Tavalyi, Enver Hoxhát bemutató posztunkban már szóltunk róla, hogy Albániában a hidegháború idején milyen elképesztő méreteket öltött a bunkerépítési láz.
A kisebb-nagyobb bunkerek az albán tájkép meghatározó elemei még napjainkban is. (forrás: Wikipedia)
Mai írásunkban ennek a történetnek járunk utána kicsit alaposabban. A "Tovább" gomb után irány a bunkerek országa!
Hidegháborús különutasság
A második világháború végén, Albánia olasz, majd német megszállását követően az Enver Hoxha és (bűn)társai által vezetett helyi kommunisták ragadták magukhoz a hatalmat, létrehozva az Albán Népköztársaságot (Republika Popullore e Shqipërisë), amely eleinte a Szovjetunió hű szövetségesének bizonyult. Eleinte, ugyanis az 1950-es évektől (amikor a keleti blokk országaiban szépen-lassan leszámoltak a sztálinizmussal, Albániában inkább megerősödött) a tiranai vezetés egyre inkább különutas politikát kezdett folytatni.
A nagy zseni, Enver Hoxha, aki kitalálta, hogy csináljanak bunkerországot Albániából. (forrás: Wikipedia)
Ennek a politikának volt az eredménye, hogy Albánia először kivonta magát a keleti katonai szövetség, a Varsói Szerződés tevékenységéből, majd 1968-ban ki is lépett belőle. Habár ezt követően egy ideig a szükségesnél szorosabbra fűzték kapcsolataikat a távoli, Mao Ce-tung vezette Kínával, ez a frigy sem tartott túl sokáig, így az albán vezetés gyakorlatilag magára maradt a nagyvilágban...
A bunkerépítési láz
...s mivel a 2000-es évek Észak-Koreájával ellentétben ezt a magányt nem tudták nukleáris fegyverek fejlesztésével zsarolópotenciállá fejleszteni, az 1960-as években a Hoxha-rezsim azt a döntést hozta, hogy Albániát bunkerek tízezreinek felépítésével kell majd megvédeni az imperialista (esetleg szovjet) inváziótól.
Az Albán Néphadsereg kínai mintájú egyenruhájába bújt katonája - a hivatásos katonák ellenezték a kiterjedt bunkerrendszer építését, s inkább a hadsereg fejlesztésére fordították volna az erőforrásokat. (forrás: Wikipedia)
Az 1967-ben meghirdetett program részeként - így az elképzelés - minden talpalatnyi földet meg kell védeni az agresszortól, ennek érdekében pedig nem csak a stratégiai fontosságú pontokat (partraszállásra alkalmas partszakaszok, repülőterek, hegyi hágók) szórták meg bunkerekkel, hanem gyakorlatilag minden települést - az igazán extrém esetekben a környéken minden család kapott egy különbejáratú bunkert, amelyet életük árán is meg kellett volna védeniük a támadókkal szemben.
Egyszemélyes bunker tervrajza... (forrás: Wikipedia)
...és egy többszemélyes parancsnoki bunkeré. (forrás: Wikipedia)
A következő két évtizedben több, mint hétszázezer (!) kisebb-nagyobb bunkert, lőállást alakítottak ki szerte Albániában - a vasbeton építmények (amelyeknek számos típusát tervezték meg az egyszerű lőállásoktól a parancsnoki bunkerekig) létrehozása szinte teljes mértékben felemésztette az ország gazdasági és építőipari erőforrásait, cserébe nagy részük a gyatra kivitelezés miatt teljesen alkalmatlan volt eredeti feladatának ellátására.
Egy-egy bunker (voltak, amelyeket "bunkergyárakban" előre legyártottak) anyag- és költségvonzata nagyjából egy kétszobás lakásénak felelt meg.
A bunkerek már új korukban sem nyújthattak sokkal szívderítőbb látványt. (forrás: Wikipedia)
Az, hogy a bunkerrendszer mekkora védelmi értékkel bírt, jól mutatja, hogy az 1970-es években az Albán Néphadsereg (Ushtria Popullore Shqiptare) tábornoki karában is kritikákat fogalmaztak meg vele kapcsolatban (például az utánpótlás, kommunikáció hiányosságaira hívva fel a figyelmet). A legfőbb kritikust, Beqir Balluku tábornokot és néhány társát jutalmul letartóztatták majd kivégezték.
Nem csak a vidéket, hanem a városokat is telerakták bunkerekkel, így lehet a helyi életkép része a társasházak oldalából vagy éppen a temető sírjai közül kitüremkedő vasbeton kupola is.
Ez a bunker egy társasházat volt hivatott védelmezni. (forrás: Wikipedia)
Az albán bunkerrendszert valószínűleg még a holtak serege sem tudta volna eredményesen megvédeni. (forrás: Wikipedia)
A láz vége
A bunkerek egy részét a védelmükre bízott családok hasznosították. (forrás: Wikipedia)
A bunkerépítési program Hoxha életében rendületlenül folytatódott, majd a diktátor 1985-ös halálát követően alig fél évvel leállították. Az imperialista (vagy szovjet) invázió - meglepetés! - elmaradt, így soha nem derült ki, hogy a bunkerekbe vonult albán nép meddig tudott volna ellenállni a megszállásnak; az 1990-es évek albán belpolitikai válságai, különösen az 1997-es felkelés során ugyan néhányat elfoglaltak és védelmi állásként használtak, de a reguláris hadsereg már 1991-től nem számolt velük.
Nem minden homokos tengerparton lehet bunker-szelfit lőni... (forrás: Wikipedia)
Védelmi vonal bunkerekből. (forrás: Wikipedia)
A több százezer kisebb-nagyobb bunker gyakorlatilag teljesen átalakította és meghatározta az albán táj képét; habár az elmúlt három évtizedben több tízezret elbontottak, az országot járva még napjainkban is mindenütt bele lehet botlani a Hoxha-rendszer eme mementóiba, amelyek manapság már inkább turisztikai látványosságnak számítanak, de van, amelyikben étterem vagy kávézó működik, és születtek ötletek gombafarmok, méhészetek kialakítására is.
Így lett egy őrült elgondolásból az egykori imperialista ellenségek turistaként érkező polgárai által vásárolt ajándéktárgyak sokasága...
Mára sok bunkerből csak ennyi maradt. (forrás: Wikipedia)
