Ha a 20. század végén egy nyugati akciófilmben szükség volt egy gonosz diktátorra, akinek a rendszerével szemben az aktuális főhős életét kockáztatva harcolhat, nagy esély volt rá, hogy Bagdad aktuális ura lesz az. Az elmúlt évtizedek diktátorait bemutató sorozatunk tizenötödik részében ennek a férfinak az életével és "uralkodásának" történetével ismerkedünk meg röviden.
Szaddám Huszein, Irak diktátora a legismertebb ruházatában, katonai egyenruhában. (forrás: Wikipedia)
A "Tovább" gomb után következzen Kuvait rémálma, Szaddám Huszein!
Bűnöző születik
Az eddigi tizennégy részben bemutatott diktátorok igen vegyes származással büszkélkedhettek (?), már ami a társadalmi és anyagi helyzetet illeti; volt, aki eleve tehetős, befolyásos családba született, és volt, aki nincstelen szülők gyermekeként látta meg a napvilágot.
Utóbbiak közé tartozott Szaddám Huszein Abd el-Madzsíd et-Tikríti (arabul صدام حسين عبد المجيد التكريتي), aki 1937. április 28-án jött világra egy közép-iraki kisváros, Tikrit közelében. Apja pásztor volt, de az ifjú Szaddám már nem ismerhette meg, ugyanis születése előtt hónapokkal eltűnt. Anyja nem sokkal később másodszor is férjhez ment - az asszony jelleméről sok mindent elárul ha tudjuk, hogy új férjét arra kényszerítette, hogy elváljon első feleségétől egy patriarchális társadalomban.
Az ifjú Szaddám Huszein az 1950-es évek végén. (forrás: Wikipedia)
Mostohaapja a környék gazembere volt, s mint ilyen, már igen korán átadta Szaddámnak minden tudományát: miközben gyakran verte, megtanította lopni, és állítólag az emberöléstől sem riadt vissza, ha a helyzet úgy kívánta. Tízéves korában Szaddám elhagyta a családját, s Bagdadba költözött nagybátyjához, aki már ekkoriban Irak vezető köreiben mozgott.
Irak a második világháború alatt brit megszállás alá került, s a szunnita királyság a háború után is az Egyesült Királyság egyik legfontosabb szövetségese (vazallusa) maradt a Közel-Keleten.
Úton a csúcsra
Nacionalista nagybátyja támogatásával Szaddám egy hasonló szellemű középiskolában tanult, majd alig húszévesen csatlakozott a többek között az arab egységet hirdető Baasz Párthoz (حزب البعث العربي الاشتراكي) - e szervezet tagjaként 1959-ben részese volt az egy évvel korábban a királyságot megdöntő Kászim tábornok elleni merényletkísérletnek; az akcióban Szaddám inkább az erőt képviselte, mint az észt, de a szerencse nem hagyta el: megsérült ugyan, de egyiptomi és amerikai titkosügynökök segítségével előbb Libanonba, majd onnan Egyiptomba tudott menekülni.
Szaddám és diák-, valamint elvtársai az egyiptomi száműzetés idején. (forrás: Wikipedia)
Az egyiptomi száműzetés évei alatt a kairói egyetemen jogot tanult (miközben hazájában halálra ítélték), majd feleségül vette nagybátyja lányát, Szádzsidát; a frigyből két fiú (Udajj és Kuszajj, akik még szerepet kapnak a történetben) és három lány született.
Szaddám és bajtársai a Baasz Párt által végrehajtott államcsíny után egy harckocsi tetején pózolnak. (forrás: Wikipedia)
1963 és 1964 során több államcsínyt hajtottak végre Irakban, részben a CIA támogatásával. Előbb a kommunistákkal barátkozni próbáló Kászim tábornokot tették el az útból, majd a Baasz Párt különböző frakciói kísérelték meg magukhoz ragadni a hatalmat. Szaddám Huszein ekkortól kezdett el emelkedni a ranglétrán: előbb segített újjászervezni a párt milíciáját, a Nemzeti Gárdát, majd a titkosszolgálatot vette irányítása alá. Egy újabb puccs után Szaddám az általa támogatott, szintén a tikriti törzshöz tartozó Ahmad Haszan al-Bakr (أحمد حسن البكر) társaságában börtönbe került, de nem sokáig maradt hűvösön...
Ahmad Haszan al-Bakr, Irak elnöke 1968 és 1979 között - Szaddám neki köszönhette az előrejutást az ország politikai ranglétráján. (forrás: Wikipedia)
...1968 júliusában ugyanis al-Bakrnek sikerült megragadni a hatalmat (nem aprózta el: egyszerre nyilvánította magát elnöknek és miniszterelnöknek), Szaddámot pedig de facto helyettesévé tette a pártban és az államapparátusban egyaránt. A következő évek dolgos hétköznapokkal teltek: puccsok megakadályozása, a vélt és valós politikai ellenfelek útból eltétele, miközben egyre nagyobb hatalmat tudott összpontosítani kezében az egyre jobban betegeskedő al-Bakr kárára.
Állítólag Szaddám (akinek már volt némi tapasztalata az erőszak alkalmazása terén) előszeretettel vett részt az állam vélt ellenségeinek kihallgatásán, amit gyakran körömletépéssel, áram nemi szervekbe történő vezetésével indítottak, s csak ezek után tették fel az első kérdéseket...
Irak elnökeként
Politikusi portré 1974-ből. (forrás: Wikipedia)
1979 július 19-én al-Bakr lemondott elnöki posztjáról (jutalmul élete hátralévő részét háziőrizetben töltötte), Szaddám Huszein pedig átvette pozícióját - ezzel együtt ő lett Irak elnöke, miniszterelnöke, a Baasz Párt főtitkára, szinte csak a kulturális és népjóléti tárcákat nem sajátította ki magának. Három nappal elnöki beiktatását követően Huszein összehívta pártja kongresszusát, ahol - tévékamerák előtt - bejelentette, hogy összeesküvőket talált a Baasz Párton belül; szerencsére (?) mind a hatvannyolcan ott voltak a kongresszuson, akiket gyorsan kiemeltek Szaddám emberei - az ott maradt párttagoknak pedig az elnök-főtitkár gratulált múlt- és jövőbeli hűségükhöz.
A hatvannyolc elhurcolt ember közül huszonegyet később kivégeztek. Alább látható egy dokumentumfilm-részlet, benne a nem túl jó minőségű felvételekkel a kongresszusról:
Szaddám a kormányrúd megragadását követően igyekezett egy Nasszer-féle politika mentén, világi elvek alapján irányítani Irakot: egyenjogúsította a nőket, az iszlámnak pedig csak korlátozott (propaganda)szerepet szánt a vallásilag és törzsi alapon is egyaránt erősen megosztott országban, habár politikai bázisát a Tikrit környéki törzsek, valamint az Irakban kisebbségben lévő szunnita iszlám közösség tagjai jelentették (a többségi síiták kárára).
Szaddám a női írástudatlanság felszámolását célzó rendezvénysorozat egyik állomásán - miközben kegyetlenül leszámolt ellenfeleivel, országában számos modernizációs programot indított el, és nem csak a fegyveres erőkben. (forrás: Wikipedia)
A történelem furcsa fintora, hogy éppen ebben az időszakban a szomszédos (síita) Iránban éppen forradalom zajlott le, amelyet követően a sah uralmának romjain egy iszlám teokratikus köztársaság alakult meg. Szaddám - tartva a forradalmi eszmék átterjedésétől a síita iraki lakosságra - gyorsan a tettek mezejére lépett, s 1980-ban kirobbantotta a 20. század történetének egyik leghosszabb és legvéresebb konfliktusát, az iraki-iráni háborút. A nyolc évig tartó, kis híján az egész Közel-Keletet lángra lobbantó konfliktus végül gyakorlatilag status quo-val zárult.
Szaddám utasítására mind a háborúban, mind az ezzel párhuzamosan zajló kurd felkelés elfojtásában nagy mennyiségű vegyi fegyvert vetettek be - a kurdok elleni legsúlyosabb támadásban, az 1988 márciusi Halabdzsa elleniben közel ötezer ember vesztette életét és legalább hétezer megsebesült.
Elnökként egyik első baklövése volt az Irán elleni háború megindítása 1980-ban - a nyolc évig tartó konfliktus végül kézzel fogható eredmény nélkül zárult Irak számára, ráadásul megágyazott egy sokkal pusztítóbb összecsapásnak... (forrás: Wikipedia)
Mivel az egyik legismertebb diktátor "életművének" e blogon történő megörökítése elég hosszúra sikeredett, ezért írásunkat két részben közöljük.
Folytatás hamarosan!
