Mai posztunkban ellátogatunk a messzi a Nigerbe, hogy megismerkedjünk a Föld egykor volt talán legmagányosabb élőlényével - ma már nincsen közöttünk, de emlékét egy egész ország zárta szívébe. Nézzük, mi (ki?) is volt Ténéré fája!
Niger területének (amely Magyarországnál több, mint tizenháromszor nagyobb) legnagyobb részét a Szahara fent látható homokdűnéi valamint kősivatagai borítják. (forrás: Wikipedia)
A Szahara a Föld legnagyobb sivataga (ha nem számítjuk az Antarktiszt) - több, mint kilencmillió négyzetkilométernyi felülete Afrika északi részének jelentős részét elfoglalja. Java része homok- és kősivatag, növényi létformák legfeljebb csak az oázisok környékén és a sivatagban eltévedő emberek által látott délibábok képében tűnnek fel. Ennek ellenére a sivatag nigeri részén (egészen pontosan a Tenere vagy Ténéré néven ismert hatalmas, Németországnyi területű homoklapályon) évszázadokon keresztül élt magányosan egy fa.
Ténéré fája valamikor 1961-ben. (forrás: Wikipedia)
Nem egy oázisban, hanem konkrétan a homoksivatag kellős közepén.
A világ legmagányosabb fájaként is aposztrofált ernyőakácia (Acacia tortilis) - vagy egyes források szerint palesztin akácia (Acacia raddiana) - egy egyébként forgalmas sószállító útvonal mentén helyezkedett el, s mint ilyen, tökéletes tájékozódási pontként szolgált a fáradt utazóknak, akik már egyébként is unták a sivatag egyhangúságát.
Henri Lhote francia felfedező, aki két alkalommal is tiszteletét tette a Föld legmagányosabb fájánál. (forrás: Wikipedia)
A környéken élő, állattenyésztéssel és kereskedelemmel foglalkozó tuaregek már-már szentként tisztelték Ténéré fáját - emiatt nem használták fel tüzelőként és a tevéiknek sem engedték, hogy a leveleit leegyék.
1938-1939 telén francia katonák (a terület akkor Párizs fennhatósága alatt állt) egy csoportja kutat ásott a fa mellett; ekkor megállapítást nyert, hogy az életet adó vízhez a fa legalább 36 méter mélyre eresztette le gyökereit, ami nem kis teljesítmény. Egy Henri Lhote nevű (szintén francia) kutató kétszer is meglátogatta a fát: az 1930-as években a növény még élettel telinek tetszett, míg huszonöt évvel később már nagyon rossz állapotban volt.
A fa maradványai és a föléjük húzott pavilon a nigeri fővárosban, Niameyben. (forrás: Wikipedia)
Ténéré fájának évszázadokkal ezelőtt valószínűleg még számos társa volt, s a terület egy oázishoz lehetett hasonlatos. Az évek folyamán azonban a többi fa szépen-lassan elpusztult, s Ténéré fája immáron egymaga hirdette a kitartást, s lett jelképe a szívósságnak.
A magányos fa pusztulását végül egy részeg líbiai kamionsofőr okozta, aki egyszerűen nekihajtott szerencsétlen növénynek 1973-ban. A fa maradványait az ekkor már független Niger nemzeti múzeumába, az ország fővárosába (Niamey) szállították, ahol egy pavilonban állították ki az ország és a világ nagyobb dicsőségére.
A sivatag közepén, a fa egykori helyén 1985 óta egy fémoszlop emlékezteti az erre járót, hogy egykor ez a vidék volt az otthona a Föld egyik (ha nem a) legmagányosabb élőlényének. (forrás: Wikipedia)
Azért ahhoz különösen nagy tehetség kell (nem csak alkohol), hogy nekihajtsunk a több száz kilométeres körzetben álló egyetlen fának.
Ténéré fájának holt (és hűlt) helyén azóta fémből egy emlékoszlopot emeltek (egész pontosan 1985-ben), amely azóta is hirdeti Niger egyik nemzeti büszkeségének az emlékét - egyúttal emlékeztet bennünket arra, hogy az ember (ön)pusztító magatartása könnyedén Ténéré fájává változtathatja bölcsőnket, a Földet.
Nem akartunk ilyen magasztos befejezést, de ez kikívánkozott belőlünk. Vigyázzunk mindannyian természeti értékeinkre, vigyázzunk a Földre, és emlékezzünk Ténéré fájára.
