Földünkön számos tóról mondható el, hogy vize jelentősen telítődött szén-dioxiddal; egyes esetekben több millió tonna, a víz által megkötött gázról van szó, amelynek váratlan kitörése az állóvizek környezetében élőkre közvetlen veszélyt jelenthet.
A vulkáni krátertó, az Északnyugat-Kamerunban, a nigériai határ közelében elhelyezkedő Nyos-tó látképe. (forrás: Wikipedia)
Mai írásunkban az eddig feljegyzett legsúlyosabb ilyen katasztrófáról, a kameruni Nyos-tó (Lac Nyos/Lake Nyos) gázkitöréséről mesélünk röviden.
Vulkanikus krátertó
A két kilométer hosszú, legszélesebb pontjain egy kilométer szélességű, helyenként 208 méter mélységű Nyos-tó Kamerun északnyugati részén, egy napjainkban éppen inaktív tűzhányó kráterében helyezkedik el az Oku-fennsíkon, mindössze ötven kilométernyire a nigériai határtól. A több tucatnyi aktív és kialudt vulkánt magába foglaló területen fekvő állóvíz (mely becslések szerint nem idősebb 12 ezer évnél) az évezredek folyamán jelentősen telítődött a föld alól felszivárgó gázokkal, elsősorban szén-dioxiddal, melynek forrása a föld mélyén forrongó magma.
A gáz felhalmozódásához a folyamatos utánpótlás mellett szükséges volt az is, hogy az alsóbb vízrétegek hőmérséklete meglehetősen alacsony.
Műholdkép a Nyos-tóról és környékéről. (forrás: Wikipedia)
Az 1980-as évekre a Nyos-tó potenciális időzített bombává vált - csak idő kérdése volt, hogy egy külső esemény hatására mikor következik be a vízben oldódott szén-dioxid kitörése. A tó környéke viszonylag sűrűn lakott vidék volt; a helyiek elsősorban növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak a környező falvakban.
A katasztrófa
1986. augusztus 21-e nem sokban különbözött a többi augusztusi naptól, s ha egy váratlan esemény nem következik be a Nyos-tó partján, akkor a mai írásunk meg sem született volna. De azon az augusztusi éjjelen valamilyen külső hatás (talán egy földcsuszamlás) eredményeként hatalmas gázrobbanás következett be a Nyos-tóban: a szabályos detonáció hatására 100-300 ezer (!) tonna szén-dioxid szabadult fel a légkörbe, mindössze pillanatok alatt.
Mint a térképen is látható, a Nyos-tó Északnyugat-Kamerun vulkanikus hegyvidékén helyezkedik el. (forrás: Wikipedia)
A kezdetben mintegy 100 km/h-s sebességgel emelkedő gázfelhő rövid idő alatt szétterült a környék falvai felett, ahol a mit sem sejtő helyiek éppen az igazak álmát aludták. A levegőnél nehezebb szén-dioxid-felhő a tó huszonöt kilométeres körzetében terült szét a talaj közelében; az embereknek - és állatoknak - esélyük sem volt a menekülésre, a színtelen-szagtalan gáz pillanatok alatt gyakorlatilag megfojtotta őket.
Néhány túlélő ugyanakkor záptojás-szagra emlékezett, ami azt jelzi, hogy a szén-dioxid mellett kén-dioxid és más mérgező gázok is felszabadulhattak a tó vizéből.
A közel kétezer ember mellett több ezer állat is elpusztult a halálos gázfelhő fojtogató szorításában. (forrás: Wikipedia)
A gázrobbanás után a tó partján álló fák kidőltek, a Nyos-tó vízszintje pedig egy méterrel csökkent, miközben színe a korábbi kékről a mélyből felszabaduló, vasban gazdag rétegek felszínre törése miatt vörösesre változott. A másnap reggel helyszínre érkező mentőcsapatok a túlélőket kórházba szállították - a legsúlyosabbakat a háromszáz kilométerre fekvő fővárosba, Yaoundéba, mivel a kameruni egészségügy az 1980-as években sem volt a legmagasabb színvonalú a világon; a falvakban 1746 ember holttestét és több, mint háromezer-ötszáz háziállat tetemét találták meg.
A tragédia után
A kameruni újságok leginkább úgy jellemezték a Nyos-tó környékét a katasztrófa után, mintha egy neutronbomba csapódott volna be. A súlyos katasztrófa ellenére a kitelepített túlélők többsége rövid időn belül visszatért a Nyos-tó környéki otthonába. Ezt a helyiek az őseik földjére való visszatérésének vágya mellett azzal is indokolták, hogy a környék talaja különösen termékeny (köszönhetően persze a vulkáni aktivitásnak is), így megélhetésük függött tőle.
Légi panorámakép a Nyos-tóról. A tóparton emelkedő hegyoldal beomlása idézhette elő a több százezer tonnányi szén-dioxid szabályos kirobbanását a tó vizéből. (forrás: Wikipedia)
A kameruni kormányzat közben - nemzetközi tudóscsoportok segítségével - feltárta a katasztrófa okait, 1995-től pedig hozzáláttak egy gázelvezetési program megvalósításához. A Nyos-tó vizébe fektetett elvezető csövek segítségével a 2010-es évek elejére elérték az egyensúlyi állapotot a tóban, azaz nagyjából annyi szén-dioxidot sikerült kivonniuk a vízből, mint amennyi a föld alól bejutott az alsó vízrétegekbe - így elejét vehetik egy 1986-oshoz hasonló katasztrófának.
A Nyos-tónál is kiépített gázelvezető rendszer működésének sematikus ábrája. (forrás: Wikipedia)
A Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság határán fekvő Kivu-tó mélyén lévő több millió tonna szén-dioxid felszabadulása a Nyos-tavinál nagyságrendekkel nagyobb katasztrófával fenyeget, hiszen milliók élnek a partján vagy annak közvetlen közelében.
Csak Bukavu és Goma kongói városokban másfél millió ember lakik.
A Nyos-tóhoz hasonló helyzetben lévő, ámde annál nagyságrendekkel nagyobb Kivu-tó szén-dioxid-tartalmának esetleges felszabadulása milliók életét veszélyezteti a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ruandában. (forrás: Wikipedia)
