Az állatok hosszú időn keresztül részesei voltak az emberi sportoknak, s számos sportág van, ahol mind a mai napig kihagyhatatlan elemei a shownak a leggyakrabban négylábú vagy éppen szárnyas társaink (ha másról nem, lóversenyekről biztos hallott már mindenki).
Milliók számára jelent szórakozást: a bikaviadalok közkedvelt sportnak számítanak Spanyolországban és Latin-Amerikában. (forrás: Wikipedia)
Mai posztunkban azonban egy olyan sportot mutatunk be nektek, amelyet az állatbarátok legtöbbje nem tekint sportnak, hanem egyszerűen csak mészárlásnak és állatkínzásnak. Következzenek a bikaviadalok!
Mai posztunk tartalma egyesek számára felkavaró lehet - és alapvetően a 18. életévét betöltött korosztályok számára készült, ezért kérjük, ennek figyelembevételével kattints a "Tovább" gombra.
Köszönjük!
A kezdetek
A "bikaviadal" szó hallatán a legtöbb embernek Spanyolország vagy Latin-Amerika jut eszébe, ami nem is meglepő, hiszen a spanyolul "fiesta brava"-ként vagy "tauromaquia"-ként ismert játék (vagy sport) éppen a spanyolajkú országokban a legnépszerűbb, máig élő szokás. A világon elsőként azonban nem az Ibériai-félszigeten, hanem néhány ezer kilométerrel keletebbre, a görögöknél jelent meg a bikával való küzdelem, mint egyfajta szabadidős tevékenység.
A hím szarvasmarháknak, a bikáknak már az ókori görögöknél is komoly kultusza volt, mint ahogy a fenti, knósszoszi (Kréta) festmény is bizonyítja. (forrás: Wikipedia)
A hím szarvasmarhát egyébként istenként tisztelték nem csak a görögöknél, de Egyiptomban is. Az ókori rómaiak révén (akik a perzsáktól vették át) Mithrász isten (aki számos tulajdonságot kölcsönzött a keresztény Jézusnak) imádásánál is fontos szerep jutott az áldozati bika leölésének.
A görögöktől aztán ezt a "szép" hagyományt átvették az új dolgokra fogékony rómaiak is, akik a gladiátorküzdelmeik során nem egyszer (és nem kétszer, ráadásul akár naponta) éppen egy-egy feltüzelt bika ellen küldték harcosaikat, természetesen csak és kizárólag a nép szórakoztatására, hogy annak addig se támadjanak gondolatai holmi lázongásra vagy összeesküvésre.
Mithrász végez a bikával. Az Indiából származó, Európában perzsa közvetítéssel megjelenő, majd a római császárkorban komoly "karriert" befutó istenség kultuszában fontos szerep jutott a bikának. (forrás: Wikipedia)
Mivel az Ibériai-félsziget nagy része már az időszámításunk előtt a Római Birodalom fennhatósága alá került, nem túlzás kijelenteni, hogy a korai bikaviadalok már a római időkben népszerű szórakozást jelentettek a birodalom helyi polgárainak.
Az akkori gladiátorok népszerűségéhez csak a modern kor sztár-sportolóinak nimbusza hasonlítható.
Spanyol népszokássá válás
A spanyolok (pontosabban a középkor elején ezen a területen kialakuló számos keresztény hercegség, grófság és királyság lakosai) kezdetben még a félsziget nagy részét a 8. századtól elfoglaló arab, majd mór seregek elleni küzdelemre történő felkészülés jegyében, egyfajta lovagi játékként tartottak bikaviadalokat. Az Ibériai-félsziget arabtalanítási folyamatának (amit a történelem reconquistaként is ismer) egyik legnagyobb alakja, a 11. századi Rodrigo Díaz de Vivar, azaz El Cid is ismert bikaviadorként tartották számon a kortársak.
A picador halála - Francisco de Goya 1793-as festménye. (forrás: Wikipedia)
A kezdetben tehát népszórakoztató szokás az évszázadok folyamán igazi sporttá, hogy azt ne írjuk, iparággá nőtte ki magát, amely a 18. század első felében már szabályos tömegeket vonzott. A modern kori bikaviadal megteremtőjeként is egy korabeli spanyol férfit, Pedro Romerót tartják számon, aki "pályafutása" alatt nem kevesebb, mint 5600 (!) bikával végzett anélkül, hogy megsérült volna.
Ezt azért még a vágóhídi szakemberek is megirigyelnék...
A legendás 18. századi torreádor, Pedro Romero - szintén Francisco de Goya festménye. (forrás: Wikipedia)
1785-ben az andalúziai Ronda városában (amely nevével ellentétben meglehetősen szép környéken fekszik, ha-ha) felépítették az első, modern értelemben vett bikaviadal-arénát ("plaza de toros", azaz "bikatér"), a 19. század első felére pedig kialakult a ma ismert formájában a bikaviadal.
És a világ más részein
Szinte magától értetődő, hogy a 18. század végén még ereje teljében lévő (pontosabban ezt a látszatot keltő) spanyol gyarmatbirodalom latin-amerikai kolóniáin is meghonosodott a bikaviadal, amely azután is a helyiek egyik kedvenc szórakozási módja maradt, hogy Madrid képviselőit az 1800-as évek elején kiebrudalták a közép- és dél-amerikai kontinensről.
Az amerikai kontinens legrégibb bikaviadal-arénája, a perui Limában 1766-ban megnyitott Plaza de toros de Acho. (forrás: Wikipedia)
Az Ibériai-félsziget másik államában, Portugáliában is kialakult (és napjainkig fennmaradt) a bikaviadal, de a luzitánok már 1928 óta törvényben tiltják a bikák megölését a harc közben (és után).
2001-ben egy portugál torreádor a közönség biztatására végzett egy bikával, cserébe a hatósági eljárás végén 100 ezer eurós büntetéssel jutalmazták.
A bikaviadal menete
Bikaviadal kaliforniai módra. Az amerikai államban tiltott az állatok viadal végén történő leölése. (forrás: Wikipedia)
A hagyományos spanyol bikaviadalban a résztvevők (szereplők) a matadorok, az őket segítő banderillerók - akikből egyszer még matador is lehet -, valamint a lovas szereplők, a picadorok. Miután az aréna aktuális és népes közönsége köszöntötte őket, a bikaviadal páholyban helyet foglaló elnöke engedélyt ad a viadal megkezdésére.
A matador foglalkozása nem egy hétvégi állás: sok-sok esztendőn át tartó képzés és felkészülés (mert fizikai erőnlét is kell ám hozzá) szükséges ahhoz, hogy valaki torreádorként léphessen az arénába. Cserébe (ha jól végzi dolgát) jelentős bevételre tehet szert, hasonlóan a világ más sztársportolóihoz.
Bika fárasztása köpeny segítségével - a helyes mozdulatsor elsajátítása sok gyakorlást igényel, és még így is nagyon veszélyes. (forrás: Wikipedia)
Az ezután a "ringbe szálló" bikát a matador egy kétszínű (fukszia ["vörös"]-sárga), akár hat kiló súlyú köpenyével elkezdi kifárasztani (a szertartásos folyamat kilenc különálló lépésből áll, mindegyiknek saját neve van, ezek felsorolásától engedelmetekkel most eltekintünk), ami után a lovas picador egy lándzsával nyaktájon szúrja az állatot - az így keletkező sérülés miatt a nyakizmok annyira megsérülnek, hogy a bika a hátralevő idejében már nehezebben tudja mozgatni a fejét, ezáltal jelentősen gyengül a harcképessége.
A spanyol típusú bikaviadalok összesen három szakaszból ("tercio") állnak.
A hátába döfött banderilláktól vérző hátú bika. (forrás: Wikipedia)
Hogy nehezítsenek a helyzeten (mármint a bika szemszögéből nézve), a matador segítői további horgos végű apró lándzsákat szúrnak az állatba, amelyek a mozgástól egyre mélyebben fúródnak a bika húsába (és súlyos vérveszteséget is okoznak). A következő percekben a matador egy fa karddal különböző mutatványokat hajt végre a bika körül, így bizonyítva a közönségnek, hogy teljes mértékben ura az állatnak, amely egyébként ekkor már meglehetősen agresszív is lehet.
Valljuk be, mi sem nagyon örülnénk, ha elvágnák a nyakunkat és még tele is szúrnának bennünket horgos lándzsákkal, hogy aztán még egy jót parádézzanak körülöttünk.
Bikaviadal után kimúlt állat. (forrás: Wikipedia)
A bikaviadal utolsó felvonásában a matador a fa kardot acélpengére cseréli, s végrehajtja az állat leölését (a szabályok szerint ezt többféleképpen is megteheti - ezeket sem részletezzük). Miután ezzel is végzett, a torreádor megadja a kegyelemdöfést a bikának egy külön erre a célra kifejlesztett szúróeszköz (a "descabello") segítségével.
Az elpusztult állatok testrészei (leginkább a feje és a farka) igazi trófeának számítanak. (forrás: Wikipedia)
Nem szükségszerű egyébként a bika halála: amennyiben a közönség úgy ítéli meg, hogy a bika méltó ellenfele volt a matadornak, kérheti a bikaviadal elnökét, hogy kegyelmezzen meg az állatnak (amit az egy narancssárga kendővel jelezhet a matadornak). Ha túléli a viadalt, a bika visszakerül a tenyésztőtelepre, s hátralevő idejét békében élheti le.
Ha pedig a bika vesztett, és a közönség az elnökkel együtt úgy ítéli meg, hogy a matador jó munkát végzett, akkor jutalmul - trófeaként - megkaphatja az állat fülét (ritkább esetben a farkát is), ami hatalmas megtiszteltetésnek számít.
Bikafuttatás
A bikafuttatás számos helyen népszerű szokás - a legismertebb a spanyol Pamplonában évente megrendezett esemény... (forrás: Wikipedia)
A bikaviadalok egy látványosabb fajtája a bikafuttatás, amikor egy vagy több bikával gyalogosan vagy lóháton vállalják a küzdelmet a matadorok. A legismertebb ilyen rendezvény a híres (hírhedt) pamplonai bikafuttatás (Sanfermines), amelyen évről évre több ezer ember vesz részt: ilyenkor a város utcái válnak arénává, s a vállalkozó kedvű helyiek (és turisták) igyekeznek a lehető legjobban kitérni a felbőszült állatok útjából.
...amely azonban rendkívül veszélyes mutatvány. Ha az ember (legtöbbször vállalkozó szellemű turista) nem figyel, könnyen otthagyhatja a fogát. (forrás: Wikipedia)
Nem egyszer előfordult már, hogy nem a bikák húzták a rövidebbet.
Betiltsuk vagy ne tiltsuk?
Indiai bikaviadal Tamilnádu államban. (forrás: Wikipedia)
Mint írtuk volt, a bikaviadal Spanyolországban, illetve egykori latin-amerikai gyarmatain (elsősorban Mexikóban, Kolumbiában és Peruban) igen népszerű sportnak, egyszersmind ápolandó hagyománynak számít annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben az állatvédő szervezetek egyre nagyobb hanggal követelik a betiltását, mondván, hogy az állatoknak nem nagyon tesz jót, hogy külön tenyész-központokat tartanak fenn kifejezetten a viadalon való részvételre történő nevelés céljából, arról nem is beszélve, hogy maga a viadal felér egy állatkínzással.
Portugál bikaviadal. (forrás: Wikipedia)
Számos ország (így Panama, Nicaragua, vagy éppen Mexikó négy szövetségi állama) már betiltotta a bikaviadalokat, megint más államok (például az Egyesült Államok Kalifornia szövetségi állama) pedig kizárólag a vértelen verziót engedélyezik. Spanyolországban a hagyományosan renegát Katalónia (és a hagyománnyal nem igazán megfertőzött Kanári-szigetek) már betiltotta a bikaviadalokat, de az ország nagyobb részében azt továbbra is a helyi kultúra részének tekintik, s ennek megfelelően törvényi erővel védik azok megtarthatóságát.
Ezúttal nem a bika veszített... (forrás: Wikipedia)
Indiában (amelynek egyes részein máig élő hagyomány a helyi stílusú bikaviadalok megtartása) az állatvédő szervezetek eleinte sikerrel léptek fel: a helyi hatóságok állatkínzó jellege miatt betiltották a bikaviadalok megtartását, később azonban a leleményes helyi törvényhozók olyan jogszabályokat alkottak, amelyek mentesítették ezeket az állatvédelmi törvény alól. Franciaországban (amelynek elsősorban déli, Spanyolországgal határos vidékein népszerű szokás) szintén kísérletet tettek a bikaviadalok betiltására, a helyi alkotmánybíróság ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy azok nem alkotmányellenesek.
Spanyolország sem egységes a bikaviadalok kapcsán: a Kanári-szigeteken (kék) teljesen tiltottak; Katalóniában (lila) a bikaviadalok tiltottak, de egyéb, erőszakmentes, szarvasmarhákat felvonultató látványosságok tarthatók; a Baleár-szigeteken (zöld-rózsaszín) ugyan nem tiltottak, de nincsen hagyománya a bikaviadaloknak; Galíciában (rózsaszín) egyes helyi közösségekben tiltott bikaviadalok megtartása; a sötét vörös színnel jelölt autonóm régiókban a jogszabályok védik a bikaviadalok intézményét, mint a spanyol kulturális örökség részét. (forrás: Wikipedia)
A világ országainak viszonyulása a bikaviadalokhoz: sötétkék színnel azon országok vannak jelölve, ahol betiltották; a világoskék országokban (Franciaország és India) egyes helyi területeken engedélyezett a megtartásuk; sárga színnel azon országok vannak jelölve, ahol az erőszakmentes verzió tartható meg; a sötétlila Mexikóban egyes államokban tiltott; vörössel azon országok láthatók, ahol engedélyezett a bikák megölése a viadal végén. (forrás: Wikipedia)
Blogunk történetében először egy mini-szavazással zárjuk posztunkat. Neked mi a véleményed a bikaviadalokkal kapcsolatban?