A 19. század második felének Ausztráliájában az élet (ahogy mondani szokás) nem csak játék volt és mese: ennek köszönhetően a sokszor vadnyugati (vagy még annál is rosszabb) körülmények számos törvényen kívülit, banditát, közönséges bűnözőt és adott esetben későbbi népmesei hőst termeltek ki.
Sokak szerint nem így kellett volna végződnie a történetnek: Ned Kelly utolsó letartóztatása. (forrás: Wikipedia)
Nem szaporítjuk tovább a szót (pedig még elférne itt néhány szóvirág): ismerkedjünk meg a legkisebb kontinens Rózsa Sándorával (avagy Robin Hoodjával), Ned Kellyvel.
Az ír felmenőkkel rendelkező Ned Kelly az ausztráliai Victoria gyarmaton (az ország akkor még nem volt egységes, hanem számos, egymástól független brit gyarmat létezett területén) látta meg a napvilágot 1859 1854-ben. Ugyan a környéken kirobbanó aranyláz több ezer kalandort vonzott a vidékre, amely fejlődésnek is indult az 1850-es évektől, a szegény, katolikus Kelly-család nem sok hasznot húzott a prosperitásból, s emiatt Ned már nagyon fiatalon (alig tízévesen) a bűnözés útjára lépett.
Ned Kelly szülőháza a victoriai Beveridge városkában - a Kelly apja által emelt épület ma már természetesen turistalátványosság. (forrás: Wikipedia)
A kisebb ügyeket (kínai kereskedők meglopása, ad-hoc zsebtolvajlás) komolyabb bűncselekmények (a kor autólopása, azaz a lótolvajlás) követték. Ned Kelly életében az igazi fordulat azonban 1878 áprilisában következett el, amikor egy rendőrtiszt megvádolta azzal, hogy Kelly az életére tört.
Bár valószínű, hogy a borzalmas merényletet Alexander Fitzpatrick (és az általa jelképezett testület) ellen nem Ned Kelly követte el, kétségeink azért nincsenek afelől, hogy kinek a szavára adtak, így mai posztunk főhősének menekülni kellett...
Ned Kelly és munkatársai akció közben. (forrás: Wikipedia)
Szóval Kellyt megvádolták, de nem várta meg, amíg a victoriai gyarmati igazságszolgáltatás egyenruhába bújtatott csontos ökle lesújt rá, ezért úgy döntött, hogy világot lát: öccsével és két ismerősével nem teljesen törvényes vállalkozást alapítottak, ha pedig ekkor létezett volna az önéletrajz fogalma, az 1878-tól kezdődő időszak foglalkozással kapcsolatos fejezetébe azt írhatta volna: főállású bankrabló és pusztai bujdosó.
Vagy valami hasonlót.
A victoriai gyarmati hatóságok egy időben szabályos hajtóvadászatot folytattak a Kelly-banda ellen. (forrás: Wikipedia)
A Kelly-féle vállalkozás meglehetősen sikeresnek bizonyult: sorra rabolták ki a vidéki bankokat, s közben sikerült eltenniük láb alól néhány meggondolatlan rendőrt, akik a megfékezésükre vállalkoztak. A banda ámokfutásának eredményeként a victoriai gyarmati parlament egy "élve vagy halva" típusú törvényt alkotott a banditák megfékezése érdekében, innentől tehát nem babra ment a játék.
És nem is borsóra. Legfeljebb borsra, amit Kellyék folyamatosan a hatóságok orra alá törtek.
A Kellyt törvényen kívül helyező victoriai gyarmati kormányzói proklamáció. (forrás: Wikipedia)
Kellyék bűnözői pályafutásának végét végül egy kicsiny victoriai városka, Glenrowan jelentette 1880 júniusában: miután a helyi hotelben több tucat embert ejtettek túszul, Kelly és kollégái csapdát akartak állítani az őket üldöző rendőröknek. A kiérkező karhatalom végül körülzárta a hotelt (miután egy túsz kiszabadult és értesítette a hatóságokat), s tűzharc robbant ki a rendőrök és a banditák között...
Ausztrál őslakosokból álló rendőri különítmény, amely 1879-től kapcsolódott be a hajtóvadászatba. (forrás: Wikipedia)
Ned Kelly és bandája nem egyszer (és nem kétszer) tette lóvá a hatóságokat, amit azok - érthető módon - nem nagyon díjaztak. (forrás: Wikipedia)
Kelly és társai nem bízták magukat a sorsra: saját készítésű, "golyóálló" páncélzatot és sisakot viseltek (a páncélzat össztömege elérte a 44 kilogrammot), ennek ellenére egyedül Kelly élte túl az összecsapást (bizonyára nem egy bandita balesetet szenvedett a letartóztatás során).
A páncélzat végül az ausztrál betyárvilág egyik legfontosabb jelképe lett a Waltzing Matilda dal mellett.
A rendőri túlerőt Kellyék újfajta megoldásokkal próbálták valamelyest enyhíteni: ennek leglátványosabb eleme a majdnem egész testet borító, házilag barkácsolt páncélzat volt. (forrás: Wikipedia)
Ned Kelly utolsóként viselt páncéltatát és fegyvereit ma múzeumban tekintheti meg a nagyérdemű. (forrás: Wikipedia)
Ned Kelly a tárgyaláson. (forrás: Wikipedia)
A súlyosan megsebesült Kellyt letartóztatták, majd 1880 októberében a victoriai legfelsőbb bíróság meghozta ítéletét: Ned Kelly halálra ítéltetett (annak ellenére, hogy az időközben népesre duzzadt rajongótábora több tízezer aláírást gyűjtött össze ennek megakadályozására).
Ilyen az élet
- állítólag így búcsúzott Ned Kelly 1880. november 11-én kivégzése előtt nem sokkal a világtól.
Ned Kelly fotója, amely a kivégzése előtti napon, 1880. november 10-én készült. (forrás: Wikipedia)
Az ausztráliai pusztában éveken át rejtőző, a mindenkori hatalommal szembeni lázadást megtestesítő Ned Kelly megítélése napjainkban is erősen vitatott (ami nem véletlen, hiszen népmesei hősiesség és lázadó szellem ide vagy oda, mégiscsak egy echte banditáról, bűnözőről és törvényen kívüliről van szó), az viszont biztos, hogy maradandót alkotott a formálódó Ausztráliában, annak történelmében.
Redmond Berry bíró, akinek Kelly megígérte a túlvilági találkozót. A bíró tizenkét nappal Kelly kivégzése után hunyt el. (forrás: Wikipedia)
Ítélete kihirdetése után Ned Kelly megígérte az őt elítélő bírónak, Redmond Berrynek, hogy a túlvilágon találkoznak. Kelly kivégzését követően 12 nappal meghalt az akkor 67 éves bíró, így azóta már valószínűleg rendezték nézeteltéréseiket.
Emlékmű Kelly elfogásának helyszínén. (forrás: Wikipedia)
