Nem gondoltuk volna, hogy a Dánia második világháborús megszállását (egynapos villámháborúját) bemutató posztunkból sorozatot formálunk - az időben és térben közel álló más hadszínterek felfedezésének igénye azonban erősebb volt bármilyen akaratnál, így ma megismerkedünk Belgium második világháborús szerepvállalásával, egészen konkréten az ország 1940-es németek általi lerohanásával.
Belga katonák a harcok szünetében 1940-ben. (forrás: Wikipedia)
Következzen a német offenzíva, amelyet belgiumi csataként, Belgium lerohanásaként, vagy az időtartama után úgy is ismernek: Belgium tizennyolc napja.
A kocsmai álmoskönyvek szerint nagyon nem jó, ha tétlen szemlélődőként egyszer csak két, ütésre készen álló, tetőtől talpig kigyúrt, ámde meglehetősen kapatos izompacsirta konfliktusába keveredünk - mondjuk békítőként, vagy egyszerűen csak azért, mert rosszkor vagyunk rossz helyen. Nos, hasonlóan érezhették magukat a belga vezetők is, amikor azzal szembesültek, hogy az első világháború után hazájuk a másodikban is annak a bizonyos férfi nemiszervnek a rossz végére került.
A zárójelben szereplő helyi elnevezések sorrendje: francia (vallon) - holland (flamand).
Az a fránya semlegesség
Belgium az első világháborút követően ugyan a győztesek oldalán írhatta alá a Párizs környéki békeszerződéseket, mégsem érezhette magát teljesen biztonságban - s ezért igazán nem ítélhetjük el a belga politikai és katonai vezetést, hiszen a németek négy évig tartó belgiumi vendégszereplése gyakorlatilag romba döntötte hazájukat politikai, gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt.
Na jó, volt - és van - ott feszültség németek nélkül is, elég csak a vallon-flamand ellentétre gondolni.
Belga katona az első világháború idején. A nagy háború során az ország nagyobb része több, mint négy évig német megszállás alatt állt, a front túloldalára szorított belga egységek azonban a háború végéig harcoltak a szövetségesek oldalán. A háborús pusztítás és veszteségek nagyban meghatározták a belga védelmi politikát az 1920-1930-as években. (forrás: Wikipedia)
Éppen ezért már a háború után nekiláttak a belga haderő újjászervezéséhez, s a franciákhoz hasonlóan úgy gondolták, hogy a legjobb megoldás a jövőbeni német agresszió elhárítására egy pöpec kis erődrendszer kialakítása a keleti határvidék mentén. Ez lett a holland határ menti (Maastrichttől délre fekvő) Albert-csatorna közelében az 1930-as években felhúzott Ében-Émael-erőd (Fort d'Ében-Émael / Fort Eben-Emael), amely Kelet-Belgiumot volt hivatott védeni, s egyfajta felmutatott középső ujjként funkcionált Németország ellen.
A tervek szerint a tüzérséggel alaposan megtámogatott erődrendszernek képesnek kellett lennie a német előrenyomulás feltartóztatására mindaddig, amíg a hátországból befut az erősítés.
Az Ében-Émael-erődrendszer (amely nevét egy közeli településről kapta) "Maastricht 2" jelű erődjének maradványai. A rendszerben elhelyezett tüzérségi eszközök és géppuskafészkek tüzükkel képesek voltak egymást is védelmezni a szárazföldön közeledő ellenséggel szemben. (forrás: Wikipedia)
Az új erődítések, továbbá az időközben kikupált és újrafegyverzett belga haderő védelmi képességeinek birtokában (vagyis inkább: hitében) az aktuális belga király, III. Lipót (Léopold III / Leopold III) bátran és határozottan jelentette ki 1939 szeptemberében, a kirobbanó második világháború első napjaiban, hogy hazája bizony teljesen semleges marad a konfliktusban, a németek is, franciák is elmehetnek a pi... melegebb éghajlatra.
Brüsszel melletti békepárti gyűlés 1939-ben. Belgiumban sokan hittek a semlegesség erejében, hogy hazájuk ezúttal ki tud maradni a pusztító harcokból. (forrás: Wikipedia)
A belgák olyannyira büszkék voltak semlegességükre, hogy határozottan tiltakoztak a francia-német határ mentén húzódó gall Maginot-vonal Belgium irányába történő meghosszabbítása ellen.
Amikor szembejön a valóság
Panzer II típusú német harckocsik Belgiumban 1940 májusában. Az 1914-es eseményekkel ellentétben az új német taktika (és fegyverrendszerek) alkalmazásának eredményeképpen nem sikerült feltartóztatni az előrenyomulásukat. (forrás: Wikipedia)
Hitler azonban nem az a fajta politikus volt, aki hajlandó volt bármilyen deklarált semlegességet tiszteletben tartani, ha az éppen az aktuális érdekei megvalósításának útjában állt (erről a csehszlovákok, lengyelek, dánok, norvégok tudtak volna mesélni a belgáknak, ha ilyen kérdést kapnak tőlük - de nem kaptak). Éppen ezért, amikor 1939-1940 telén kidolgozták a Franciaország elleni hadjárat részleteit, ugyanúgy számoltak Belgium lerohanásával (és átjáróházként való használatával), mint huszonöt évvel korábban a Schlieffen-terv részeként.
III. Leopold király, a belga haderő főparancsnoka szemléli csapatait 1940 elején. Bízott hazája semlegességének erejében. (forrás: Wikipedia)
Annyi különbséggel, hogy a Flandria alföldjére bezúdulni szándékozó német csapatok ezúttal a csali szerepét játszották, miután egy apró baki (az eredeti tervek egy német tisztet szállító repülőgép belgiumi kényszerleszállását követően a belga katonai hírszerzés és rajtuk keresztül a szövetségesek birtokába jutottak) után megváltoztatni kényszerültek az eredeti elképzeléseket Berlinben.
A belga parancsnokok azért közben diszkréten megállapodtak a szövetséges vezetőkkel, hogy egy Belgium elleni német támadás esetén a francia szárazföldi hadsereg és a kontinensre átdobott (francia főparancsnokság alatt álló) Brit Expedíciós Haderő (British Expeditionary Force) egységei azonnal a kis állam segítségére sietnek.
Érdekesség, hogy szinte a háború előestéjén, 1939-ben hozták létre újra - a hadsereg alárendeltségében - az 1927-ben feloszlatott haditengerészetet, mondván, hogy a néhány kisebb hadihajó és bárka alkotta "flotta" csak jó lesz még valamire...
A legerősebb belga védművek, az Ében-Émael-erődrendszer elemei közvetlenül az Albert-csatorna partján helyezkedtek el, a holland határ és a szomszédos Maastricht városának tőszomszédságában. (forrás: Wikipedia)
Így amikor 1940. május 10-én (jó német szokásnak megfelelően vasárnap) hajnalban a német haderő, a Wehrmacht megindította offenzíváját a Benelux-államok - Belgium, Luxemburg és Hollandia - ellen, a brüsszeli vezetés joggal reménykedhetett abban, hogy most majd a nácik orrára tudnak koppintani, hiszen a félelmetes erődjeik védelmében megbúvó belga katonák (összesen 22 hadosztálynyi erő) sikerrel tartóztatják majd fel a német páncélos hadosztályokat, amíg a szövetségesek erősítése be nem fut.
Ében-Émael egy erődje, miután a német csapatok elfoglalták a teljes erődrendszert - a várt több napi vagy heti ellenállással ellentétben a támadás másnapján már a Wehrmacht egységei ellenőrizték Belgium kapuját. (forrás: Wikipedia)
A tervbe azonban némi bökkenő csúszott: május 11-én már nem a belgáké volt az Ében-Émael, ugyanis a németek légiszállítású katonák bevetésével alig egy nap alatt megadásra kényszerítették a jelentős tüzérséggel megerősített komplexum belga személyzetét (kevesebb, mint ötszáz német katona foglalta el a mintegy ezer belga által védett létesítményt).
A meglepetés erejére támaszkodva Dánia és Norvégia után a németek Belgiumban is sikeresen alkalmazták az ejtőernyősöket és a vitorlázó repülőgépekkel szállított gyalogságot. A belgák sok mindenre fel voltak készülve: ellenséges tüzérség, harckocsik, gyalogság, de arra, hogy szó szerint az égből pottyan nyakukba az ellenség, na arra nem...
Német ejtőernyősök, azaz Fallschirmjägerek, miután elfoglalták az Ében-Émaelt. Kevesebb mint ötszáz ejtőernyős és légiszállítású katona újszerű alkalmazása elég volt az 1200 belga katona által védett erődrendszer elfoglalásához. (forrás: Wikipedia)
Az uralkodó szárnysegédje hamuszürke arccal lépett az irodába:
- Felség! Most érkezett a jelentés: az Ében-Émael elesett!
- Tessék? - Lipót mintha rosszul hallott volna, és egyébként is holtfáradt volt, hiszen a német támadás kezdete óta egy percet sem pihent. - Úgy érti, hogy támadás alatt állnak?
- Nem, Felség. Az erődöt ejtőernyősök támadták meg, és alig egy órával ezelőtt a parancsnok kapitulált. Felség, egy angol romboló várakozik Zeebrugge kikötőjében, hogy felségedet Angliába...
- Nem, erről szó sem lehet! Soha nem fogok elmenekülni! Akkor inkább vesszen el a trónom!
Úton a segítség: a Brit Expedíciós Erő (British Expeditionary Force) csapatai a terveknek megfelelően átlépik a francia-belga határt Herseauxnál 1940. május 10-én. (forrás: Wikipedia)
A német offenzíva hamarosan elárasztotta egész Kelet-Belgiumot (a határvidék német ajkú lakosságának egy része - azon a területen, amit Belgium 1919-ben annektált Németországtól - még felszabadítóként is köszöntötte a Vaterland harcosait), s a helyzeten az sem segített sokat, hogy a francia-angol haderő a terveknek megfelelően bevonult Flandriába, ugyanis az Ardennek harckocsik által járhatatlannak vélt erdein át hirtelen páncélosok százai nyomultak be a hátukba (a Luftwaffe hathatós támogatásával), a bekerítés rémképének sötét ráncait vetítve az egyre idegesebb francia, angol és belga tábornokok homlokára.
Offenzíva Belgiumban
Bezárul a gyűrű: a szövetségesek terveivel ellentétben a németek gyors előretörése még az 1914-esnél is tragikusabb helyzetbe sodorta őket. A Belgium védelméért felelős francia-brit-belga haderőt elvágták a déli főerőktől, majd beszorították Flandriába, az Északi-tenger partjára. (forrás: Wikipedia)
Az időközben részben mozgósított huszonkét hadosztálynyi, több, mint ezer tüzérségi eszközökkel és a dánokkal ellentétben harckocsikkal is megtámogatott belga hadsereg ugyan komoly ellenállást fejtett ki az ellenséggel szemben, a harctér feletti légi uralmat gyakorlatilag az első napon megszerző Luftwaffe által támogatott német gyalogság szépen-lassan felőrölte az ellenállásukat.
A belga légierő Fairey Fox kétfedelű vadászrepülőgépe. A kicsiny belga légierőt már a német támadás első napján elsöpörte a Luftwaffe túlereje. (forrás: Wikipedia)
Alig egy hét múlva az első világháborúhoz nagyon hasonló helyzet alakult ki: a németek beszorították a francia-angol-belga haderőt Flandriába (miközben a főváros, Brüsszel és az ország második legnépesebb települése, Antwerpen is elesett), a kétségbeesett ellentámadási kísérletek pedig mind kudarcba fulladtak, az országutakat pedig a németek elől menekülő civilek ezrei lepték el.
Belga civilek menekülnek a Brüsszel-Louvain országúton, miközben brit katonák haladnak ellentétes irányba. A háború több millió belga életét változtatta meg egyik napról a másikra. (forrás: Wikipedia)
A maroknyi belga légierő nagy részét az offenzíva első napjaiban elpusztította a német túlerő, a frissiben újjáalakított haditengerészet egységei meg szorgosan segítettek a Dunkerque térségébe beszorított szövetséges csapatok evakuálásában.
Kilőtt belga Renault ACG1 harckocsi Antwerpen térségében 1940. május 19-én. (forrás: Wikipedia)
A hasonlóság azonban ennyiben ki is merült a huszonhat évvel korábbi eseményekkel, ugyanis néhány nap múlva a belga király megunta az értelmetlennek tűnő vérontást, és tizennyolc napig tartó ellenállást követően kitűzette a fehér zászlót; III. Lipót ugyan letette a fegyvert, kormányának néhány tagját és a belga hadsereg tengerpartra szorított egységeinek egy részét a Royal Navy (és a belga haditengerészet) evakuálta az Egyesült Királyságba, ahonnan aztán elszántan folytatták a harcot a nácik ellen.
Belga kapituláció: Belgium mindössze tizennyolc napi ellenállást követően kapitulált az ország területének legnagyobb részét ekkor már uraló német csapatok előtt. (forrás: Wikipedia)
A tizennyolc napos hadjárat során több, mint hatezer belga katona és több ezer civil vesztette életét, s közel kétszázezer (!) belga katona esett német hadifogságba.
A megszállás
III. Leopold király 1934-es trónralépését követően. Miután utasítására a belga csapatok letették a fegyvert, maradt hazájában, ahol a megszállás évei alatt számos területen együttműködött a megszálló hatóságokkal. Miután 1944-ben Belgiumot felszabadították a szövetségesek, Leopoldot eltették az útból letették a trónról. (forrás: Wikipedia)
Voltak, akik nem maradtak: Hubert Perliot miniszterelnök 1944 áprilisában. A belga kormány és a haderő egy része a kapitulációt követően Angliába távozott, ahol hozzáláttak az ellenállás megszervezéséhez. (forrás: Wikipedia)
1940. május 28-án hajnalban elcsendesedtek a fegyverek Belgiumban; miközben az ország keleti határvidékét (annak döntően német népességével együtt) annektálta Németország, addig a megmaradó részeken bevezették a katonai közigazgatást, s igazán nehéz négy esztendő köszöntött a németalföldi királyságra.
Német csapatok fogadtatása Belgium keleti, zömmel németek által lakott határvidékén. A területet 1919-nen annektálta Belgium, így az itteni népesség nagy része felszabadítóként köszöntötte a Wehrmacht harcosait. (forrás: Wikipedia)
Az Angliába menekült belga csapatok alapjain időközben megalakították a Szabad Belga Haderőt (Forces belges libres / Vrije Belgische Strijdkrachten), amelyben mindhárom haderőnem (a hadsereg, a légierő és a haditengerészet) képviseltette magát (pluszban még volt egy luxemburgi tüzérségi ütege is a hadtestnek).
A Royal Air Force kötelékében két, szín-belga vadászrepülő század, a 349. és 350. működött 1941-től.
A német offenzívát érintetlenül úszta meg a maroknyi belga gyarmati haderő is (Belga Kongó akkor még egy létező gyarmat volt, nem egy sötét fejezete az azóta is anarchia és polgárháború között egyensúlyozó Kongói Demokratikus Köztársaság történelmének), amely aztán részt is vett a kelet-afrikai olasz haderő elleni harcokban. Belga Kongó volt egyébként a forrása az Egyesült Államok atomprogramjában, a Manhattan-tervben megkerülhetetlen nyers uránérc nagy részének is.
"Soha nem felejtjük" - a kapitulációt követően kiadott belga plakát. (forrás: Wikipedia)
III. Lipót király a megszállás alatt tevékenyen együttműködött a német hatóságokkal, amely miatt végül elnyerte "méltó" jutalmát: a háború végén, 1944-ben a befutó szövetségesek elől visszavonuló németek magukkal hurcolták a Vaterlandba, ahonnan végül az amerikaiak szabadították ki 1945-ben. Trónjára viszont már nem ülhetett vissza, mert időközben öccsét tették meg régenssé.
A németek értettek a külsőségekhez - lovasparádé a belga királyi palota előtt nem sokkal Brüsszel elfoglalását követően. (forrás: Wikipedia)
A Szabad Belga Erők (Free Belgian Forces / Forces belgies libres / Vrije Belgische Strijdkrachten) katonái egy angliai gyakorlaton. Belga katonák harcoltak a brit haderőben (pilótáik részt vettek az angliai csatában), de szolgáltak belga pilóták a kanadai és dél-afrikai légierőben is. Egy dandárnyi - mintegy kétezer főnyi - belga katona részt vehetett a szövetségesek oldalán hazájuk felszabadításában is. (forrás: Wikipedia).
A négy évig tartó német megszállás alatt a belgiumi zsidóság mintegy harmada, huszonnégyezer fő vesztette életét, miközben több tízezer belgát kényszerítettek németországi gyárakban való kényszermunkára. Emellett mind a francia nyelvű vallonok, mind a hollandot beszélő flamandok közül kerültek ki kollaboránsok, akik nem átallottak együttműködni a megszálló hatóságokkal, vagy csatlakozni a keleti fronton harcoló SS-légiókhoz. Sokan közülük a háború után elnyerték jutalmukat az államtól egy bitófa vagy kivégzőosztag formájában.
De az már egy másik történet.
