Mai írásunkkal megpróbálunk ráerősíteni blogunk mostanáig meglehetősen elhanyagolt szegmensére, az érdekes életrajzokra, életutakra.
New York-i panoráma. Mai posztunk főhőse ezer meg egy szállal kötődött a Nagy Almához. (forrás: Wikipedia)
Nem szaporítjuk a szót: a "Tovább" gomb után megismerkedünk 19. századi hazánkfiával, Asbóth Sándorral.
Mérnök születik
Történetünk a festői Keszthelyen kezdődik a 19. század hajnalán: 1811. december 18-án itt látta meg a napvilágot Asbóth Sándor, akinek édesapja a híres Georgikon tanára volt. Miután édesanyja (bátyjával, Lajossal ellentétben) nem engedte Sándornak, hogy a katonai pályára lépjen, műszaki tudományokat hallgatott, majd különböző építési hivataloknál vállalt beosztásokat Temesváron és Budán.
Lelkes támogatója volt a Budát Pesttel összekötő kőhíd ötletének, majd a nagy nehezen beinduló építkezésen is tevékenyen részt vett.
Egy átlagos életút itt be is fejeződött volna: nyugodt, munkával teli mérnöki éveket követően nyugdíjba vonult, s élvezte unokái társaságát. De Asbóth Sándor életútja minden volt, csak nem átlagos...
Irány a Honvédség!
A kápolnai csata. Asbóth is részt vett a döntetlennel végződő ütközetben. (forrás: Wikipedia)
1848 nyarán a tavaszi forradalmi időszakot (amely békés mederben folyt le) kezdte felváltani a jóval harciasabb légkör: ezt megszimatolva Sándor a délvidéki Nagybecskereken jelentkezik a frissen megalakuló Honvédségbe, ahol első körben mérnöki tudását tudta kamatoztatni: számos ütközetben vesz részt (itt elsősorban műszaki csapatokat irányít, akik hidat vernek-bontanak, s támogatják a harcoló alakulatokat), miközben a ranglétrán is emelkedik felfelé.
A komáromi erőd egy része madártávlatból. 1849 elején Asbóth is részt vett a vár erődítési munkálataiban. (forrás: Wikipedia)
1848 decemberében vezérkari százados, később már őrnagy, a háború 1849 augusztusában bekövetkező vége pedig Kossuth Lajos katonai irodájában éri alezredesként.
Az Orosz Birodalom beavatkozása a harcokba megpecsételi a magyar szabadságharc ügyét; Asbóth Sándor Kossuth társaságában emigrál az országból, s meg sem áll az Atlanti-óceán túlpartjáig: rövid törökországi kitérőt követően az 1850-es évek elején New Yorkban telepedik le.
Új élet - új háború
A békés 1850-es években Asbóth Sándor (most már Alexander Asboth néven) építészeti rajzolóként, majd nyugaton (majdnem a Vadnyugaton) mint bányamérnök kereste kenyerét, később pedig New York városánál vállalt hivatalt (a bányászkodás annyira nem jött be neki) - a városrendezésért felelős bizottság mérnöke lett.
S mint ilyen részt vett a Central Park áttervezésében is - naná, majd pont a világ egyik legismertebb parkjának kialakításában ne vett volna részt magyar...nonszensz.
Asbóth korábban említett, egyre közelebb kerülő békés nyugdíjas éveinek finom levesébe az Észak-Dél ellentét köp egy jókorát: az egyre fokozódó feszültség végül a déli államok elszakadásához és a polgárháború kirobbanásához vezetett 1861 tavaszán. Asbóth Sándor pedig nem gondolkodott sokáig: önkéntesként jelentkezett az Unió (Észak) haderejébe.
Asbóth Sándor immáron Alexander Asboth néven, mint az Egyesült Államok (Unió) hadseregének dandártábornoka. Önként jelentkezett katonai szolgálatra a polgárháború kirobbanásakor. (forrás: Wikipedia)
A néhány évvel, évtizeddel korábban Európában harci tapasztalatokat szerző önkéntesekre nagy szükség volt mindkét oldalon, a polgárháború előtti (békeidős) szövetségi haderő (amely ugye rögtön kettészakadt a lázadó/szabadságharcos déli állomány távozásával) létszáma ugyanis csak alig tizenhatezer (!) fő volt.
New York kormányzójának megbízásából Asbóth először egy önkéntes ezred felállításánál segédkezett (sikertelenül), majd a Mississippi vidékére utazott, ahol csatlakozott az itt szerveződő uniós haderőhöz. 1861. júliusától John C. Frémont tábornok vezérkari főnöke lett, ebbéli minőségében pedig dandártábornokká nevezték ki. A nyugati hadjáratokban mint csapattiszt tüntette ki magát.
Festmény a Pea Ridge-i csatáról (Arkansas), amelyből Asbóth is kivette a részét. (forrás: Wikipedia)
A déliek szeretetét nem nyerte meg az ötvenes éveiben járó magyar tábornok, aki több fekete ezredet is irányított - közben pedig számos negyvennyolcas magyar tisztet és katonát gyűjtött maga köré, hogy közösen törjenek borsot a Konföderáció orra alá.
Miután számos missouri és arkansasi csatában is helytállt, Kentuckyban és Ohióban működött helyőrségi parancsnokként, majd 1864 ősze már Nyugat-Floridában találta a magyar-amerikai (vagy amerikai-magyar) generálist. 1864. szeptember 27-én a mariannai csatában - miközben lovasrohamot vezényelt a déliek ellen - súlyosan megsebesült: amellett, hogy bal karját teljesen szétroncsolta egy golyó, egy másik az arcába fúródott (ezt végül nem is tudták eltávolítani, így megmaradt fájdalmas mementóként élete végéig).
A polgárháborús mércével kis csatát (alig ezerkétszáz ember vett részt benne) a jenkik nyerték meg.
Asbóth Sándor tengerentúli pályafutásáról idehaza is megemlékezett a sajtó: a fenti rajz a dandártábornokról a Vasárnapi Ujság egy 1866-os számában jelent meg. (forrás: Wikipedia)
Több hónapnyi lábadozást követően Asbóth visszatért a katonai szolgálatba, ahol címzetes vezérőrnaggyá léptették elő, s ebben a rangjában szerelt le 1865 augusztusában.
A címzetes rangok általában a harcok idejére szóltak - így sokszor előfordult, hogy a háborúban címzetes dandártábornoki, vezérőrnagyi rangban szolgálók a békeidőben már "csak" alezredesként, ezredesként folytathatták pályafutásukat.
Vagy leszereltek.
Az utolsó évek
Asbóth Sándort érdemeinek elismeréseként Andrew Johnson elnök 1866 októberében kinevezte az Egyesült Államok argentínai és uruguayi nagykövetévé (ő volt az első Uruguayba akkreditált amerikai nagykövet). A háborús sérülése miatti folyamatos fájdalmai ellenére hírnevéhez méltón látta el hivatalát: az 1864-ben kirobbanó dél-amerikai háborúban például többször az ő közvetítésére kötöttek a felek tűzszünetet (igazán nem rajta múlt, hogy a háború végül még évekig elhúzódott).
"Két nemzet ápolja emlékét" - emléktábla Asbóth szülőházának falán. (forrás: Wilkipedia)
A magyar-amerikai tábornok, diplomata végül 1868 januárjában halt meg Buenos Airesben, ahol katonai tiszteletadás mellett temették el. Hamvait 1990-ben szállították az Egyesült Államokba, ahol az Arlingtoni Nemzeti Temetőben helyezték végső nyugalomra.
Két nemzet ápolja emlékét
- idézet AsbAsbóth szülőházának emléktáblájáról.
