Spanyolország és Marokkó kapcsolata (noha az utóbbi időben kifejezetten normálisnak nevezhető) soha nem volt igazán baráti - ebben közrejátszott, hogy az északabbra fekvő állam hosszú időn keresztül gyarmataként tekintett az egykoron fejlett arab-berber (mór) királyságra, s még napjainkban is birtokol két várost (Ceuta és Melilla) az afrikai ország földközi-tengeri partvidékén.
Piciny földdarab a kontinenstől egy kőhajításnyira. (forrás: Wikipedia)
Mai posztunkban bemutatjuk nektek azt a konfliktust, amely majdnem háborúba sodorta a két országot a 2000-es évek elején egy parányi földdarab, a Petrezselyem-sziget miatt.
Spanyolok Marokkóban
Mint írtuk volt, Spanyolország és Marokkó kapcsolatát az utóbbi évszázadokban a spanyolok területszerzési igénye határozta meg (bő ezer évvel ezelőtt persze a Marokkóból kiinduló arab-berber hódítók tették ugyanezt az Ibériai-félszigettel). Madrid ugyanis az ország északi, földközi-tengeri partvidékével kárpótolta magát némileg a Közép- és Dél-Amerikában elvesztett gyarmatai miatt: miután Franciaországgal szabályosan felosztották egymás között az országot, Spanyolország protektorátusává nyilvánította Észak-Marokkót Tétouan központtal 1912-ben.
Az 1920-as években készült spanyol térkép Marokkó spanyol igazgatás alatt álló északi területéről. A francia-spanyol kvázi gyarmati uralom (formálisan védnökség) egészen 1956-ig tartott az észak-afrikai királyságban. (forrás: Wikipedia)
1956-ban aztán a francia és spanyol gyarmati terület egyesült, s Marokkó hivatalosan is elnyerte függetlenségét - az akkoriban Francisco Franco tábornok által irányított Spanyolország azonban két észak-afrikai város, Ceuta és Melilla, valamint néhány környező kicsiny sziget és sziklaszirt felett megtartotta a fennhatóságot, amit az új marokkói vezetés természetesen nem ismert el.
Persze a történethez hozzátartozik, hogy a két város már a 16. századtól spanyol ellenőrzés alatt állt.
A konfliktuszóna
Mai történetünk szempontjából kiemelkedő fontossággal bír a Ceuta városától mintegy három kilométerre, a marokkói paroktól alig kétszáz méterre fekvő, mindössze 15 hektáros földdarab, a legmagasabb pontján 74 méterrel a tenger szintje fölé emelkedő, nagyjából 500 méter hosszú és 300 méter széles Petrezselyem-sziget (spanyolul Isla de Perejil, arabul és berberül Tura [تورة]).
Az eredeti berber név (Tura) jelentése "üres".
A szigetet 1415-ben foglalta el Portugália Ceuta városával egyetemben, s 1580-ban került spanyol fennhatóság alá, amikor aktuálisan ugyanaz volt a koronás fő a két országban (ez az úgynevezett Ibériai Unió időszaka), vagyis II. (Portugáliában I.) Fülöp király. Amikor az unió hatvan évvel később felbomlott, Ceuta városa csatolt tartozékaival együtt spanyol uralom alatt maradt.
Az 1956 után spanyol fennhatóság alatt maradó két észak-afrikai város egyikének, Ceutának a térképe. A kicsiny Petrezselyem-sziget a várostól nyugatra, a Gibraltári-szoros vizéből emelkedik ki. (forrás: Wikipedia)
Ezt követően hosszú ideig senki nem foglalkozott a szigettel, 1956-ban azonban Marokkó elnyerte függetlenségét, s célul tűzte ki minden európai gyarmati maradvány felszámolását (a gyakorlatban Ceuta és Melilla elfoglalását), hogy visszatereljen minden területet a marokkói haza ölelő kebelére.
A rendszeres diplomáciai adok-kapokot (értsd: heves anyázást) leszámítva azonban hosszú évtizedeken keresztül továbbra sem történt semmi a Petrezselyem-szigettel; a környékbeli marokkói pásztorok ugyan néha át-átvitték nyájuk egy részét legeltetés céljából, de a ceutai spanyol hatóságok nem sokat törődtek ezzel, mondván, legalább van, aki gondozza a gyepet...
Adok-kapok a javából
A történelemben mindig is lakatlanként számon tartott sziget végül 2002-ben került a marokkói, spanyol és úgy általában a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor július 11-én a marokkói csendőrség tizenkét tagja partra szállt a sziklán, és miután felállították sátraikat és felhúzták a nemzeti lobogót, formálisan annektálták azt.
Marokkói indoklás szerint a megszállásra felszabadításra azért került sor, hogy elejét vegyék a környéken egyre jelentősebb illegális kábítószer-kereskedelemnek.
A kopár szikla látképe Marokkó felől. A távolban már Spanyolország látható. (forrás: Wikipedia)
Nem sokkal később befutott a spanyol csendőri testvérszervezet, a Civil Gárda (Guardia Civil) egyik hajója, a morcos spanyol tiszteket azonban a marokkóiak némi fenyegetőzés és dulakodás után visszakényszerítették hajójukba. A marokkói csendőröket hamarosan hat tengerészgyalogos váltotta fel.
Marokkó ezzel kész helyzet elé akarta állítani Madridot.
Spanyolország azonban ahelyett, hogy elfogadta volna a fent nevezett kész helyzetet és meghagyta volna a gyakorlatilag értéktelen szikladarabot Marokkó uralma alatt, gyorsan döntött: José Maria Aznar akkori miniszterelnök bejelentette, hogy válaszlépéseket tesznek: hamarosan egy kisebb armada (egy tengeralattjáró, egy fregatt és három korvett, valamint kisebb járőrhajók) bukkantak fel Ceuta és Melilla partjai előtt...
José María Aznar, Spanyolország miniszterelnöke 1996 és 2004 között. (forrás: Wikipedia)
Majdnem háború a semmiért
...július 18-án pedig a spanyol haditengerészet irányításával megindították a Romeo-Sierra műveletet, melynek keretében négy helikopterről összesen 28 kommandós szállt partra a Petrezselyem-szigeten, hogy lefegyverezze a marokkói katonákat. A spanyolok nem aprózták el a dolgot, ugyanis a flotta mellett a légierő is aktívan tevékenykedett a térségben: F-18-as és Mirage F1-es vadászgépeik fedezetet nyújtottak a kommandósoknak arra az esetre, ha a marokkói légierő megpróbálna beavatkozni.
A műveletet a három fregatt által támogatott partraszállító dokkhajó, a Castilla fedélzetéről irányították, amely a közelben - a Gibraltári-szorosban - tartózkodott.
A spanyol légierő egyik F/A-18-as vadászbombázó repülőgépe. A Petrezselyem-sziget környéki műveleteket ilyen repülőgépek biztosították a levegőből. (forrás: Wikipedia)
A spanyol haditengerészet Castilla (L52) nevű, Galicia-osztályú partraszállító dokkhajója, amely a műveletek idején parancsnoki harcálláspontként funkcionált. (forrás: Wikipedia)
A szintén közelben tartózkodó marokkói ágyúnaszád legénysége ugyan tűzkész állapotba hozta a hajó 20 mm-es gépágyúját, de végül - rendkívül okos módon - nem avatkoztak be a modern kori történelem legnagyobb spanyol inváziójába. Az akcióban résztvevő spanyol katonák parancsa úgy szólt, hogy csak akkor alkalmazzanak erőszakot, ha a marokkóiak rájuk támadnak, de erre végül - szerencsére - nem került sor: a marokkói tengerészgyalogosok gyorsan megadták magukat a spanyoloknak.
Majdnem kitört a háború egy kicsiny földdarab miatt.
Marokkói tengerészgyalogosok - nagyjából a képen látható számú katonának kellett volna megvédenie a parányi Petrezselyem-szigetet. (forrás: Wikipedia)
Spanyol tengerészek lövészete - a spanyolok nem bíztak semmit a véletlenre, s jelentős túlerőt felvonultatva csaptak le a Petrezselyem-szigeten állomásozó marokkói katonákra. (forrás: Wikipedia)
Az utóhatások
A kommandósokat néhány nap múlva a spanyol Idegenlégió katonái váltották fel a Petrezselyem-szigeten, miközben az Egyesült Államok közvetített két szövetségese között - sikeresen, tesszük hozzá. Az őrizetbe vett marokkói katonákat visszaszállították hazájukba, a spanyolok pedig idővel kivonták csapataikat a szigetről.
A két ország ugyan nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatokat egymással, de egy időre mindkét fél hazahívta nagykövetét a másik fővárosából.
A spanyol közvélemény többsége támogatta az akciót, az ellenzék politikusai azonban felhívták a figyelmet arra, hogy Spanyolországnak nem szabadna belesétálnia ilyen "csapdákba", amelyek hozzájárulhatnak az ország imázsának rombolásához (ők valószínűleg még nem hallottak a falkland-szigeteki háborúról). A marokkói politikai élet egyes tagjai ugyanakkor szívesen vették volna, ha hazájuk felvállalja a háborút az "európai gyarmatosítók" ellen.
VI. Mohamed marokkói király és José María Aznar spanyol miniszterelnök néhány hónappal később személyesen is találkozott - az összes vitás kérdést ugyan nem sikerült rendezni, de a felek megegyeztek abban, hogy a jövőben nem bolygatják a Petrezselyem-szigetet. (forrás: Wikipedia)
A két ország azóta az "élni és élni hagyni" elvét követi, vagyis inkább nem firtatják a két város és a kisebb szigetek, szirtek ügyét, s igyekeznek a minél jobb gazdasági kapcsolatokat kiépíteni és fenntartani - miközben Ceuta és Melilla számára hatalmas problémát jelent az illegális bevándorlás. A két település ugyanis már az Európai Unió területének számít, s mint ilyen, kiemelkedő célpontja a szerte Afrikából a jobb élet reményében érkező embereknek (nem véletlen, hogy gyakorlatilag erőddé változtatták a két város határát).
Abban csak reménykedhetünk, hogy a jövőben sem kerül sor konfliktusra a két ország között, pláne nem a "hatalmas" és "sűrűn lakott" Petrezselyem-sziget miatt.
