Amikor 1939 augusztusának végén Németország és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött egymással, a szerződés titkos záradékában rögzítették az érdekszféráik határát. Ennek megfelelően az addig független balti köztársaságok és Finnország a szovjet érdekkörbe kerültek - anélkül, hogy az érintetteknek erről tudomásuk lett volna.
Finn katona őrszolgálaton Kemijärvi közelében 1940 februárjában. (forrás: Wikipedia)
A szovjetek a három balti állam, Észtország, Lettország és Litvánia esetében sikerrel gyakoroltak nyomást a helyi kormányokra egy kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláíratásával, a finnek azonban makacsnak bizonyultak - bár akkor Helsinkiben még nem tudták, hogy ennek egy három hónapon át tomboló, véres konfliktus lesz a következménye. Következzen az 1939-1940-es szovjet-finn téli háború (avagy első szovjet-finn háború) rövid története!
Óriás a szomszédban
Finnország az összeomlóban lévő cári Oroszország egykori tartományaként 1917-ben kinyilvánította függetlenségét, nem sokkal később pedig egy rövid, de annál kegyetlenebb háborút volt kénytelen megvívni önmagával: a nagy szomszédhoz hasonlóan itt is a vörösök (bolsevikok) csaptak össze a fehérekkel, azonban Finnországban más eredményt szültek a harcok: az egykori cári tiszt, báró Carl Gustaf Emil von Mannerheim tábornok vezette fehérek győzedelmeskedtek, s az országban polgári demokrácia épült ki, nem pedig proletárdiktatúra.
A túlélő finn bolsevikok többsége Szovjetunió Anyácska ölelő karjaiban lelt biztonságra.
A finn polgárháborúban lerombolt tamperei épületek. Az alig öt hónapig tartó, a fehérek győzelmét hozó harcok több, mint tízezer áldozatot követeltek. (forrás: Wikipedia)
Az első világháború utáni időszakban Finnország a békés fejlődés útját járta, ennek ellenére nem felejtették el Helsinkiben, hogy a szomszédban ott van a vörös óriás, amely bármikor késznek mutatkozhat kicsiny szomszédai bekebelezésére, ha az érdeke úgy kívánja. Ennek megfelelően ugyan az ország deklaráltan semleges volt, komoly figyelmet fordítottak a honvédelemre - többek között a Ladoga-tavat a Finn-öböl vizével összekötő földsávon Mannerheim javaslatára egy új védelmi vonalat építettek ki két részletben (az 1920-as évek és az 1930-as évek elején), amely - minő meglepetés! - a Mannerheim-vonal (Mannerheim-linja) nevet kapta.
A két háború közötti Finnország hadereje nagyban épített a jól képzett, gyorsan mozgósítható tartalékosokra. A képen ezen önkéntes tartalékosok képzéséért felelős Fehér Gárda - vagy Civil Gárda (Suojeluskunta) - tagjainak egy csoportja látható az 1930-as években. (forrás: Wikipedia)
A helyi földrajzi és éghajlati sajátosságokat is figyelembe vevő védelmi rendszernél azért ne egy vasbeton bunkerekkel teletűzdelt Maginot-vonalra gondoljunk, habár jó néhány megerősített géppuskafészek és tüzérségi állás is helyet kapott a Karéliai-földszorosban.
Az 1920-as és 1930-as években két részletben kiépített Mannerheim-vonal egyik bunkerének bejárata napjainkban. (forrás: Wikipedia)
A háború árnyékában
Németország és a Szovjetunió gyakorlatilag felosztotta egymás között Közép- és Kelet-Európát az 1939 augusztusában megkötött megnemtámadási szerződésükben. A három balti köztársaság a szovjet érdekszférába került, ahogyan Finnország is. A Szovjetunió ezen államokra mint potenciális ütközőzónákra tekintett. (forrás: Wikipedia)
Mint írtuk volt, 1939 augusztusában a németek és a szovjetek felosztották egymás között Közép- és Kelet-Európát. A finnek (bár nem tudtak róla) a szovjet érdekszférába kerültek, Sztálinnak pedig kulcsfontosságú volt, hogy birodalma határai mentén vele szövetséges (értsd: csatlós) államok sorakozzanak, egyfajta ütközőzónaként a Szovjetunió és Németország között. A három balti köztársaságra 1939 októberében kölcsönös segítségnyújtási szerződést kényszerítettek, amelynek köszönhetően rövid időn belül több tízezer szovjet katona érkezett ide megvédeni Észtország, Lettország és Litvánia függetlenségét.
Képzelhetjük, hogy a helyiek mennyire örültek ennek.
A szovjet-finn megnemtámadási szerződés 1932 moszkvai aláírásán készült felvétel. (forrás: Wikipedia)
Ugyanebben az időben Moszkva a finnek számára is felajánlotta az együttműködést: néhány, a Finn-öböl bejáratát védő, stratégiai fontosságú sziget, valamint a határtól akkoriban mindössze 32 kilométerre fekvő Leningrád védelme szempontjából kulcsfontosságú Karéliai-földszoros - ahol a Mannerheim-vonal húzódott - nagyobb részének átadásáért cserébe a finnek kaptak volna északon kompenzációt hatalmas és végtelen erdőségek formájában.
Hadgyakorlatra behívott finn tartalékos katonák reggelije 1939 októberében a Karéliai-földszorosban. (forrás: Wikipedia)
A finn kormányzat igazából nem gondolta komolyan, hogy a szovjetek megkockáztatják a háborút, ezért a delegációjuk tagjai néhány hét tárgyalás után virtuálisan felmutatták középső ujjukat Moszkvának.
Sztálinnak még a lélegzete is elakadt ekkora arcátlanság hallatán...
Elkezdődik a harc
A Karéliai-földszoros nagyobb része Finnországhoz tartozott, amely nagyon szúrta szovjetek szemét - a határ a szovjet állam szülőhelyétől, Leningrádtól mindössze 32 kilométerre húzódott. A térképen feltüntetésre került a háború elején főszerepet kapó Mainila település is. (forrás: Wikipedia)
Mielőtt még belefognánk a háborús történetbe, röviden kibontanánk a címben már elsütött hasonlatot: tényleg Dávid, azaz Finnország állt szemben Góliáttal, a Szovjetunióval. Míg előbbit három és félmillió, addig utóbbit közel kétszáz millió ember lakta, a bevethető haderő tekintetében pedig szintén óriási fölényben voltak a szovjetek: még a Finnországgal közös határszakaszért felelős leningrádi katonai körzet is körülbelül kétszeres számbeli fölényt volt képes kiállítani a teljes finn hadsereggel szemben, miközben a szovjetek harckocsik, tüzérség és légierő tekintetében is sokszoros túlerőben voltak...
A szovjet 7. hadsereg egyik menetoszlopa a téli háború idején. Ugyan a szovjetek sokszoros túlerőben voltak páncélosok tekintetében, ezen előnyüket nem tudták kihasználni a háború első hónapjaiban. (forrás: Wikipedia)
...papíron legalábbis. A Vörös Hadseregnek ugyanis nem tett jót, hogy a néhány évvel korábbi nagy tisztogatások alkalmával gyakorlatilag lefejezték: az öt marsallból hármat, a 264 hadosztályparancsnokból pedig kétszázhúszat tettek el láb alól a Sztálin parancsára dolgozó, ügybuzgó NKVD-ügynökök és verőlegények. A helyükre lépő tisztek és tábornokok pedig sokszor inkább féltették az életüket, semmint hogy a fentről érkező, sokszor dilettáns utasításokat megkérdőjelezzék.
Finnország a háború kezdetén 32 bevethető harckocsival rendelkezett, míg a szovjetek alsó hangon is hatvanszor annyival, legalább kétezerrel. Repülőgépek tekintetében is harmincszoros volt a szovjet túlerő.
1939. november 29.: külföldi tudósítók szemlélik a finnek által nem sokkal korábban Mainila mellett végrehajtott tüzérségi támadás eredményét. Az már csak később derült ki, hogy a támadást a szovjetek hajtották végre, majd kentén a finnekre. (forrás: Wikipedia)
Szóval 1939 novemberének közepére megakadtak a tárgyalások, Sztálin pedig elhatározta, hogy móresre tanítja az ellenálló finneket. Annyit azért eltanult Hitlertől, hogy a látszatra adni kell: mégsem engedheti meg magának, hogy agresszorként tűnjön fel a világ színe előtt, ezért kell egy casus belli (háborús ok). November 26-án a finn határtól alig egy kilométerre fekvő Mainila (Ма́йнило) települést heves tüzérségi tűz érte. A megbízhatóságukról híres szovjet tömegtájékoztatási szervek világgá kürtölték, hogy az agresszor finnek támadást intéztek ellenük (az már csak évtizedekkel később derült ki, hogy a szovjetek lőtték saját területüket)! Három nappal később a szovjet csapatok már a finn határőrökkel kerültek tűzharcba, másnap, november 30-án pedig kezdetét vette a szovjet-finn háború (finnül Talvisota, oroszul Сове́тско-финля́ндская (советско-финская) война́ 1939—1940 годов, vagy Зи́мняя война). A szovjetek annyira biztosak voltak a gyors és elsöprő erejű győzelemben, hogy állítólag külön felhívták az északon támadó csapatok parancsnokainak figyelmét a svéd határ tiszteletben tartására...
Kliment Vorosilov marsall, a Finnország elleni támadást végrehajtott szovjet csapatok főparancsnoka, Sztálin közeli "barátja". Politikai hatalma nem tudta ellensúlyozni a csapatok irányítása terén fennálló dilettantizmusát. (forrás: Wikipedia)
A harcok politikai támogatására december 1-jén szovjet területen finn kommunisták részvételével megalakították a Finn Demokratikus Köztársaságot (Suomen kansanvaltainen tasavalta), amely magára vállalta a finn munkásság és parasztság győzelem utáni irányításának roppant nehéz terhét, egyben formálisan felkérte a Szovjetuniót a rendrakásra Finnországban.
Sztálin jelenlétében Molotov szovjet külügyi népbiztos aláírja a frissen megalakult Finn Demokratikus Köztársasággal, mint Finnország leendő vezető szervével kötött együttműködési szerződést. A szovjetek által kreált finn bábállam nem volt hosszú életű... (forrás: Wikipedia)
Finn sikerek, szovjet bukás
November 30-án a szovjetek 21 hadosztály és 450 ezer katona részvételével indították meg offenzívájukat Finnország ellen, miközben a fővárost, Helsinkit már Észtországból (is) felszálló szovjet repülőgépek bombázták, több száz civilt megölve.
A Vörös Hadsereg egységei három területen is offenzívát indítottak Finnország ellen 1939 decemberében elején. Az északon támadó csapatok figyelmét állítólag felhívták a svéd határ tiszteletben tartására..,. (forrás: Wikipedia)
A nemzetközi felháborodásra válaszul Molotov szovjet külügyminiszter azt válaszolta, hogy szó sincs bombázásról, csupán humanitárius segélyt dobtak a gépek az elnyomott finn nép megsegítésére.
Később a finn katonák ezen humanitárius segély tiszteletére a szovjet tankokat lángba borító, meggyújtott üzemanyagos palackokat Molotov-koktélnak keresztelték el.
Lángoló épület a finn fővárosban, Helsinkiben, miután a szovjet légierő gépei ledobták a "humanitárius segélyüket". (forrás: Wikipedia)
A finn katonák válasza a Molotov által humanitárius segítségnek nevezett bombázásokra: a Molotov-koktél, amely gyújtópalackkal a szovjet harckocsik legénységének életét keserítették meg. (forrás: Wikipedia)
A finn csapatok élére a tapasztalt veteránt, Mannerheim marsallt állították (a haderő főparancsnokaként), aki a rendelkezésére álló csekély eszközökből is képes volt hatékony védelmet szervezni: a megfelelő téli kiképzést kapott, téli álcázófelszereléssel ellátott finn katonák ennek megfelelően nem a nagyszabású ütközeteket részesítették előnyben, hanem a gerillataktikát, amelynek keretében kis létszámú csapatok zaklatták az ilyesmihez nem igazán szokott szovjet katonákat, akiknek az sem segített, hogy tisztjeik nem igazán álltak a helyzet magaslatán - sokan inkább politikai megbízhatóságuk, semmint katonai szakértelmük miatt kerültek vezető pozícióba.
Carl Gustaf Emil von Mannerheim marsall, a finn haderő főparancsnoka a téli háború idején (és még jó néhány évig). (forrás: Wikipedia)
A szovjetek komolyan rettegtek a finn mesterlövészektől, akik rendszeresen lőtték ki az embereket az állásokból. A legismertebb közülük Simo Häyhä tizedes volt, aki a háború alatt 505 igazolt találatot ért el - a szovjetek ezért a Fehér Halál névvel illették.
Simo Häyhä tizedes, a téli háború legeredményesebb finn mesterlövésze. A képen a háború végén megszerzett arcsérülésével látható. Saját visszaemlékezései szerint a harcok idején legalább ötszáz ellenséges katonával végzett. (forrás: Wikipedia)
A finneknek segített az is, hogy a svédek Arne Beurling matematikaprofesszor vezetésével megfejtették a szovjetek rejtjelkulcsát, így gyakorlatilag élőben olvashatták a harcoló csapatoknak küldött utasításokat - ezt pedig megosztották a finnekkel, akik így kevés erejüket mindig arra a területre koncentrálhatták, ahol szovjet támadás volt várható.
Finn géppuskás egység a téli háború idején. (forrás: Wikipedia)
A szovjetek nem számítottak érdemi ellenállásra (Sztálin úgy gondolta, a finnek néhány nap után megadják majd magukat, ő pedig olyan villámháborús sikert ünnepelhet, mint Hitler néhány hónappal korábban Lengyelországban), azonban lassan kezdett beletörni a bicskájuk Finnországba: hamarosan az elkeseredett védekezést már finn ellentámadások követték, amelyek nem tettek jót a szovjet morálnak.
Szovjet hadifogoly Finnországban - a két oldal viszonylag kevés (mindössze néhány ezer) foglyot ejtett a harcok során... (forrás: Wikipedia)
Fordul a kocka
Szemjon Tyimosenko tábornok (később marsall) váltotta Vorosilovot a harcoló szovjet csapatok élén. Irányításával a szovjetek összeszedték megukat, és 1940 márciusára sikerült térdre kényszeríteniük a kivéreztetett finneket. (forrás: Wikipedia)
A sikertelenséget látva Sztálin leváltotta a hadműveletek főparancsnokát, Kliment Vorosilov (Климе́нт Вороши́лов) marsallt - pontosabban felfelé buktatta, a Népbiztosok Tanácsába (a szovjet kormány akkori neve) -, helyére pedig a már egy fokkal hozzáértőbb Szemjon Tyimosenko (Семён Тимоше́нко) tábornokot ültette 1940 januárjában. A következő hetekben jelentősen megerősítették a súlyos veszteségeket szenvedett szovjet csapatokat (közel hatszázezer újabb katonát vontak össze), február 11-én pedig általános offenzívát indítottak a Karéliai-földszorosban álló, ekkor már igencsak elcsigázott, kimerült finn katonák ellen. A harckocsikkal és légierővel megtámogatott gőzhenger-taktika ezúttal sikert hozott a szovjeteknek, akik áttörték a finn védelmi vonalakat, Mannerheim pedig elrendelte az általános visszavonulást.
Szovjet T-26-os harckocsik - a Szovjetunió több ezer harckocsit mozgósított a harcok során, míg a finnek összesen 32 tankkal rendelkeztek. (forrás: Wikipedia)
Brit gyártmányú Bristol Blenheim közepes bombázó finn felségjellel - a finnek a légierő tekintetében is komoly hátrányban voltak, noha itt is sikerült ellensúlyozniuk a Vörös Légiflotta túlerejét, elsősorban pilótáik jobb képzettségével (akik többsége svéd "vendégmunkás" volt). A finnek a náciktól függetlenül használták felségjelzésként a szvasztikát, amelyet a második világháború előtt számos ország tisztelt szerencsehozó jelvényként. (forrás: Wikipedia)
A finn haditengerészet legerősebb egysége, a 3900 tonnás Väinämöinen partvédő hajó. A téli háború során nem sok szerep jutott a haditengerészeteknek, elsősorban azért, mert 1939 decemberében befagyott a Finn-öböl vize. A finn partvédelmi ütegek azonban sokszor támogatták a szárazföldi erők harcát. (forrás: Wikipedia).
1939 végén a brit és a francia kormány részéről komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy egy expedíciós haderőt küldenek Finnország megsegítésére Lappföldre a németekkel ekkor szövetségben álló szovjetekkel szemben (a francia-német határon ugyebár ekkor "tombolt" a furcsa háború). A csapatok felkészítése elkezdődött, de bevetésükre már nem került sor. A legkomolyabb külföldi segítséget a finnek a szomszédos Svédországtól kapták, ahonnan több száz "szabadságolt" katona érkezett - a finn légierő gépeinek többségét svéd pilóták vezették, de például Turku városának légvédelmi tüzérségét is svéd katonák kezelték. A háború során közel tízezer svéd katona fordult meg a számukra létrehozott Svéd Önkéntes Hadtestben (Svenska frivilligkåren)
Sítalpakon közeledett a fehér halál a mit sem sejtő szovjet katonákra - a finnek előszeretettel alkalmazták a gerillahadviselést (rajtaütések, állandó zaklató támadások) a támadó szovjetek ellen. A képen svéd önkéntes katonák láthatóak a téli háború idején. (forrás: Wikipedia)
Magyarországon december 16-ától kezdtek szervezni egy önkéntes alakulatot Finnország megsegítésére. Az ötezer fősre tervezett egység első zászlóalja - kalandos úton - végül március elején érkezett meg északra, bevetésre azonban már ők sem kerültek.
A harcokban végül be nem vetett magyar önkéntes zászlóalj búcsúztatása Finnországban 1940 tavaszán. (forrás: Wikipedia)
Rajtuk kívül a világ minden tájáról több száz önkéntes érkezett a finn hadseregbe harcolni a vörös veszedelem ellen, közülük pedig sokan életüket adták a skandináv állam szabadságáért.
Március elején már annyira tarthatatlanná vált a helyzet, hogy a finn kormány kénytelen volt tűzszünetet kérni - a Moszkvába küldött tárgyalódelegáció végül március 12-én aláírta a békeszerződést, amely ugyan jelentős területi veszteségekkel járt Finnország számára, az állami függetlenségét azonban nem veszítette el a balti köztársaságokhoz hasonlóan, amelyek néhány hónappal később a szövetségbe forrt szabad köztársaságok uniójának tagjai lettek; ez a tény pedig a finnek számára felért egy győzelemmel.
Finn csapatok visszavonulása a békeszerződés aláírását követően Viipuri (Viborg) városából 1940. március 13-án. Több tízezer civil is Finnország megmaradt részeibe menekült. (forrás: Wikipedia)
A béke után
Félárbócra engedett lobogók Helsinkiben a békeszerződés megkötését követően. (forrás: Wikipedia)
A három hónapig tartó harcokban a finnek súlyos veszteségeket szenvedtek: közel 26 ezer katona vesztette életét vagy tűnt el, 43 ezer pedig megsebesült (ez az ország akkori népességének közel két [!] százaléka volt). A szovjetek az óvatos becslések szerint legalább 126-167 ezer embert vesztettek, 200 ezer katonájuk pedig megsebesült (ezek harmada fagyási sérülés volt, ugyanis a szovjet parancsnokok nem gondoskodtak megfelelő téli védőruházatról katonáik számára). Mintegy ötezer szovjet katona esett finn fogságba, míg a túloldalon ez a szám alig ezer főre tehető - nem vitték túlzásba a fogolyejtést.
Finnország területi veszteségei a téli háborút követően. Alig másfél évvel később a németekkel párhuzamosan a finnek is offenzívát indítottak, de egykori országhatáraikat végül ekkor sem lépték át. (forrás: Wikipedia)
A békeszerződés aláírását követően több tízezer finn civil volt kénytelen elhagyni otthonát, amelyeket ezt követően a szovjet csapatok szállták meg. Az elvesztett települések legnagyobbika az egykori kereskedőváros, Viborg (Viipuri / Выборг) volt. A háború eredményeként számos következtetést vontak le világszerte a politikai és katonai vezetők. A szovjetek belátták, hogy van még mit tanulni a korszerű hadviselésről (többek között a légi és szárazföldi haderőnemek közötti együttműködésről és arról, hogy nem minden esetben éri meg eltenni a tapasztalt tiszteket láb alól), a finnek pedig rájöttek, hogy kellő kitartással és erőfeszítéseik megsokszorozásával egy olyan óriással szemben is eredményesen vehetik fel a harcot hazájuk védelme érdekében, mint amilyen a Szovjetunió.
Az 1939-1940-es szovjet finn háború áldozatainak emlékműve Szentpéterváron. (forrás: Wikipedia)
A Közép-Finnország keleti részén fekvő Soumussalmi városkájának háborús emlékműve: minden egyes kőrakás egy-egy katonát szimbolizál, aki a városért vívott csatában életét vesztette (az ütközetben 878 finn és 3735 szovjet katona esett el). (forrás: Wikipedia)
Hitler is levonta a maga következtetését: a Szovjetunió nem több, mint agyaglábakon álló, bármikor ledönthető óriás.
A téli háborúnak ugyan 1940 márciusában vége szakadt, alig másfél évvel később azonban újra kiújultak a harcok a finn-szovjet határvidéken: ekkor már a németek Barbarossa-hadműveletével párhuzamosan támadó finn csapatok nyomultak előre, hogy visszaszerezzék elvesztett területeiket az úgynevezett folytatólagos háborúban - de az már egy másik történet.
Nem sokkal később visszatértek: a Barbarossa-hadművelettel párhuzamosan Finnország is offenzívát indított a Szovjetunió ellen 1941 júniusában. A képen finn katonák vonulnak be a felszabadított Viipuri városába. (forrás: Wikipedia)
