Blogunkon már számos írásban foglalkoztunk a németek európai villámháborús sikereivel (s a bemutatni kívánt hadjáratok sora még korántsem ért véget), mai posztunkban azonban a második világháború kelet-ázsiai hadszínterére látogatunk el, hogy megismerkedjünk egy kevéssé ismert összecsapással.
Rohamozó japán katonák a borneói Balikpapan mellett 1942-ben, a hátteret égő olajtárolók biztosítják. (forrás: Wikipedia)
Következzen Holland Kelet-India japánok általi elfoglalásának története!
A legnagyobb holland gyarmat
Hollandia évszázadokon keresztül a tengeri világkereskedelem megkerülhetetlen része(se) volt - a holland kereskedők Észak- és Közép-Amerikától kezdve Afrikán át Kelet-Ázsiáig mindenhol felbukkantak, ahol lehetőség volt a pénzszerzésre. Itt-ott kisebb-nagyobb kolóniákat is alapítottak, ezek felett azonban a 19. századra jórészt elvesztették az ellenőrzést egyetlen jelentősebb kivételtől eltekintve: a mai Indonéziát magában foglaló délkelet-ázsiai szigetvilágot, ahol Holland Kelet-India néven szilárd gyarmati struktúrát építettek ki az 1800-as években.
Holland Kelet-India legfelsőbb bíróságának épülete a gyarmati fővárosban, Bataviában (ma Jakarta). A hollandok a gyarmati uralom alatt nem építettek ki olyan hozzájuk hű középosztályt, mint azt a britek tették Indiában, ezért a japánok támadását követően nem igazán számíthattak a helyiek támogatására. (forrás: Wikipedia)
Az ásványkincsekben és egyéb nyersanyagokban (különösen kőolajban és nyersgumiban) gazdag, döntően muzulmán vallású népek által lakott gyarmatot hatalmas méretéhez képest viszonylag kis létszámú holland gyarmati adminisztrációval és katonasággal sikerült kormányozni (ebben a helyi vezető réteg közreműködése is szerepet játszott annak ellenére, hogy a britek indiai uralmával ellentétben a hollandok soha nem törekedtek egy hozzájuk lojális, művelt gyarmati középosztály kialakítására), miközben jelentős bevételeket termelt az anyaországnak. A lassan közeledő második világháború előestéjén éppen nyersanyagokban való gazdagsága és stratégiai elhelyezkedése keltette fel a világhatalmi babérokra áhítozó japánok figyelmét is...
A Föld legnagyobb szigetvilágában végrehajtott infrastrukturális fejlesztések elsődleges célja a gazdag nyersanyagkincs minél hatékonyabb kiaknázása és szállítása volt. (forrás: Wikipedia)
1930-ban az akkor hatvanmilliós gyarmaton alig 240 ezer holland élt.
Hollandia bukása
Európában 1939-ban kitört a háború, s Hollandia, noha reménykedett benne, hogy az első világégéshez hasonlóan ezúttal is semleges maradhat, Hitler másként döntött: 1940 májusában alig öt nap alatt térdre kényszerítették a németalföldi királyságot, amelynek vezetése ezt követően Londonba menekült.
Pieter Sjoerds Gerbrandy, a Londonban székelő emigráns holland kormány vezetője 1940 és 1945 között. (forrás: Wikipedia)
A németeknek azonban egy valamit nem sikerült elérniük: a holland hadiflotta legnagyobb része épségben átvészelte az összecsapásokat, ugyanis az egységek egy jelentős része Holland Kelet-Indiában állomásozott. Az anyaország elestét követően a gyarmati adminisztráció hozzáfogott a helyi fegyveres erők lehetőségekhez képest minél gyorsabb fejlesztésébe, amelynek eredményeként a korábban főleg rendfenntartó feladatokat ellátó Holland Kelet-indiai Királyi Hadsereg (Koninklijk Nederlands Indisch Leger) 1941-ben már 40 ezer holland és 100 ezer helyi katonát számlált (négy nagyobb hadosztályba szervezve), légierejük pedig négyszáz különböző - bár többnyire elavult - repülőgépből állt.
A nyugati országok katonai vezetői között általános nézet volt, hogy a japán haditechnika másodrendű az övéikkel szemben, így az elavult repülőgépek is bőven elegendők lesznek velük szemben - az élet (pontosabban a japánok) azonban hamarosan rácáfolt erre.
A holland kelet-indiai légierő Brewster Buffalo vadászgépei. Összesen négy holland század repülte a típust, amely 1941-ben már elavultnak számított a korszerű japán típusokkal szemben. (forrás: Wikipedia)
A Holland Kelet-indiai Királyi Hadsereg címere. (forrás: Wikipedia)
A legpotensebb holland kelet-indiai erőt azonban ennek ellenére a holland Királyi Haditengerészet (Koninklijke Marine) távol-keleti flottája alkotta, amelynek fő ereje két cirkálóból és kilenc rombolóból, valamint számos tengeralattjáróból állt - a holland elképzelések szerint a térségben szintén jelentős érdekeltségekkel rendelkező britek (ausztrálok) és amerikaiak segítségével így eredményesen vehették fel a versenyt a potenciálisan rájuk törő japánokkal szemben.
Mászd meg a Nitaka hegyét!
Japán tengerészgyalogosok (pontosabban a haditengerészet gyalogsága) egy szállítóhajón úton Borneóra 1941 decemberében. (forrás: Wikipedia)
1941. december 7-én (kelet-ázsiai idő szerint 8-án) a japánok összehangolt és meglepetésszerű támadássorozatot indítottak az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Hollandia távol-keleti érdekeltségei ellen (miközben Pearl Harborban tönkrebombázták a jenki csendes-óceáni flottát), igazi világháborúvá varázsolva az addig Európában és Afrikában tomboló harcokat.
Holland Kelet-India kormányzója, Alidius Warmoldus Lambertus Tjarda van Starkenborgh Stachouwer (balra). (forrás: Wikipedia)
Mivel egy időben a japánok - a haditengerészet támogatásával - Délkelet-Ázsia számos pontján lendültek támadásba, a szövetségesek gyorsan létrehoztak egy közös parancsnokságot American-British-Dutch-Australian Command (Amerikai-Brit-Holland-Ausztrál Parancsnokság, azaz ABDACOM) néven, hogy össze tudják hangolni műveleteiket - a parancsnokság azonban csak egy hónappal később, 1941 januárjában kezdte meg tényleges működését, amikor már majdnem minden mindegy volt...
Az ABDACOM tábornokainak és tengernagyainak egyik konferenciája. A távol-keleti amerikai, brit, holland és ausztrál erőket összefogni szándékozó parancsnokság végül kérészéletűnek bizonyult. (forrás: Wikipedia)
Holland kelet-indiai és ausztrál katonák közös járőrözésen. (forrás: Wikipedia)
A gróf Teraucsi Hiszaicsi (寺内 寿) tábornok által parancsnokolt, százezer katonát számláló Déli Expedíciós Hadseregcsoport (南方軍) első japán egységei december 17-én szálltak partra a britek és hollandok által közösen felügyelt Borneón, miközben a japán repülőgépek számos csapást hajtottak végre Holland Kelet-India légi támaszpontjai és egyéb katonai célpontjai ellen. A repülőterek egy részét ejtőernyős művelettel foglalták el - a jobban képzett és jobb repülőkkel felszerelt japán vadászpilóták hamar megszerezték a légiuralmat a térségben az elbizakodott nyugatiakkal szemben.
Japán ejtőernyősök gépelhagyást követően. A japánok számos légi támaszpontot meglepetésszerű ejtőernyős-támadással foglaltak el. (forrás: Wikipedia)
Szingapúr védelmére rendelt holland repülősök. (forrás: Wikipedia)
A Hein ter Poorten altábornagy által irányított holland reguláris és gyarmati erők (amelyeket januártól brit, amerikai és ausztrál szárazföldi egységek egészítettek ki) ugyan igyekeztek ellenállni a beinduló japán gőzhengernek, érdemben nem tudták megakadályozni az ellenség előrenyomulását, akik hétről hétre egyre nagyobb terület felett szerezték meg az ellenőrzést.
Hein ter Poorten altábornagy, a holland kelet-indiai erők főparancsnoka. (forrás: Wikipedia)
Teraucsi Hiszaicsi gróf, a Holland Kelet-Indiát meghódító japán csapatok főparancsnoka. (forrás: Wikipedia)
A japánok szigetről szigetre haladva közelítették meg a délkelet-ázsiai korona ékkövének számító Jáva szigetét.
Tengeri csaták árnyékában
Karel Doorman tengernagy, a távol-keleti holland flotta parancsnoka, akiből halálát követően nemzeti hős lett hazájában. (forrás: Wikipedia)
Habár a levegőben és a szárazföldön már a japánok voltak az urak, a gyarmat fő szigetét, Jávát egyelőre nem merték megtámadni a környező tengereken még aktív szövetséges flotta miatt (különösen jelentős szerepet játszottak a japánok elleni küzdelemben a holland tengeralattjárók). Ezen problémájukra végül 1941. február 27-én került pont, amikor a Jávai-tengeren a Takagi Takeo (高木 武雄) tengernagy által parancsnokolt, két nehéz- és két könnyűcirkálóból, valamint 14 rombolóból álló japán flotta megütközött a holland Karel Doorman tengernagy által irányított egyesített holland-amerikai-brit-ausztrál flotta 14 hadihajójával (két nehéz-, három könnyűcirkáló, valamint kilenc romboló).
Doorman tengernagy zászlóshajója, a De Ruyter cirkáló nem sokkal a Jáva-tengeren vívott csata előtt. (forrás: Wikipedia)
Japán bombák becsapódása a holland Java cirkáló mellett. A holland flotta máig utolsó nagy ütközete súlyos szövetséges vereséggel zárult. (forrás: Wikipedia)
A japán flotta megsemmisítő vereséget mért a szövetségesekre a hagyományos tengeri ütközetben: Doorman tengernagy a zászlóshajójával, a De Ruyter cirkálóval együtt merült hullámsírba, miközben négy másik szövetséges hajó is a tenger fenekén végezte (a japánok torpedói négy saját csapatszállító hajót pusztítottak el, így súlyosabb veszteséget okozva maguknak, mint az ellenség), másnap pedig megkezdődött a várva várt japán partraszállás Jáva szigetén...
Egy nappal később a japánok egy másik szövetséges tengeri kötelékre is vereséget mértek a Szunda-szorosban.
A vég kezdete: japán csapatok partraszállása Jáva szigetén. (forrás: Wikipedia)
Miután a szövetségesek a tengeren is elvesztették fő erejüket, az ellenállás már nem tartott ki sokáig a szárazföldön: a holland gyarmati kormányzat és a haderő egy részének Ausztráliába evakuálását követően 1942. március 9-én a hollandok (pontosabban ter Poorten altábornagy és a helyi holland kormányzó, a rövid és szép nevű Alidius Warmoldus Lambertus Tjarda van Starkenborgh Stachouwer) letették a fegyvert a japánok előtt: több, mint százezer katona került hadifogságba. Sokan közülük már nem érték meg a háború végét.
Brit harckocsi Szumátra szigetén. A mindössze néhány ezer fős szövetséges (brit, ausztrál és amerikai) erősítés nem bizonyult elegendőnek a japánok megállítására. (forrás: Wikipedia)
Nagy ismertségre tett szert az Abraham Crijnssen nevű holland aknakutató hajó, amely a jávai-tengeri csatát követően úgy menekült el a japán repülőgépek elől, hogy legénysége teletűzdelte növényekkel a hajót, így nappal szigetnek álcázva azt - éjszaka pedig teljes sebességgel "száguldottak" Ausztrália felé, amit aztán el is értek.
A megszállás után
Az Ausztráliában újjászervezett holland távol-keleti csapatok egyik alakulata Melbourne-ben 1943-ban. (forrás: Wikipedia)
Holland Kelet-India lakói közül sokan felszabadítóként köszöntötték a japánokat, akik igyekeztek egy japánbarát helyi kormányzatot kialakítani - cserébe a háború végéig nem kellett számolniuk jól szervezett helyi ellenállással -, miközben fő céljuk az ország nyersanyagkincsének háborús célokra történő felhasználása lett (cseberből vederbe). A holland gyarmati közigazgatás Ausztráliában került újjászervezésre: előbb Melbourne, majd Brisbane lett a gyarmati kormány ideiglenes fővárosa.
A japánok megszállták a portugál uralom alatt álló Kelet-Timort is annak ellenére, hogy Portugália deklaráltan semleges volt a második világháborúban. Nem kockáztathatták meg, hogy az érintetlenül hagyott európai területet támaszpontként használják a szövetségesek. (forrás: Wikipedia)
Az 1941 decembere és 1942 márciusa közti összecsapásokban közel kétezer-négyszáz holland és szövetséges katona vesztette életét, miközben a japánok vesztesége kevesebb, mint hétszáz fő volt.
Eközben a szintén a kontinensre menekült egységeket újjászervezték: az Ausztrál Királyi Légierő kötelékében négy holland repülőszázad harcolta végig a háborút, miközben a gyalogos egységek kis számban 1944-től kerültek bevetésre Új-Guineán és Borneón, hogy aztán 1945-től a gyarmatuk visszaszerzéséért harcoljanak a függetlenségpárti indonéz erőkkel egészen 1949-ig. De az már egy másik történet.
