Néhány hónappal ezelőtt bemutattuk nektek Dánia második világháborús megszállásának rövid történetét. A legkisebb területű skandináv állam katonái előtte közel nyolcvan évvel szagoltak utoljára éles helyzetben puskaport, s bár lelőjük a poént, eláruljuk: ez sem volt sikertörténet számukra.
Dán tüzérek akcióban a mysundei csata (1864. február 2.) idején. A konfliktusban mindkét oldal jelentős tüzérséget vonultatott fel és vetett be. (forrás: Wikipedia)
Ugyan Magyarországról nézve meglehetősen távoli területről van szó, a második schleswigi háború néven is emlegetett 1864-es porosz-osztrák-dán háborúban fontos szerepet játszottak a magyar huszárok is, egy osztrák tengernagyról nem is beszélve.
Schleswig és Holstein
A legészakibb német nyelvű területként számon tartott Schleswig-Holstein (dánul Slesvig és Holsten) régió két önálló hercegsége a 19. században már közel ötszáz éve állt perszonálunióban Dániával - tehát a mindenkori dán uralkodó egyben e két terület hercegének is számított. Ez önmagában még nem lett volna probléma, hiszen a középkori és kora újkori Európát az uralkodóházak közötti házasságok (és szerződések), valamint hódító hadjáratok révén nem egy (és nem két) ilyen szövetség jellemezte - elég csak a kilencszáz évig létező magyar-horvát perszonálunióra gondolni.
Schleswig (Slesvig) és Holstein (Holsten) hercegségek, amelyek a középkor óta perszonálunióban álltak Dániával. Az északi Schleswigben erőteljesebben érvényesült a dán befolyás (a terület északi részét dánok lakták), míg Holsteinben és a szintén dán perszonálunióban álló Lauenburgban ez csak jelképes volt. (forrás: Wikipedia)
Tehát az a tény, hogy a dán király a hercegük, egészen a 19. századig nem zavarta a jobbára mezőgazdaságból élő schleswigi és holsteini polgárokat. A probléma a nacionalizmus, mint eszme ébredésével kezdődött: innentől már a parasztok nem a várúr vagy király alattvalóiként határozták meg magukat, hanem elkezdett kialakulni (és fejlődni) a nemzeti identitás. Scleswig és Holstein lakói leginkább németnek érezték magukat, a dán uralkodó és kormány viszont szerette volna "eldánosítani" őket.
Így a 19. század elején a dán vezetés szerette volna megszüntetni a két hercegség önállóságát, s beolvasztani azokat a Dán Királyságba. Schleswigben egyébként jelentős számú dán nyelvű közösség is élt (főként a terület északi, Dániával határos részén), de Holsteint tényleg csak a közös uralkodó kötötte Dániához.
A dán (piros), német (kék) és fríz (sárga) nyelvet beszélő közösségek elhelyezkedése Schleswigben. (forrás: Wikipedia)
Dicsőséges bevonulás Koppenhágába 1849-ben. Az első schleswigi háborúban a dán haderő végül győzelmet aratott a poroszok vezette német hadak felett, így a skandináv királyság megőrizhette befolyását Schleswig és Holstein hercegségekben. (forrás: Wikipedia)
Miután a konfliktushelyzetet nem sikerült tárgyalásos úton rendezni, a két német hercegség felmutatta középső ujját Koppenhágának, és az éledező német szövetséggel (elsősorban a poroszokkal) a háta mögött háborúba kezdett a dánokkal 1848-ban. Az eleinte a német szövetségesek győzelmeit hozó, közel négy évig tartó konfliktus végén a dánok örülhettek, ugyanis miután a harctéren jelentős sikereket értek el, az 1852-ben megkötött londoni szerződésben rögzítették, hogy a két hercegség uralkodója továbbra is az aktuális dán király.
Az egyezmény ugyanakkor azt is rögzítette, hogy Schleswig és Holstein független Dániától és bármilyen annexiós kísérlet a szerződés megszegésének minősül, úgyhogy helyesebb ha azt írjuk, mind a németek, mind a dánok egyik szeme sírt, a másik nevetett.
Puskaporos hordó
Dániában közben végbement egy de facto rendszerváltás, amely eredményeképpen az ország alkotmányos monarchia lett, korlátozott királyi hatalommal. Az ország - immáron választott - politikai vezetése az 1860-as évek elején ismét felvetette a két - dán szemszögből - déli hercegség csatlakozását a királysághoz, az 1863 novemberében trónra lépő új uralkodó, IX. Keresztély (aki egyébként Schleswig városában látta meg a napvilágot) pedig kénytelen volt engedni a nyomásnak: támogatásáról biztosította politikusait a nemzet egyesítésének rendkívül fontos kérdésében.
A porosz-osztrák szövetséges hadak elsősorban Schleswig sűrűbben lakott keleti felén nyomultak előre északra. A Dán Királyi Hadsereg ugyan hősiesen küzdött, de végül nem tudta feltartóztatni a németek előrenyomulását. (forrás: Wikipedia)
Az úgynevezett novemberi alkotmány hivatalosan nem annektálta volna ugyan Schleswiget és Holsteint Dániába, de közös parlament létrehozásáról rendelkezett (nyilvánvalóan nem német dominanciával), ami így az 1852-es londoni szerződés megsértését jelentette. Legalábbis a német álláspont szerint. A dánok szerint meg nem.
Otto von Bismarck porosz miniszterelnök (később német birodalmi kancellár) szobra Schleswigben. A neves államférfi a Dánia elleni háborút a német egység megteremtéséhez vezető út egyik állomásának tekintette. (forrás: Wikipedia)
A dán lépés számos puskaporos hordót robbantott be a német világban: a németség vezetői szerepéért egymással vetélkedő Poroszország (élén I. Vilmos királlyal és Bismarck miniszterelnökkel) és a Habsburg Birodalom (a kormányrúdnál a franciáktól elszenvedett solferinói vereséget követően sebeit nyalogató Ferenc József császár-királlyal) egyesítette erőit, hogy egyszer s mindenkorra móresre tanítsák a szép szóból nem értő északiakat.
Érdekesség, hogy a saját szuverenitásukat féltő német államok többsége nem támogatta a porosz-osztrák háborús koalíciót, noha a konfliktus kezdeti időszakában, 1863 végén szolidaritásból számos német állam csapatokat küldött Holstein és a dánok által ellenőrzött Schleswig határára.
Háború északon!
Még mielőtt az első puskalövés eldördült volna, Poroszországnak és Ausztriának északra kellett juttatnia csapatait: a fele részben Magyarországról feltöltött, 29 ezer fős osztrák haderő 1864 januárjában egyesült a 46 ezer fős porosz sereggel (közben Bismarck ultimátumot intézett Dániához a novemberi alkotmány eltörlésére, amin a dánok jót nevettek). A szövetséges csapatok mozgását nagyban megkönnyítette a német területeket ekkor már átszövő vasúthálózat - Dánia ellenben mindössze egyetlen vonallal rendelkezett, az is a fővárosnak otthont adó Sjælland szigetén húzódott.
A Schleswig déli határán álló Mysunde dán erődjének látképe. A háború első napjaiban a dánok sikerrel verték vissza poroszok támadását az erődnél, de azt későbbi visszavonulásukkor végül kénytelenek voltak kiüríteni. (forrás: Wikipedia)
A 38 ezer főt számláló dán haderő legütőképesebb egységeit azért átvezényelték délre, hogy megvédelmezzék a szent és sérthetetlen dán anyaföldet.
Az osztrák kontingensben egyébként három magyar gyalogezred és egy huszárezred kapott helyet.
1864. február 1-jén aztán az egyesült porosz-osztrák haderő átlépte a schleswigi határt (a dán csapatok meg sem kísérelték a délebbi Holstein védelmét). A következő hetekben a jól kiépített védelmi vonalakba - köztük az eredetileg a kora középkorban a déli germán népek támadásai ellen kiépített Danevirke sáncrendszerébe - visszahúzódó dánok elkeseredett küzdelmet folytattak a szövetségesekkel szemben; a dánok ellenállását nem egy esetben az osztrák színekben harcoló magyar huszárok rohamai törték meg (bár a lovaskatonák a leggyakrabban felderítő küldetésekben vettek részt).
Osztrák festmény a Königshügel (Kongshøj) településért vívott csatáról. (forrás: Wikipedia)
Dániának is léteztek huszáregységei (például a királyi testőrségben), és hasonlóan Európa többi hasonló könnyűlovas-egységéhez, ennek megalapításában is elévülhetetlen érdemeket szereztek hazánkfiai.
A magyar katonák dániai haditetteiről egyébként a korabeli magyar sajtó rendszeresen beszámolt, örök emléket állítva ezzel északi kalandjaiknak.
Dán gyalogosok sortüze az osztrák (magyar) huszárokra. (forrás: Wikipedia)
Az ekkor már a hetvenkettedik (!) évében járó dán parancsnok, Christian de Meza tábornok (az első schleswigi háború hőse) állásába került, hogy a háború első napjaiban visszavonulót vezényelt katonáinak. A lépés szó szerint sokkolta a dán társadalmat, amely minden bizonnyal nem volt hozzászokva a vereség gondolatához.
Persze akkor még nem tudhatták, hogy ez csak a kezdet volt.
Christian de Meza tábornok portréja. A háború idején már nem volt ilyen fess és fiatalos. (forrás: Wikipedia)
Április 18-án tizennégy napon át tartó csatát követően a poroszok végül áttörték a dán védelmi vonalakat Dybbølnál, amelyet követően már dán földön folyt tovább a küzdelem (mármint a németek szerint is dán földön). Nem sokkal később a legendás, dán kollégájához hasonlóan szintén hetven feletti hatvan feletti Helmuth von Moltke porosz vezérőrnagyot altábornagyot (későbbi marsallt) kinevezték az egyesített haderő vezérkarának főnökévé. Az új parancsnok új lendületet hozott az offenzívába. A megmaradt dán erők nagy részét a Jylland-félsziget délkeleti szegleténél levő Als szigetére vonták vissza (közben a poroszok és osztrákok már a félsziget belsejében fekvő városokkal ismerkedtek), ahol június végén a poroszok egy újabb csatában megverték őket, ezzel lényegében eldöntve a háborút a szárazföldön.
A háború legnagyobb szárazföldi csatáját Dybbøl mellett vívták 1864. április 7-18. között. A 11 ezer dán mellett 37 ezer porosz katona vett részt az ütközetben, amely végül utóbbiak döntő győzelmével zárult. (forrás: Wikipedia)
Közben május 9-én sor került az osztrák hadihajózás történetének talán legdicsőségesebb pillanatára: az Északi-tenger német partvidékének blokádjában részt vevő, három hajóból dán "flottával" megütközött a Wilhelm von Tegethoff tengernagy parancsnoksága alatt álló, öt egységből álló osztrák-porosz hajóraj. Ugyan az osztrákoknak és a poroszoknak nagyobbak voltak a veszteségeik a helgolandi csatának nevezett összecsapásban, a dánok a taktikai győzelem ellenére végül feladni kényszerültek a blokádot, így az osztrák-porosz erők elérték céljukat.
Viszont nem ez volt a háború legnagyobb tengeri ütközete. Arra másfél hónappal korábban került sor a jasmundi (rügeni) ütközetben, ahol kilenc porosz hajó mérte össze tudását a blokádot fenntartó négy dánnal - a dánok akkor még sikeresen tudták fenntartani a tengerzárat.
A helgolandi csata egy osztrák... (forrás: Wikipedia)
...és egy dán festményen. A tengeri ütközet az osztrák hadihajózás történetének egyik (ha nem a) legdicsőségesebb pillanata volt. (forrás: Wikipedia)
A csata egyik dán résztvevője, a Jylland fregatt a mai napig megtekinthető Dániában.
Július elejére a dán szárazföld (azaz a Jylland-félsziget) nagy része már porosz-osztrák ellenőrzés alatt állt. Az utolsó szárazföldi ütközetre július 3-án Lundby mellett került sor, ahol az egy századnyi porosz gyalogság legyőzte a szintén egy századnyi gyalogságból álló dán ellenfelet
Helmuth von Moltke, a porosz-osztrák haderő egyesített vezérkarának főnöke, aki büszkén viselhette volna a "Dánia legyőzője" címet, ha megkapja. (forrás: Wikipedia)
Július 14-én Eduard Vogel von Falckenstein porosz tábornok szignózta a legészakibb dán település, Skagen templomának vendégkönyvét.
Miután a dán kormány hiába reménykedett abban, hogy Franciaország és Anglia beavatkozik az oldalán a háborúba (vagy legalább nyomást gyakorolnak a poroszokra és osztrákokra a harcok felfüggesztése érdekében), Koppenhága fegyverszünetet kért és kapott a szövetségesektől.
Dán gyalogság a február 6-i sankelmarki (osztrákok ellen vívott) csatában. (forrás: Wikipedia)
Törékeny béke
A dán oldalon közel háromezer, míg porosz-osztrák oldalon ezerkétszáz halálos áldozatot követelő háborút az 1864. október 30-án megkötött bécsi békeszerződéssel zárták le. Ebben Dánia lemondott Schleswig és Holstein birtoklásának jogáról (a király pedig a hercegi címekről) - a Jylland-félsziget teljes déli része pedig közös porosz-osztrák igazgatás alá került egyfajta kondomíniumként.
Schleswig északi részén jelentős dán közösséggel.
Német festmény az Als szigetét védő dánok feletti porosz győzelemről. A június-július fordulóján elért siker az utolsó jelentősebb dán haderőt ütötte ki a harcokból. Ezt követően Koppenhágának nem maradt más választása, mint a fegyverszünet kérése. (forrás: Wikipedia)
Érdekesség, hogy az 1864-es háború volt az első konfliktus, amelyben "élesben" bevetésre került az alig egy évvel korábban létrehozott Vöröskereszt. A szervezet számos kórházat és ellátóhelyet üzemeltetett mindkét oldalon, amelynek köszönhetően drasztikusan lecsökkent a sebesülésekbe belehaló katonák száma - a sok amputáció miatt ez nagy eredménynek számított.
A Nemzetközi Vöröskereszt jelképe az első időkben még nem a vörös kereszt volt... (forrás: Wikipedia)
A háborús vereség komoly sokkot jelentett a dán társadalomnak és politikai életnek, amelynek évekbe telt a talpra állás. Berlin és Bécs pedig papíron jó barátként zárták a háborút, végül a Schleswig feletti fennhatóság kérdésén vesztek össze annyira, hogy 1866-ban nyílt háborúba bocsátkoztak egymással.
Az 1864-es háború emlékműve Dániában. A konfliktus súlyos területi veszteséggel járt az ország számára, amelynek kompenzációjára közel hatvan évet kellett várniuk. (forrás: Wikipedia)
IX. Keresztély (Christian IX) király mellszobra Dániában. Tekintélyére súlyos csapást mért a háborús vereség, ennek ellenére haláláig, 1906-ig Dánia trónján maradhatott. (forrás: Wikipedia)
Dánia egyébként az első világháborút követően - egy népszavazás után - visszakapta a fennhatóságot Schleswig tartomány legészakibb régiója felett, így az 1864-es háború veteránjai közül sokan örömmel élhették meg a terület Dánia kebelére történő visszatérését.
De mindez már egy másik posztba kívánkozó történet.
Az 1864-es háború veteránjainak bécsi találkozója egy újabb háború előestéjén, 1914-ben. A korban dúló más háborúkhoz képest ez a konfliktus nem követelt olyan sok halálos áldozatot. Az amerikai polgárháború egy-egy komolyabb ütközetében többen hunytak el, mint az egész porosz-osztrák-dán háborúban. (forrás: Wikipedia)
