Egyszer már foglalkoztunk Mauritániával - akkori írásunkban a 21. századi életmódhoz meglehetősen méltatlan kényszerhízlalás intézményét mutattuk be.
Mauritániai vasúti szerelvény az 1990-es évek elején - a szinte teljesen lakatlan térséget átszelő vonal a Szahara nyugati részének egyetlen nehéz vasútja. (forrás: Wikipedia)
Mai posztunkban az ország első (és idáig egyetlen) vasútvonalának történetével és jelenével ismerkedünk meg.
Történetünk a második világháború után, a gyarmatbirodalmak alkonyán, az 1950-es évek elején kezdődik, amikor a 11. századtól ismert szaharai vasérclelőhelyek ipari mértékű kitermelése elkezdődött Zouérat (الزويرات) városa közelében - már ekkor szembesültek azzal a problémával, hogy a két franciaországnyi területű nyugat-afrikai ország meglehetősen szerény közlekedési infrastruktúrával rendelkezett (és akkor még finoman fogalmaztunk). A "Hogyan szállítsuk a vasércet a tengerpartig?" kérdésre pedig adta magát a válasz: vasutat kell építeni!
Hajóroncstemető Nouadhibouban - az északnyugat-mauritániai város az ország legjelentősebb kikötője. (forrás: Wikipedia)
Mauritánia szaharai térségének egyik legjelentősebb városa Zouérat, amely viszonylagos jólétét a vasércbányászatnak köszönheti. (forrás: Wikipedia)
A tervezést már Mauritánia függetlenségének elnyerését követően, 1961-ben követték a tettek: a francia tulajdonban lévő bányászati társaság, a Societe Anonyme des Mines de Fer de Mauritanie (MIFERMA) vezetésével gyorsan hozzáláttak a 704 kilométer hosszú, a nagy terhelés miatt a gyarmati hagyományokkal ellentétben normál (1435 mm) nyomtávolságú vasútvonal építéséhez. Az eredeti vonal egy szakaszon érintette volna az akkoriban spanyol fennhatóság alatt álló Nyugat-Szahara délkeleti csücskét, de végül nem tudtak megállapodni a piszkos anyagiakban a spanyolokkal, így francia mauritániai területen építettek egy két kilométeres alagutat is magába foglaló szakaszt Choum ( شوم ) közelében.
Ez a szakasz meglehetősen veszélyesnek számított, az alagútban ugyanis komolyan lejtett a pálya - oda kellett figyelni nagyon.
Choum vasútállomása. Az 1990-es évek előtt itt haladt el a mauritániai vasút főszakasza. (forrás: Wikipedia)
A vasútvonal 1963-ra elkészült, s jelentősen hozzájárult a helyi gazdaság fellendüléséhez; 1974-ben a kormány részben államosította a vonalat üzemeltető bányászati társaságot, amely ezután a Societe Nationale Industrielle et Minière (SNIM) névre hallgatott. 1976-ban, a spanyolok kivonulását követően Mauritánia Marokkóval közösen elfoglalta Nyugat-Szaharát, amely elég méretes öngól volt: a nyugat-szaharai függetlenségért küzdő Polisario ugyanis rendszeres támadásokat indított a vasútvonal ellen, megbénítva ezzel a fő bevételi forrást jelentő vasércexportot. Ennek is köszönhető, hogy az 1978-as államcsínyt követően Mauritánia kivonult a megszállt területekről, átengedve azokat Marokkónak.
Az 1960-as években épített francia Alstom dízelmozdony. Az 1990-es évekig ez a típus volt a vasút fő mozdonytípusa. (forrás: Wikipedia)
A mauritániai vasút térképe. A Nyugat-Szahara déli csücskén átvezető, a közlekedést megkönnyítő szakaszt az 1990-es évek elején építették, kihasználva a Nyugat-Szaharában megkötött fegyverszüneti egyezményt. (forrás: Wikipedia)
1991-ben Marokkó és a Polisario fegyverszüneti egyezmény kötött, amelynek köszönhetően a mauritániai határvidék egy része nyugat-szaharai ellenőrzés alá került. Mauritánia ezt köszönte szépen, s meg is állapodott a Polisarióval egy 14 kilométer hosszú pálya megépítésében részben nyugat-szaharai területen, elkerülve ezzel a veszélyes Choum-alagutat, amelyet ezt követően le is zártak.
1997-től az addig használt francia (Alstom) mozdonyokat amerikai (General Motors) gépek váltották fel.
Amerikai gyártmányú ESD SDL40-2 típusú dízelmozdony és az általa vontatott szerelvény. Nem ritkák a három kilométeres (!) szerelvények, amelyeken illegálisan utaznak a helyiek. (forrás: Wikipedia)
A Nouadhibou (نواذيبو) kikötőjét és Zouérat bányavidékét összekötő mauritániai vasút napjainkban is a helyi gazdaság fontos ütőere; az alkalmanként akár három kilométer hosszúra nyúló (!), két dízel-elektromos mozdony által vontatott, 200-210 (egyenként 80-90 tonnás) tehervagonból és két-három szervizkocsiból álló szerelvények egyszerre akár 14-18 ezer tonna (!) nyersvasércet is szállíthatnak.
Indóház mauritániai módra. (forrás: Wikipedia)
Alapvetően teherszállításra használt vonalról van szó, de ennek ellenére alkalmanként személyvonatok is közlekednek a szaharai vaspályán: a mauritániai kormány 2019 óta újból engedélyezi turisztikai célú szerelvények közlekedését (az elsőbbség persze a tehervonatoké) a gyér idegenforgalom fellendítése céljából; sok helyi viszont nem ezeken utazik, hanem egyszerűen felmászik a tehervagonok tetejére, amolyan indiai módra...
