Mai írásunkban röviden bemutatjuk az emberiség második világháború utáni történetének egyik legvéresebb konfliktusát, amely egyben a hidegháború első igazi, "forró" összecsapása is volt. 

Az ENSZ-lobogó alatt harcoló amerikai 27. gyalogoshadosztály katonái figyelik az eseményeket az előttük elterülő völgyben a puszani hídfőnél, 1950 szeptemberében. (forrás: Wikipedia)

A "Tovább" gomb után következzen a koreai háború története!

Előzmények

Az 1950 és 1953 között vívott háború egyik eredetét 1910-ben kell keresnünk: ekkor ugyanis Japán annektálta az addig is a felkelő nap országának függőségében álló Koreai Császárságot, s a következő harmincöt esztendőben nem is igazán engedett a gyarmati szorításból: szisztematikusan elnyomták a koreai népet, kultúrát, miközben a második világháború csendes-óceáni összecsapásai során százezer számra alkalmaztak koreai kényszermunkásokat és sorkatonákat a frontokon (hogy a Japánban működő bordélyházakba hurcolt koreai nők tízezreiről ne is beszéljünk).

A Koreában állomásozó japán csapatok fegyverletétele 1945 augusztusában - Korea több, mint három évtizedes gyarmati fennhatóság alól szabadult fel a szovjet és amerikai csapatok bevonulását követően. (forrás: Wikipedia)

1945-ben a Japán ellen hadat viselő amerikaiak és a hozzájuk az utolsó percben csatlakozó szovjetek megállapodtak abban, hogy a Koreai-félszigetet, mint japán gyarmatot közös megszállás alá helyezik, a két fél közötti demarkációs vonalként pedig a 38. szélességi kör fog szolgálni (a "határ" megállapításánál az amerikaiak nagy hasznát vették egy National Geographic magazinban talált Korea-térképnek). A szovjetek 1945 augusztusának végén bevonultak Korea északi részébe, s a megállapodásnak megfelelően megálltak a 38. szélességi körnél - az amerikaiak néhány nappal később követték őket dél felől. 

A Koreai-félsziget második világháború végén, 1945 augusztusában bekövetkező kettéosztása magában hordozta egy új konfliktus lehetőségét; a félsziget északi részén a Szovjetunió (majd később a Mao Ce-tung vezette Kína) támogatását élvező, kommunista Koreai Népi Demokratikus Köztársaság alakult meg, a déli részén pedig az Egyesült Államok által patronált, akkoriban még cseppet sem demokratikus Koreai Köztársaság. Mindkét koreai állam célja volt a félsziget mihamarabbi, akár erőszakkal történő újraegyesítése. (forrás: Wikipedia)

Habár a megszállás katonai részleteiről a felek megállapodtak, a kormányzásról már nem; ennek köszönhetően az amerikai zónában hamarosan a száműzetésből nem régen hazatért ellenálló, Li Szin Man (이승만) vezetésével megalakult egy jobboldali kormányzat, míg északon a Szovjetunióban tapasztalatokat szerző Kim Ir Szen (vagy Kim Ilszong, koreai nyelven 김일성) irányítása alatt egy kommunista vezetés jutott hatalomra. Mivel mindkét fél ragaszkodott a saját hatalmához, és igazából sem az amerikaiak, sem a szovjetek nem akarták egész Koreát a másik félnek átengedni, ezért állandósult a megosztottság: 1948. augusztus 15-én a japán gyarmati uralom elleni küzdelemben hírnevet szerző Li Szin Man irányításával Szöulban kikiáltották a déli Koreai Köztársaságot, amelyre válaszul nem sokkal később északon, Phenjanban megalakult a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság.

A Magyarországon az orosz nyelvű közvetítésnek hála Kim Ir Szen néven ismert Kim Ilszong, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalapítója és teljhatalmú vezetője 1994-es haláláig...(forrás: Wikipedia)

...és Li Szin Man, a Koreai Köztársaság megalapítója és elnöke 1960-ig. A képen Douglas MacArthur amerikai tábornok társaságában a Koreai Köztársaság 1948-as megalapításakor rendezett ünnepségen; a tábornok ekkoriban a távol-keleti amerikai erők főparancsnokaként és Japán katonai kormányzójaként funkcionált. (forrás: Wikipedia)

A háborús készülődés

A második világháború után az Egyesült Államok drasztikus mértékben csökkentette állandó haderejét - fokozatosan szerelték le a milliós hadseregeket Európába és a Távol-Keleten egyaránt. Ennek köszönhető, hogy az amerikai csapatok nagy része 1949-re elhagyta Dél-Koreát, miközben Észak-Koreában sem maradtak szovjetek - cserébe viszont a Szovjetunió támogatásával Kim Ir Szen egy modern, gépesített hadsereget hozott létre. 

Amerikai katonák vizsgálnak egy elhagyott észak-koreai T-34-es harckocsit. A háború kezdetén a gépesített észak-koreai erők gyors és látványos sikereket értek el, többek között a bevetett harckocsiknak is köszönhetően. (forrás: Wikipedia)

Kim már 1949 őszén engedélyt kért Sztálintól, hogy fegyveres erővel egyesíthesse a félszigetet, ekkor azonban még elutasították Moszkvából; 1950 elején azonban már nem ütközött ellenállásba a kérése, részben az amerikaiak azon nyilatkozatának köszönhetően, hogy Tajvan és Dél-Korea nem tartozik az Egyesült Államok védelmi zónájába (értsd: egy támadás esetén a fülük botját sem mozdítanák a szigetért és a félszigetért). A Koreai Néphadsereg hozzálátott a felkészüléshez - a Kim által eltervezett hadjárat gyors győzelmet ígért...

Kitör a háború

Az egykori szocialista országokban hosszú évtizedeken keresztül az Észak-Koreában a mai napig hivatalos narratívát tanították, amely szerint Dél-Korea támadott először, s a Koreai Néphadsereg gyors reagálásának volt köszönhető, hogy villámgyorsan előre tudtak nyomulni dél felé. A valóságban 1950. június 25-én hajnalban az észak-koreai erők meglepetésszerű offenzívájával (Vihar-hadművelet) vette kezdetét a háború; a rosszul felszerelt, demoralizált és teljesen felkészületlen déli erők csak szórványos ellenállást tudtak tanúsítani, így a déli főváros, Szöul négy nappal később elesett.

Visszavonuló dél-koreai katonák - a háború első heteiben sokszor még lassítani sem tudták a Koreai Néphadsereg előrenyomulását a rosszul felszerelt és demoralizált katonák. (forrás: Wikipedia)

Az északi offenzíva hatására déli civilek százezrei menekültek el otthonaikból. (forrás: Wikipedia)

Az elvileg a jövő háborúinak megakadályozására létrehozott ENSZ Biztonsági Tanácsa még az északi támadás napján összeült, s mivel a szovjetek bojkottálták az ülést, gond nélkül el is fogadott egy határozatot arról, hogy a KNDK az agresszor, s felszólították Phenjant a harcok beszüntetésére. Truman elnök - aki attól tartott, hogy egy kommunista győzelem csak felbátorítaná a szovjetek a további terjeszkedésre - néhány nappal később utasította az Egyesült Államok fegyveres erőit, hogy Dél oldalán avatkozzanak be a harcokba. Az amerikaiakat példáját a következő hónapokban további tucatnyi állam követte.

Amerikai tüzérség - a háború kezdeti időszakában a Japánban megszállói feladatokat ellátó csapatok közül dobtak át többek a Koreai-félszigetre erősítés gyanánt. (forrás: Wikipedia)

Északi győzelmek - amerikai visszavágás

Mint említettük, az amerikaiak alaposan leépítették távol-keleti erőiket (is), ennek köszönhetően az első hetekben nem tudtak érdemi segítséget nyújtani Dél-Koreának - az északiak ezt kihasználva a félsziget délkeleti csücskébe, Puszan városának környékére szorították vissza az immáron amerikai csapatokkal is megerősített déli erőket. 

Amerikai katona vigasztalja síró bajtársát. Habár a harcokban sok második világháborús veterán is részt vett, sokaknak ez volt az első éles bevetésük. (forrás: Wikipedia)

1950 augusztusából tízezerszámra érkezett az erősítés a puszani hídfőbe - többségük amerikai katona volt, de már ekkor jelentős számban vettek részt a hadműveletekben más ENSZ-tagállamok erői is. (forrás: Wikipedia)

Augusztusban a szövetségesek véres harcot vívtak a puszani hídfőért - abban, hogy végül tartani tudták a 200 kilométer hosszú, részben a Naktong folyó mentén húzódó frontvonalat, komoly szerep jutott az amerikai légierőnek, amely folyamatosan támadta az észak-koreai utánpótlásszállító vonalakat. Időközben az ENSZ-erők főparancsnokává kinevezett Douglas MacArthur tábornok kidolgozott egy haditervet, amellyel hátba támadhatják az északiakat...

Az ekkor már önálló haderőnemként működő amerikai légierő a haditengerészet és tengerészgyalogság légierejének támogatásával már a háború kezdetétől aktívan részt vett a harcokban - a képen egy észak-koreai, utánpótlásért felelős vasútvonal állomása ellen intézett légitámadás látható. (forrás: Wikipedia)

Az amerikai légierő szisztematikusan bombázta az észak-koreai közlekedési útvonalakat is - a képen egy lebombázott hídon fennakadt T-34-es harckocsi látható. (forrás: Wikipedia)

Amerikai M24 Chaffee könnyű harckocsi és legénysége a puszani hídfőben. A domborzati viszonyok nem tették lehetővé nagy páncélosütközetek kialakulását, de azért a harckocsiknak nagy hasznát vették a gyalogság támogatásában. (forrás: Wikipedia)

...ez pedig nem volt más, mint egy grandiózus, 50 ezer katona részvételével végrehajtott partraszállás a Szöul közelében fekvő Incshon kikötővárosánál. A szeptember 15-én végrehajtott művelet meglepetésként érte az északiakat, akiknek nem voltak jelentős erőik a térségben. Ezzel párhuzamosan a szövetségesek kitörtek a puszani hídfőből, s a légierő támogatásával megindultak észak felé. Szöult tizenegy nappal a partraszállást követően sikerült felszabadítani Dél-Korea nagy részével egyetemben; szeptember 30-án már minden, a 38. szélességi körtől délre fekvő terület amerikai ENSZ-ellenőrzés alatt állt, a szovjetek nélküli ENSZ BT pedig felhatalmazást adott az offenzíva folytatására.

Az incshoni partraszálláshoz az amerikaiak vezette ENSZ-erők grandiózus hadiflottát vontak össze a Sárga-tengeren - a második világháború után végrehajtott leépítések miatt a flotta hajóinak egy részét a tartalékból kellett visszahívni. (forrás: Wikipedia)

Incshoni partszakasz a sikeres partraszállást követően. A hídfőből nem sokkal később kitörtek az amerikaiak, s a nem messze fekvő Szöul felé vették az irányt... (forrás: Wikipedia)

...amelyet néhány nappal később sikeresen fel is szabadítottak. (forrás: Wikipedia)

Az ENSZ csapatai nyugaton, míg a dél-koreaiak keleten nyomultak előre; alig két hét alatt elesett az északi főváros, Phenjan, miközben a dél-koreai csapatok keleten elérték a kínai határt - Észak-Koreát a teljes összeomlás fenyegette. Ekkor avatkozott közbe a Mao Ce-tung vezette Kínai Népköztársaság, amely saját létezését látta fenyegetve egy teljesen amerikaiak által ellenőrzött Korea által. Éppen ezért október végén a határon titokban átkelt, több százezer főből álló kínai "önkéntes" haderő (Népi Önkéntes Hadsereg, kínaiul 中国人民志愿军) támadást indított az amerikaiak és dél-koreaiak ellen...

Kínai "önkéntes" (valójában reguláris) csapatok átkelése a befagyott Jalu folyón. A kínai erősítésnek köszönhetően újabb fordulat állt be a háborúban, s elmúlt az esélye annak, hogy még 1950-ben véget vetnek a harcoknak. (forrás: Wikipedia)