2021-ben is folytatjuk a blogunkkal majdnem egyidős sorozatunkat, amelyben a Magyarországról nézve egzotikus, különleges országokat és területeket mutatjuk be - röviden - a Tisztelt Olvasóközönségnek.
A sorozat idei első posztjában a bolygó túlfelére látogatunk el, hogy szétnézzünk kicsit a Marshall-szigeteken.
Miután Németország három éven keresztül támogatta - Olaszországgal közösen - a végül győztes oldalnak bizonyuló Franco-párti erőket az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháborúban, Hitler joggal (?) várhatta el, hogy az adott szívességet majd viszonozzák újdonsült ibériai-félszigeti szövetségesei a közelgő világháborúban.
Nos, bár minden bizonnyal nem így képzelte, végül viszonozták: következzen a Szovjetunió elleni harcban bevetett spanyol önkéntes alakulat, a Kék Hadosztály (División Azul) rövid története.
Egy tavalyelőtti, az 1930-as években vívott bolíviai-paraguayi háborút bemutató posztunkban már futólag tettünk említést mai írásunk főszereplőjéről, a Bolívia közúti közlekedésében hosszú évtizedeken keresztül kulcsfontosságú szerepet játszó, rendkívüli veszélyességéről híressé (hírhedtté) vált Yungas-útról (vagy Északi-Yungas-útról).
A "Tovább" gomb után röviden megismerkedünk a bolíviai Andok vonulatait a lentebb fekvő, termékeny középhegységi régiókkal és a trópusi őserdőkkel összekötő országúttal.
Röpke néhány hónap kihagyás után folytatjuk a németek 1940-es nyugat-európai diadalmenetét bemutató sorozatunkat - a május-júniusi hadjárat legnagyobb falatát, Franciaország megszállását hagytuk utolsónak, miután a Benelux-államok elfoglalását már megírtuk itt, itt és itt.
Következzen a Westfeldzug, azaz az 1940-es német nyugati hadjárat fődíja, Franciaország elestének - nagyon rövid - története!
Az állatok hosszú időn keresztül részesei voltak az emberi sportoknak, s számos sportág van, ahol mind a mai napig kihagyhatatlan elemei a shownak a leggyakrabban négylábú vagy éppen szárnyas társaink (ha másról nem, lóversenyekről biztos hallott már mindenki).
Mai posztunkban azonban egy olyan sportot mutatunk be nektek, amelyet az állatbarátok legtöbbje nem tekint sportnak, hanem egyszerűen csak mészárlásnak és állatkínzásnak. Következzenek a bikaviadalok!
Amet Muhtar Zogolli. Ez a név nem sok magyarnak mond sok mindent, de meg merjük kockáztatni, hogy e férfiú szülőhazájában, Albániában sem ezen a néven emlékeznek rá.
Mert ő nem volt más, mint I. Zogu (vagy I. Zog), Albánia első királya (és gyakorlatilag az utolsó is). Következzen rövid, de annál kalandosabb története.
Ha egy átlagos, random módon kiválasztott földlakót megkérnénk, hogy mondjon egy országot, ahol kenguruk élnek szabadon, 95%-uk - általános iskolai tanulmányukat alapul véve - rögtön Ausztráliát nevezné meg, az egy fokkal jobban tájékozottabbak pedig Új-Guinea szigetét is megemlítenék.
Természetesen cseppet sem tévednének ezzel az állítással, de mint azt mai barangolós posztunkból látni fogjuk: manapság már nem csak Ausztráliában vagy Új-Guineán találkozhatunk szabadon kószáló erszényesekkel...
Bő egy évvel ezelőtt bemutattuk az Egyesült Államok haderejében a második világháborúban szolgáló japán katonákat - mai posztunkban pedig egy szintén etnikai alapon szerveződő alakulatról (pontosabban alakulatokról) lesz szó.
Következzen tehát Őfelsége, a brit uralkodó gurkha katonáit bemutató poszt!
Az erdők sokszor rejtélyes történetek színhelyei - az ókori görögök isteneik (pontosabban néhány istenük) lakhelyeként tisztelték, ezért ha tehették, elkerülték őket, miközben a germánok pont ellenkezőleg: otthonuknak tekintették a hatalmas erdőségeket. Nem egy (és nem két) monda, legenda fűződik ezekhez a helyekhez, hogy a Grimm testvérek által gyűjtött mesékről ne is beszéljünk.
Előfordul azonban, hogy nem az erdőben van a rejtély, hanem maga az erdő az. Nézzünk szét Lengyelország és Oroszország görbe (és táncoló) fájú erdeiben!
Röpke egy év kihagyást követően folytatjuk a lassan sorozattá fejlődő, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc honvédtisztjeinek kalandos életútját bemutató posztjaink (az elsőt itt, a másodikat pedig itt lehet elolvasni) sorát.
Mai írásunkban egy olyan francia származású, angol születésű honvédtábornokkal ismerkedünk meg, aki cifrábban tudott káromkodni magyarul, mint egynémely kárpát-medencei őslakó. Következzen Guyon Richárd (Richard Guyon) rövid története, aki Asbóth Sándorral vagy Számvald Gyulával ellentétben a lábát sem tette be az észak-amerikai kontinensre.