1972. október 13-án Argentína és Chile határvidékén, az Andok gyakorlatilag lakatlan térségében, több, mint háromezer méteres magasságban szerencsétlenséget szenvedett az Uruguayi Légierő Chile fővárosába, Santiagóba tartó repülőgépe, fedélzetén a személyzet mellett egy teljes rögbicsapattal és hozzátartozóikkal.
Az Andok helyenként hatezer méteres csúcsai és a közéjük ékelődő völgyek képezik Chile és Argentína nehezen átjárható határát. (forrás: Wikipedia)
A szerencsés (?) túlélők könyvbe és filmvászonra illő kalandjai azonban még csak ekkor vették kezdetüket - mai barangolós posztunkban az ő történetüket meséljük el röviden.
Mai posztunk tartalma egyesek számára felkavaró lehet - és alapvetően a 18. életévét betöltött korosztályok számára készült, ezért kérjük, ennek figyelembevételével kattints a "Tovább" gombra.
Köszönjük!
A nagy utazás
Uruguay nemzeti sportja kétségtelenül a labdarúgás (nem véletlen, hogy az első férfi világbajnokságot 1930-ban házigazdaként meg is nyerték, hogy aztán még egy címet söpörjenek be 1950-ben), mai írásunk főszereplői azonban egy másik angol eredetű labdajátékot, a rögbit űzték az Old Christians Club tagjaként, amatőr formában. Amatőrök voltak, éppen ezért érte őket megtiszteltetésként, hogy a chilei fővárosban, Santiagóban vendégjátékon tartózkodó angol rögbiklub, az Old Boys Club csapata elleni játékra voltak hivatalosak 1972 októberében.
A ma is létező uruguayi rögbiklub, az Old Christians Club címere. (forrás: Wikipedia)
A játékosok, a stáb- valamint családtagok - összesen negyven fő - végül október 12-én indult útnak az uruguayi fővárosból, Montevideóból a helyi légierő Fairchild FH-227D légcsavaros utasszállító repülőgépének fedélzetén. Az ötfős személyzet legtapasztaltabb tagja a kapitány, Julio César Ferradas ezredes volt, akinek több, mint ötezer repült óra volt már a tarsolyában.
Az Uruguayi Légierő Fairchild FH-227D típusú szállító repülőgépe, amely a katasztrófa idején fiatal, mindössze néhány éves példány volt. (forrás: Wikipedia)
A repülőgép az időjárási viszonyok miatt az Andok előterében fekvő argentin nagyvárosban, Mendozában leszállt, az utasok pedig itt töltötték az éjszakát, mielőtt másnap, október 13-án (szombaton) újból felszálltak volna, hogy átrepüljék az Andok helyenként öt-hatezer méter magas hegyláncait...
A repülőgép-szerencsétlenség
...ami azonban nem sikerült: a rossz látási viszonyok és navigációs hiba közben, a fellépő turbulencia miatt a személyzet elvesztette uralmát a gép felett annak ellenére, hogy Ferradas kapitány korábban már közel harminc alkalommal repülte le ezt az útvonalat - a mindössze négyéves repülőgép háromezer-ötszáz méteres magasságban egy hegyek között fekvő gleccsernek csapódott, a többség akkor még úgy gondolta, hogy chilei területen.
Mint később kiderült, a szerencsétlenségre Argentína oldalán került sor, bár ennek nem sok jelentősége volt.
A katasztrófa környékének térképe. Maga a gép argentin területen zuhant le, de a túlélők később nyugatra, Chile irányában próbáltak segítséghez jutni. (forrás: Wikipedia)
A katasztrófát (amelyben a gép farokrésze leszakadt) a fedélzeten tartózkodó negyvenöt emberből harminchárman élték túl; a gépet irányító személyzet egyetlen tagja sem maradt életben; a másodpilóta ugyan túlélte a becsapódást, de az összezúzott pilótafülkébe szorult - később megkérte az egyik utast, hogy lője agyon a szolgálati fegyverével, de az visszautasította ezt, így Dante Héctor Lagurara alezredes-másodpilóta másnap elhunyt.
Túlélés a hegyek között
Habár a chilei hatóságok a repülőgép eltűnését követően rögtön hozzáláttak a roncsok felkutatásához, az egyre romló időjárási körülmények, továbbá amiatt, mert nem tudták pontosan, hol is tűnt el a gép, néhány nap után felhagytak a kereséssel.
Erről a gép utasai is értesültek, miután találtak egy működő tranzisztoros rádiót a fedélzeten, és hallhatták, ahogy a külvilág gyakorlatilag lemond róluk.
Eközben a zuhanást túlélő szerencséseknek (?) - akik között több súlyos sérült is akadt - újabb problémával kellett szembenézniük: a roncsok között a minimálisnál is kevesebb élelmet (néhány tábla csokoládét, cukorkát és három kis üveg lekvárt) találtak, amit ugyan szigorúan beosztottak, de alig egy hét után már így sem maradt semmi ehető a gépben...
Amiről a túlélők nem tudhattak: mindössze 21 kilométerre a becsapódás helyszínétől, argentin oldalon feküdt egy akkor már elhagyatott egykori luxusszálloda, amely menedékként szolgálhatott volna számukra a kiszámíthatatlan tavaszi időjárásban. A szállodarom romjai napjainkban a katasztrófa helyszínére igyekvő hegymászók megállóhelyeként funkcionál. (forrás: Wikipedia)
...így egy idő után (amikor már a gép üléseinek belsejét ették meg, s lettek betegek tőle) halott társaik testéből kezdtek fogyasztani a túlélés érdekében - a javaslattal a csapat orvostanhallgató tagja, Roberto Canessa állt elő, aki végül a tetemek feldarabolásában is részt vett. Ez azért is lehetett igazán embert próbáló, mert nem ismeretlenekről, hanem rokonok, barátok testéről volt szó.
Mivel a gép farokrésze leszakadt, a hideg ellen is védekezni kellett, amit a nyílásba helyezett bőröndökkel és a réseket kitöltő ruhadarabokkal oldottak meg úgy-ahogy.
A roncsok maradványai a katasztrófa helyszínén, háttérben a Seler-heggyel. (forrás: Wikipedia)
Időközben több lavina is sújtotta a térséget (az egyikben többen életüket vesztették), ami arra ösztökélte a túlélőket, hogy igyekezzenek kiutat találni a halálos fogságból: a csapattagok több expedíciót is szerveztek, amelyek eleinte nem jártak sikerrel. Végül az utolsó, tíz napig tartó kísérlet során Roberto Canessa társával, Fernando "Nando" Parradóval együtt több száz métert ereszkedett a szomszédos, nyugati völgybe (közben több, mint hatvan kilométert tettek meg borzasztó körülmények között), ahol embereket találtak és segítséget kérhettek társaiknak.
December 22-én érkezett két helikopter a segítséggel a túlélőkhöz, akiket aztán kórházba szállítottak.
Nando Parrado és Roberto Canessa (ülve) az őket megtaláló arrieróval (hátasállatot igénybe vevő áruszállító), Sergio Catalánnal. A három férfi egy folyópart két oldalán találkozott egymással, s a folyó felett kövekkel átdobott cetlik segítségével kommunikáltak. (forrás: Wikipedia)
A tragédia utóélete
Roberto Canessa napjainkban. (forrás: Wikipedia)
Bár az összesen tizenhat túlélő eleinte tagadta, hogy halott társaikból fogyasztottak volna, nem sokkal később már elismerték, hogy így élték túl; habár volt, aki eleinte keresztény hite miatt elzárkózott a kannibalizmustól, később az éhség mindenki rávitt a nem mindennapi megoldásra.
Többen úgy voltak vele, hogy fordított helyzetben ők sem ellenezték volna, hogy a testükből nyert energiával éljék túl társaik - az időközben a hegyen elhunytak egyébként erre engedélyt is adtak a többieknek.
A túlélők de facto vezetője, Roberto Canessa később befejezte orvosi tanulmányait és gyermekkardiológusként helyezkedett el, miközben könyvet is írt az Andokban töltött több, mint két hónapról (számos túlélő-társával egyetemben).
A szerencsétlenség áldozatai előtt tisztelgő egyik hegymászó expedíció tagjai a katasztrófa helyszínén felállított emlékműnél. (forrás: Wikipedia)
Az uruguayiak kimentését követően a mentőexpedíció tagjai az elhunytak holttesteit (már ami megmaradt belőlük) a lavinazóna alatt, nagyjából fél kilométerre a becsapódás helyszínétől temették el, s jelölték meg a sírokat keresztekkel. A repülőgép maradványait üzemanyaggal locsolták le, majd felgyújtották.
A gleccser, ahol a katasztrófa történt, a "Könnyek gleccsere" nevet kapta, míg egy közeli, 4600 méteres csúcsot Nando Parrado az apjáról Seler-hegynek nevezett el; a hegyet a férfi azért mászta meg 1972 decemberében, hogy innen szétnézve keressen megfelelő útvonalat expedíciójuknak.
Roberto Canessa, Páez Rodríguez és Nando Parrado feleségeik társaságában a túlélésüket bemutató legújabb film, A hó társadalma velencei bemutatóján 2023-ban. (forrás: Wikipedia)
Az Oscar-díjra is jelölt film plakátja. (forrás: Wikipedia)
A túlélők beszámolói, könyvek mellett számos dokumentum- és játékfilm is feldolgozta az emberi kitartásról és túlélési ösztönről szóló történetet, emellett az uruguayi fővárosban, Montevideóban egy múzeumot is berendeztek a túlélők és áldozatok előtt egyaránt tisztelegve.
A katasztrófa emlékére berendezett múzeum Montevideóban. (forrás: Wikipedia)
