Ahogy a 15. század második felétől megindultak a nagy földrajzi felfedezések, az európai gyarmatosító hatalmak fokozatosan terjesztették ki uralmukat egyre újabb és újabb területekre - a hajósok csak a legritkább esetben értek földet olyan helyen, ahol az ember még nem jelent meg. A gyarmatosítás gazdagságot hozott az európai hatalmaknak és borzalmas pusztítást a meghódított területen élő őslakos népeknek.
Ausztrál őslakosok vadászbemutatója. (forrás: Wikipedia)
Nem volt ez másként Ausztráliában sem: mai írásunkban az ausztrál őslakosok történetével és mindennapjaival ismerkedünk meg röviden.
Több tízezer év
Amikor ausztrál őslakosokról (angolul Aboriginal Australians) beszélünk, tudnunk kell, hogy - Észak- és Dél-Amerikához hasonlóan - nem egyetlen népről van szó: a közösséghez napjainkban tartozó mintegy egymillió ember (akik Ausztrália jelenkori népességének közel négy százalékát teszik ki) ugyanis több tucat törzs és népcsoport tagja, akik több, mint kétszáz különféle nyelvet és nyelvjárást beszélnek.
Az őslakos nyelvcsaládok földrajzi elhelyezkedése - mint a térképen látható, mára a kontinens északi részén maradtak meg úgy-ahogy az őslakos nyelvek- a több száz nyelv közül ma már csak néhány tucatnyi van, amit pár ezer embernél több beszél. (forrás: Wikipedia)
Eredetük a történelem ködös homályába vész: az Ausztrália-szerte végzett ásatások és kutatások alapján azonban nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy az első emberek (akik a mai őslakosok közvetlen őseinek számítanak) több, mint hatvanezer (!) évvel ezelőtt érkeztek Délkelet-Ázsia irányából a kontinensre (az északi Arnhem-földön bukkantak ilyen ősi nyomokra) - akkoriban az alacsonyabb tengerszintnek köszönhetően jóval kisebb távolságot kellett leküzdeni tengeren. Vándorlásuk oka a jobb életkörülmények (élelemforrások) felkutatása lehetett; az ezt követő év-tízezrek során benépesítették a Nyugat- és Közép-Európa területével megegyező kontinenst.
Csak viszonyításképpen: amikor az első emberek felbukkantak Ausztráliában, a modern ember Európában még egy másik emberfajjal, a neandervölgyiekkel osztozott az élettéren.
Az alacsonyabb tengerszint több tízezer éve lehetővé tette az embernek, hogy Délkelet-Ázsia felől elérje és benépesítse Ausztráliát - a hatalmas távolságok azonban hamarosan széttagolták az őslakos közösségeket, amelyek aztán nem hoztak létre a dél- és közép-amerikaihoz hasonlóan fejlett civilizációkat. (forrás: Wikipedia)
A világ többi részétől való viszonylagos elzártság lehetővé tette, hogy az ausztrál őslakos közösségek kultúrája, társadalma egyedi módon fejlődjön; hitviláguk és szokásaik egy része a mai napig magán viseli a több tízezer évvel ezelőtti életmód és szokások nyomait.
Nem csak Ausztráliában, hanem a tőle délre fekvő Tasmania szigetén is megtelepedtek az őslakosok.
A hajlított fából készült bumerángnak jó hasznát vették az őslakos vadászok. (forrás: Wikipedia)
Az európaiak felbukkanása
Mivel az írás nem fejlődött ki, ezért az őslakosok európaiak érkezése előtti történelméről meglehetősen kevés információ áll rendelkezésre (ennek többségét is a régészeti kutatásoknak köszönhetjük). Tudjuk, hogy a törzsek mindvégig a természettel szoros közelségben éltek, életmódjukat is ez határozta meg; ennek köszönhető, hogy néhány kivételtől eltekintve nagyobb, állandó települések nem alakultak ki a kontinensen - az őslakosok többsége félig nomád életmódot folytatva igyekezett boldogulni a sokszor meglehetősen zord körülmények között.
19. századi festmény egy őslakos közösségről. (forrás: Wikipedia)
A 17. századtól előbb holland, majd brit hajósok térképezték fel Ausztrália partvidékét. Előbbiek néhány kisebb erődöt létesítettek Nyugat-Ausztrália partvidékén az 1600-as években, de ezt leszámítva ekkor még nem fordítottak különösebb figyelmet a hatalmas földdarabra. Az 1700-as évek második felétől az Észak-Amerika egy részéről kiszoruló britek vetettek szemet Ausztráliára; az 1770-es években James Cook expedíciója részletesen feltérképezte a kontinens délkeleti partvidékét, amely után létrehozták az első állandó telepeket is - ekkor még büntetőtelepekként az Angliából átszállított elítéltek számára.
Őslakos férfi kunyhója előtt a 20. század elején. (forrás: Wikipedia)
Az éles elméjű és vállalkozó kedvű britek rájöttek, hogy egy majd' Európányi méretű kontinenst érdemes lenne nem csak egy hatalmas börtönként használni, ezért a 18-19. század fordulójától fokozatosan elkezdték kialakítani a mai ausztrál államok őseinek tekinthető gyarmatokat, s több százezer bevándorló érkezett az öreg kontinensről szerencsét próbálni vagy új életet kezdeni...
A nem túl békés kapcsolat
Természetesen a már itt élő őslakosokat - akiknél a jól szervezettséget eleve megakadályozta a nyelvi sokszínűség és a teljes letelepedettség hiánya - nem igazán kérdezték meg arról, hogy mit szeretnének. Kultúrájuk miatt a földtulajdon fogalmát sem igazán értették, ezért már viszonylag korán konfliktusba keveredtek a komoly mezőgazdaságot kiépítő európai bevándorlókkal.
Mind a hat mai szövetségi állam (Victoria, Új-Dél-Wales, Queensland, Dél- és Nyugat-Ausztrália, valamint Tasmania), mind a mai Északi Terület területén számos összecsapásra került sor a britek és az őslakosok között; ezekből többnyire előbbiek kerültek ki vesztesen. Az őslakosok helyzetét az sem könnyítette meg, hogy számos járvány tizedelte meg közösségeiket. A 19. század első felétől keresztény misszionáriusok igyekeztek kiverni (néha szó szerint!) az őslakosokból őseik hitvilágát; megszokott volt az erőszakos asszimilációban az észak-amerikaiakhoz hasonló bentlakásos iskolák alkalmazása is, ahol szigorúan tilos volt anyanyelvüket használni a tanulóknak.
Az őslakosok száma a 20. század elején érte el a minimumot: ekkor kevesebb, mint nyolcvanezren éltek az országban.
Láncra vert őslakosok egy ausztrál börtönben meglehetősen elégedett fogvatartójuk előtt. Az őslakosok egészen a közelmúltig másodrendű polgárnak számították hazájukban, ahol még az igazságszolgáltatás is keményebben sújtott le rájuk. (forrás: Wikipedia)
1901-ben az ausztrál gyarmatok létrehozták a kontinentális államszövetséget, megalakult a Brit Birodalom domíniumaként (széleskörű önrendelkezéssel rendelkező területeként) Ausztrália. Az új országban az őslakosok gyakorlatilag semmiféle joggal nem rendelkeztek, még nyolcan-kilencven évvel ezelőtt is csak nagyon kevés választotta el őket a tényleges rabszolgaságtól. Az ekkor már többségben lévő fehér lakosság alsóbbrendűnek tekintette az őslakosokat, s kialakult a szegregáció egy helyi, sajátos változata (például Új-Dél-Walesben sokáig az iskolák kitilthatták az őslakos gyerekeket, ha a fehér gyerekek szülei nem kívánták, hogy gyermekük együtt tanuljon velük).
Az őslakosok hosszú ideig nem teljesíthettek fegyveres szolgálatot sem hazájuk védelmére; a második világháború idején már több ezren szolgáltak az ausztrál haderőben.
Őslakos család egy 1900-as évek elejéről származó képeslapon. (forrás: Wikipedia)
Út a rendeződés felé
Az őslakosok helyzetének rendeződése felé az első lépéseket az 1940-es évek második felében tették meg az ausztrálok: 1948-ban az új állampolgársági törvény minden őslakosnak biztosította az ausztrál állampolgárságot, 1949-ben pedig a fegyveres testületekben szolgáló őslakosok választási jogot kaptak - a teljes választási jogot végül egy 1962-es jogszabály biztosította helyi és szövetségi szinten egyaránt.
Őslakos tehénpásztor - a gyorsan fejlődő mezőgazdaságban való munka sok őslakos számára az egyetlen esélyt jelentette a túlélésre. (forrás: Wikipedia)
Az 1950-es években sorra alakultak az őslakosokat képviselő jogvédő szervezetek; részben az ő hangjukat meghallva az ausztrál kormányzat a következő évtizedekben fokozatosan számolta fel a szervezett elnyomást. Számos őslakos közösség kapta vissza földjeit (például az Ulurut és környékét). 1992-ben az ausztrál legfelsőbb bíróság törvénytelennek nyilvánította az őslakos közösségek földjeinek elkobzását (amit a 18-19. században a "senki földje" elvét követve alkalmaztak), 1998-tól pedig minden év május 26-án megtartják a bocsánat nemzeti napját, amikor az őslakosok sérelmére elkövetett atrocitásokról emlékeznek meg.
Napjainkban
Az őslakos közösség zászlaja. (forrás: Wikipedia)
A jó irány ellenére az ausztrál társadalomnak és az őslakos közösségeknek még számos kihívással kell szembenéznie: az évszázados elnyomás, valamint a természettel való szoros kapcsolatuk miatt (nem törekedtek a vagyon felhalmozására) több százezren élnek meglehetősen mostoha életkörülmények között, megfelelő egészségügyi ellátás nélkül, habár számos közösség a visszakapott földeknek (és mondjuk a területükön folyó bányászatnak köszönhetően) szépen fejlődik évről évre.
Komoly problémát jelent az alkoholizmus és az egyéb tudatmódosító szerek terjedése.
Az eredeti életmódjukban élő őslakos közösség jelenlétére figyelmeztető tábla. Aki háborgatja őket, akár 20 ezer dolláros pénzbüntetést is kaphat. (forrás: Wikipedia)
Mint írtuk volt, napjainkban közel egymillió őslakos él Ausztráliában - legtöbben a szövetségi szinten korlátozott önállósággal bíró Északi Területet (Northern Territory) lakják (itt a népesség harmadát őslakosok adják). Kontinens-szerte több száz kisebb-nagyobb csoportjukat tartják számon; a már említett nyelvi sokszínűség még napjainkban is megnehezíti az összefogást, habár ebben sokat segít az angol, mint közvetítő nyelv.
Vagy éppen ront: az angol (illetve az angol-őslakos nyelvek egyfajta keverékének) térnyerése miatt a napjainkban szélesebb körben beszélt 120-140 nyelv(járás) nagy része veszélyeztetett státuszban van.
Őslakos művész munka közben. (forrás: Wikipedia)
Az őslakos közösségek nem csak nyelvi, hanem kulturális sokszínűséggel is büszkélkedhetnek - történeteiket hosszú évezredeken keresztül szájhagyomány útján osztották meg egymással. A hatalmas földrajzi távolságok miatt idővel eredettörténetük részletei és szereplői itt-ott megváltoztak, bővültek - például beépültek a hitvilágukba az adott területre jellemző földrajzi sajátosságok (mint amilyen az Uluru hegy), de az angolok megérkezését követően számos történetben lehetett találkozni a nyugatról érkezett fehér emberrel, aki vagy fejlődést, vagy pusztulást hozott.
Az őslakos hitvilág alapja az úgynevezett Álomidő (The Dreaming), amely egy téren és időn kívüli hely, ahol múlt, jelen és jövő egyszerre létezik és ahova a lélek a halál után eljuthat.
Az Álomidőt bemutató ősi barlangrajz. (forrás: Wikipedia)
Számos közösség komoly bevételi forrásokra tesz szert az idegenforgalomból: évente több százezer ausztrál és külföldi turista keresi fel az őslakosokat, hogy megismerkedjen a kultúrájukkal, szokásaikkal; az ilyenkor didzseridun (didgeridoo) előadott őslakos dalok vagy a bumeráng-bemutatók sokaknak jelentenek maradandó élményt.
Didzseridu-előadás. (forrás: Wikipedia)
A táncbemutatók ma már elsősorban a turistáknak szólnak. (forrás: Wikipedia)
A bumerángnak két fajtája volt elterjedt az őslakosoknál: a visszatérő bumerángot elsősorban az elrejtőzött vad megriasztására használták, míg a vissza nem térő bumeránggal terítették le a prédát. Napjainkban már elsősorban a turistáknak szánt bemutatókon és a törzsek közötti vetélkedőkön alkalmazzák.
Zárásként itt egy rövid didzseridu-előadás: