Portugália - Spanyolországgal párhuzamosan - hozta létre az egyik első modern gyarmatbirodalmat a 15-16. század fordulójától kezdődően, s Portugália volt az utolsó, amely lemondott a hatalmas tengerentúli területek birtoklásáról az 1970-es években.
Portugália zászlaja. (forrás: Wikipedia)
A franciákhoz hasonlóan azonban Lisszabon urai sem voltak hajlandóak megválni harc nélkül ezektől a nyersanyagokban gazdag vidékektől - a portugál gyarmatbirodalom megszűnéséig vezető út sok ezer áldozat vérével volt kikövezve.
Új Állam - régi beidegződések
Az António de Oliveira Salazar miniszterelnök nevével fémjelzett időszakban Portugáliában egy erősen központosított, elnyomó diktatúra alakult ki - cserébe viszont az 1929-ben kezdődő gazdasági válságból úgy-ahogy sikeresen tudta kihozni országát, amely ügyes diplomáciával (egyfajta tengelyhatalmak és az angolszász szövetségesek között egyensúlyozó hintapolitikával) a második világháború pusztításait is el tudta kerülni.
António de Oliveira Salazar, Portugália teljhatalmú ura. Hitt a gyarmatbirodalomban és minden áron fenn akarta tartani a portugál uralmat a kolóniákon. (forrás: Wikipedia)
Salazar emellett hitt abban, hogy országa nagysága a gyarmataiban - pontosabban a gyarmati erőforrások megfelelő kihasználásában (értsd: kirablásában) - rejlik, ezért hallani sem akart arról, hogy a lassacskán kialakuló új világrend (és világtrend) hatására hazája megadja a függetlenséget a távoli gyarmatoknak.
Habár Portugália 1822-ben elveszítette egyetlen latin-amerikai gyarmatát, Brazíliát, megtartotta az ellenőrzést a távol-keleti Kelet-Timor és Makaó, továbbá az indiai Goa felett; az afrikai partok mentén kialakított támaszpontjaikról a portugálok a 19. század végén pedig újabb területeket szereztek Angolában és Mozambikban - habár nagy álmuk, ezen két gyarmati szárazföldön történő egyesítése végül az angolok heves ellenállásán elbukott. Ebben a kudarcos időszakban született meg napjaink portugál himnusza, a rendkívül hazafiasra sikeredett "Portuguesa".
Új világokat adott a világnak
Részlet a portugál himnuszból
A portugál kormány hozzáállása éles ellentétben állt a gyarmati lakosok akaratával: az afrikai gyarmatok szerették volna elnyerni függetlenségüket, s ebben támogatták őket az imperialisták ellen küzdő szocialista országok (elsősorban persze a Szovjetunió és Kína) is.
A gyarmati háborúk számos helyi vezetőt emeltek fel, akik a portugál-ellenes küzdelem élére álltak (gyakran szovjet hátszéllel). A képen Amílcar Cabral, a bissau-guineai és zöld-foki-szigeteki függetlenségi mozgalom vezetője látható. (forrás: Wikipedia)
Az 1960-as évek elején a gyarmatokon sorra alakultak a fegyveres felszabadító mozgalmak, amelyek rövid időn belül összecsaptak az ekkor még korlátozott létszámú, Lisszabon által a gyarmatokon állomásoztatott erőkkel: elkezdődött a portugál gyarmati háborúk kora.
Elesik Goa
Portugália még a 19. század közepén egységesülő Brit Indiában is sikeresen őrizte meg ellenőrzését a szubkontinens nyugati partján fekvő gyarmata, Goa felett. Az 1947-ben függetlenné váló India szerette volna e terület felett is megszerezni az ellenőrzést, azonban a Lisszabonnal folytatott tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért az újdelhi kormány döntött: 1961 decemberében egy rövid hadművelet (Győzelem-művelet) keretében elfoglalták Goát, a portugál helyőrség parancsnoka, Silva tábornok pedig megadta magát.
A portugál gyarmatbirodalom első bástyája elesik: portugál hadifoglyok az India által Goa felszabadítására indított művelet után. Az indiaiak gyakorlatilag két nap alatt legázolták a kis létszámú, rosszul felszerelt portugál helyőrséget. (forrás: Wikipedia)
Lázadások Afrikában
Portugál katonák hajóznak be - úton a gyarmatokra. Az utánpótlás szállításában és a gyarmatok partvidékének ellenőrzésében fontos szerep jutott a haditengerészetnek is. (forrás: Wikipedia)
Angolában, Mozambikban és Bissau-Guineában az 1960-as évek elején sorra robbantak ki a fegyveres felkelések, a portugál vezetés pedig a korai (indokínai és vietnámi) francia példát követve döntött a katonai erő bevetéséről a lázadások elfojtása érdekében. Hamarosan több, mint százezer portugál katona találta magát valamelyik afrikai őserdőben vagy a szavannán a szovjetek (és kínaiak) által kiképzett és felszerelt gerillák ellen küzdve.
Gyakran a vietnámi háborúhoz hasonlóan kegyetlen és véres küzdelem folyt a dzsungelben a portugál katonák és a felkelők között. A jobb szélen látható katona arckifejezése beszédes. (forrás: Wikipedia)
Ami az amerikaiaknak Vietnám, a franciáknak Indokína és Algéria, az a portugálok számára Angola vagy éppen Mozambik: végeérhetetlen bevetések a gyakran láthatatlan ellenséggel szemben, amely gyorsan lecsap, aztán el is tűnik a sötét éjszakában vagy a dzsungelek mélyén. Ideig-óráig elértek sikereket, de az átlag portugál ember számára nem lehetett kétséges: ez a háború megnyerhetetlen.
A hadműveletek során fontos szerep jutott a légierőnek: a repülőgépek számos bevetést hajtottak végre a gerillák ellen. (forrás: Wikipedia)
Az Új Állam bukása
Az évek során a költségvetés egyre nagyobb részét volt kénytelen Portugália a gyarmati hadműveletek finanszírozására fordítani - miközben egyre több család gyászolhatta egy-egy elesett fiát (s közben több száz telepes is életét vesztette, a több tízezer bennszülöttről nem is beszélve). A háború utolsó szakaszában ráadásul a portugál hadsereg állományának jelentős része már valamelyik afrikai hadszíntéren üldözte az ellenséget, ami a szovjetek elleni világméretű összecsapásra készülő NATO-nak (értsd: amerikaiaknak) nem tetszett - a portugál katonákra Európában lett volna szükség...
Bissau-guineai gerillák egy ellenőrzőponton. A háború utolsó szakaszában a gyarmatok vidéki területeinek jelentős része már a felkelők ellenőrzése alatt állt. (forrás: Wikipedia)
És habár a portugálok közben együttműködtek a dél-afrikaiakkal (Angolában) és a rhodesiaiakkal (Mozambikban) a kommunista hátterű gerillák elleni harcban, a nemzetközi közösség nagy része egyáltalán nem támogatta Lisszabont a gyarmatai megvédésében.
Szóval a hátországnak kezdett elege lenni a harcokból - a diktatúrának pedig hatalmas csapást jelentett Salazar, mint vezér(egyéniség) elvesztése (1970-ben, 81 éves korában meghalt, miután másfél évig gyakorlatilag kómában volt, miután egy balesetben súlyos agysérülést szenvedett). 1974. április 25-én végül portugál katonatisztek egy csoportja forradalmat robbantott ki (a szegfűk forradalmát) - a gyakorlatban megpuccsolták a vezetést. Az új portugál kormány (élén António de Spínola tábornokkal) gyorsan intézkedett a gyarmati hadműveletek beszüntetéséről, s elismerte az afrikai gyarmatok (és a kelet-ázsiai Kelet-Timor) önrendelkezéshez való jogát.
Az egykor nagy kiterjedésű portugál gyarmatbirodalom végül 1974-1975-ben teljesen felbomlott - Lisszabon utoljára Makaóról mondott le 1999-ben. (forrás: Wikipedia)
Makaót leszámítva 1975 végére az összes egykori afrikai portugál gyarmat - a Zöld-foki-szigetek, Bissau-Guinea, São Tomé és Príncipe, Angola valamint Mozambik - elnyerte függetlenségét. Az itt élő telepesek többsége a katonákkal együtt távozott.
Kelet-Timor nem sokáig örülhetett a Lisszabontól kapott önállóságnak - a szomszédos Indonézia hamarosan megszállta és egész egyszerűen annektálta a szigetrészt, évtizedes konfliktus kirobbantva ezzel.
Makaó pedig egy Kínával kötött megállapodás értelmében 1999-ben visszatért a Középső Birodalom fennhatósága alá.
A portugál oldalon 13 ezer halálos áldozatot követelő gyarmati háborúk meghatározónak bizonyultak az ország 20. századi történetében - s végső soron hozzájárultak a demokratikus fordulat bekövetkeztéhez.
Angolai gerillák zairei kiképzésen. A portugálellenes erők kiképzésében és fegyverekkel való ellátásában nagy szerepet játszott a Szovjetunió és Kína. (forrás: Wikipedia)
Angolában és Mozambikban a függetlenség elnyerését követően nem köszöntött be a régóta várt béke: szinte azonnal véres polgárháború robbant ki a hatalomra kerülő kommunistabarát rezsimek és az ellenük küzdő, Dél-Afrika által támogatott gerillaszervezetek között.
Cseberből vederbe.
