A NORAD-ot bemutató posztunkban már elmondtuk leírtuk, hogy a parancsnokság egész Észak-Amerika légterének megfigyeléséért és védelméért felelős. Mivel a Föld legnagyobb szigeteként is ismert, Dánia fennhatósága alatt álló Grönland is a kontinens része, kézenfekvő volt, hogy a NORAD rá is kiterjessze tevékenységét.
A légibázis és környéke madártávlatból. (forrás: Wikipedia)
A "Tovább" gomb után következzen a Thule Légibázis rövid története!
Jönnek a jenkik
A történet, amely a második világháború elején kezdődik, egészen pontosan Dánia Németország általi 1940-es megszállásával. Nem sokkal később ugyanis a Washingtonba akkreditált dán nagykövet, Henrik Kauffmann kormánya beleegyezése nélkül (virtuálisan felmutatva középső ujját a németeknek) megállapodást kötött az amerikaiakkal, hogy garantálják Grönland Németországgal szembeni védelmét - vagyis támaszpontokat létesíthetnek a szigeten a vélt náci invázió megállítására.
Kauffmann ezzel a hazaárulás vádját kockáztatta, szerencséje volt, hogy esze ágában sem volt hazatérni a német "védnökség" alatt álló Dániába...
Henrik Kauffmann, Dánia nagykövete Washingtonban 1939 és 1958 között. Hazája német megszállását követően ő kötötte meg a megállapodást Grönland Egyesült Államok általi védelméről. (forrás: Wikipedia)
A következő évtől az Egyesült Államok számos tengerészeti és légi támaszpontot létesített Grönlandon - mai posztunk főhősét, a szigetország északnyugati csücskében, az Északi-sarktól alig 1500 kilométerre fekvő, nomád inuit vadászok által lakott vidéken fekvő Thule Légibázist (Thule Air Base, grönlandi nyelven Qaanaaq Mitarfik, dánul pedig Thule Lufthavn) 1943-ban alapították meg időjárás-megfigyelő állomásként, dán személyzet üzemeltetése mellett.
A "Thule" nevet az ókori görög és római mitológia elképzelt szigetéről kapta, amelyet a világ legészakibb pontjaként aposztrofáltak. El tudjuk tehát képzelni, hol érezhették magukat az idelátogató jenkik...
A hidegháború kezdetén...
A második világháború végén Dánia visszanyerte önrendelkezését, s azon nyomban megújította a Grönland védelméről szóló szerződéseket az Egyesült Államokkal (Kauffmann nagykövet pedig nem lett hazaáruló, posztján maradt 1958-ig). Az időközben egy leszállópályával kiegészülő Thule támaszponton megjelent az állandó amerikai személyzet is, de a légibázis még mindig csak kisegítő szerepkörben jött szóba az 1947-ben önállóvá váló légierő parancsnokságán.
A legközelebbi inuit település, a napjainkban hatszáz fő által lakott Qaanaaq egy ideig szintén a Thule (majd Új-Thule) nevet viselte.
A 74. elfogó vadászrepülő-század F-89-es vadászrepülői a Thule Légibázison 1955-ben. (forrás: Wikipedia)
Közben 1949-ben létrejött a NATO (benne alapító tagként Dániával), 1950-ben pedig kitört a koreai háború, amely azzal fenyegetett, hogy az éppen csak elkezdődött hidegháború a kelleténél forróbbá válik. Immáron valós fenyegetéssé vált, hogy a Szovjetunió nukleáris csapást mér Észak-Amerikára, mégpedig az Északi-sark felől érkező hatalmas bombázóflották segítségével.
Grönlandról kiindulva (és az Északi-sark felett átrepülve) az amerikai felderítő repülőgépek könnyedén elérhették a Szovjetunió északnyugati partjait. (forrás: Wikipedia)
Az amerikaiak gyorsan hozzáláttak a védelmük megszervezéséhez: volt tennivaló, addig ugyanis a zord klímájú, ritkán lakott északi területeken (Alaszkában, Kanadában és Grönlandon egyaránt) kis túlzással több pingvin jutott egy lakosra, mint légvédelmi támaszpont. 1951-ben megkezdték a Thule Légibázis fejlesztését, amivel 1953-ra végeztek: a nyári, jégmentes időszakokban a haditengerészet által ideszállított építőanyagokból a szintén a flotta által idejuttatott több ezer munkás megépítette a 3047 méter hosszú kifutópályát, valamint a támaszpont föld feletti és föld alatti létesítményeit. Nem sokkal később már F-89-es vadászrepülőgépek adtak készültségi szolgálatot Thule-ról, hogy bármikor elfoghassák a szovjet bombázókat.
A Nike-program keretében kifejlesztett légvédelmi rakéták. A Thule Légibázis védelmére 1958-tól négy indítóhelyen kerültek telepítésre rakétaindítók, amelyek a szárazföldi hadsereg kezelésében álltak. (forrás: Wikipedia)
A vadászrepülőket még az '50-es években bombázók egészítették ki, ugyanis az Északi-sark felett átrepülni, s csapást mérni az ellenségre nem csak a szovjeteknek jelentette a legrövidebb utat...az Egyesült Államok Hadászati Légiparancsnokságának (US Strategic Air Command) bombázói rendszeresen kóstolgatták a szovjet légvédelem éberségét, kicsi izgalmat csempészve a hosszú, sötét téli éjszakákba, amelyek itt decembertől februárig tartanak.
Az egykor szupertitkos Iceworm (Jégféreg)-projekt keretében a Thule Légibázis mellett telepített mobil atomerőmű. (forrás: Wikipedia)
A bázis volt a kiindulópontja az akkoriban szupertitkos Iceworm (Jégféreg)-programnak, amelynek keretében Grönland északnyugati részén a jenkik számos mobil ballisztikus rakétaindító-állomást létesítettek a jégen - mindezt a területet birtokló Dánia kormányának tudta nélkül. Az 1960-ban induló munka során számos, kutatóállomásnak álcázott indítóhelyet alakítottak ki, a programot azonban végül 1966-ban törölték.
...és közepén
Időközben a bázis védelmére légvédelmi rakétákat is telepítettek, 1961-ben pedig Thuletól 21 kilométerre északkeletre beüzemeltek egy korai előrejelző radarállomást a bombázóknál komolyabb fenyegetést jelentő ballisztikus rakéták megfigyelésére - a rakétákat ugyanis szintén az Északi-sark felett lőtték volna át az utolsó háborúban...
Egy B-52G hadászati bombázó. Az 1960-as években rendszeresen települtek bombázók Thule-ba, hogy szükség esetén innen indulva mérjenek csapást a Szovjetunióra. (forrás: Wikipedia)
1965-től jelentősen megnövekedett a jenkik tevékenysége Észak-Grönlandon. Nemcsak vadászgépek és bombázók, hanem felderítő repülőgépek is rendszeresen tiszteletüket tették a bázison, amelynek létszáma az évtized végére már elérte a 3300 főt.
Inuitok szánkóikon. A B-52-es balesetét követően ezek segítségével jutottak el a mentőcsapatok a katasztrófa helyszínére. (forrás: Wikipedia)
1968. január 21-én következett be a bázis történetének legsúlyosabb légi katasztrófája, amikor egy visszatérőben lévő B-52-es bombázón tűz ütött ki; miután személyzete katapultált, az irányítatlanná váló gép a támaszponttól 12 kilométerre a Baffin-öböl vizébe csapódott. Beszámolónk a balesetről itt véget is érne, hiszen happy end lett az eredménye, csak egy kis bökkenő volt: a gép fedélzetén volt négy, egyenként 1,1 megatonnás hidrogénbomba, amelyből csak hármat találtak meg - a negyedik még ma is valahol a tenger fenekén pihen.
A B-52-es fedélzetén szállított négy hidrogénbombából hármat találtak meg. A kutatási és mentési munkák idején rendszeresek voltak a sugárzás-ellenőrzések. (forrás: Wikipedia)
Érdekesség, hogy Thuleban mérték 1972-ben a leggyorsabb széllökést tengerszinten, amelynek sebessége 333 km/h volt.
Napjainkig
A Thule mellett telepített korai előrejelző és figyelmeztető radarállomás... (forrás: Wikipedia)
...és a műholdakkal történő kommunikációt segítő antennák. (forrás: Wikipedia)
A hidegháború enyhülésével és a szovjet bombázók jelentette fenyegetés csökkenésével párhuzamosan kivonták a vadászrepülőgépeket a támaszpontról - a bombázókkal egyetemben, amelyek ezt követően csak látogatóban jelentek meg a jegesmedvék földjén. 1982-től a bázis üzemeltetését a korai előrejelző radarok kezeléséért felelős Légierő Űrparancsnoksága (Air Force Space Command) vette át, 2020-tól pedig a frissen önálló haderőnemmé váló Űrerő (United States Space Force) a repülőtér gazdája.
Az Egyesült Államok Űrerejének Thule Légibázist is működtető parancsnokságának emblémája... (forrás: Wikipedia)
...és a korai előrejelző radarállomást üzemeltető 12. űrmegfigyelő századé. (forrás: Wikipedia)
A már említett korai előrejelző radar mellett egy műholdkövető- és irányító rendszer is működik a Thule Légibázison, amelyet a nyári időszakban (ekkor jobban megközelíthető a bázis) közel hatszáz fő üzemeltet - kisebb részben a mai napig szolgálnak dánok is a támaszponton, hiszen névleg mégiscsak dán földön tettünk ma látogatást...
Sarki fény a sarki támaszponton. (forrás: Wikipedia)
Egy nagyon rövid nyári, jégmentes időszakban a repülőtér még hajóval is megközelíthető, a grönlandi légitársaság (Air Greenland) pedig rendszeresen szervez ide repülő- és helikopterjáratokat a legközelebbi grönlandi településről, Qaanaaqból.
A Thule-hoz legközelebbi grönlandi település, Qaanaaq látképe. (forrás: Wikipedia)