Miközben 1942 júniusának elején a Midway-szigetek térségében az Egyesült Államok nagyszabású tengeri és légi ütközetet vívott Japánnal a Csendes-óceán feletti dominanciáért, egy kisebb japán flotta éppen észak felé tartott, hogy a hajók fedélzetén szállított katonák partra szálljanak az Alaszkához tartozó Aleut-szigeteken az amerikaiak figyelmének megosztása céljából.
Amerikai aknavetős raj lövi a japánok állásait Attu szigetén 1943 júniusában. (forrás: Wikipedia)
Nos, a figyelemmegosztás annyira nem sikerült, hogy mire a japánok már ellenőrzésük alá vonták a szigetcsoport jelentősebb tagjait, a Midway-szigeteknél már a hullámsír mélyén volt négy becses repülőgép-hordozójuk. Ennek ellenére hosszú időn keresztül eszük ágában sem volt távozni a távoli, kies szigetcsoportról. A második világháború távol-keleti hadszíntereit bemutató sorozatunk negyedik epizódjában következzen az aleut-szigeteki hadjárat rövid története!
Egy kietlen terület kietlen szigetcsoportja
A mintegy háromszáz kisebb-nagyobb, többnyire vulkáni eredetű szigetből álló Aleut-szigetcsoport (Aleutian Islands) 6821 négyzetkilométernyi szárazföldön helyezkedik el, ám ez az aprócska földfelület kelet-nyugati irányban közel kétezer kilométer hosszan nyúlik el, mintegy összekötve az észak-amerikai és az ázsiai kontinenst.
A nagyjából Nyugat-Európával megegyező méretű Alaszkához tartozó, vulkanikus Aleut-szigetcsoport lánca virtuálisan összeköti egymással az észak-amerikai és ázsiai kontinenst. (forrás: Wikipedia)
A szigetek nagyobb tagjait több évezreddel ezelőtt népesítették be a mai aleut őslakosok felmenői; a 18-19. század fordulójától a szigetcsoport is az Orosz Birodalom része lett Alaszkával egyetemben. Az Egyesült Államok és Oroszország között megkötött szerződés értelmében a szigetcsoport nagyobb része 1867-től amerikai fennhatóság alá került - bár a helyiek életmódjában sok változás a következő évtizedekben sem állt be.
Irány a háború
A Pearl Harbor elleni japán támadást és a Fülöp-szigetek invázióját követően az amerikai haderő gyakorlatilag letolt gatyával érte az ajtót az Államokra rárúgó második világháború; a következő hetekben az amerikaiak kapkodva igyekeztek megerősíteni nem csak a Nyugati part, hanem az Egyesült Államok tengerentúli területeként funkcionáló, a Csendes-óceán északi részének ellenőrzése szempontjából stratégiai fontosságú Alaszka védelmét is: 1942 elején több tízezer katonát vezényeltek a távoli régióba, amelyből mintegy tízezer katonát az Aleut-szigeteken kialakított kisebb-nagyobb támaszpontokon helyeztek el.
Fort Stevens tűz alatt - az oregoni támaszpontra egy japán tengeralattjáró fedélzeti ágyújával adott le néhány lövést 1942 júniusában. Az ehhez hasonló akciókat leszámítva igazából soha nem fenyegette komoly inváziós veszély az Egyesült Államok nyugati partját. (forrás: Wikipedia)
A legfontosabb támaszpont az Alaszkához közelebb fekvő Dutch Harbor kikötője volt, amelynek repülőterén harci repülőgépek is állomásoztak, de jutott egy kisebb tengerészeti helyőrség Umnak szigetére is.
1942 tavaszának végén az amerikai tengerészeti hírszerzés jóvoltából a Csendes-óceán térségének haditengerészeti főparancsnoka, Chester Nimitz tengernagy már elég információval rendelkezett a japán tervekkel kapcsolatban: tudta, hogy az ellenség a Midway-szigetek térségében tervez nagyszabású csatát kiprovokálni és azzal is tisztában volt, hogy az Aleut-szigetek ellen egy elterelő támadást fognak végrehajtani azért, hogy megosszák az amerikai erőket.
A dolgot túlbonyolító japánok csak azzal nem számoltak, hogy nem maradt elegendő amerikai tengeri haderő a térségben ahhoz, hogy megosszák a flottájukat, így a jenkik valószínűleg akkor sem küldenek felmentő sereget északra, ha nem ismerik a titkosított japán kommunikációt.
A USS Enterprise amerikai repülőgép-hordozó TBD Devastator torpedóbombázói a midwayi csata idején. Az amerikai flotta mindössze három bevethető hordozóval rendelkezett 1942 júniusában, így részükről fel sem merült, hogy megosszák ezt a kicsiny erőt a Midway- és az Aleut-szigetek között. (forrás: Wikipedia)
Invázió amerikai földön
A Hoszogaja Bosiró tengernagy (細萱 戊子郎) vezette, két könnyű repülőgép-hordozóval megtámogatott japán inváziós flotta végül 1942. június 3-án közelítette meg az Aleut-szigeteket - Dutch Harbor repülőtere ellen gyorsan bombatámadást hajtottak végre, hogy kiiktassák a szerény amerikai légierőt.
Az amerikai haditengerészetet Alaszkában egy öt cirkálóból, tizenhárom rombolóból és hat tengeralattjáróból, valamint a kisegítő hajókból álló flottilla képviselte.
Dutch Harbor kikötője lángokban - mikor a japán flotta megérkezett az Aleut-szigetek térségébe, már javában tartott a midway-szigeteki csata. (forrás: Wikipedia)
A következő napokban néhány ezer japán katona szállt partra Attu és Kiska szigetén - utóbbit egy időjárás-megfigyelő állomás személyzete (tíz katona és hat kutya) védelmezte -, amelyeket gyorsan el is foglaltak (a kevés őslakos nem tanúsított ellenállást, bár nem sokkal később táborokba zárták őket), majd az ide szállított munkásokkal és kényszermunkásokkal hozzáláttak az erődítések kiépítéséhez, hogy védekezni tudjanak a várható amerikai ellentámadással szemben.
Hoszogaja Bosiró tengernagy, a japán inváziós erők parancsnoka. (forrás: Wikipedia)
Az 1812-es britek elleni háború óta ez volt az első alkalom, hogy idegen inváziós hadsereg katonái amerikai ellenőrzés alatt álló észak-amerikai földre tették a lábukat.
Japán katonák Attu szigetének elfoglalása után. (forrás: Wikipedia)
A nagyobb elfoglalt szigeteken a lehetőségekhez képest a japánok igyekeztek minél hatékonyabb védelmet kiépíteni. (forrás: Wikipedia)
Az amerikaiak tisztában voltak a japánok alaszkai (észak-amerikai) jelenlétének várható lélektani hatásaival, de - mint a mondás tartja - ekkoriban kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy minél hamarabb visszafoglaljanak néhány kopár szigetet a világ végén, ráadásul tisztában voltak azzal is, hogy ez nem egy nagyszabású, Észak-Amerika elleni invázió nyitánya. A következő hónapokban néhány vérszegény légitámadásra futotta az alaszkai bázisokról felszálló bombázók és vadászgépek részéről; az amerikai tengeralattjárók viszont már júniusban felbukkantak a környező vizeken, s rendszeresen zaklatták és süllyesztették el az utánpótlást szállító japán hajókat.
Ha a harcban ekkor nem is volt rá lehetőségük, a propaganda frontján az amerikaiak össztüzet zúdítottak az Aleut-szigeteket elfoglaló japánokra 1942-1943 fordulóján, ráadásul gyakran a fentihez hasonló, a japánokat patkányokként ábrázoló plakátokkal. (forrás: Wikipedia)
A felszabadítás
Az 1942-es év második felében az amerikai logisztikai kapacitásokat a Csendes-óceán térségében a guadalcanali hadjárat kötötte le, ezért - mint írtuk volt - ekkor szóba sem jöhetett egy felszabadító hadművelet megszervezése. 1943 elejétől azonban már elegendő kapacitás állt rendelkezésre ahhoz, hogy az amerikaiak (és a hozzájuk csatlakozó kanadaiak) Thomas Kinkaid tengernagy parancsnoksága alatt meginduljanak az Aleut-szigetek visszafoglalására...
Az amerikai Salt Lake City nehézcirkáló ellenséges tűzben a Parancsnok-szigetek térségében. (forrás: Wikipedia)
...amelynek nyitányaként 1943. március 27-én az amerikai hadiflotta (két cirkáló és négy romboló) a szovjet Parancsnok-szigetek (Commander Islands / Командо́рские острова́) közelében megütközött az utánpótlást szállító teherhajókat fedező japán "armadával" (négy cirkáló és négy romboló). Az összecsapást követően a japán hadihajók visszavonultak, az amerikaiak pedig ezzel megszerezték az ellenőrzést a környező vizek felett.
Ezt követően a japánok már csak tengeralattjárókkal tudtak utánpótlást szállítani az aleut-szigeteki helyőrségeiknek - a búvárnaszádok később még fontos szerepet kaptak a hadjáratban.
Amerikai csapatok partraszállása Attu szigetén. Az invázióhoz nem állt rendelkezésre kellő mennyiségű partraszállító hajó... (forrás: Wikipedia)
...de a májusban-júniusban errefelé nem szokatlan hideg időjárás elleni ruházat sem jutott minden katonának. (forrás: Wikipedia)
Az amerikaiak és a kanadaiak közel 150 ezer katonát vontak össze Alaszkában a szigetcsoport visszafoglalására. Első lépésként Attu szigetén szálltak partra (Operation Landcrab, vagyis "Szárazföldi rák-művelet") az amerikaiak május 11-én (amerikai és kanadai légi fedezet mellett), majd közel három hétig tartó, helyenként brutális harcok után május 30-ára az egész sziget felett megszerezték az ellenőrzést. A bevetetett 15 ezer amerikaiból 549 meghalt, míg a 2900 fős japán helyőrségből 28 (!) főt sikerült élve elfogni - a parancsnokuk, Jamaszaki Jaszujó ezredes (山崎保代) nem volt köztük...
Jamaszaki Jaszujó ezredes... (forrás: Wikipedia)
...és halott bajtársai Attu szigetének visszafoglalását követően. Mindössze huszonnyolc japán katona esett fogságba a 2900 fős helyőrségből - a többiek életüket vesztették. (forrás: Wikipedia)
A szövetségeseknek súlyos veszteséget okozott a térségben ilyentájt sem szokatlan fagy, ugyanis nem tudták a katonákat megfelelő védőruházattal ellátni.
A következő lépcsőfokra, Kiska szigetének inváziójára (Operation Cottage, azaz "Kunyhó-művelet") az amerikaiak augusztus 15-én kerítettek sort. A 34 ezer fős amerikai és ötezer fős kanadai kontingens (a 13. dandár) rendben partra szállt a kevesebb, mint háromszáz négyzetkilométeres szigeten, majd az attuihoz hasonlóan brutális összecsapásokat vívtak - egymással, ugyanis időközben a japánok tengeralattjáróik segítségével kiürítették a szigetet. A Kiska két, egymással ellentétes oldalán partra szálló amerikaiak és kanadaiak a ködös időjárásban nem vették észre, hogy ellenségek helyett barátokra bukkantak, és véres összecsapást vívtak egymással, mire kiderült, hogy kire lőnek.
Hídfőállás Kiska szigetén - a partraszálláskor sem az amerikaiak, sem a sziget átellenes pontján érkező kanadaiak nem sejtették, hogy már egyetlen ellenséges katona sem tartózkodik a szigeten. A később a végsőkig harcoló, fanatikusan önfeláldozó japánok a helyőrség tagjait még az invázió előtt evakuálták tengeralattjárók segítségével. (forrás: Wikipedia)
A japánok nélküli csatában az amerikaiak és kanadaiak 54 halottat vesztettek és még egy aknára futott romboló is veszteséglistára került.
A felszabadítás után
1943-ban Japán már nem volt abban a helyzetben, hogy expanzív műveleteket kezdeményezzen a Csendes-óceán északi részén, ezért a romok eltakarítása után az amerikaiak csak minimális helyőrségeket hagytak az Aleut-szigeteken, ahol az élet szépen-lassan visszatért az évszázadok alatt kialakult lassú ritmusához.
A bő egy év alatt, amíg az Aleut-szigetekért vívott összecsapás tartott, a japánok közel négy és félezer embert vesztettek, míg 1481 amerikai és kanadai katona meghalt, több mint hatszáz pedig eltűnt. Az ütközet során meghalt tizennyolc civilből (többségük helyi őslakos) tizenhat japán fogságban vesztette életét.
Japánok által Attu szigetén emelt békeemlékmű. (forrás: Wikipedia)
Az aleut-szigeteki hadjárat az amerikai köztudatba az elfelejtett ütközetként ("Forgotten battle") vonult be, sajtóvisszhangja ugyanis jóval kisebb volt a vele szinte párhuzamosan dúló guadalcanali hadjáratéhoz képest. A háború után a szigetek katonai létesítményeit egy-két kivételtől eltekintve leszerelték (annak ellenére, hogy az új, hidegháborús ellenség, a Szovjetunió a tőszomszédságban volt), s ma már az inkább a halászatáról és rákhalászatáról ismert Aleut-szigeteken csak néhány emlékmű emlékeztet a nagy összecsapásra.
A Dutch Harborban létesített amerikai haditengerészeti támaszpont épületei az 1970-es években - ekkor már többségüket a környék halászai és rákhalászai használták raktárként. (forrás: Wikipedia)
Az Unalaska városka részét képező Dutch Harbor ma már sokkal békésebb tevékenységről, a rákhalászatáról híres - jó, a rákok szempontjából annyira nem békések... (forrás: Wikipedia)
