Amikor 1974. július 6-án ciprusi görög katonatisztek egy csoportja megpuccsolta a mérsékelt államfőt, Makáriosz érseket, nem gondolták, hogy ezzel indítják el a szigetországot a máig tartó megosztottságának vérrel és pusztítással kikövezett útján.
Észak-Ciprus címere. (forrás: Wikipedia)
És valószínűleg azt sem gondolták, hogy ezzel a tettükkel hozzájárulnak mai posztunk témájához, az el nem ismert országot, Észak-Ciprust bemutató írásunkhoz.
Mielőtt még rátérnénk a lényegre, röviden tisztázzuk, mit is értünk az "el nem ismert ország" kifejezés alatt: olyan országot, területet, amely rendelkezik az önálló államiság összes ismérvével vagy azok nagy részével (tehát saját közigazgatás, végrehajtói hatalom, törvényhozás és igazságszolgáltatás, haderő, gazdasági és közlekedési rendszer és még lehetne sorolni), viszont a nemzetközi közösség államainak nagy része nem tekinti független országnak (emiatt nem lehet tagja nemzetközi szervezeteknek, sportolói saját zászló alatt nem vehetnek részt az olimpián) - így vannak olyan de facto független államok, amelyeket egyetlen másik sem ismer el, de vannak olyanok, amikkel akár több tucat ENSZ-tagállam felvette a diplomáciai kapcsolatokat.
Puccs
Ciprus szigetét a 16. században foglalta el a Földközi-tenger keleti medencéjének kvázi urává váló Oszmán Birodalom, amelynek következtében az addigi ortodox keresztény görög népesség mellett fokozatosan megjelentek a Kis-Ázsiából betelepülő muzulmán törökök is. 1878-ban a szigetet az Egyesült Királyság (Brit Birodalom) helyezte védnöksége alá, s végül 1914-ben annektálta is azt.
1925-ben Ciprust koronagyarmattá nyilvánították.
1960-ban a britek - engedve az új idők hívószavának - megadták a függetlenséget Ciprusnak (két dél-ciprusi támaszont, Akrotíri és Dekélia felett azonban megtartották az ellenőrzést), a ciprusi görög és török közösségek közötti feszültséget azonban nem simították el, így az alaposan rányomta bélyegét a függetlenné váló ország mindennapjaira.
Ciprus etnikai térképe 1973-ban. Sárgával a görög többségű területek, míg lilával a törökök által dominált régiók láthatók. Pirossal a brit fennhatóság alatt álló Akrotíri és Dekélia Szuverén Bázisterület van jelölve. (forrás: Wikipedia)
A görögök többségben voltak, a hatalmat azonban megosztva gyakorolták a törökökkel (ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy a görög elnök mellett egy török alelnök viselt hivatalt), az etnikai közösségek közötti villongások, leszámolások és összecsapások azonban kezdtek mindennapossá válni.
Ennek keretében a fővárost, Nicosiát már 1964-ben egy görög (déli) és egy török (északi) városrészre osztották a további konfrontációk megelőzése érdekében.
Fazıl Küçük, Ciprus első alelnöke. (forrás: Wikipedia)
Mihaíl Hrisztodúlu Múszkosz, azaz III. Makáriosz érsek, a független Ciprus első elnöke. Miután az ellene végrehajtott puccs nyomán hatalomra jutott katonai junta megbukott, 1974 decemberében újra elfoglalta hivatalát - fő célját, az ország újraegyesítését azonban már nem tudta elérni. (forrás: Wikipedia)
A szélsőséges ciprusi görög katonatisztek (akik élvezték a Görögországot akkor irányító katonai junta támogatását) végül megelégelték az általuk gyengének tartott III. Makáriosz elnök országlását, s a bevezetőben említett puccsal eltávolították hatalmából, ezzel a lendülettel pedig kikiáltották a Ciprusi Görög Köztársaságot, s kilátásba helyezték a szigetország csatlakozását Görögországhoz.
Török invázió
Több sem kellett az eseményeket szorosan követő török vezetésnek: alig két héttel a puccs után, 1974. július 20-án megindították az Atilla kódnevű hadműveletet, azaz Ciprus északi, döntően törökök lakta részének invázióját. A mintegy negyvenezer fős török inváziós haderőt nagyjából tízezer török ciprióta is támogatta - az egyébként gyengén felszerelt ciprusi reguláris haderő nem tudta megállítani a kibontakozó török gőzhengert.
A török hadművelet első napjaiban, amikor a törökök még csak hídfőállást alakítottak ki Észak-Cipruson, megbukott a ciprusi görög junta, III. Makáriosz visszatért hivatalába - a sziget harmadának törökök általi megszállása azonban csak egy hónappal később, augusztus végén következett be.
Az inváziót végrehajtó török egységek néhány órával a hadművelet kezdete után már fontos pozíciókat birtokoltak Észak-Cipruson. A Ciprusi Nemzeti Gárda, az ország reguláris hadereje sikertelenül próbálta meg feltartóztatni a törököket. (forrás: Wikipedia)
A török invázió hatására a sziget északi részén élő, több tízezer fős görög közösség délre menekült (a délien élő törököket pedig északra üldözték), így a sziget középső részén kialakuló, nemzetközi ENSZ-erők által felügyelt fegyverszüneti vonal (a híres-hírhedt "Zöld-vonal") a sziget etnikai alapú megosztottságának (is) a szimbóluma lett.
Török fogságba esett ciprusi görög katonák. (forrás: Wikipedia)
Az invázió másik eredményeként Berlin mellett Nicosia lett a világ második fővárosa, amelynek mindennapjait meghatározta a megosztottság: a fegyverszüneti vonal ugyanis állandósította az 1964-es állapotot: létrehozott egy török Nicosiát (Észak-Nicosia vagy Kuzey Lefkoşa), miközben a déli városrészre továbbra is csak Nicosiaként hivatkoztak.
Észak-Ciprus létrejötte
Rauf Raif Denktaş, Ciprus második török alelnöke és a "független" Észak-Ciprus első elnöke 1983-tól 2005-ig. (forrás: Wikipedia)
Az 1974-es inváziót követően Törökország katonai közigazgatást vezetett be az általa ellenőrzött ciprusi országrészben (amely az egységes Ciprus területének mintegy harmadát foglalta magába), azonban nem sokkal később hozzáláttak a polgári közigazgatás megszervezésének. Miután a következő években esély sem volt arra, hogy párbeszéd útján rendezzék a viszonyt a két Ciprus között, az észak-ciprusi török közösség végül (Ankara támogatását maga mögött tudva) 1983. november 15-én kikiáltotta az Észak-ciprusi Török Köztársaság (Kuzey Kıbrıs Türk Cumhuriyeti) függetlenségét.
Az 1974-es török invázió után az északi rész görög közösségeinek tagjai kénytelenek voltak délre menekülni. Távozásuk után számos ortodox templom jutott a fentihez látható sorsra, leggyakrabban a karbantartás és állagmegóvás teljes hiánya miatt. (forrás: Wikipedia)
Az így létrejövő de facto állam önállóságát - milyen meglepő! - egyedül Törökország ismerte el.
Pontosabban 1983-ban Banglades és Pakisztán is elismerte az önálló Észak-Ciprust, de még ugyanebben az évben ezt mindketten visszavonták.
Északi mindennapok
Észak-Ciprus zászlaja... (forrás: Wikipedia)
...amelyet a nicosiaiak nap mint nap megcsodálhatnak, hiszen a törökök a ciprusi fővárostól északra fekvő hegyoldalra is applikálták azt a modern Törökország, Kemal Atatürk egyik jelmondatának társaságában - "Ne mutlu Türküm diyene", azaz "Boldog, ki töröknek mondja magát". (forrás: Wikipedia)
Észak-Ciprus függetlenségének kikiáltása óta több tízezer törökországi bevándorló érkezett az országba, így a mai nagyjából háromszázezres népességet fele részben ciprióta törökök, fele részben pedig szárazföldi törökök alkotják - ez a tény ugyan a felszínen nem sok feszültséget okoz, de az őslakos török ciprióták sokszor érzik magukat háttérbe szorítva.
Észak-Ciprus egyik legfontosabb bevételi forrása az idegenforgalom. A "hagyományos" turisták mellett évente több tízezer embert vonzanak az ország kaszinói is. (forrás: Wikipedia)
Az ország hivatalos fizetőeszköze a török líra, s a gazdaságban is meghatározó tényezőnek számítanak a török vállalatok. Az ország bevételeinek jelentős részét az anyaországi támogatások és a mezőgazdasági termelés mellett az egyébként virágzó idegenforgalom biztosítja, az ipari tevékenység elhanyagolható mértékű.
Érdekesség, hogy a török invázió ellenére az észak-ciprusiak is megőrizték a baloldali közúti közlekedés britektől örökölt szokását - pedig válthattak is volna...
A girnei Amerikai Egyetem kampusza - az intézmény Észak-Ciprus legnagyobb felsőoktatási intézménye. (forrás: Wikipedia)
Politikai berendezkedését tekintve Észak-Ciprus elnöki köztársaság, ahol rendszeresen kerül sor demokratikus választásokra is - az ország védelméért azonban nem a helyi kormányzat, hanem Törökország felel, amely még napjainkban is mintegy negyvenezer tizennyolcezer fős katonaságot állomásoztat a szigetrészen.
Ezt a Ciprusi Török Békefenntartó Erőnek nevezett seregtestet egészíti ki a nagyjából tízezer fős, helyiekből álló Biztonsági Erők Parancsnoksága, amelyet török hivatásos tisztek és főtisztek irányítanak.
Az észak-ciprusi török haderő, a Biztonsági Erők Parancsnokságának katonái egy díszszemlén. A névleg független fegyveres testület az Észak-Cipruson állomásozó török haderő parancsnoksága alá tartozik. (forrás: Wikipedia)
Amikor 2004-ben közeledett Ciprus csatlakozása az Európai Unióhoz, az ENSZ-főtitkár, Kofi Annan közvetítése mellett tartottak egy népszavazást a fegyverszüneti vonal mindkét oldalán az ország újraegyesítéséről: a referendumon az északi (török) lakosság támogatta az újraegyesülést (saját autonómiájuk megtartása mellett), a déli (görög) választók többsége azonban elutasította azt. Így 2004. május 1-jén csak a szigetország déli része csatlakozott az európai közösséghez, gyakorlatilag befagyasztva ezzel a megosztottságot.
Észak-ciprusi panoráma. (forrás: Wikipedia)
Észak-Ciprus londoni képviseletének székháza. Az ország függetlenségét egyedül Törökország ismeri el (amely ezzel párhuzamosan nem ismeri el a Ciprusi Köztársaságot), ennek ellenére Észak-Nicosia számos kereskedelmi képviseletet tart fenn szerte a világban. (forrás: Wikipedia)
A két fél képviselői ugyan időről időre tárgyalóasztalhoz ülnek, s ma már a mindennapokban egyre szorosabb kapcsolatot alakítanak ki egymással (a főváros, Nicosia például minden gond nélkül átjárható, aminek leginkább a szigetre látogató turisták örülnek), egyenlőre nem látszik még az út vége - s könnyen lehet, hogy a következő évtizedekben is a megosztottság szimbóluma lesz Ciprus.
