott otthont, amelyekből a két, ellenérdekelt világrendhez tartozó országok ilyen-olyan módon kivették a részüket. Számos afrikai állam permanens háborúban állt önmagával és a szomszédaival - Dél-Afrika bozótháborúiról már blogunk képzeletbeli hasábjain is beszámoltunk nektek.
Fidel Castro, Kuba forradalmi vezetője - szerette volna minél több helyre exportálni a szocializmust. (forrás: Wikipedia)
Mai írásunkban a szocialista Kuba jelentősebb afrikai intervencióinak történetét mutatjuk be röviden.
A szocializmus exportja
Amikor a Fidel Castro vezette forradalmárok (lázadók, szabadságharcosok, kinek mi tetszik) 1959 januárjában átvették az irányítást az addig az Egyesült Államok kvázi gyarmataként funkcionáló karibi szigetországban, még kevesen gondolták, hogy néhány évvel később Kuba a szocialista blokk egyik legmegbízhatóbb tagja lesz. Az 1960-as évek elejére befejeződött a fordulat, a Castro-testvérek által irányított ország pedig a Szovjetunió és a kommunizmus nyugati féltekén létesített első stabil bástyájává vált.
Che Guevara és forradalmár társai Kongóban az 1960-as évek közepén. (forrás: Wikipedia)
Castroék azonban nem elégedtek meg annyival, hogy szűkebb pátriájukban hirdessék Marx, Engels és Lenin tanításait: Havanna már az 1960-as években aktívan támogatta a különböző dél-amerikai baloldali fegyveres csoportokat, s ott igyekezett borsot törni az Egyesült Államok orra alá, ahol csak tudott. A kubai vezetés figyelme azonban nem korlátozódott az Újvilágra; már ekkortól kubai tanácsadók (értsd: fegyveres kiképzők) bukkantak fel szerte a fekete kontinensen, hogy támogassák a gyarmati elnyomás ellen küzdő felkelő szervezeteket az európai hatalmak kiebrudalásában.
Kubaiak aktívan részt vettek az algériaiak kiképzésében a franciák elleni függetlenségi háború idején, de a kongói válságban is felbukkantak a híres-hírhedt Che Guevarával az élen.
Che Guevara Kongóban, balján egy "szabadságos" kubai katonával. A kubaiak kongói ténykedése még korlátozott mértékű volt a későbbiekhez képest. (forrás: Wikipedia)
Fidelnek azonban nem volt elég a tanácsadás, kiképzés, ideológiai fejlődés; úgy gondolta, hogy a szocializmus csak akkor érhet el világméretű győzelmet, ha minden eszközzel küzdenek az ellentétes világrenddel - így az 1970-es években döntés született a kubai haderő egységeinek Afrikában történő bevetéséről.
A következőkben Kuba két legjelentősebb afrikai kalandját mutatjuk be nektek: az ogadeni háborúban és az angolai polgárháborúban (illetve a Dél-Afrika ellen vívott háborúban) játszott szerepüket, az események időbeni hosszúságához képest meglehetősen kevés karakterszámmal.
Afrika szarván
1977-ben a papíron egymással (és a Szovjetunióval) szövetséges két kelet-afrikai állam, Szomália és Etiópia között véres háború robbant ki az akkoriban - és most lelőjük a "poént": napjainkban is - Etiópia fennhatósága alá tartozó Ogaden tartomány birtoklásáért; a háborúnak sok más oka is volt, de ezek részletezésétől most eltekintenénk, a linkelt oldalon elég alaposan bemutatják ezeket.
Kubai katonák Etiópiában. (forrás: Wikipedia)
Etiópiában nem sokkal korábban került hatalomra a Hailé Szelasszié császárt megbuktató puccs útján egy új, a kommunizmussal kacérkodó katonai kormányzat, így a belpolitikai válságot és a hadsereg lekötöttségét kihasználva a szomáliak gyorsan törtek előre az Etióp-magasföld lábának irányába. A Szovjetunió rövid hezitálás után teljes mellszélességgel kiállt Etiópia mellett, így nem sokkal a háború kitörését követően grandiózus légihidat nyitottak a szovjet légi támaszpontok és Afrika között, hatalmas mennyiségű hadianyagot szállítva Afrika szarvára.
Kubai tüzérek etiópiai akcióban - a kubaiak elsődleges szerepe az ogadeni háborúban a Szovjetunióból szállított hardverek (tüzérség, harckocsik, légierő) kezelésében állt, s ebben a szerepükben (is) sikeresen helyt tudtak állni. (forrás: Wikipedia)
A haditechnikához azonban kiképzett személyzet is kell, s az etiópok a megfelelő felkészültségű emberanyag biztosításával hadilábon álltak. Így Kuba - szovjet segítséggel - 18 ezer katonát vezényelt Etiópiába Arnaldo Ochoa tábornok parancsnoksága alatt. A reguláris hadsereg tagjai az újonnan felállított etióp gépesített alakulatok valamint az újjászervezett légierő eszközeit kezelték: az akkoriban még korszerű (legalábbis nem elavult) T-62-es harckocsikat és MiG-21-es vadászrepülőgépeket többségében kubaiak kezelték, de az etióp tüzérség legeredményesebb egységeinek is kubai volt az állománya.
Az 1978-ig elhúzódó harcokban végül az etiópok és az őket támogató szovjetek, kubaiak és dél-jemeniek győzedelmeskedtek.
Az ogadeni háborúban 160 kubai vesztette életét és megközelítőleg 250 katonájuk sebesült meg.
Angola
Angola a Portugália ellen vívott hosszú és véres függetlenségi háborút követően 1975-ben nyerte el függetlenségét, hogy aztán azzal a lendülettel egy még hosszabb és még véresebb polgárháború vegye kezdetét az ország irányításáért a Szovjetunió és a Dél-Afrika által támogatott erők között.
Afrika déli része az 1970-es és 1980-as években igazi lőporos hordónak számított. A dél-afrikai támogatást élvező angolai kormányellenes felkelő szervezet, az UNITA egy időben az ország területének közel felét tartotta ellenőrzése alatt, s sok borsot tört az angolai és kubai csapatok orra alá. (forrás: Wikipedia)
Fidel Castro ebben az esetben is hatalmas lehetőséget látott az internacionalista segítségnyújtásra, így már 1975-ben döntés született a kubai csapatok Angolába szállításáról, amely a következő évben vette kezdetét. A Carlota-művelet (Operación Carlota) keretében 1976-ban már több tízezer kubai katona kapott lehetőséget karrierjének építésére az afrikai vadonban; kezdetben még a szovjetektől kapott fegyverek kezelésére képezték ki az angolai katonákat, később azonban már önálló hadműveleteket is indítottak a lázadók és az országba betörő dél-afrikaiakkal szemben egyaránt.
Egy időben egyszerre nagyjából 30-40 ezer kubai katona állomásozott Angolában, amely bizony jelentős megterhelést jelentett a kubai gazdaságnak és társadalomnak egyaránt.
Kubai PT-76-os könnyű harckocsi az angolai fővárosban, Luandában. (forrás: Wikipedia)
A legsúlyosabb összecsapásokra a háború későbbi szakaszában, 1987-1988-ban került sor: a dél-afrikai hadsereg által ekkoriban végrehajtott művelet-sorozatok eredményezte ütközetekben több ezer kubai katona vett részt földön és égen egyaránt. A kubaiak itt is a korban megfelelő színvonalú szovjet haditechnikai eszközöket alkalmazták, ezzel biztosítva a kevéssé felkészült angolai gyalogságnak a harckocsi-, tüzérségi és légi támogatást.
A kubai intervenciós erők csúcslétszámukat 1988-ban érték el: ekkor 60 ezer kubai katona tartózkodott Angolában.
Arnaldo Ochoa tábornok, az ogadeni és angolai háborúk hőse. Az 1980-as évek végére túl nagy politikai és katonai befolyásra tett szert Kubában, amit a konkurenciát nem tűrő Fidel Castro-testvérek meg is jutalmaztak: 1989-ben (többek között) kábítószer-kereskedelemben való részvételért kivégezték. (forrás: Wikipedia)
1988 decemberében végül az angolai, a kubai és a dél-afrikai kormányok megállapodtak New Yorkban a harcok beszüntetéséről és az Angolában állomásozó külföldi csapatok fokozatos kivonásáról. A kubai csapatok kivonása végül 1991-re fejeződött be: május 25-én Samuel Rodiles tábornok utolsóként szállt fel az Angolát elhagyó utolsó kubai repülőgépre.
Az angolai háborúban kisebb számban érdekeltek voltak a szovjetek (összesen 11 ezer tanácsadójuk fordult meg itt), de keletnémet ejtőernyősök és román légi kontingens is megfordultak a fekete kontinens ezen tájékán a szocializmus nagyobb dicsőségére.
Az 1990-es évek közepére az Angolának átadott szovjet haditechnika (amelynek egy jelentős részét kubaiak kezelték) nagy része használhatatlan állapotba került. (forrás: Wikipedia)
Az intervenció ideje alatt közel négyszázezer kubai katona fordult meg Angolában (volt, aki több váltást is teljesített), közülük mintegy ötezren vesztették életüket, tízezer katona pedig megsebesült, fogságba esett vagy eltűnt. Kubában egy teljes generáció számára volt meghatározó élmény az afrikai kalandban való részvétel; számos tehetséges tábornok emelkedett fel - közülük a leghíresebb a már említett Arnaldo Ochoa tábornok volt, akinek egyre nagyobb politikai befolyását Castróék nem sokkal később letörték.
Az angolai kikötőváros, Lobito közelében áll a fenti fal, amely egy korábbi világítótorony maradványa, rajta az Angolát megmentő szocialista hősök képével. Ma már nem sok minden emlékeztet az országban a több tízezer kubai katonára, akik - ha túlélték - egy életre szóló élményt szereztek Angolában. (forrás: Wikipedia)
