Amikor 1878-ban Bolívia meg akarta adóztatni a területén működő chilei Compañía de Salitres y Ferrocarril de Antofagasta (CSFA) bányászvállalatot (amely a lőporok fontos alapanyagának, a kálium-nitrátnak, vagy másik nevén a salétromnak a kitermelésével foglalkozott), még senki nem gondolta, hogy hamarosan véres háború robban ki a Csendes-óceán keleti partvidékén; egy háború, amely végül alaposan átrajzolta Chile, Bolívia és Peru térképét is.
Chile és Bolívia határa egykoron a 24. déli szélességi kör mentén húzódott, így az akkoriban különösen értékes salétromban gazdag területek bolíviai és perui fennhatóság alatt álltak. A korábban bolíviai városként ismert Antofagasta, valamint az egykor perui uralom alatt álló Iquique és Arica ma már chilei nagyvárosok. (forrás: Wikipedia)
Nézzük meg röviden, hogyan is zajlott a csendes-óceáni (vagy salétrom-) háború!
Boldog békeidők
Az egykori latin-amerikai spanyol gyarmatok függetlenné válását követően ott maradt a levegőben az országok közötti határok bizonytalansága, amely nem egyszer komoly feszültségforrás volt. Ilyen gócpontnak számított a Dél-Amerika nyugati részén, a Csendes-óceán partján elhelyezkedő Atacama-sivatag is, amely Földünk egyik legforróbb és legszárazabb vidéke.
Kálium-nitrát (salétrom), amelyért egykoron emberek ölték egymást és országok ugrottak egymásnak. (forrás: WIkipedia)
De természetesen számunkra - és a chileiek, bolíviaiak valamint peruiak számára - nem ezért, hanem a területén hatalmas mennyiségben fellelhető, fentebb már említett salétrom miatt fontos, amely a 19. század végén a lőporgyártás fontos alapanyaga volt.
A sors úgy hozta, hogy a salétromban gazdag területek Bolívia (és kisebb részben Peru) fennhatósága alatt álltak - a nyersanyag kiaknázásából azonban a chilei vállalatok is ki akarták venni a részüket. A perui és bolíviai kormányok közben (1873-ban) titkos szerződést kötöttek Chile ellen: ha bármelyikük hadba kerül a déli szomszéddal, a másik majd a segítségére siet - szólt a megállapodás. A chileiek az 1870-es évek elején a salétrom kitermelésére adómentességet harcoltak ki a bolíviai kormánynál; ennek megvonása (mázsánként tíz centavót - ami a helyi váltópénz - akartak kisajtolni a chileiekből) végül casus belli lett a független Dél-Amerika történetének második nagyszabású háborújához (az elsőről itt írtunk bővebben).
A harc hát legyen harc
A bolíviai kormány kivetette a salétromra az adót, amit a chilei bányászvállalat nem fizetett meg - erre válaszul a bolíviaiak lefoglalták a chileiek ingatlanjait, amit viszont a chilei kormány nem nézett jó szemmel: a haditengerészet egy hajója 1879 elején ellátogatott a bolíviaiak legnagyobb kikötőjébe, Antofagastába, amit a partra tett kétszáz katona hamarosan (ellenállás nélkül - a város lakosságának 93%-a chilei volt...) el is foglalt 1879. február 11-én.
A chilei és a perui hadiflották (flottácskák) összecsapása már modern páncéloshajók viadala volt. (forrás: Wikipedia)
Peru még tett egy kósza kísérletet a Bolívia és Chile közötti közvetítésre (közben azért biztos, ami biztos alapon mozgósították a hadseregüket), de itt igazából már senki nem akart békés rendezést: a chileiek készen álltak a bolíviaiakkal történő leszámolásra, míg északi szomszédaik ugyanilyen elszántak voltak: 1879 áprilisára Chile megüzente a háborút Bolíviának és Perunak egyaránt, s a fegyverekre bízták a konfliktus eldöntését - kezdetét vette a salétrom- vagy más nevén csendes-óceáni háború.
A chileiek a háború folyamán fokozatosan nyomultak előre észak felé, s foglalták el a bolíviai és dél-perui partvidéket, majd a perui fővárost és környékét. A katonák szállításában nagy szerep jutott a chilei hadihajóknak. (forrás: Wikipedia)
A harcok sűrűjében
Ami a fegyvereket illeti: igazából egyik fél sem állt készen a háborúra: mindhárom résztvevő professzionális hadsereggel rendelkezett ugyan (vagyis sorozás nem volt egyik országban sem), ezek békeidőbeli létszáma azonban csak pár ezer fő volt (a perui hadsereg békelétszáma 1879-ben például 5500 fő volt, és a déli határvidék több száz kilométeres körzetében egyetlen perui katona sem tartózkodott; Chile a harcok kezdetén 2400 katonát tudott harcba küldeni, Bolívia körülbelül kétezret).
A háború későbbi időszakában a mozgósítások eredményeként Chile és Peru egyaránt negyven-negyvenezer fős hadsereggel rendelkezett, amelyeket jobbára európai (német és angol) fegyverekkel szereltek fel.
Chilei katonák a chorillosi csata után. A perui főváros, Lima mellett 1881 januárjában vívott ütközetben a chileiek megsemmisítő vereséget mértek a peruiakra. (forrás: Wikipedia)
A háború első néhány hónapjában a főszerep a chilei és a perui haditengerészetnek jutott, amely a kisebb csatározásokat követően 1879. október 8-án megütközött egymással az angamosi csatában, amelyben a hat hajóból álló chilei armada tönkreverte a kéthajós (!) perui flottát, megölve utóbbi főparancsnokát, Grau tengernagyot (akit azóta is nemzeti hősként tisztelnek hazájában).
Bolívia ugyan rendelkezett tengeri kijárattal, a háború idején már negyven éve nem érezte szükségét hadihajók fenntartásának - illetve nem volt rá pénz...
Az angamosi csata naggyá tette a perui Almirante Grau (Grau admirális) nevét, aki életét vesztette az ütközetben. (forrás: Wikipedia)
Miután a tengeren kivívták a fölényt, a chileiek a szárazföldön nyomultak előre észak felé. Időközben a bolíviaiak összegyűjtöttek egy hatalmas, több, mint négyezer (!) fős hadsereget, amely később egyesült a peruiak főseregével: a szövetségesek ily módon létrejött, kilencezer főből álló haderejét a helyi San Francisco mellett a hatezres chilei hadsereg 1879 novemberében megverte, Bolíviát ezzel gyakorlatilag ki is iktatva a játszmából.
Ütközetre készen - egy chilei gyalogezred katonái. (forrás: Wikipedia)
Mint látszik, a texasi háborúhoz hasonlóan itt sem hatalmas, grandiózus hadseregek gigászi összecsapásáról volt szó, de a helyiek számára mindenképp hatalmas jelentőséggel bírt a konfliktus.
Chilei arany-, vagyis salétromkor
A következő években a chileiek fokozatosan foglalták el a bolíviai és a dél-perui partvidéket (gyakorlatilag a teljes Atacama-sivatagot); Bolívia, mint hadviselő fél (mint írtuk volt) megszűnt létezni, a chileiek pedig a háború 1883-as lezárásáig sorra mérték a vereségeket a peruiakra. A hadjáratuk csúcsa 1881 januárjában a perui főváros, Lima elfoglalása volt (miközben a közeli Callao kikötőjében a maradék perui hadiflotta elsüllyesztette önmagát, nehogy chilei kezekre jussanak a büszke perui hadihajók), amelyet követően a perui kormány elmenekült az Andok vonulatai közé, hogy onnan folytassa a gaz chilei megszállók elleni gerillaharcát.
A háború - chileiek számára - legfényesebb pillanata minden bizonnyal az ellenséges Peru fővárosának, Limának az elfoglalása volt 1881-ben. A képen a városba bevonuló chilei csapatok. (forrás: Wikipedia)
A chileiek (akik már-már túlnyerték magukat, s igazából nekik is elegük lett a háborúból) végül 1883-ban békeszerződést kötöttek a peruiakkal, amelyet követően 1884-re kivonták megszálló erőiket korábbi ellenségük földjéről - cserébe Chiléhez került Dél-Peru partvidéke (Arica központtal), s mintegy mellékesen az egész egykori bolíviai partvidék is.
A háború áldozatokkal jár...a harcokban összesen mintegy húszezer ember vesztette életét. (forrás: Wikipedia)
Bolíviával 1884-ben "csak" egy fegyverszüneti egyezményt kötöttek, a békeszerződést végül 1904-ben írták alá - ebben Bolívia elismerte tengeri kijáratának elvesztését, cserébe viszont a chilei kormány garanciát vállalt az ország vasúti összeköttetésének fenntartására az óceánnal (amit igazából azóta sem sikerült megvalósítani: az 1913-ban megnyitott La Paz-Arica vasútvonalat 2005-ben be is zárták).
A Bolíviai Haditengerészet - amely az 1879-1884 közötti háború idején már-még nem is létezett - napjainkban a nagyobb bolíviai tavakon és folyamokon üzemeltet hajókat, valamint egy kisebb légierővel (egy-két repülőgép) és tengerészgyalogsággal is rendelkezik arra az esetre, ha egy szép napon újra Bolívia csendes-óceáni partvidékét kellene megvédelmeznie. (forrás: Wikipedia)
Bolívia azóta sem tudta teljesen feldolgozni a háborús vereséget - a magasföldi Titicaca-tavon és a nagyobb folyókon működő hajóikból álló flottillát azóta is következetesen haditengerészetnek hívják, amelynek saját légiereje és tengerészgyalogsága is van; ki tudja, egyszer még hasznukat veszik majd az óceán partján is, miután bosszút álltak az 1879-es vereségért...
A háború után a salétrom bányászatának és exportjának köszönhetően a chilei gazdaság gyors fellendülésen ment keresztül - ez persze nyilván nem vigasztalta a háborúban elesett kétezer-hétszáz chileit és még kevésbé a harcokban meghalt tizennyolcezer bolíviait és peruit. A salétrom bányászatából származó bevételek azonban a 20. század első felében visszaestek és ezen nyersanyag jelentősége is drasztikusan csökkent, habár a Föld egyik legzordabb helyén az egyéb nyersanyagok bányászatával nem hagytak fel, s Chilének esze ágában sincsen lemondani legészakibb területeiről.
Azok közül, akik túlélték a háború poklát, sokan életük végéig magukon viselték a harcok nyomait. (forrás: Wikipedia)
S nem mellékesen a chileiek azóta sem a legjobb barátai a peruiaknak és a bolíviaiaknak, ki tudja miért...
Chilei katonák ellenfeleiknek adják meg a végtisztességet. (forrás: Wikipedia)
