A vallási ünnepeket, az újévet és május elsejét leszámítva kevés olyan ünnep van a Földön, amely egynél több ország lakóinak szívét dobogtatja meg. Ezek közé tartozik mai posztunk témája, az Ausztráliában és Új-Zélandon egyaránt nemzeti ünnepként jegyzett, minden év április 25-én megtartott ANZAC-nap.
Az 1964-es év nagy jelentőséggel bír Japán történetében: a második világháború borzalmas pusztítását követően az ország nagy részét ekkorra már újjáépítették, a gazdaság szárnyalt, nem mellesleg pedig ebben az évben az ország fővárosa, Tokió adott otthont a soron következő, XVIII. nyári olimpiai játékoknak.
És mai posztunk témája is ekkor született meg: az olimpiához kapcsolódóan, de még annak megnyitója előtt adták át az utasforgalomnak a Tokió-Ószaka szakaszon a világ első nagysebességű vasútvonalát, az "Új fővonalat" - vagy ahogy talán többen ismerik: Sinkanszen (新幹線).
A 19. század alkonyán, 1898. február 15-én este hatalmas robbanás rázta meg az USS Maine amerikai hadihajót, amely éppen a Spanyolország fennhatósága alatt álló Kuba fővárosa, Havanna kikötőjében horgonyzott. A hivatalosan a szigeten tartózkodó amerikai állampolgárok védelmére odavezényelt hajón (amely a robbanás után gyorsan elsüllyedt) kétszázhatvan tengerész vesztette életét. A robbanás okaként a jenkik egy - minden bizonnyal véletlenül arra járó - spanyol aknát, míg a spanyolok a lőszerkészlet spontán berobbanását jelölték meg.
Azon a hűvös februári napon még senki sem sejtette, hogy ez az incidens lesz a kiindulópontja a néhány hónappal később háborúvá fajuló spanyol-amerikai konfliktusnak.
Ha jobban belegondolunk, a Barangolás-blogon még nem foglalkoztunk a finnugor rokonsággal (pedig téma azért akad bőven). Mea culpa, mea maxima culpa, Kedves Olvasók!
Mai posztunkban megpróbálunk valamennyit köszörülni a csorbán: következzenek tehát északi testvéreink, a számik (lappok)!
Azokban az időkben, amikor a Habsburg Birodalom Duna menti tartományai éppen véres háborút vívtak Magyarország területén az Oszmán Birodalom erőivel (tizenöt éves háború), több ezer kilométernyire Európától, Kelet-Ázsiában egy kicsiny ország szintúgy elkeseredett harcot folytatott a földjét megszállni kívánó idegenekkel szemben. Ezekben az időkben tevékenykedett az ország máig egyik (ha nem a) legnagyobb hadvezére és nemzeti hőse, aki a hagyományokkal ellentétben nem tábornok, hanem tengernagy (admirális) volt.
A helyszín (blogunk történetében már sokadjára) Korea - vagy ahogy akkoriban ismerték: Csoszon -, az idegen betolakodók (már nem először és nem utoljára) a japánok, a híres tengernagy pedig: I Szunsin (이순신).
Az egzotikus országokat bemutató sorozatunkban legutóbb Svalbard felfedezésénél érintettük a vén kontinenst. Most pedig (a hosszú kitérőket követően) visszatérünk Európába - a fagyos északnál jóval közelebb lángoktól ölelt kis hazánkhoz -, hogy megismerjük azon négy ország egyikét, ahol hivatalos nyelv az olasz.
Ne habozzatok tehát, bátran kattintsatok a "Tovább" gombra, s nézzünk szét San Marino hatalmas mesés földjén!
Néhány hónappal ezelőtt a testvérblogunkon megemlékeztünk az afrikai kontinens ezidáig utolsó császáráról - mai írásunkban pedig megismerkedünk Afrika talán (de Etiópia mindenképp) legismertebb uralkodójával, akinek személye köré egy egész kultusz, majd vallás alakult ki az 1930-as években.
Ismerkedjünk meg tehát Tafari Makonnen herceggel, vagy ahogy sokan ismerik: I. Hailé Szelasszié császárral.
Napjainkban a híradások egyik fele szinte csak azzal van tele, hogy Szíriában - vagy éppen Jemenben, vagy valamelyik afrikai országban - hogyan áll a háború; vagy éppen hogy hol tart a fegyverkezési verseny az Egyesült Államok és Oroszország (továbbá Kína) között. Nincs is ezzel semmi probléma (?), hiszen amióta az ember öntudatra ébredt (Copyright by Terminátor), mindig vannak olyan csoportok, amelyek a mások által birtokolt erőforrások erőszakos megszerzésére törekednek.
A híradások másik felét meg a közúti balesetek, gyilkosságok, satöbbi töltik ki, mindannyiunk legnagyobb örömére...
Miközben a világon folyamatosan növekedik a katonai kiadások aránya (és összege), van néhány ország, amely továbbra is ragaszkodik azon korábban megfogalmazott álláspontjához, hogy nincsen szüksége reguláris haderőre a béke és jólét fenntartásához. Nézzünk szét közöttük!
Van egy sziget a Dél-afrikai Köztársaságban, amely történetét és funkcióját tekintve is megszólalásig hasonlít a blogunkon már megénekelt Alcatrazra.
Hogy mennyire túlzó a fenti állítás a Robben-szigettel kapcsolatban, azt ki-ki eldöntheti maga a "Tovább" gombra kattintást követően.
1847. július 26-án - szinte az 1848-as európai forradalmak előestéjén - Afrika nyugati részén létrejött egy állam, amelyet amerikaiak alapítottak amerikaiaknak: megszületett Libéria (a szabadság földje), amely hosszú ideig Abesszíniát (a mai Etiópiát) leszámítva az egyetlen független állama volt a kontinensnek.
Alig másfél évszázados történelme során az ország annyi szenvedést, kínt és vért látott, ami más nemzetek történetében ezer év alatt nem adatik meg (szerencsére); az egzotikus országokat bemutató sorozatunk ötödik epizódjában ennek a természeti szépségekben egyébként gazdag országnak a történetébe és mindennapjaiba nyerhetünk egy kis bepillantást.