A Barangolás Blog szerény kereteit túlfeszítené mai posztunk főhősének teljes élettörténete; olyan sok helyen járt és olyan sok mindennel foglalkozott, hogy mire említés szintjén is a végére fogunk érni, már elfelejtjük az elejét.
Giuseppe Garibaldi 1866-ban készült portréja. (forrás: Wikipedia)
Következzen Giuseppe Maria Garibaldi tábornok, tengerészkapitány és szabadúszó országegyesítő története.
Hős születik
A kis Giuseppe egy Nizzában letelepedett itáliai (liguriai) kereskedőcsaládban látta meg a napvilágot a függetlenség napján napóleoni háborúk kellős közepén, 1807. július 4-én. Szülővárosa ekkoriban éppen Franciaország uralma alá tartozott, de mire megkezdte iskoláit, a 17. századhoz hasonlóan már ismét a Szárd Királyság (vagy Szárd-Piemonti Királyság) lobogója lengett büszkén a városban.
A nizzai ház, amelyben Garibaldi meglátta a napvilágot 1807-ben. (forrás: Wikipedia)
Garibaldi nem sokat teketóriázott, amikor a pályaválasztási tanácsadóknál gyakori "Mi leszel, ha nagy leszel?" kérdéssel szembesült: alig huszonöt éves, amikor már saját hajója kapitányaként szeli a világtengereket. 1833 áprilisában egy oroszországi városban, Taganrogban összeismerkedik a forradalmi eszméket valló druszájával, Giuseppe Mazzinivel, akinek társaságában még ez év végén részt vesz egy puccskísérletben Piemontban - jutalmul egy genovai bíróság halálra ítéli, amit Garibaldi nem vár meg: átszökve a határon Marseilleben kezd új életet.
Néhány hónapig, mert utána tovább is áll Észak-Afrikába.
Kalandok Dél-Amerikában
Miután rövid ideig a tuniszi bej haditengerészeténél szolgált, úgy döntött, hogy légkörváltásra van szüksége: Dél-Amerikába utazik, ahol a frissen (alig tíz évvel korábban) függetlenné vált Brazil Császárságban próbál letelepedni. Sokáig nem élvezhette a vidéki életet, mert új lakhelyén, Dél-Brazíliában republikánus felkelés tört ki a császár uralma ellen, Giuseppe pedig csatlakozott a felkelők seregéhez. A háború végét nem várta meg (amit jól tett, mert a később vesztes oldalon állt), hanem egy országgal odébb távozott - immáron nem egyedül, hanem új kedvese, Ana Maria de Jesus Ribeiro da Silva, azaz Anita kisasszony társaságában.
Az új otthona a dél-amerikai olasz közösség egyik fellegvára, Uruguay lett.
Garibaldi és csapatai a brazíliai köztársaságpárti felkelés idején. (forrás: Wikipedia)
A kontinens abban az időben - mily meglepő - nem volt a stabilitás otthona. Anitával ugyan összeházasodnak, s sorban jönnek a gyerkőcök, a szarvasmarha-tenyésztésről is ismert országban rövidesen kitör a polgárháború. Garibaldi - bár felesége könyörög neki - ezúttal sem bír a fenekén ülni: miután ráncba szedi az uruguayi hadiflottát (vagyis pontosabban szinte a semmiből építi fel), megszervezi a helyi olasz közösség önkéntes egységét, a vörössipkások néven hírnévre szert tevő Itáliai Légiót, amely igencsak kivette részét a harcokból a Colorado Párt oldalán.
Garibaldi az uruguayi polgárháborúban aprítja az ellenfelet. (forrás: Wikipedia)
Garibaldi irányításával a Colorado Párt erői sikerrel védték meg a fővárost, Montevideót a támadó Nemzeti Párt erőivel szemben - nem kis részben az olaszoknak köszönhető, hogy végül előbbi nyerte meg a második legkisebb dél-amerikai állam testvérharcát.
Újra a vén kontinensen
Miközben Uruguayban még dörögtek a fegyverek, 1848 tavaszán Európában sorra robbantak ki a forradalmak: Garibaldit nem kellett volna kétszer noszogatni, ha egyáltalán noszogatta volna valaki: családjával együtt hajóra száll, és meg sem áll az Itáliai-félszigetig. Habár néhány kisebb csatában részt vesz az osztrák uralom ellen küzdő észak-itáliai csapatok oldalán, Radetzky marsall áldásos (?) tevékenységének köszönhetően újra száműzetésbe kell vonulnia - bár ezúttal csak a szomszédba, az akkor már néhány évtizede örök semleges Svájcba költözik.
A hatalmas népszerűségnek köszönhetően számos művész festette le Itália hősét. A fenti képen Garibaldi éppen Róma 1849-es ostroma idején látható a fehér lovon. (forrás: Wikipedia)
Nem sokáig maradt azonban Helvéciában, hanem a rövid életű, forradalom szülte Római Köztársaság védelmében csillogtatta ismét hadvezéri kvalitásait - egészen addig, amíg a francia intervenciós túlerő le nem gyűrte és a hegyekbe kényszerítette. Az 1850-es évek eleje már az Egyesült Államokban találja Garibaldit, akit végül a szárd kormány száműzött hazájából. Itt előbb gyári munkásként, majd a Csendes-óceánon hajóskapitányként dolgozott, amiből kisebb vagyonra tett szert. Európából való távozásában a kényszer mellett közrejátszott az is, hogy Anita 1849-ben elhunyt.
Kevés nyugodt éveit Garibaldi szívesen töltötte az általa az 1850-es években megvásárolt Caprera szigeti birtokán, ahol ez a felvétel is készült róla. (forrás: Wikipedia)
Eddig ugyan nem mondtuk, de a szövegkörnyezetből talán kiderül: Itália a 19. század közepén egyáltalán nem volt egységes; területét tucatnyi kisebb városállam, néhány nagyobb államszervezet (például a már említett, gazdaságilag legfejlettebb Szárd-Piemonti Királyság vagy az ekkor a félsziget közepét uraló Pápai Állam), valamint a Habsburg Birodalom ellenőrizte (Északkelet-Itália).
Újabb háború, újabb festmény: Garibaldi az Alpokban. (forrás: Wikipedia)
Miután egy kisebb, Szardína északi partja mentén fekvő sziget, Caprera felét megvásárolta, családjával együtt visszavonult gazdálkodni, hogy csendben, gyerekzsivaj közepette öregedjen meg. Gondolta legalábbis Garibaldi. 1859-ben azonban kirobbant a szárd-francia szövetség és Ausztria közötti háború, ahol visszatérhetett a csatatérre.
A hadvezérség olyan jól ment Garibaldinak, hogy Viktor Emánuel (a második ezen a néven) szárd-piemonti király a hegyivadászok parancsnokává tette.
A Szicília szigetén, Calatafimi mellett vívott 1860-as csatáról készült festmény: az ütközetben Garibaldi ezer fős hadereje megfutamította a kétszeres túlerőben lévő szicíliai hadakat, s ezzel megkezdődött a Nápolyig tartó menetelés. (forrás: Wikipedia)
Garibaldinak hosszú idő óta célja volt az itáliai egység megteremtése, egészen 1860-ig azonban nem voltak ehhez megfelelő eszközei. Az osztrákok elleni háborút lezáró békeszerződést követően ismét leszerelt, mielőtt azonban visszatérhetett volna birtokára, Szicíliában felkelés tört ki a királyi uralom ellen (a sziget és a Dél-Itáliát elfoglaló Nápoly akkoriban egyetlen királyságot alkotott). A felkelők Garibaldi segítségét kérték, aki hajóra szállt ezer önkéntes és négy kényszersorozott ágyú társaságában, Viktor Emánuel szárd király támogatását maga mögött tudva.
Időközben a Szárd-Piemonti Királyság Camillo Benso, Cavour grófjának (másodállásban miniszterelnök) vezetésével bekebelezte az addig független észak-itáliai városállamokat - így 1860-ban Torinóban összeült az első itáliai (olasz) parlament.
Harc Itália egységéért
Az 1848-as, az 1859-es és az 1860-as háborúk egyenruháit viselő Garibaldik egy 19. századi olasz nyomtatványon. (forrás: Wikipedia)
Miután Szicíliában partraszállt, a "marsalai ezer" néven is ismert önkéntes hadsereg egy igazi győztes hadjáratnak lett a részese (motorja): alig néhány hónappal később csapatai élén Garibaldi bevonult a Szicíliai Kettős Királyság fővárosába, Nápolyba, miután annak Bourbon-uralkodója elmenekült.
Garibaldi és önkéntesei partraszállása Szicíliában. (forrás: Wikipedia)
Az ünnepléshez csatlakozott II. Viktor Emánuel király is, akinek a város lakossága hűséget esküdött. Miután a félsziget egy jelentős részét már ellenőrzésük alatt tartották, 1861. március 17-én deklarálták az Olasz Királyság megalakulását.
Garibaldi a számára felajánlott kitüntetések többségét elutasította, a parlament tagjaként azonban részt vett a törvényalkotásban az 1860-as években.
1862-ben az olasz kormány tiltása ellenére egy kisebb sereg élén megpróbálkozott az akkor még független, francia védnökség alatt álló Pápai Állam elfoglalásával, a francia csapatokkal megtámogatott pápai erők azonban győzelmet arattak, a lábán megsebesülő Garibaldit ráadásul foglyul is ejtették.
Nem mindig állt mellette a hadiszerencse: az Aspromonte mellett vívott 1862-es csatában a lába súlyosan megsebesült. (forrás: Wikipedia)
Azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy most már tényleg visszavonul caprerai birtokára.
A porosz-osztrák háború mellékvizein kirobbanó olasz-osztrák háborúban 1866-ban ismét ősi ellenségei, a Habsburg-csapatok ellen harcolhatott, de csatatéri szerencsecsillaga valószínűleg Nápolyban maradt, mert számos vereséget szenvedett (mivel azonban a poroszok győztek Königgrätz mellett, az olaszok megkapták Veneto tartományt lagúnástól, gondolástól, Szent Márk-terestől). Nagy álma, az örök város, Róma elfoglalása végül 1870-ben következett be, amikor a porosz támadás miatt visszavonuló franciák magára hagyták a Pápai Államot és az olasz csapatok bevonulhattak oda, megtéve azt Olaszország fővárosának.
Garibaldi az 1870-1871-es francia-porosz háborúban is részt vett a köztársaságpárti franciák oldalán, külföldi önkéntesek élén. A festmény Dijon mellett ábrázolja 1870-ben. (forrás: Wikipedia)
Garibaldi pedig II. Viktor Emánuel király és Cavour gróf miniszterelnök társaságában úgy vonult be az olaszok kollektív emlékezetébe, mint a haza egyik alapító atyja.
A nyugdíjas évek
Miután gyakorlatilag körbeutazta a bolygót, féltucatnyi háborúban és rengeteg csatában részt vett, az egységes Olaszország létrejötte és megszilárdulása után Garibaldi még mindig nem vonult nyugdíjba: aktívan részt vett az olasz politikai életben (parlamenti képviselőként), emellett regényírásra is futotta idejéből.
Az 1861 és 1865 között aktív 39. New York-i önkéntes gyalogosezred menetelése Lincoln elnök és Scott tábornagy előtt 1861-ben. Az alakulat beceneve a "Garibaldi Gárdája" volt. Érdekesség, hogy alárendeltségébe tartozott három, magyarokból álló század is. (forrás: Wikipedia)
Mivel már életében nemzeti (és nemzetközi) hős lett, talán annyira nem meglepő, hogy az amerikai polgárháborúban harcoló 39. New York-i (önkéntes) gyalogosezred a "Garibaldi Gárdája" névre hallgatott, ahogy az sem, hogy azóta van Garibaldiról elnevezett település Brazíliában és az Egyesült Államokban is.
Uruguayi tíz pesós bankjegy, a jobb szélen a dél-amerikai állam történelmi hőse, Garibaldi. (forrás: Wikipedia)
A számtalan teret, parkot, utcát, létesítményt most nem soroljuk fel.
Még talán annyi, hogy az Olasz Haditengerészet első repülőgép-hordozója is a generális nevét viseli.
A tábornok a halálos ágyán, 1882. június 2-án. (forrás: Wikipedia)
Garibaldi caprerai síremléke. (forrás: Wikipedia)
Garibaldi végül 1882. június 2-án, hetvenöt éves korában hunyt el. Ugyan utolsó kívánsága az volt, hogy hamvasszák el, az olasz állam ezt egy nemzeti hőssel egyszerűen nem tehette meg: díszes síremléke ma is turisták kedvelt célpontja Caprera szigetén.
Az utókor pedig két kontinensen vívott harcai okán a "Két világ hőse" néven is emlegeti.
