A történelem bővelkedik olyan fegyveres konfliktusokban, amelyeknek első látásra (és másodikra, harmadikra) nem sok értelmük volt; emberek tíz- meg tízezrei áldozták életüket a hazájukért, hogy aztán az ellenséggel közös határ ne változzon, ellenben az ország a tönk szélére kerüljön (itt, a Barangolás Blogon is számos alkalommal emlékeztünk már meg az emberi mohóság és hülyeség ezen ékes példáiról).

Az Etióp-magasföld helyenként négyezer méteres csúcsokkal tarkított hegyvonulatai közé ékelődő völgyek és medencék nem éppen a modern hadviselésnek kedvező vidékek, amelyen az sem segít, hogy egészen a közelmúltig leginkább középkori infrastruktúra jellemezte őket; ennek ellenére itt vívták Afrika napjainkig utolsó konvencionális háborúját az 1990-es évek végén. (forrás: Wikipedia)

Mai írásunkban egy olyan összecsapást mutatunk be nektek, ahol a háborús kiadások miatti gazdasági összeomlás egyáltalán nem fenyegette a hadakozó feleket, lévén nem nagyon volt minek összeomlania (vagyis mindketten szegények voltak, mint a templom egerei); következzen az eritreai-etióp háború rövid története!

A békétlenség földje

Amilyen gazdag történelemmel és kultúrával rendelkezik Etiópia (korábban Abesszínia), annyira kijutott számára a negatív eseményekből a 20. században: a vallásilag (keresztény, muzulmán és kisebb részben animista közösségek) és törzsileg (tucatnyinál is több népcsoport, a kisebb klánokról nem is beszélve) is meglehetősen megosztott ország átélt egy echte gyarmatosítási kísérletet Olaszország részéről, majd az 1950-es évektől gyakorlatilag permanens háborúban állt önmagával - számtalan kormányellenes felkelő csoport kötötte le az egyébként is szűkös gazdasági lehetőségekkel bíró ország erőforrásait. 

Etiópia és az 1993-ban tőle függetlenné váló Etiópia Eritrea határvidéke számos konfliktus forrása lett. Zöld színnel az Etiópia által Eritrea területéből, pirossal Az Eritrea által Etiópiából magáénak követelt terület látható. A nyugati részen helyezkedik el Badme falu. (forrás: Wikipedia)

A császárságot az 1970-es évek derekán megbuktató, névleg komancs, a gyakorlatban a dilettantizmus jegyeit mutató katonai junta nem tudott úrrá lenni az egyre súlyosbodó válságon (bár közben a szovjetek, kubaiak és dél-jemeniek segítségével még tönkreverték az etióp területekre ácsingózó Szomáliát egy rövid háborúban), amelyet több százezer halálos áldozatot követelő éhínségek tarkítottak.

Melesz Zenavi (መለስ ዜናዊ ኣስረስ), Etiópia miniszterelnöke 1995-től 2012-ben bekövetkezett haláláig. Zenavinak kapóra jött az Eritrea elleni konfliktus, ugyanis hazája súlyos belpolitikai, gazdasági és társadalmi válsággal küzdött az 1990-es évek végén. Márpedig tudjuk, hogy a belső feszültség levezetésére kiválóan alkalmas egy külső ellenség. (forrás: Wikipedia)

Az egykori olasz gyarmat, Eritrea (és ami még fontosabb: hosszú tengerpartja) az ENSZ ajándékaként került Etiópia fennhatósága alá a második világháború után, ennek ellenére Addisz-Abeba soha nem tudta teljesen fennhatósága alá vonni az Etióp-magasföld északi nyúlványai által és a közéjük ékelődő völgyekkel tarkított vidéket. Az Eritrea függetlenségéért harcoló gerillacsapatok az 1960-as évek elejétől véres háborút vívtak az etióp kormányerőkkel, amelynek azonban végül meglett az eredménye: Eritrea 1991-ben de facto (az etióp csapatok kivonulásával), majd két évvel később, 1993-ban egy népszavazást követően de iure is elnyerte függetlenségét.

Íszajasz Afverki (ኢሳያስ ኣፍወርቂ) Eritrea első és napjainkig egyetlen elnöke. Vezetése alatt vált független állammá az ország, amelyet most is vasmarokkal irányít. (forrás: Wikipedia)

Volt azonban egy aprócska bökkenő a két ország viszonyában: Addisz-Abeba és Aszmara urai nem tudtak megegyezni arról, hogy pontosan hol húzódik a határ...

A templom egereinek háborúja

...abban azonban egyetértettek, hogy ezt az egészen aprócska, vitás kis kérdést nem tárgyalóasztalnál fogják rendezni. Etiópia éppen hogy túl volt a kommunisták uralmán és az 1980-as években a népesség nagy részét letaroló, egymást követő éhínségeken, Eritrea pedig romokban heverő gazdaságot és infrastruktúrát örökölt meg Etiópiától (az meg ugyebár a gyarmatosító olaszoktól - csak nagyon nagy jóindulattal lehet "gazdaság"-nak és "infrastruktúrá"-nak nevezni őket), ennek ellenére az 1990-es évek közepén masszív fegyverkezésbe kezdtek.

Eritreai katonanők egy díszszemlén. Az ország alacsony népessége, ugyanakkor nagy létszámú hadserege miatt - Izraelhez hasonlóan itt is - fontos szerepet kapnak a fegyveres erőknél a nők. (forrás: Wikipedia)

Etiópia látszólag helyzeti előnnyel indult, ugyanis jelentős mennyiségű szovjet hardver állt a rendelkezésükre - nagyrészt azonban használhatatlan állapotban. Az, hogy a legendásan strapabíró szovjet hadianyag rövid idő alatt tönkrement, sokat elmond az afrikai viszonyokról. Eritrea malmára hajtotta viszont a vizet az a tény, hogy az 1991-es etióp rendszerváltást követően az addigi haderő gyakorlatilag összeomlott, s csak 1996-tól láttak hozzá az újjászervezéséhez.

Eritreai katonák az etióp határvidéken jóval a háború után. A kopár hegyvonulatok nem kedveznek a gépesített tömeghadseregek bevetésének, ennek ellenére mindkét ország nagy számú katonát és hardvert (harckocsik, gyalogsági harcjárművek, tüzérség) vont össze a térségben, amiket aztán be is vetettek. (forrás: Reuters)

Ugyan a két ország méretben és népességben nehezen összemérhető (Etiópiában a háború idején ötvenmillió, míg Eritreában nagyjából négymillió ember élt), az eritreaiak korántsem voltak esélytelen Dávidok a hatalmas etióp Góliáttal szemben - a függetlenségi háborúban megedződött veteránokra alapozva ugyanis néhány év alatt  csak felépítettek egy viszonylag (afrikai mércével) gyorsan mozgósítható tömeghadsereget (mozgósítás után 120 ezer fővel), amely eredményesen szállhatott szembe a betolakodókkal.

Számos határ menti település (a legjelentősebb ezek közül a másfél ezres Badme - tigrinya nyelven ባድመ - "város", vagyis falu) hovatartozása képezte vita tárgyát. 1998 elejére mindkét oldal jelentős erőket vont össze a határ térségében, innentől kezdve pedig már csak egy szikra kellett, hogy berobbanjon a puskaporos hordó...

Az Eritreai Légierő MiG-29-es Szu-27-es vadászbombázója. A háborúban mindkét fél légiereje szovjet haditechnikát alkalmazott - nem csak a technikát, de az azt üzemeltető állományt is importálták a pénzszűkében lévő Oroszországból és Ukrajnából. (forrás: twitter.com)

...a két ország közötti háború hivatalosan 1998. május 6-án robbant ki, amikor Badme térségében etióp milicisták rálőttek a békésen járőröző eritreai katonákra. Néhány nappal később két dandárnyi, páncélosokkal megerősített eritreai katona vonult be az etióp közigazgatás alatt álló Badméba, rendezve egy kisebb fosztogatást és civil-elűzést a településen. Május 13-án Etiópiában deklarálták a hadiállapotot, habár hivatalos hadüzenetre nem került sor. 

Az Aszmarai Nemzetközi Repülőtér terminálja. A háború alatt a repülőtér (amely a helyi légierő otthona is) több etióp légitámadást is elszenvedett. Az egyik alkalommal találat érte a zambiai légitársaság reptéren álló gépét is. (forrás: Wikipedia)

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ugyan felszólította a feleket a harcok beszüntetésére (valamint embargót hirdetett a két ország ellen - amit aztán a BT két állandó tagja, Oroszország és Kína is megszegett haditechnika szállításával, és a franciák is igyekeztek egy kis morzsát lecsipegetni maguknak), azt azért el bírjuk képzelni, mekkora hatása volt ennek az etióp és eritreai vezetőkre...1998 júniusában az etióp légierő gépei már az eritreai főváros, Aszmara repülőterét bombázták (egy gépüket a légvédelem lelőtte), majd a tengerparti Mekele városára is csapást mértek, miközben az eritreaiak Badme és a többi kulcsfontosságú határtelepülés környékén beásták magukat, hogy feltartóztassák a várhatóan beérkező etióp gőzhengert.

A mindkét oldalon nagyjából tucatnyi bevethető vadászbombázót (etióp Szu-27-eseket és eritreai MiG-29-eseket) felvonultató légierők a szovjet technika üzemeltetésére ex-szovjet pilótákat és műszakiakat alkalmaztak. Így fordulhatott elő, hogy a korábban egy zászló alatt szolgáló orosz és ukrán pilóták vívtak egymással légiharcot. A légi összecsapásokból egyébként többnyire az etióp Szu-27-esek kerültek ki győztesen, mivel az eritreai MiG-29-eseknek rendre ki kellett válniuk a harcból az üzemanyag elfogyása miatt, s a repülős álmoskönyvek szerint már gyakorlatilag vesztettél is, amikor a feneked mutatod az ellenségnek...

Etióp harckocsizók az eritreai határon. A harcok során mindkét fél nagy számban vetett be harckocsikat és tüzérséget. A folyamatos és nagy számú veszteség miatt a harcok ideje alatt is importáltak fegyvereket az ENSZ embargója ellenére. (forrás: al-Dzsazíra)

Nem győzzük ugyanakkor elégszer hangsúlyozni a két ország gazdasági állapotát: koldusszegény országok próbáltak modern konvencionális háborút vívni egymással, amelynek végül az lett az eredménye, hogy az 1990-es évek végén dollár-százmilliókat költöttek el haditechnikára (a pénzszűkében lévő ex-szovjet tagköztársaságok legnagyobb örömére), miközben a lakosság nagy része nélkülözött és éhezett. A külföldön élő, helyi mércével tehetős diaszpóra egyébként mindkét országnak dollár-milliókat juttatott a hazafias háború alatt. 

A technológiai fölény itt sem volt egyik oldalé sem: eritreai T-55-ös (?) harckocsi. (forrás: negativecolors.com)

A vitás határok környékén szabályos lövészárok-hadviselés alakult ki; ennek elsődleges oka az ősszel megérkező esős évszak volt, amely az úgy-ahogy járható utakat is használhatatlanná tette: az eritreaiak beásták magukat, akiken az etiópok rakéta-sorozatvetőkkel és tüzérséggel megtámogatott gyalogosrohamokkal próbáltak meg áttörni - minimális sikerrel, cserébe súlyos veszteségekkel. 1999 tavaszán az etiópok végül nagyszabású offenzívát indítottak több frontszakaszon, amelyet már nem bírt el az egyébként is törékeny lábakon álló eritreai védelem: júniusra a túlerő sikeresen őrölt fel nyolc teljes eritreai hadosztályt, további hetet pedig tartósan harcképtelenné tett, habár közben több tízezer etióp katona is elesett. 

Törékeny béke

Eritrea és Etiópia végül több, mint két évnyi háborúskodás után, 2000 júniusában kötött fegyverszüneti egyezményt az algériai fővárosban, Algírban. Badme, amelynek birtoklásáért a háború kirobbant, Eritrea fennhatósága alá került, miközben Etiópia a keleti határvidéken lett kárpótolva területekkel - tehát a legóvatosabb becslések szerint is minimum százezer (!) áldozatot követelő háború (amely kiürítette az államkasszákat, nem mellékesen pedig földönfutóvá vagy nyomorékká tett további százezreket) mindkét félnek igazán megérte. 

Amiért az egész elindult: Badme falucskája, amely ma Eritrea szerves részét képezi. (forrás: Wikipedia)

Miközben 2000 és 2008 között az ENSZ nemzetközi megfigyelőmissziót tartott fenn Eritrea és Etiópia határán a harcok újbóli kirobbanásának megakadályozása érdekében, a két ország gyakorlatilag hidegháborút vívott egymással, s ott próbáltak meg egymás alátenni, ahol csak lehetett. Ez látványosabban az aszmarai kormánynak sikerült, amely megpróbálta Etiópiát destabilizálni a kormányellenes gerillamozgalmak támogatásával, valamint a szomáliai polgárháborúban az Etiópiával szemben helyet foglaló fegyveres csoportok felszerelésével és kiképzésével.

A 2000-es években az ENSZ égisze alatt nemzetközi erők állomásoztak a fegyverszüneti egyezmény betartásának ellenőrzése céljából Eritrea és Etiópia határán. (forrás: Wikipedia)

A 2000-es és 2010-es években még számos alkalommal került sor kisebb-nagyobb határvillongásra, 2018 júliusában azonban a frissen hatalomra kerülő etióp miniszterelnök, Abij Ahmed elutazott Asztanába Aszmarába, ahol találkozott Íszajasz Afverki eritreai elnökkel, s látványosan békét kötöttek egymással. 

Történelmi kézfogás Aszmarában: 2018. július 9-én az aktuális etióp miniszterelnök Abij Ahmed (ዐቢይ አህመድ አሊ) és Íszajasz Afverki eritreai elnök megkötötte a háborút lezáró békeszerződést. (forrás: Wikipedia)