Érdekes helyek. Érdekes szokások. Érdekes történetek.

Barangolás a világban

A nagy amerikai szesztilalom

2022. január 03. - FuraTermék

Most, hogy elérkezett az új esztendő, a Barangolás Blog is visszatér a picit hosszúra nyúlt téli álmából. Idei első posztunkban - kicsit kapcsolódva a szilveszteri bulik világához - megemlékezünk egy olyan korról, amikor az Egyesült Államokban legálisan nem lehetett hozzájutni az újév-köszöntők fontos kellékéhez, a folyékony hangulatfokozókhoz.

800px-5_prohibition_disposal_9_cropped.jpg

Rendőrök felügyelete mellett a csatornába öntik a hordozó 1920 és 1933 között illegálisnak minősülő tartalmát a megboldogult '20-as években. (forrás: Wikipedia)

 

Következzen a nagy amerikai szesztilalom rövid története!

Attól, hogy valamit a törvény erejével megtiltunk, még nem biztos, hogy el fog tűnni a mindennapjainkból - nem véletlen, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények nem konganak üresen. Persze nem kell mindjárt erőszakos bűncselekményekre gondolni, vannak az emberek mindennapjait sokkal jobban meghatározó dolgok is - mint például az alkohol.

800px-womans-holy-war.jpg

1847-es karikatúra az amerikai nők embert romba döntő alkohol elleni küzdelméről. Az idők folyamán az alkoholellenes csoportok, szervezetek egyre nagyobb befolyásra tettek szert az egyébként is mélyen vallásos amerikai közösségekben. (forrás: Wikipedia)

 

De gondolhatunk a dohányzás törvényi erővel történő visszaszorításának kísérletére is, ha már példát keresünk.

Az ész nélküli alkoholfogyasztás nem csak embereket, családokat, de akár kisebb-nagyobb közösségeket is képes romba dönteni - sokan gondolták így a 19. század végi Egyesült Államokban, és nem csak az emberek lelki üdvéért aggódó egyházak (különösen a baptisták - az alkohol egyháza biztos másként gondolta volna...), de józan gondolkodású magánszemélyek és befolyásos politikai vezetők, gyáriparosok is.

800px-woman_s_christian_temperance_union_cartoon.jpg

Az 1898 után az Egyesült Államok ellenőrzése alá tartozó Hawaii újságjait is megidézte a prohibíció szelleme. (forrás: Wikipedia)

 

Utóbbiak elsősorban az alkoholfogyasztás miatti romló munkateljesítményért - és a kieső bevételekért - aggódtak.

Az angol kifejezéssel "prohibition"-nek, vagyis prohibíciónak ("tilalom") nevezett szesztilalom bevezetéséért küzdő mozgalmak (például a mai napig létező Prohibíciós Párt [Prohibition Party], vagy különböző női szövetségek)  a századfordulóra szép eredményeket értek el helyben, ugyanis az akkoriban - az 1910-es években - negyvennyolc tagállamot számláló Egyesült Államok huszonhat államában már törvényileg tiltották az alkohol előállítását és/vagy forgalmazását. De a részsiker nem siker, gondolták sokan - ezért folytatták a szeszellenes lobbitevékenységet a szövetségi törvényhozásban.

Egy alkohol nélküli világ sokkal szebb és jobb lenne - gondolták egyre többen.

indiana_goes_dry_1917.jpg

James P. Goodrich kormányzó aláírja Indiana állam szesztilalmi törvényét 1917-ben. (forrás: Wikipedia)

 

Kellő kitartással bármi elérhető, így az Egyesült Államok kongresszusa 1917. december 18-án elfogadta a tizennyolcadik alkotmánymódosítást (kiegészítést), amellyel az egész ország területén megtiltották a fogyasztási célú szeszes italok gyártását, szállítását, forgalmazását, exportját, importját.

1.§ E cikkely ratifikálása után egy évvel az Egyesült Államokban és a fennhatósága
alá eső területeken a szeszes italok gyártása, árusítása vagy szállítása, az országba való
behozatala vagy onnan történő kivitele fogyasztási célból tilos.
2.§ A Kongresszusnak és az egyes államoknak egyaránt hatalmában áll ezt a
cikkelyt megfelelő törvények útján érvényre juttatni.
3.§ Ez a cikkely nem lép életbe, amennyiben az Alkotmány előírásainak
megfelelően az államok törvényhozása alkotmánykiegészítésként nem ratifikálta azt
legkésőbb hét évvel azután, hogy azt a Kongresszus az államoknak benyújtotta.

 

- a XVIII. kiegészítés szövege.

andrewvolstead.jpg

Andrew Volstead (1860-1947) minnesotai republikánus képviselő, akinek a neve ráégett a szesztilalmi törvényre. (forrás: Wikipedia)

 

Az Andrew Volstead republikánus képviselő nevével fényjelzett szesztilalmi törvény (National Prohibition Act, avagy Volstead Act) - amely bor és almabor otthoni előállítását engedélyezte évi 200 gallon mennyiségig, a sörét viszont nem - végül 1920. január 16-án lépett életbe, ettől kezdve pedig egy merőben új korszak kezdődött Amerikában: miután legálisan már nem lehetett alkoholhoz jutni (csak egészségügyi céllal), az addig a szesz rabságában tengődő emberek új életcélokat kerestek maguknak. Drámaian csökkent a családon belüli erőszak mennyisége, emellett a bűnözési ráta is a béka feneke alá került - az új aranykorban gazdasági fellendülés kezdődött, s világszerte követték az országok az amerikai példát.

Eddig tartott a mesedélután.

detroit_police_prohibition.jpg

Detroiti rendőrök lecsaptak egy zugfőzdére. (forrás: Wikipedia)

 

Szóval az igaz, hogy a törvény életbe lépését követően új korszak kezdődött (rengeteg értékes nedűt hatósági felügyelet mellett a csatornába öntöttek például), de ez a korszak a szeszcsempészet, illegális lepárlók, egy szóval a bűnözés, majd szervezett bűnözés aranykora lett. Az 1920-as években rengetegen adták a fejüket az alkohol Kanadából vagy Mexikóból a zöldhatáron, vagy a Bahama-szigetekről a tengeren át történő behozatalára - a kanadai oldalon a Detroit folyó vált legendás csempészútvonallá -, s még többen próbálták "okosba" megoldani az alkoholhoz való hozzájutást (számos orvos szerzett plusz jövedelmet az alkohol receptre történő felírásával), ez azonban sokszor mérgezéshez, halálhoz vezetett, mert az etanol helyett pancsolt metanolt ittak.

cutterseneca.jpg

Az Egyesült Államok Parti Őrségének Seneca nevű kuttere. A parti őrség egységei hosszú éveken keresztül játszottak macska-egér játékot a tengeren és a Nagy-tavakon a szeszcsempészekkel. (forrás: Wikipedia)

 

Az amerikai kormány tett néhány kósza kísérletet arra, hogy a szomszédok (Kanada és Mexikó mellett a Floridához közeli, akkoriban brit uralom alatt álló Bahama-szigetek) lépjenek fel keményen a szeszcsempészekkel szemben, de a hangos röhögés végül elnémította Washingtont.

Az 1920-as és 1930-as évek híres-hírhedt gengsztereinek többsége (köztük Al Capone is) az alkoholcsempészettel alapozta meg vagyonát és hatalmát.

800px-al_capone_in_1930.jpg

Alphonse "Al" Capone chicagói bútorkereskedő, másodállásban pedig gengszer-vezér. Az ő hatalmát is a szeszcsempészet alapozta meg az 1920-as években. (forrás: Wikipedia)

 

1024px-prohibition_prescription_front.jpg

Alkohol-recept a szesztilalom idején... (forrás: Wikipedia)

 

800px-prohibition-era-prescription-for-whiskey.jpg

...és egy kitöltött recept, amely whiskyt rendelt fogyasztásra a "betegnek". (forrás: Wikipedia)

 

Az alkoholfogyasztás annak ellenére sem csökkent drámai mértékben, hogy a szövetségi és állami hatóságok minden tőlük telhetőt megtettek a szesztilalmi törvény betartatása érdekében - bár egyes kutatások szerint az alkoholizmussal összefüggő májbetegségek száma drasztikusan visszaesett az 1920-as években. A már említett csempészetnek és illegális lepárlóknak (zugfőzdéknek) köszönhetően a szintén illegálisan működő kocsmákban hatalmas mennyiségű pénz fordult meg - és ebből a kormányzat egyetlen cent adót sem látott. Idővel egyre többen kezdték belátni, hogy a Volstead-törvénynek több a kára, mint a haszna. 

800px-orange_county_sheriff_s_deputies_dumping_illegal_booze_santa_ana_3-31-1932.jpg

Illegális alkoholkészlet megsemmisítése 1932-ben a kaliforniai Orange megyében. (forrás: Wikipedia)

 

A gengszterbandák például véres háborút vívtak egymással a csempészútvonalak és értékesítési területek feletti uralomért, ami több ezer plusz áldozatot jelentett az alkohol elleni háborúban.

after_end_of_prohibition_new_york_times_1933_3.jpg

A szesztilalom megszűnését ünneplő urak 1933-ban. (forrás: Wikipedia)

 

1024px-raceland_louisiana_beer_drinkers_russell_lee.jpg

Louisianai bár 1938-ban - a szesztilalom előtt a kocsmák és bárok többsége férfiak törzshelye volt, a feloldását követően azonban már hölgyekkel is egyre nagyobb számban lehetett itt találkozni. (forrás: Wikipedia)

 

A Kongresszus végül az alkotmány huszonegyedik kiegészítésének 1933-as elfogadásával szövetségi szinten megszüntette a szesztilalmat (a szervezett bűnözés pedig új bevételi források után nézett) - bár egyes szövetségi államokban, illetve megyékben és városokban a mai napig tilos az alkohol forgalmazása. 

alcohol_control_in_the_united_states_svg.png

Az Egyesült Államok egy jelentős részén (többnyire megyei vagy városi szinten) továbbra is érvényben vannak szesztilalmi rendelkezések, amelyek tiltják a szeszes italok forgalmazását. Talán nem meglepő módon ezen területek többsége a mai napig rendkívül vallásos Délen és Mély-Délen találhatóak. (forrás: Wikipedia)

 

Így fordulhat elő, hogy az egyik legismertebb amerikai whiskyt az előállítási helyén tilos forgalmazni, mivel az érintett megye "száraz megye" (dry county).

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagbarangolo.blog.hu/api/trackback/id/tr5416799778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2022.01.05. 11:08:07

@Anonimmuni Tas: :)

Ivásba menekülés
- Jön érted az SS, Elek!
- Mein Gott, akkor beszeszelek!
:)
süti beállítások módosítása