A vallási ünnepeket, az újévet és május elsejét leszámítva kevés olyan ünnep van a Földön, amely egynél több ország lakóinak szívét dobogtatja meg. Ezek közé tartozik mai posztunk témája, az Ausztráliában és Új-Zélandon egyaránt nemzeti ünnepként jegyzett, minden év április 25-én megtartott ANZAC-nap.
Nyugat-ausztráliai ANZAC-emlékmű. (forrás: Wikipedia)
A kezdetek
Ausztrália és Új-Zéland vállvetve harcol a Brit Birodalomért - a kép gyakran nem volt ilyen idilli az első világháború pusztításaiban. (forrás: Wikipedia)
Amikor 1914 augusztusában az Egyesült Királyság belépett az első világháborúba, a Brit Birodalom távoli domíniumai (széleskörű autonómiával rendelkező kolóniák) automatikusan hadviselő féllé változtak. Így volt ez a messzi Ausztrália és Új-Zéland esetében is, akiknek katonái hamarosan Egyiptomban találták magukat. Belőlük szervezték meg 1914 decemberében a közös Ausztrál-új-zélandi Hadtestet (Australian and New Zealand Army Corps), azaz angol mozaikszóval az ANZAC-ot.
Új-zélandi katonák a Dardanellák ostromakor, 1915-ben. (forrás: Wikipedia)
1915. április 25-én, az ANZAC első bevetésén a törökországi Dardanellák tengerszoros partján, a Gallipoli-félszigeten partra szálltak az Oszmán Birodalom megregulázására odavezényelt antanthaderők első ausztrál és új-zélandi katonái - akkor még nem gondolták, hogy néhány év múlva már mindkettejük hazájában nemzeti ünnepeken fognak megemlékezni róluk; ahogyan azt sem gondolták, hogy több tízezer halálos áldozat után végül úgy vonják majd ki őket a félszigetről, hogy (katonai szempontból) semmiféle eredményt nem értek el.
Az egyik legelső ANZAC-napi megemlékezés - Queensland, 1922, Ausztrália. (forrás: Wikipedia)
A Dardanellákban elszenvedett vereséget követően az ausztrálok és az új-zélandiak vállvetve harcolták végig a háborút (nem csak Nyugat-Európában, hanem, a Közel-Keleten is keményen küzdöttek), s végül győztesként térhettek vissza hazájukba a családjaikhoz.
Az elesett tízezrek, valamint a fizikailag és/vagy szellemileg megrokkant további tízezrek sorsán ez persze nem sokat segített.
Nemzetek ünnepe
Ausztrália és Új-Zéland-szerte különböző alapítványok alakultak már 1915-ben a háborús erőfeszítések és a harcokban résztvevő hősök támogatására. Az első ANZAC-napokat is ezek a szervezetek tartották meg még a háború évei során, emlékezve a Gallipolinál elesett 8709 ausztrál és 2721 új-zélandi katonára.
Az új-zélandi főváros, Wellington ANZAC-emlékműve. (forrás: Wikipedia)
Az ANZAC-nap végül a háború után vált Ausztráliában és Új-Zélandon is nemzeti ünneppé - a második világháború után pedig már nem csak a gallipoli áldozatokra emlékeznek, hanem az összes, háborúkban elesett ausztrál és új-zélandi katonára.
A pipacs az ANZAC-nap elengedhetetlen kelléke - a megemlékezés virága. (forrás: Wikipedia)
Ez kicsit olyan, mintha Ausztriában és Magyarországon is nemzeti ünnep lenne mondjuk október 24-e, a caporettói áttörés napja (vagy július 3-a az 1866-os königgrätzi csata emlékére), de az azóta harcokban meghalt összes osztrák és magyar katonára is emlékeznének.
Számos helyen április 25-ére feldíszítik a harcokban elesett katonák sírját - mint ahogy ebben az új-zélandi katonai temetőben is. (forrás: Wikipedia)
Az ANZAC-nap azonban nem csak az elesettekről szól - megünneplik a háborúból élve visszatért veteránokat, s egyúttal Ausztrália és Új-Zéland örök és megbonthatatlan barátságát és szövetségét is. Ilyenkor a nagyobb városokban megemlékezéseket tartanak a háborús emlékműveknél, majd a veteránok és (ha van a közelben ilyen) katonai egységek díszfelvonulást tartanak, tisztelegve az elődök előtt.
Nem csak Ausztráliában és Új-Zélandon, hanem a világ számos helyén vannak ANZAC-emlékművek - a fenti Malajziában található. (forrás: Wikipedia)
Kanadában egy település, a Dardanelláknál egy öböl, az ausztráliai Sydney-ben pedig a fenti híd viseli az ANZAC nevet... (forrás: Wikipedia)
...a híd feljáróját pedig ez az emlékmű vigyázza. (forrás: Wikipedia)
Természetesen a világszerte diaszpórában élő ausztrálok és új-zélandiak szintén megemlékeznek az ANZAC-napról.
Ők nem öregszenek, mint mi, megmaradottak,
Sok év rosszallása, vén kor nem bír velük,
Mikor a nap leáldoz, s mikor felvirrad a nap,
Rájuk emlékezünk.
Részlet Laurence Binyon verséből, amelyet az ANZAC-napokon gyakran felolvasnak