Miközben Európa keleti részén éppen zajlott a történelem legnagyobb inváziója a Szovjetunió területén, a világ túlsó felén, Dél-Amerikában két koldusszegény ország úgy döntött, hogy rendezi régóta húzódó határvitáját - azonban nem tárgyalóasztal mellett, hanem fegyverrel.
Az Ecuadorral a Csendes-óceán mentén határos perui Zarumilla tartományt ilyen és ehhez hasonló mangrovés folyók tarkítják. Az egész ecuadori-perui határvidékre jellemző a nehéz járhatóság. (forrás: Wikipedia)
Következzen az 1941-es ecuadori-perui háború (La guerra peruano-ecuatoriana) rövid története!
Vitás határok
Amikor az 1800-as évek első évtizedeiben a volt közép- és dél-amerikai gyarmatok sorra vívták ki függetlenségüket Spanyolországgal szemben, úgy tűnt, hogy egy új aranykorszak köszönt be a kontinens történetében. Nos, nem egészen így történt, az új államok hétköznapjait ugyanis számos belső és külső feszültségforrás terhelte meg rendesen.
Ecuador hosszú időn keresztül igényt formált Észak-Peru egy jelentős részére azon az alapon, hogy ezek a területek a gyarmati időkben az Ecuadort is magába foglaló tartomány részét képezték. Papíron legalábbis, mert a ritkán lakott vidékek feltérképezésére csak később kerül sor. (forrás: Wikipedia)
Ezek egyike az államhatárok kérdése volt: sok esetben az egykori tartományi (alkirálysági) határok szolgáltak alapul, de a nehezen járható, éppen ezért feltérképezetlen vidékeken (például az Andok helyenként hatezer méteres csúcsai vagy az Amazonas-medence járhatatlan őserdei között) meglehetősen nehéz volt megmondani, hogy egyik vagy másik állam határa hol is húzódik pontosan.
Az Amazonas-medencét ilyen és ehhez hasonló dzsungelek foglalják el. A kép a medence kolumbiai részén készült, de nem sokban különbözik Peru és Ecuador határvidékének egy része sem. (forrás: Wikipedia)
Így járt mai írásunk két főszereplője, Peru és Ecuador is, amelyek mind magashegységi, mind őserdei közös határszakasszal rendelkeztek - csak abban nem tudtak megegyezni, hogy ez pontosan hol is húzódik. A 19. században több kísérletet is tettek e kérdés rendezésére, de a józan ész helyett mindig győzött a nacionalizmus, így a két állam kapcsolata mindennek volt nevezhető, csak barátinak sem.
Az Andok csúcsai Ecuadorban. (forrás: Wikipedia)
Andoki magasföld Ecuadorban. A Peruval közös határ másik részét helyenként ötezer méter fölé nyúló hegyláncok uralják. (forrás: Wikipedia)
Ahogyan ez az állítás igaz Peru és Chile, vagy éppen Bolívia és Chile kapcsolatára is, hogy a bolíviai-paraguayi konfliktusról ne is beszéljünk.
Mert már megtettük.
Háború a küszöbön
Peru időközben Kolumbiával sem tudott megegyezni a közös amazonasi határról, amely 1932 és 1933 között egy rövid háborúban csúcsosodott ki: a gyakran csak leticiai incidens (Conflicto de Leticia) néven ismert határkonfliktus már igazi 20. századi összecsapás volt, ugyanis mindkét oldalon vetettek be repülőgépeket. A néhány száz áldozatot követelő konfliktus után visszaállt a status quo mind a peruiak, mind a kolumbiaiak nagy bánatára (vagy örömére).
Manuel Prado Ugarteche, Peru elnöke 1939 és 1945, majd 1956 és 1962 között. A bankár végzettségű elnök első, mai posztunk számára fontos terminusa idején a perui gazdaság éppen fellendülőben volt, ezért nekik nem igazán hiányzott egy háború. (forrás: Wikipedia)
1938-tól Ecuadorban a kabinet által feltüzelt közvélemény egyre gyakrabban kezdte követelni a gaz peruiak megbüntetését, és a határok revízióját - Quito gyakorlatilag egész Észak-Peru felett szerette volna megszerezni az ellenőrzést az ott fekvő vélt és való ásványkincs- és nyersanyagvagyonnal együtt.
Carlos Arroyo del Río, Ecuador elnöke 1939 és 1944 között. Hatalmát egy forradalom döntötte meg. (forrás: Wikipedia)
Időközben egy ambiciózus osztrák festőnek köszönhetően 1939 szeptemberében kitört a világháború, amely ugyanakkor egyik félre sem gyakorolt különösebb hatást, lévén sem Peru, sem Ecuador nem köteleződött el egyik oldal mellett sem (ekkor még). A közvéleményt és diplomáciát egyaránt uraló kölcsönös anyázás eredményeként végül Ecuador 1941 közepén elhatározta magát: mozgósította haderejét, amelynek mintegy ötezer katonája (pontosabban katonája és csendőre, lévén a csendőrség igen fontos szerepet kapott nem csak a bűnüldözésben, hanem az ország védelmében is) felvonult a vitatott határtérségben...
Kolumbiai katonák az 1932-es Peru ellen vívott rövid háború idején. A dél-amerikai államok fegyveres erőire általánosan jellemző volt az alacsony színvonalú kiképzés és felszereltség. (forrás: Wikipedia)
Háború!
A reakció ellenreakciót szül: Peru hasonló mozgósítással és felvonulással válaszolt; ahol pedig ennyi harcra éhes katona bukkan fel, ott előbb-utóbb eldördül az első lövés. Mind Ecuador, mind Peru azt állítja, hogy a másik fél lőtt először, s saját csapataik csak viszonozták a tüzet, abban viszont mindenki egyetért, hogy az első összecsapásokra 1941. július 5-én, szombaton került sor a dzsungel mélyén.
A peruiak harcát tucatnyi csehszlovák gyártmányú LT vz. 38 típusú könnyű harckocsi is támogatta - mivel Ecuador hasonlókkal nem rendelkezett, a teljes páncélosfölény a peruiak oldalán volt. (forrás: Wikipedia)
Ugyan a vitás határok inkább keleten húzódtak, a legfontosabb összecsapásokra a nyugati, csendes-óceáni partvidéken került sor - elsősorban azért, mert itt legalább volt minimális infrastruktúra. A mintegy 13 ezer fős perui haderő meglehetősen gyorsan átgázolt az ecuadori védelmen; a perui gőzhengert 11 csehszlovák gyártmányú könnyű harckocsi is támogatta, de a déliek tüzérség tekintetében is háromszoros túlerőben voltak: 24 ágyújuk volt Ecuador 8 lövegével szemben.
Peru légierő tekintetében is fölényben volt, néhány gépével szemben ugyanis Ecuador egyet sem tudott felvonultatni.
A Machala városának részét képező Puerto Bolívar kikötőjének látképe napjainkban. A kikötő elfoglalása kulcsfontosságú győzelem volt a peruiak részéről, akik Dél-Amerika történetében először vetettek be ejtőernyősöket. (forrás: Wikipedia)
Ebben a háborúban került sor először Dél-Amerika történetében ejtőernyős-bevetésre: a perui ejtőernyősök az égből leereszkedve foglalták el az ecuadori kikötőt, Puerto Bolívart július 27-én (a kikötő Machala város része). Miután alig néhány hét alatt az előrenyomuló peruiak gyakorlatilag elfoglalták a délnyugat-ecuadori El Oro tartományt, az ecuadori kormány a harcképes alakulatokat (mintegy 12 ezer főt) a főváros, Quito védelmére vonta vissza, majd július 31-én tűzszünetet kért (és kapott).
A béke
Egy lezáratlan lokális háború a hátsó udvarban nem igazán állt érdekében az Egyesült Államoknak éppen akkor, amikor története legnagyobb konfliktusának küszöbén állt, ezért Washington enyhe (?) nyomására a felek tárgyalóasztalhoz ültek, majd 1942. január 29-én Peru és Ecuador kormánya aláírta a Riói Protokol (Protocolo de Río de Janeiro) néven ismertté vált egyezményt, amelyben - egyelőre legalábbis - lezárták a határvitát. Az egyezmény aláírását követően nem sokkal kivonták El Oro tartományból a perui csapatokat, a két ország pedig formálisan is csatlakozott a szövetségesekhez a második világháborúban.
Egészen pontosan a hivatalos hadüzenettel mindkét ország megvárta 1945 elejét, amikor már látni lehetett, hogy a tengelyhatalmak nem fognak győzni. Nagyon nem.
A Riói Protokol, hivatalos nevén az Ecuador és Peru közötti Béke, Barátság és Határvonalak Protokoljának aláírása 1942. január 29-én. A dokumentum nem bizonyult hosszú életűnek, mert néhány évtizeddel később ismét fellángoltak az összecsapások a felek között. (forrás: Wikipedia)
A harcokban perui oldalon 110 katona vesztette életét, míg ecuadori oldalon legalább ezer ember lelte halálát - mint olyan sokszor a történelemben, igazából a nagy semmiért áldozták fel életüket. Ugyan úgy nézett ki, hogy a Riói Protokol hosszú időre rendezi a határkonfliktust, Ecuador már az 1960-as években megkérdőjelezte annak érvényességét - végül 1981-ben és 1995-ben is újabb háború robbant ki a két ország között a vitás határok ürügyén...de az már egy másik történet...