A múltkori, Asbóth Sándor életútját bemutató posztunk után nagy nehezen (?) vállalkoztunk a folytatás megírására. A főszerepben ezúttal is egy amerikai-magyar (vagy magyar-amerikai) tábornok, akinek életútja legalább egy (de akár több) kalandregény történetéhez is elég lenne.
Átkelés a stureci hágón - a magyar győzelemmel záruló branyiszkói ütközetben is részt vett Guyon Richárd parancsnoksága alatt Számwald Gyula. (forrás: Wikipedia)
Mivel mi csak egy szerény blog vagyunk, rövidebb terjedelemmel kell beérnetek. Következzen tehát Számwald Gyula élete!
Aki nekünk Számwald Gyula (vagy később felvett nevén Stahel-Számwald Gyula), az az amerikaiaknak egyszerűen csak Julius Stahel - de azzal mindenki tisztában van, hogy nem a név teszi az embert, ezért mi a következőkben csak Számwald Gyulaként hivatkozunk majd rá (kivéve, amikor nem).
Szóval mai hősünk 1824-ben látta meg a napvilágot az Alföldön, egész konkrétan Szeged városában. A forradalom 1848 tavaszi kitörése azonban már a nagyvilági Pesten találja, ahol akkoriban egészen jól menő könyvkereskedése volt a Petőfi Sándorral is jó barátságban álló fiatalembernek.
Guyon Richárd honvéd ezredes, Számwald Gyula parancsnoka - később ő maga is emigrációba kényszerült, s egy egészen más országban futott be katonai karriert. (forrás: Wikipedia)
Számos későbbi katonatiszthez, hadvezérhez hasonlóan Számwald Gyula sem volt az a tétlen fajta, ezért a szabadságharccá durvuló forradalomban csatlakozik a frissen megalakuló Honvédséghez, ahol főhadnagyi rangban teljesít szolgálatot a később szintén híressé (egyes helyeken hírhedtté) váló Guyon Richárd ezredes parancsnoksága alatt.
Az 1849 augusztusi fegyverletétel után Gyula számára is világos volt (bocsánat), hogy itt most egy darabig az osztrákok szava lesz az úr, ezért több ezer bajtársához hasonlóan külföldön keres menedéket (és egy kicsit nyugalmat): Lipcsében dolgozik újságíróként, majd egy rövid londoni kitérőt követően az Egyesült Államokban, egész konkrétan (ki nem találnátok!) New Yorkban telepedik le.
Egyébként Londonban vette fel a Stahel vezeték- és a Julius keresztnevet - hogy miért, azt nem tudjuk, de az angoloknak biztosan könnyebb volt kiejteni az új nevet, mint a régit.
Gyula, azaz most már Julius az Egyesült Államokban sem élvezhette sokáig a boldog békeidőket: 1861 elején a frissen hivatalába lépett Lincoln elnök a rebellis déli államok megrendszabályozására hetvenötezer önkéntes katonát kér az Unió-párti államoktól - az ekkoriban újságírással foglalkozó Számwald az egyik legaktívabb a toborzásban: oroszlánszerepet vállal a New York-i önkéntes 8. gyalogezred (8th New York Volunteer Infantry Regiment) megszervezésében, amelynek (alezredesi rangban) a parancsnokhelyettese is lesz.
Az ezred parancsnokságát egy echte német ezredes, a bajor hadsereg korábbi tisztje, Louis Blenker volt.
A nyolcadik New York-i önkéntesek tisztikara - a polgárháború kezdetén az ezred katonái még a mexikói háború idején viselt uniformisokat hordták. (forrás: Wikipedia)
A polgárháború idején egyébként az különböztette meg az önkéntes és reguláris ezredeket (már a nevükben szereplő "volunteer" meghatározást leszámítva) egymástól, hogy előbbi állománya általában teljesen önkéntes volt, egy-egy város vagy kerület lakóiból verbuválódtak és gyakran maguk választottak parancsnokot (sokszor azt, aki finanszírozta az alakulat felállítását; aki így nem katonai kvalitásainak, hanem a civil életben elért "teljesítményének" köszönhette tiszti rangját - Számwald Gyula kivételt jelentett ez alól is).
Számwaldék rögtön a harcok kellős közepében találták magukat: részt vettek a háború első nagy ütközetében, az északi futással záródott első Bull Run-i (vagy manassasi) csatában. Teltek-múltak a hetek, majd a hónapok, a háború pedig csak nem akart véget érni; ezt viszont Számwald jenki katonai pályafutása nem bánta, előbb ugyanis dandártábornokká, majd 1863-ban vezérőrnaggyá léptették elő a lovas-generálist.
Julius Stahel dandártábornok, a polgárháború egyik hőse, aki később vezérőrnagyi rangban egy teljes lovashadosztályt irányított. (forrás: Wikipedia)
Legnagyobb és leghősiesebb helytállását az 1864-es észak-karolinai piedmonti csatában tanúsította, amikor lovasrohamot vezetett a déli csapatok ellen (az akcióban még akkor is részt vett, amikor vállsérülést szenvedett, de kifizetődött agilis hozzáállása, a jenkik ugyanis megnyerték a csatát). Miután felépült a sérüléséből, még tisztséget vállalt a hadbíróságon, majd 1865 februárjában leszerelt.
Csata Bull Run mellett. A polgárháború első jelentősebb ütközete a jenkik futásával végződött. (forrás: Wikipedia)
A piedmonti csatatér napjainkban, Észak-Karolinában. (forrás: Wikipedia)
A háború után Számwald Gyula többször is diplomáciai missziót vállalt az Egyesült Államok szolgálatában (előbb Jokohamában, majd Oszakában volt a jenkik japánbeli konzulja, majd a nyolcvanas évek közepén a kínai Sanghajban volt főkonzul). A külügyi melók között tudott időt szakítani arra, hogy bányamérnöki munkákat végezzen szerte Észak-Amerikában.
Élete legnagyobb elismerését, a Medal of Honor kitüntetést a piedmonti csatában való helytállásáért 1893-ban kapta meg.
Az Egyesült Államokban adományozható legmagasabb kitüntetés, a Medal of Honor, amelyet Számwald Gyula 1893-ban kapott meg. (forrás: Wikipedia)
Számwald Gyula sírköve az arlingtoni nemzeti temetőben. (forrás: Wikipedia)
Számwald Gyula végül nyolcvanhét évesen, 1912-ben halt meg az Egyesült Államokban - végtisztességét az Arlingtoni Nemzeti Temetőben, katonai tiszteletadás mellett kapta meg az egykori vezérőrnagy, akinek egyik piros-fehér-zöld színű szalagokkal ékesített koszorúján az alábbi felirat szerepelt:
Hungary Mourns her Son, azaz
Magyarország gyászolja fiát.
