Mai posztunkban (amely az év utolsó barangolásos bejegyzése) visszatérünk az ősi Afrika földjére, hogy megismerkedjünk egy alig néhány évtizeddel ezelőtt országát nyomorba és katasztrófába sodró diktátor (nem mellesleg az utolsó skót király) történetével - azután, hogy a FuraTermék Blogon már megnéztük a kontinens utolsó császárát, ezen blog hasábjain pedig olvashattuk a legismertebb császár történetét.
Uganda természeti szépségekben gazdag ország. (forrás: Wikipedia)
A "Tovább" gomb után tehát nézzük meg, ki is volt Idi Amin Dada Oumee!
A kezdetek
Amikor az 1920-as évek közepén (a pontos évszámot azóta is homály fedi, a legvalószínűbb az 1923-1928 közötti esztendők valamelyike) a Brit Kelet-Afrika részét képező Bugandai Királyság egy apró falvában, Kobokóban a helyi varázslóasszony világra hozza első fiú gyermekét, még senki nem gondolta, hogy néhány évtizeddel később az egész országban lesz élet és halál ura az apja után Idi Amin Dadának elnevezett poronty.
Uganda zászlaja. (forrás: Wikipedia)
A ma Uganda néven ismert állam területén az elmúlt századokban számos történelmi királyság létezett - ezek egyike volt Buganda, amely a brit gyarmati fennhatóság éveiben is megőrzött valamennyit önállóságából. Az ország függetlenné válását követően egy időre elveszítették jelentőségüket, de azóta ismét újjászervezték ezen királyságokat, amelyek ma inkább kulturális szerepet töltenek be az ország életében.
Amint nagyobb lett, Idi Amin elvégzett egy helyi iszlám iskolát (az apukája eredetileg római katolikus vallású volt, de később áttért az iszlám hitre), majd 1946-ban csatlakozott a britek kelet-afrikai gyarmati haderejéhez, ahol szakácsként kezdte katonai pályafutását.
Milton Obote, Uganda második elnöke, akit Idi Amin Dada végül megfosztott hatalmától. Az afrikai szokásokkal ellentétben elnökségének vége nem jelentette egyben élete végét is: 2005-ben halt meg. (forrás: Wikipedia)
Később azt híresztelte magáról, hogy a második világháború burmai harcaiban is megcsillogtatta katonai lángelméjét, de erre mind a mai napig nem sikerült bizonyítékot szolgáltatni.
Néhány évnyi kenyai szolgálatot követően (ahol részt vett a Mau Mau-felkelés leverésében) az 1950-es években elérte a brit gyarmati hadseregben feketéknek adható legmagasabb rendfokozatot (tiszthelyettes); hazája, Uganda függetlenné válásakor, 1962-ben pedig az új ország új (akkor alig ezer fős) hadseregének vadonatúj századosa lett.
Irány az ország éle!
Ezután karrierje úgy lőtt ki, mint egyszeri Szojuz űrhajó a csillagos égbe: két évvel később már a hadsereg helyettes parancsnoka (egy évvel később már neki van helyettese), 1970-re pedig az ugandai haderő teljhatalmú főparancsnoka lett.
Uganda egy időben jó kapcsolatokat ápolt Izraellel: a képen Idi Amin és Levi Eskól izraeli miniszterelnök látható utóbbi ugandai látogatása alkalmával. (forrás: Wikipedia)
Ebben a tisztében a korábban félnehézsúlyú bokszolóként is tevékenykedő Amin 1971-ben megpuccsolja az ország éppen Szingapúrban tartózkodó elnökét, Milton Obotét (akinek valószínűleg ez a tény menti meg az életét - valamikor a kétezres évek elején, békében halt meg), s kinyilvánítja, hogy mostantól ő a góré. A következő éveket az erőszak, mint állami monopólium általános alkalmazása jellemezte: Idi Amin (aki iszlám vallása ellenére ekkor már masszív alkoholista és enyhén szólva is paranoiás volt) igyekezett minden vélt és valós ellenfelét eltenni láb alól - ha a lehetőség engedte, személyesen is részt vett egy-egy "kihallgatáson", amelyekről a "gyanúsítottak" nem nagyon távoztak élve...
Rossz nyelvek szerint előszeretettel fogyasztott áldozataiból is, hogy ezáltal megszerezze életerejüket. Vagy valami hasonló.
Idi Amin a zairei (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) diktátorral, Mobutuval. (forrás: Wikipedia)
Diplomáciai érzékét bizonyítja, hogy a korábban Izrael-barát elnök heves Izrael-ellenességről tett tanúbizonyságot, miután a zsidó állam megtagadta modern fegyverek (többek között vadászbombázók) szállítását Ugandának. Ezen tevékenységének csúcspontja az volt, amikor egy palesztin terroristák által eltérített Air France-utasszállító repülőgépet (fedélzetén számtalan izraelivel) engedett leszállni az ország egyetlen nemzetközi repülőterén és fő légi támaszpontján, Entebbén. Ezt követően gyakorlatilag védelme alá helyezte a palesztinokat és kényszervendégeiket - az ugandai hadsereg egységei biztosították a repülőteret, hogy ne zavarhasson senki, amíg folynak a tárgyalások...
A híres-hírhedt entebbei repülőtér madártávlatból. (forrás: Wikipedia)
A túszokat kiszabadító izraeli akció - amely végül sikerrel zárult - részeként a zsidó állam kommandósai távozásuk előtt levegőbe repítették az ugandai légierő vadászgépeinek többségét (amiket szintén Entebbén állomásoztattak), nehogy megakadályozzák repülőgépeik távozását a veszélyes légtérből.
Amin az akció után parancsot adott az egyik, kampalai kórházban kezelt, és így meg nem menekült túsz kivégzésére.
A vég kezdete...
Idi Amin igyekezett minél jobb kapcsolatokat kiépíteni a Szovjetunióval és az arab világgal: legszorosabb szövetségese a Kadhafi ezredes által irányított Líbia volt. Közben Uganda szomszédaival megromlott a viszony; az entebbei akciót követően utasítást adott az országban élő kenyaiak meggyilkolására, mivel Kenya beengedte légterébe az izraelieket szállító repülőgépeket (ez érthetően hatalmas felháborodást váltott ki Kenyában, de a katonai retorzió ekkor még elmaradt).
Karikatúra Idi Aminról. (forrás: Wikipedia)
Az elnök igazi katonatisztként országa költségvetésének negyedét fordította a hadseregre, amelynek felduzzasztott állományát úgy próbálta meg lojalitásra bírni (pontosabban: a dezertálást megakadályozni), hogy gyakorlatilag szabad rablást engedélyezett számukra (kereseti kiegészítésként) az ország egész területén, a civil lakosság legnagyobb bánatára. A hatalmas katonai kiadások és a dilettáns gazdaságpolitika miatt az 1970-es évek közepére Uganda gyakorlatilag a csőd szélére került.
Közben Idi Amin rendkívül szerény módon saját magának az alábbi címet adta, bizonyítandó lángelméjét országnak-világnak:
"Őméltósága Al-Hajji Doktor Idi Amin Dada, Tábornagy, Örökös Elnök, Minden Földi Vadak és Minden Tengerek Halainak Ura, az afrikai Brit Birodalom, és különösképpen Uganda Meghódítója"
- mintegy mellékesen pedig magát Skócia utolsó királyának tekintette.
KIEGÉSZÍTÉS: Idi Amin hatalmas szimpátiával viseltetett az angolok ellen évszázadokig harcoló skót nép iránt - magát is a gyarmati küzdelem elleni élharcosának tekintette. Amikor az Egyesült Királyság megszakította a diplomáciai kapcsolatait Ugandával, Idi Amin (aki még néhány zenészt is elküldött Skóciába, hogy megtanuljon dudán játszani) felajánlotta Skóciának, hogy szívesen elvállalja Skócia királyának szerepét - a skótok azonban ezt a nagylelkű ajánlatot nem fogadták el.
Az 1970-es évek vége felé Amin kormányának egyre több tagja oldott kereket - többségük az Ugandával akkoriban nem éppen baráti viszonyt ápoló Tanzánia felé vette az irányt. A Julius Nyerere által irányított ország egyik határtartományára, Kagerára megfájdult az ugandai diktátor foga, s ebbéli igényét 1978-ban az említett terület egy részének megszállásával kívánta kielégíteni.
...ezúttal nem a kezdet vége
A fő ellenlábas: Julius Nyerere tanzániai elnök. (forrás: Wikipedia)
A civil lakosság elleni erőszakban, rablásban, fosztogatásban megedződött (egyébként líbiai tanácsadókkal és fegyverekkel megtámogatott) ugandai katonák azonban ezúttal megfelelő ellenfelükre akadtak: a tanzániaiak (miután észbe kaptak és mozgósították saját hadseregüket) rövidesen ellentámadást indítottak, és hamar kiszorították a megszállókat hazájukból; a hivatalos határon azonban nem álltak meg, s egészen az ugandai fővárosig, Kampaláig meneteltek: 1979. április 11-én már tanzániai zászló lengett a Viktória-tó északi partján fekvő nagyvárosban.
Az ugandai diktátor ambíciózus tervvel állt elő: meg akarta szállni Tanzániának a hazájával szomszédos régióját. A nagy tervbe végül alaposan beletört a bicskája. (forrás: Wikipedia)
A beszámolók szerint a tanzániai csapatok legnagyobb gondja nem is az ugandaiak ellenállása, hanem a megfelelő térképek hiánya volt, amely némileg lelassította őket.
Idi Amin és családjának egy része helikopterrel menekült a bevonuló tanzániaiak elől - először a baráti Líbiában telepedett le, majd nem sokkal később Szaúd-Arábiába költözött, ahol a helyi királyi család bőkezű támogatásban részesítette egészen 2003-ban bekövetkezett haláláig.
Tevékenységéről és életéról azóta számtalan dokumentum- és játékfilm készült (ezek közül legismertebb "Az utolsó skót király" című), hazájában azonban a mai napig negatív történelmi figuraként tekintenek rá, aki mérhetetlen kínt, szenvedést és pusztulást hozott Ugandának.
