Az egzotikus országokat, területeket bemutató sorozatunk eddigi harminchat epizódjában közös pontnak volt tekinthető, hogy a bemutatott célállomás rendelkezett valamilyen megfogható taposható területtel. A Barangolás Blog történetének leghosszabb ideje tartó sorozatában a mai írásunkkal elérkeztünk oda, hogy bemutathassunk egy terület nélküli szervezetet, amely azonban az államiság számos jegyével rendelkezik.
Festmény az 1571-ben a Jón-tengeren vívott lepantói csatáról, amelyben sikerrel akadályozták meg az Oszmán Birodalom földközi-tengeri terjeszkedését - az ütközetben a lovagrend hadihajói is részt vettek. (forrás: Wikipedia)
A "Tovább" gomb után következzen a Szuverén Máltai Lovagrend rövid története és aktuális helyzetének bemutatása!
A keresztes háborúk
A napjainkban római székhellyel működő, hivatalosan a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend (olaszul Sovrano Militare Ordine Ospedaliero di San Giovanni di Gerusalemme di Rodi e di Malta) névre hallgató szervezet története közel ezer esztendőre tekint vissza: megalakulása arra az időre tehető, amikor az európai (katolikus) keresztények igyekeztek visszahódítani az iszlám birodalmaktól a számukra (is) olyan fontos Szentföldet.
Jeruzsálem óvárosi része, amely annak idején az ispotályos (vagy johannita) lovagrendnek is otthont adott. (forrás: Wikipedia)
A 11. század végétől több, mint két évszázadon át vívták a keresztesek véres háborúikat a muzulmánok (és gyakran egymás) ellen - a Máltai Lovagrend azonban még a keresztes háborúk előtt, valamikor az 1080-as évek táján megvetette lábát Jeruzsálemben, amikor a muzulmán ellenőrzés alatt álló városban a beteg, sebesült zarándokokat és helyieket egyaránt ápolták tagjai.
1113-ban II. Paszkál pápa hivatalosan is elismerte a lovagrendet, amit azzal a lendülettel a Szentszék oltalma alá helyezett - ekkoriban a lovagrend tagjai már nem csak imádsággal és ápolással, hanem az ellenség aprításával is bőszen foglalkoztak (hasonlóan a híresebb, ám az útjukat a történelem süllyesztőjében végző templomosokhoz).
Ekkor még névadójuk után johanniták, vagy betegápoló tevékenységükre utalva ispotályosok néven is hivatkoztak a szervezetre.
Új otthonban
Mint azt a történelemkönyvekből tudjuk, a keresztesek közel-keleti jelenléte nem bizonyult annyira tartósnak, mint azt a hadjáratok kitervelői annak idején megálmodták: a 13. század végén már csak néhány kisebb erősség igazán elszánt katonasága tartotta magát az ellenséggel szemben - köztük találjuk az ekkor még a máltai és a rodoszi jelzőt is nélkülöző lovagrendünk tagjait is, akik végül az utolsók között hagyták el a Szentföldet.
A Földközi-tenger keleti medencéje a 15. század közepén. A lovagrend ekkor Rodosz szigetét és néhány kisebb szigetcsoportot tartott ellenőrzése alatt, de így is sok borsot tudtak a terjeszkedő Oszmán Birodalom orra alá törni. (forrás: Wikipedia)
A közel-keleti kalandokat túlélő kevés lovag nem ment túl messzire: 1291-ben Ciprus szigetére költöztek, ahol a helyi uralkodótól megkapták Limassol városát - ekkoriban a lovagrend vezetése portfólió-váltás mellett döntött: a lovakról átnyergeltek (képzavar) a hajókra, s hozzáláttak egy haditengerészeti erő létrehozásához. Miután a ciprusi uralkodóval konfliktusba kerültek, ezen hajóhad segítségével ismét tovább álltak, s az akkoriban vitatott tulajdonjogú Rodosz szigetén kötöttek ki.
A lovagrend rodoszi erődítménye napjainkban. (forrás: Wikipedia)
A helyi klíma annyira megtetszett a tagjait Európa-szerte toborzó lovagrendnek, hogy be is rendezkedtek. A számottevő európai nagyhatalmak idővel független államként ismerték el a lovagrend által kormányzott szigetet, amely nem sokkal később már az előretörő Oszmám Birodalom ellen vívott háború frontvonalában találta magát.
Hosszú ostrom - újabb költözés
Az ekkor még Rodoszi Lovagrendnek (is) nevezett szervezet idővel az egész Dodekánészosz szigetcsoport felett megszerezte az ellenőrzést, miközben egyfajta előretolt támaszpontként szolgált azon keresztény csapatoknak, akik rendre borsot akartak törni az Oszmán Birodalom orra alá. Konstantinápoly 1453 utáni urai nem tűrhették a keresztény akciókat a hátsó szomszédjukban, ezért 1480-tól rendszeres támadásokat hajtottak végre a megerősített sziget ellen.
A lovagrend egy tagjáról az 1500-as évek elején készült festmény. (forrás: Wikipedia)
A 16. századi nagy hódító, a magyarok korabeli mumusa, Szulejmán szultán végül sikerrel járt: 1522-ben elfoglalták Rodosz szigetét, a lovagrend ellenállása azonban annyira megindította az uralkodót, hogy a túlélőknek engedélyezte a távozást vagyontárgyaikkal és levéltárukkal együtt.
A lovagok néhány évig terület nélkül maradtak, s a szicíliai Siracusa városában várták sorsuk jobbra fordulását. V. Károly német-római császár végül felajánlotta a lovagrendnek Málta szigetét (szigeteit), amelyet ők eleinte elutasítottak azok védhetetlenségére hivatkozva, de aztán belementek az üzletbe, s 1530-tól már Máltai Lovagrendként végezték tevékenységület.
A lovagrend tagjai, az úgynevezett fogadalmas lovagok (akik a papokéra hasonlító fogadalmukról kapták nevüket) egyben egyházi személynek is számítottak.
Máltán
A lovagok nem tétlenkedtek sokáig: röpke néhány év alatt igazi erőddé varázsolták a nagyobb szigetet - nem véletlenül, ugyanis néhány évtizednyi nyugalom után a Földközi-tengert beltengerré varázsolni szándékozó törökök megjelentek Málta partjainál is.
Málta törökök általi 1565-ös ostromáról készült freskó. (forrás: Wikipedia)
1565 nyarán egy negyvenezer fős oszmán hadsereg (a flotta hajóin) bukkant fel, hogy aztán egész nyáron ostromolja a Máltán épített erősségeket; a mintegy kilencezer fős helyőrség végül sikeresen visszaverte a támadást, amely később "nagy ostrom"-ként vonult be az országok (Málta és a Máltai Lovagrend) közös történelmébe.
A máltai sikerben azért szerepet játszott a szicíliai alkirály felmentő seregének felbukkanása is.
Oszmán hadihajók elfoglalása - az eredetilg szárazföldi harcokra kiképzett lovagrend a 16. században már ütőképes tengerészeti erőt tudhatott magáénak. (forrás: Wikipedia)
Az ostromot követően a lovagrend újból nagyszabású építkezésbe kezdett a szigeteken - többek között ekkor alapították meg a mai fővárost, Vallettát, amely az ostrom idején a lovagrendet irányító nagymesterről, Jean Parisot de Valette-ről kapta nevét. A következő években, évtizedekben emellett felfejlesztették a hadiflottájukat is (az 1571-es lepantói tengeri csatában is részt vettek máltai hajók), amelyek aztán különböző európai uralkodók szolgálatában bukkantak fel a 16-17. század folyamán.
A máltai nagy kikötő a lovagrend itteni tartózkodásának fénykorában, a 17. században. (forrás: Wikipedia)
A lovagrend által Máltán emelt számos őrtorony egyike, amelyről a tengeren közeledő veszélyeket figyelték. (forrás: Wikipedia)
A lovagrendnek a 17. század közepén erejéből még arra is futotta, hogy az Újvilágban néhány karibi szigetet gyarmatosítson: 1651 és 1665 között négy nagyobb szigetet vontak ellenőrzésük alá (a mai független Saint Kittset, a francia-holland ellenőrzés alatt álló Saint Martint, az amerikai Virgin-szigetek részét képező Saint Croix-t és a francia Saint Barthélemy-t). Tizennégy év után végül e gyarmatokat eladták a franciáknak, akik éppen el voltak foglalva észak-amerikai gyarmatbirodalmuk fejlesztésével.
A lovagrend karibi gyarmatai 1651 és 1665 között. A gyarmatosítási projekt végül nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így a szigeteket eladták a franciáknak. (forrás: Wikipedia)
A Máltai Lovagrend, mint területtel rendelkező állam számára a véget - mint oly sok más kortárs államnak - Napóleon hódító háborúja hozta el az 1700-as évek végén: 1798-ban gyakorlatilag ellenállás nélkül foglalták el a stratégiai fontosságú ponton fekvő szigeteket a francia tábornok csapatai, a lovagrend tagjai pedig megalázó körülmények között, vagyontárgyaikat ezúttal hátrahagyva voltak kénytelenek távozni (akkor sokan még azt gondolták, csak ideiglenesen) Máltáról.
Terület nélkül
Időközben a franciákat a britek váltották fel a földközi-tengeri hajózási útvonalak szempontjából ideális helyen fekvő szigeteken, s habár több nemzetközi szerződés is elismerte a lovagrend Málta feletti szuverenitását, a britek nem voltak hajlandók még osztozni sem a fennhatóságon.
Az áldatlan állapotoknak végül az aktuális pápa, XVI, Gergely meghívása vetett véget, aki meginvitálta a lovagrend tagjait az akkor még létező Pápai Állam fővárosába, Rómába, ahol a Via Condotti 68. szám alatt található palotát foglalhatták el székhelyül.
Az épületet - nem túl meglepő módon - napjainkban Máltai Palotának (Palazzo Malta) hívják.
A Máltai Palota napjainkban - az épület Róma központjában helyezkedik el, s területen kívüli státusszal rendelkezik. (forrás: Wikipedia)
A lovagrend tagjai ezt követően már a másik, eredeti foglalkozásukra összpontosítottak: a 19. század több európai háborújában is a harcok sebesültjeinek ápolásával és egyéb karitatív tevékenységekkel foglalkoztak, 1869-ben pedig már részese voltak a frissen alakult Nemzetközi Vöröskereszt második konferenciájának.
A lovagrend tagjainak többsége ekkor már nem fogadalmas lovag, hanem családos, úgynevezett világi lovag volt.
A 19. század második felében számos állam (köztük Poroszország és a frissen megalakult Olaszország) is elismerte a lovagrend szuverén voltát (vagy megerősítették korábbi elismerésüket), de terület felajánlására nem került sor. A lovagrend az első és a második világháborúban is aktív szerepet vállalt a sebesültek ellátásában (harcoló féltől függetlenül), a második világégést követően pedig tevékeny szerepet vállalt a földönfutóvá lett emberek tömegeinek támogatásában.
A palota udvara. (forrás: Wikipedia)
Napjainkban
A Szuverén Máltai Lovagrend hivatalos lobogója...(forrás: Wikipedia)
...és a máltai kereszttel ékesített verzió, amelyet a lovagrendhez kapcsolódó szervezetek használnak. (forrás: Wikipedia)
Manapság a Máltai Lovagrend több, mint 13 ezer tagot számlál világszerte (a férfiak mellett nők is tagjai a rendnek). Területtel ugyan nem, de saját alkotmánnyal rendelkezik, amely meghatározza a szervezet működését és a tagok jogállását. Ennek alapján a lovagrend hivatalos vallása a római katolikus (habár létezik protestáns ága is), hivatalos nyelve pedig az olasz; vezetője, a nagymester világi és vallási hatalommal is bír, ennek megfelelően hercegi és bíborosi ranggal is rendelkezik.
Jelenleg a kanadai születésű John Timothy Dunlap tölti be a tisztséget.
A Máltai Palota bejáratánál elhelyezett tábla. (forrás: Wikipedia)
A nagymester az úgynevezett Szuverén Tanács segítségével kormányozza a rendet; a testület tíz tagját (köztük a nagymestert és a kül- és belügyek irányításáért felelős nagykancellárt) ötévente választják. A lovagrend napjainkban is szuverén nemzetközi jogalany, ennek megfelelően a világ számos országával tart fenn diplomáciai kapcsolatot - Magyarországgal a második világháború előtt került sor ennek felvételére, a szocialista időszakban azonban (nem véletlenül) szüneteltették, s csak az 1990-es évek elején állították helyre azokat.
A Szuverén Máltai Lovagrend megfigyelői státusszal rendelkezik az ENSZ-ben és annak számos szervezetében.
A lovagrend hivatalosan három állandó állampolgárral rendelkezik: a nagymesterrel, a helyettesével és a pénzügyek irányításáért is felelős kancellárral. Diplomatái többnyire védett státuszt élveznek, tevékenységüket azonban önkéntesen, fizetség nélkül végzik a fogadó országokban.
Szerteágazó kapcsolatok: vörös színnel azon országok, amelyek hivatalos diplomáciai kapcsolatot létesítettek a Szuverén Máltai Lovagrenddel, sárgával pedig az egyéb hivatalos kapcsolatokat fenntartó országok. (forrás: Wikipedia)
A rend diplomata tagjai saját útlevéllel rendelkeznek. (forrás: Wikipedia)
A lovagrend manapság is elsősorban humanitárius tevékenységgel foglalkozik; számos szervezete működik világszerte - köztük a hazai Magyar Máltai Szeretetszolgálat - Franciaországtól Dél-Afrikán át egészen Palesztináig, ahol Betlehemben a palesztin területek egyik legmodernebb szülészeti klinikáját működtetik.
Magyar máltai lovagok és gondozottjaik egy lourdes-i zarándoklaton. A lovagrend évszázadok óta jelen van Magyarországon - ebben kivételt csak a szocializmus évtizedei jelentettek. (forrás: Wikipedia)
A lovagrend hivatalos fizetőeszközzel is rendelkezik, amely nem más, mint a máltai scudo - 1961 óta csak a turistáknak szánt emlékérmék kibocsátásával foglalkoznak, a gyakorlatban pedig a mindenkori hivatalos olasz fizetőeszközt (korábban a lírát, manapság az eurót) használják.
A Szuverén Máltai Lovagrend emellett bélyegkiadással is foglalkozik, amelyet a lelkes turisták a székházban működő postahivatalban fel is használhatnak a megvásárlást követően.
Postaláda lovagrendi módra. (forrás: Wikipedia)
Érdekesség, hogy habár katonai funkcióit már közel kétszáz éve nem alkalmazzák, a katonai hagyományokat továbbra is ápolják - a rend olaszországi ága egy egészségügyi alakulattal járul hozzá az olasz haderő nemzetközi misszióinak sikeréhez, az 1950-es években a lovagrend "légiereje" pedig egy kiszuperált olasz bombázót használt szállító repülőgépként humanitárius küldetéseihez.
A hit védelme és a rászorulók szolgálata (Sovrano Militare Ordine Ospedaliero di San Giovanni di Gerusalemme di Rodi e di Malta)
- a Szuverén Máltai Lovagrend jelmondata
Hagyományőrzők felvonulása Máltán. Az időközben függetlenné váló szigetország az 1990-es években rendezte kapcsolatait a lovagrenddel. (forrás: Wikipedia)
A Szuverén Máltai Lovagrend rendelkezik egy kis létszámú katonai alakulattal is, amely az olasz haderő kisegítő erejeként funkcionál, s elsősorban egészségügyi támogatást nyújt. (forrás: Wikipedia)
1947-ben a lovagrend beszerzett egy Savoia-Marchetti SM.82 típusú bombázó repülőgépet szállítási feladatokra - a lovagrend "légiereje" egészen az 1950-es évek repült olasz személyzettel, az olasz légierő égisze alatt. (forrás: Wikipedia)
