A kötöttpályás, vasúti közlekedésnek a világ számos országában nagy jelentősége (és még nagyobb hagyománya) van - elég csak a japán Sinkanszenre, a francia gyorsvasútra (TGV), vagy éppen a vasúti teherszállítás amerikai gazdaságban betöltött fontos szerepére gondolni (és akkor a hongkongi emeletes villamosokat vagy a magyarországi kisvasutakat még meg sem említettük).
Teherszállító vasúti szerelvény egy nagy forgalmú amerikai vonalon. Az aktív vasutakról ma kevés szó fog esni, ezt garantáljuk. (forrás: Wikipedia)
Mai posztunkban azonban nem ezekről lesz szó, hanem azon országok közül veszünk górcső alá néhányat, amelyek az évek folyamán részben megszüntették vagy átadták az enyészetnek saját vasúti közlekedésüket. Válogatásunk (amely nem az első és nem is az utolsó blogunk történetében) ezúttal is szubjektív.
Izland
Utazásunkat a tűz és a jég örök harcának színterén, Izlandon kezdjük. Talán nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, hogy Jégföld sosem volt vasúti nagyhatalom - még akkor sem, amikor éppen létezett néhány vasútvonal a szigeten. A legjelentősebb ezen - egyébként egytől egyig ipari célokra épített és használt - vonalak közül a főváros, Reykjavík kikötőjében 1913-ban létesített 900 mm nyomtávolságú vasútvonal volt, amelyen két Németországból beszerzett gőzmozdony pöfékelt a piciny hálózat 1928-as megszüntetéséig.
A nyomtávokról: a vasutat használó országok többségében a normál, 1435 mm-es nyomtávú sínpár a legelterjedtebb, de például a volt Szovjetunió országaiban ez 1520 mm, az Ibériai-félsziget országaiban a nem nagysebességű vonalakon (ahol a normál nyomtáv használatos) 1668 mm, Indiában pedig 1676 mm. A volt gyarmati afrikai országok többségében keskeny (1067 mm vagy az alatti) nyomtávolságok a legelterjedtebbek, bár kínai barátaink gőzerővel építik ki a modern, 1435 mm nyomtávolságú vonalakat a kontinens számos országában, így Etióiában és Kenyában is.
Az izlandi főváros, Reykjavík kikötőjének vasútján ilyen gőzmozdony vontatta az értékesebbnél értékesebb árukkal teli vagonokat. (forrás: Wikipedia)
A reykjavíki kikötői vonalat leszámítva saját vasútvonallal büszkélkedhetett Izland első gépesített farmja (a Reykjavík melletti mezőgazdasági területen egy 600 mm nyomtávolságú vasút üzemelt néhány évtizedig), valamint a komolyabb építkezéseken (például víz- és geotermikus erőművek létesítése) is használtak időről időre kisvasutakat.
Az izlandi tervek között szerepel a fővárost az ország legnagyobb repterével, Keflavíkkal összekötő vasútvonal építése, de hogy mikor valósul meg, azt nem tudni.
Líbia
Észak-Afrika második legnagyobb területű országába a gyarmatosító olaszok hozták el a kötöttpályás közlekedést, akik 1911 és 1927 között összesen több, mint 400 kilométer hosszan építettek ki 950 mm nyomtávú vasútvonalat az ország földközi-tengeri partvidékén.
Gyarmatosok ünnepe: az első olasz gőzmozdony érkezése Líbia fővárosába, Tripoliba. (forrás: Wikipedia)
A második világháború idején az előrenyomuló szövetségesek Egyiptomból Kelet-Líbiába vezettek egy normál (1435 mm) nyomtávolságú vasútvonalat az utánpótlás megkönnyítése céljából, de ezt a háború után, 1946-ban felszámolták. Az olaszok szőttek terveket az egymástól 650 kilométer távolságra fekvő két legnagyobb líbiai város, Tripoli és Bengázi vasúttal történő összekötésére, de mivel kiűzték őket a gyarmatukról, ebből sem lett semmi, és a megmaradt vasútvonal is szépen az enyészeté lett, mígnem 1965-ben - az akkor már független ország kormányának döntése értelmében - teljesen felszámolták a líbiai vasutat.
A líbiai vasúthálózaton az 1930-as években a fentihez hasonló korszerű Fiat motorvonatok is közlekedtek. A kép a tripoli vasútállomáson készült. (forrás: Wikipedia)
A Líbiai Királyságot megdöntő Kadhafi ezredes uralma idején, az 1990-es években nagyszabású tervek készültek a vasúti közlekedés feltámasztására, de a terv készítőjével együtt az ellene fellázadó tömegek áldozatává lett.
Nicaragua
A közép-amerikai állam első vasútvonalát - amerikai segítséggel - 1880-ban nyitották meg, az ezt követő évtizedekben pedig a nicaraguai vasúthálózat szépen-lassan fejlődött és gyarapodott. A csúcson (1993-ban) 373 kilométer hosszú hálózat (amelynek nagy része 1067 mm-es nyomtávolságú volt) a 20. század középső harmadában a vasút elsősorban az ültetvényeken megtermelt banánszállítmányok kikötőkbe juttatására szolgált.
A nicaraguai vasúthálózat a fénykorában sem érte el a 400 kilométer hosszúságot, és elsősorban az ország nyugati, sűrűbben lakott részén működött. (forrás: Wikipedia)
A nicaraguai vasút koporsójába a legnagyobb szöget az ország első női elnöke, Violeta Chamorro asszony 1993-as döntése verte be, amelynek értelmében a hálózat nagy részét felszámolták, a vasúti síneket meg eladták ócskavasnak. Az utolsó, hat kilométeres szakaszt 2001 szeptemberében zárták be, azóta Nicaragua vasútmentes országnak számít - mindössze itt-ott maradt hírmondónak egy-két vasútállomás, hirdetve a régi korok megkopott dicsőségét.
Az egykori granadai vasútállomás szépen felújított épülete. (forrás: Wikipedia)
A tervek szerint a Mexikót majdan Panamával összekötő vasútvonal - természetesen - Nicaraguát is érinteni fogja, de hogy mikor, az jó kérdés...
Szomália
Líbiához hasonlóan Afrika szarván is a gyarmatosító olaszok kezdték meg a vasúthálózat kiépítését - azonban egy, a fővárosból, Mogadishuból kiinduló 114 kilométeres, 950 mm nyomtávú szakasz megépítése után abbamaradtak a grandiózus munkálatok. Etiópia olaszok általi elfoglalását követően, az 1930-as évek második felében felmerült az etióp főváros (Addisz-Abeba) vasúton történő összekötése Mogadishuval, de a taljánok számításait keresztülhúzta a második világháború és az abban elszenvedett vereségük.
A szerény szomáliai vasúthálózaton a fentihez hasonló olasz gőzmozdonyok teljesítettek szolgálatot. A kép a ma is működő eritreai vasútnál készült. (forrás: Wikipedia)
A háború után itt sem kellő szaktudás, sem anyagi háttér nem volt a vasút további fenntartására, habár a szomáli diktátor, Sziad Barre az 1980-as években elképzelésbe vette a szomáli vasút újrateremtését - csak mire a gondolatot tett követte volna, 1991-ben eltették az útból, Szomália pedig egy azóta is tartó polgárháborúba és anarchiába süllyedt kvázi-állam, amelynek kisebb gondja is nagyobb a kötöttpályás közlekedés létrehozásánál.
Trinidad és Tobago
Az egykori brit gyarmaton 1876-ban nyitotta meg képzeletbeli kapuit az első vasútvonal, amely a következő évtizedekben szépen fejlődve Trinidad szigetének nagy részét behálózta. Elsődleges feladata a mezőgazdasági termékek (például cukornád) szállítása volt, de több ezer helyi lakos mondhatta el magáról a 20. században is, hogy utazott az 1435 mm nyomtávolságú trinidadi vasútvonalak valamelyikén.
Trinidadon már nem sok minden emlékeztet az egykor szép napokat látott vasútüzemre. (forrás: Wikipedia)
Az 1962-ben függetlenné váló ország kormánya a kihasználatlanság és az anyagi terhek miatt a vasúthálózat felszámolása mellett döntött, így a 173 kilométer hosszú vasútvonalon 1968 után már nem közlekedtek szerelvények (ami nehéz is lett volna, mert a síneket is felszedték).
Az 1968-ban felszámolt trinidadi vasúthálózat térképe a legnagyobb kiterjedés idején. (forrás: Wikipedia)
2008-ban egy trinidadi vállalat grandiózus vasútfejlesztést hirdetett meg, amelynek keretében emeletes vasúti szerelvények szállították volna az utazni vágyókat - a programot végül anyagi problémák miatt 2010-ben törölték.
