Érdekes helyek. Érdekes szokások. Érdekes történetek.

Barangolás a világban

A görbe fák erdeje

És a táncoló fáké

2020. november 30. - FuraTermék

Az erdők sokszor rejtélyes történetek színhelyei - az ókori görögök isteneik (pontosabban néhány istenük) lakhelyeként tisztelték, ezért ha tehették, elkerülték őket, miközben a germánok pont ellenkezőleg: otthonuknak tekintették a hatalmas erdőségeket. Nem egy (és nem két) monda, legenda fűződik ezekhez a helyekhez, hogy a Grimm testvérek által gyűjtött mesékről ne is beszéljünk.

800px-gryfino_kosciol_nnmp_zzewnatrz_1.jpg

Az egykori német (ma már lengyel) város, Greifenhagen (Gryfino) temploma. (forrás: Wikipedia) 

 

Előfordul azonban, hogy nem az erdőben van a rejtély, hanem maga az erdő az. Nézzünk szét Lengyelország és Oroszország görbe (és táncoló) fájú erdeiben!

Lengyelország

A görbe erdő

A nemzetközi színtéren nagyobb ismertségre szert tevő erdő (pontosabban egy alig néhány hektáros, fenyőfákból álló liget) a mai Lengyelország északnyugati részén, a német határ közelében helyezkedik el, Gryfino (Greifenhagen) városa közelében, s lengyelül a Krzywy Las névre hallgat.

800px-krzywy_las_nowe_czarnowo_2.gif

A görbe fák erdejében minden fa törzse nem sokkal a talajszinttől el van görbülve. (forrás: Wikipedia)

 

Az erdőcske története az 1930-as években kezdődött, amikor az akkor Németországhoz tartozó területen Neu Zarnow (ma Nowe Czarnowo) lakosai négyszáz fenyőfa-csemetét ültettek el. Egy kefebajszos diktátor hathatós tevékenységének köszönhetően az 1940-es évek közepére teljesen átrajzolódott Európa térképe, így a korábban színnémet környék elnéptelenedett (a lakosok nem akartak találkozni a felszabadító szovjetekkel), az erdő fái azonban szépen-lassan cseperedtek - meglehetősen görbén. 

crooked_forest_2.jpg

A görbülés iránya minden fa esetében északi - ez valószínűvé teszi az emberi beavatkozást a növények fejlődésébe. (forrás: Wikipedia)

 

A fák törzse a talaj felett szinte közvetlenül elgörbült (szinte pontosan északi irányban), majd onnan kezdve egyenesen növekedtek felfelé. S hogy mi okozta ezt a görbülést? Mivel a korabeli lakosok már réges-régen  egy messzi-messzi galaxisban eltűntek a történelem viharaiban (Nowe Czarnowo újra-benépesítésére is csak az 1970-es években került sor, immár lengyelekkel), biztosat nem tudhatunk; egyes elméletek szerint a helyiek a bútorkészítéshez vagy hajóépítéshez szükséges ívelt faanyag érdekében hajlították meg a csemetéket, mások pedig tudni vélik, hogy egy iszonyatos tél hótakarója hajlította meg a fákat.

Bizonyítani még egyik elméletet sem sikerült. 

800px-nowe_czarnowo-krzywy_las.jpeg

Akár természetes, akár mesterséges eredetű, tény: a görbe fák erdeje igazi turistalátványosság. (forrás: Wikipedia)

 

Lehet, hogy jobb is, ha nem derül ki az erdő rejtélye végérvényesen, ugyanis évről évre több ezer látogató keresi fel szerte a nagyvilágból a ligetet, nem kevés złotyt hagyva a helyiek zsebében.

Oroszország

A táncoló erdő

1024px-curonian_spit_np_05-2017_img04_aerial_view_at_muellers_height.jpg

A Kur-földnyelv a mai Kalinyingrádi terület (Oroszország) és Litvánia balti-tengeri partvidéke mentén húzódik. (forrás: Wikipedia)

 

Mai posztunk második főszereplő erdeje is ősi germán vidékhez köthető: az egykor Kelet-Poroszországhoz tartozó vidék ma Oroszország legnyugatibb régiójaként a Kalinyingrádi terület (Калининградская область) részét képezi. Az erdő története azonban nem olyan "régi", mint lengyel társáé, ennek telepítésére ugyanis csak 1961-ben került sor a Kur-földnyelven (Kurföldi-túrzáson), az ottani homok megkötése céljából. 

Illetve itt jóval kevesebb fa érintett a görbeségben.

1024px-curonian_spit_np_05-2017_img11_dancing_forest.jpg

A táncoló erdőnek nem minden fája van meggörbülve. (forrás: Wikipedia)

 

A földnyelv nagyjából 37. kilométerénél fekvő erdőterület fái a későbbiekben különféle "pózokban" csavarodtak meg, sőt, egynémely példány még össze is "ölelkezett" egymással. A görbe erdőhöz hasonlóan a táncoló erdő (oroszul Танцующий лес) esetében sem tudjuk biztosan, hogy mi okozta az ilyetén deformitást.

800px-wald_der_tanzenden_b_ume01.jpg

A fák görbületének mértéke és iránya sem egységes, így lehetséges, hogy "táncmutatványokat" adnak elő az arra látogatóknak. (forrás: Wikipedia)

 

Az egyik legnépszerűbb elmélet szerint egy lepkeféle (a fenyőilonca) hernyójának tevékenysége idézte elő a táncolást, míg a helyi népnyelv tudni véli, hogy a fák a tengerparti homok mozgásának köszönhetik furcsa alakjukat.

Vagy jó kedvű erdei manók (esetleg kísérletező kedvű földönkívüliel) rakoncátlankodtak. Ki tudja...

800px-_5.jpg

Egy kis képzelőerővel egy táncos sziluettje is felfedezhető a törzsekben. (forrás: Wikipedia)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagbarangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr9816290286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása